Supernatural-Odaát

Leültem a kanapéra. Közben odajött anya is, és Riley-val kérdően néztek rám, úgyhogy kihangosítottam a telefont, hogy ők is hallják.

-Oké Rob, ülök már, úgyhogy mondd!

-Hát mint mondtam, van egy kis baj. Oké, talán nem is annyira kicsi. Szóval, érted.-húzta az időt.

-Robert!-szóltam rá ingerülten.-Még ma kinyögöd?!

-Nah, jó. Tehát kezdjük Sammy-ékkel.

-Ugye nincs semmi bajuk?-aggodalmaskodtam.

-Végighallgatnál?

-Persze, mondd!

-Szóval úgy kezdődött, hogy azt a csajt, aki velük van....

-Samantha.-egészítettem ki.

-Igen, ő. Szóval kb 1 hónapja történt ez az eset. Tehát, épp valami démont üldöztek, aki embereket szállt meg. Szóval azt üldözték, amikor mint kiderült, megszállta Samantha-t is. De erre nem jöttek rá azonnal a fiúk.

-Mi a lényeg?!-szóltam közbe. Utáltam, ahogy Rob mesélt. Folyton mindent a végletekig elnyújtott.

-Az, hogy Samantha lelőtte Sam-et.

-Mi van?!-döbbentünk le mindhárman.

-Most ugye csak viccelsz?-mondtam remegő hangon, miközben pár könnycsepp folyt végig az arcomon jelezve, hogy nemsokára sírógörcsöt kapok.

-Nem, sajnos nem. Lelőtte, és Sam meghalt.

Itt volt az a pont, amikor már bőgtem anyával és Riley-val együtt.

-Miután ez megtörtént, a démon elhagyta Samantha testét. Dean csak ekkor ért oda. Elpuszította a szellemet, de a tesójáért már ő se tudott semmit sem tenni. Samantha....hát......enyhén szólva kifordult magából. Eszeveszetten kutatni kezdett valami megoldás után, és John feljegyzéseiben meg is találta. Megtudta belőle, hogy alkut lehet kötni egy bizonyos démonnal egy bizonyos helyen.

-Te az útkereszteződésben köthető alkuról beszélsz?

-Igen.

-De hát akkor Samantha.....-kaptam a szám elé. Nem akartam kimondani.

-Igen, meg fog halni. A démon visszahozta Sam-et az élők közé egy feltétellel. Hogy Samantha-nak meg kell halnia.

-Mennyi időt kapott?-kérdeztem elcsukló hangon.

-Mivel Winchester-ről van szó, 10 hónapot.

-10 hónap?

-Igen.

Egyszerűen nem tudtam mit mondani. Teljesen lenullázódtam.

-Kösz Rob, hogy szóltál. Most megyek Sam-ék után.

-Várj Cat. Van még valami, valami Dean-nel.-Ennek hallatán összerezzentem.

-Micsoda?-kérdezte anya helyettem.

-Szóval, röviden. Dean eltűnt.

-Hogy-hogy eltűnt?-kérdeztem.-Dean nem szokott csak úgy eltűnni.

-Nem is magától. Inkább szerintünk elrabolták.

-Valaki el tudta rabolni Dean Winchester-t?

-És közöd van hozzá.-tette hozzá Rob.

-Mi?!!-itt aztán végképp padlót fogtam.

-Egy szobából tűnt el Dean. Kocsija ott maradt, szóval nem önszántából ment. És a falon hagytak az elrablók egy jelet.

-Miféle jelet?-sürgettem.

-Sam szerint olyat, ami a csuklódon van.

Úgy éreztem, mindjárt összeesek. Forogni kezdett velem a föld, és minden elhomályosodott.

-És Cat!-szólt még közbe Rob.-Azt a jelet a falra....hát szóval.....vérrel írták.

Itt csapta ki a biztosítékot. Felpattantam a kanapéról, és felrohantam a szobámba. Minden olyan dolgot, amire szükségem lehet, elkezdtem összepakolni. Annyi minden kavargott bennem; düh, félelem, bűntudat. Szóval minden rossz. Gyorsan összedobáltam a cuccokat, majd lesiettem. Riley még Rob-bal beszélt a telefonon. Kikaptam a kezéből.

-Hol vannak Sam-ék?!-kérdeztem. Semmi válasz.

-Robert! Hol vannak Sam-ék?!-ordítottam. Ennyit arról, hogy lenyugodtam az utóbbi időben.

-Valahol Wisconsin államban. De nem tudok pontosabbat.

Lecsaptam a telefont, majd szó nélkül elindultam.

-Cat. Cat.-szólt utánam anya. De én rá se figyeltem.

-Cathrine Rheia Simon! Állj meg!-kiáltott utánam.

-Nem használom a Rheia-t!-álltam meg dühösen.

-Valóban? Pedig apád adta ezt a nevet.-mondta anya fölényesen.

-Azt hiszed, hogy megemlíted apát, és máris térdre rogyok? Hát nem. Én megyek, mert a másik családom épp széthullóban van. És nekem bőven elég egy csonka család is. Nem akarok még egyet elveszíteni. És nem akadályozhatsz meg benne.-majd hátat fordítottam, és elmentem onnan.

Gyalog vágtam neki az útnak. Jópár órája jöttem, és már a nagy kihalt úton mentem a várostól távol, amikor hirtelen a hátam mögül meghallottam Riley hangját.

-Cat. Várj meg!-szólt utánam lihegve.

-Minek jöttél utánam?

-Azt hitted, egyedül hagylak?

-Nem kellene velem jönnöd, veszélyes.

-És? Bírom a veszélyt. Különben is annyi mindent köszönhetek neked, úgyhogy törleszteni akarok.

-Hát jó.-egyeztem bele, majd telefonálni kezdtem.

-Chad? Itt Cat. Kéne a kocsim. Épp itt sétálok a Denver-ből kivezető 37-es úton. Úgyhogy hozd, minél hamarabb.-adtam ki a parancsot, majd leraktam.

Némán sétáltunk egymás mellett amikor Riley törte meg a csendet.

-Tényleg Rheia a második neved?

-Igen. Apa adta.

-Érdekes név.

-Az egyik göörög titánt hívták így, vagyis titaniszt. Mivel csaj volt.

-Húú, tök jó.

-Az.-válaszoltam, miközben tovább sétáltunk a végtelennek tűnő úton.

Májusi nap volt, gyönyörűen sütött a nap. Épp a harmadik boltból jöttünk ki Riley-val. Nyári ruhatárunk feltöltésén ügyeskedtünk. Igen, már fél év eltelt azóta, hogy elhajtottunk a lopott kocsival. Azóta normálisnak mondható életem van. Riley azóta is nálunk él. Tisztára olyan, mintha a testvérem lenne már. Folyton együtt lógunk, és nagyon bírjuk egymást. Anya is már családtagnak tekinti. Szóval azóta jobb életem van. Szeptembertől egyetemre kezdek járni, sokat bulizunk, anyával szülő-gyerek veszekedéseket folytatok. Szóval visszakaptam a régi életem. Boldog is vagyok, csak hát azért fura is az egész. Sam-ék persze többször is hívtak engem meg Riley-t is, de egy ideig nem vettük fel. Aztán egyszer meguntam. Felvettem kivételesen a telefont, és mondtam, hogy nekem most már tökéletes életem van, és hagyjanak békén, majd lecsaptam. Azóta nem hívtak, szóval kb. 4 hónapja. Mondjuk Samantha nagyon hiányzott. De semmit sem tudok már a Winchester testvérpárról. Azt se, hogy Sam még vajon velük lehet-e vagy hogy összejött-e Sammy-vel, hogy Dean becsajozott-e azóta. Szóval egyáltalán semmit. Kezdetben még nagyon rossz volt, mert hát hosszabb ideig ők voltak a családom, de túltettem magam rajta. Most már önfeledten nevetek, tisztára kicseréltek, és kissé meg is nyugodtam, már nem lázadozok mindig, csak néha. A szellemvilághoz azóta sem volt közöm, igaz, néha álmodok erről, de hát a múltam miatt van ez biztos.

-Együnk valamit, mert kivette belőlem a vásárlás az erőt.-javasolta Riley, és közben 6 nagy táskával egyensúlyozott.

-Oké, menjünk Fred kávézójába.

-Jólvan.

Szóval elmentünk Fred-hez, aki a világ legfinomabb csirkésszendvicsét, és kávéját csinálja. Ott jól megkajáltunk. Aztán hazamentünk.

-Látom lányok lemerítettétek a hitelkereteiteket.-bökött anya a táskák felé.

-Csontra.-nevettünk.

-Jha, kislányom. Keresett telefonon valami Rob.

-Rob? Miféle Rob?

-Csak annyit mondott, hogy hitelkártya. Nem értem.

-A francba, én igen.-majd felvágtattam a szobába. Riley utánamjött.

-Mi van? Milyen Rob?-nézett rám kérdően.-És milyen hitelkártya.

-Ő a kártyahamisító Rob. Tudod, meséltem róla. Ő az, aki mindenféle bankkártyát, hitelkártyát, igazolványokat tud hamisítani.

-Aki segít Dean-éknek?

-Igen, ő az.

-De mit akarhat?

-Fogalmam sincs, de biztos hogy valami winchesteres dolog van a láthatáron.-filóztam, majd lerohantam anyához.

-Nem mondta, hogy visszahív, vagy valami?-kérdeztem.

-Nem, azt mondta, hogy te hívd vissza. A száma még a régi.

-Értem.-bólintottam, majd futkozni kezdtem a házban, mint valami mérgezett egér.

-Héhéhé. Cat, mi a franc bajod van?-kérdezte Riley, miközben én épp az ebédlőasztal alatt kúsztam.

-Keresem Rob számát.

-Micsoda? Fel akarod hívni?

-Igen.

Erre Riley kirángatott az asztal alól, és adott egy pofont.

-Áúú, normális vagy?-dörzsöltem az arcom.

-Bocs, de te mondtad, hogy ha valami módom kapcsolatba is akarsz lépni bármely Winchesterrel vagy barátjukkal, akkor pofozzalak meg.

-Igaz. De lehet, hogy valami nagy baj van. Nem Dean-ék miatt aggódok, hanem Samantha miatt.

-Jha, persze.

-Jólvan, Sammy miatt is.-mondtam, miközben a zoknisfiókban kutattam.-Áh, megvan.-húztam elő egy kis cetlit a fiókból.-Tudtam, hogy itt lesz.

-Jha, végülis tök egyértelmű, hogy a zoknik között van Rob száma.-csóválta a fejét Riley.

Nem is figyeltem a megjegyzésre, csak tárcsáztam Rob számát. Kicsöngött, majd felvette.

-Rob. Itt Cat.

-Áh, szia Cat. Örülök, hogy hívtál.

-Mondd, hogy mi van. Miért kerestél?

-Egy kis baj van.

-Hol? Kivel?-rémültem meg.

-A Winchester fiúkkal.

-Mondd már Rob!-szóltam rá ingerülten.

-Hát Cat, előbb ülj le valahova...

-Valami köszönöm, hogy megmentettél, vagy hasonló?-nézett rám kérdően Dean.

-Nem kellett volna megölnöd!-ordítottam.

-Mi az, hogy nem kellett volna megölnöm? Hiszen szellem volt.

-De nem a mi szellemünk. Ő nem gyilkolt. Csak nem tudott átlépni. Ártatlan volt.

-Cat! Nincs olyan szellemben, hogy ártatlan. Ezek mind gonoszok.

-Nem. Ez csak a te rögeszméd.

-Apa megtanította nekünk, hogy...

-Ugyan már Dean.-csaptam össze a tenyerem.-Apád se tudott mindent. Azért, mert végzett anyátokkal az a dög, még nem azt jelenti, hogy az összes gonosz.

-Ne merd apát, és anyát a szádra venni!-mondta fenyegetően. Tök feszült volt a hangulat. Sam-ék csak némán néztek. Aztán Riley törte meg a csendet. Bár ne tette volna.

-Csókolóztam Dean-nel.-mondta.

-Mi van?-néztem rá, majd Dean-re.

-Riley. Nem épp a legmegfelelőbb időzítés.-préselte a fogai között Dean.

Hátat fordítottam, és elsétáltam onnan. Senki sem mert utánam jönni, vagy csak szólni. Tudták, hogy elég egy kis szikra, és tuti robbanak, vagy legalábbis megfojtom Dean-t. Úgyhogy minden szó nélkül elsétáltam. Abban a pillanatban nem érdekelt, hogy miért tette, mikor tette, és hogy meddig mentek el. Igazából haragudhattam volna Riley-ra, de mégsem tettem. Csak Dean-t utáltam, de nagyon. Az éjszakát egy padon töltöttem, mint egy csöves. Csak kuporogtam, és azon gondolkodtam, hogy vajon miért ilyen sorsot szántak nekem. Könyörgöm, 19 éves vagyok. A legfőbb gondomnak az kellene lenni, hogy mit veszek fel a hétvégi bulira, hogyan csavarjam el a helyes szomszéd pasi fejét...stb. De nem, ehelyett olyan problémáim vannak, hogy nem tudom, ki ölte meg az apám, mentenem kell az irhám, mert elhozhatom a világvégét meg hasonló dolgok. De én nem ezt akarom. Én bulizni akarok, vásárolgatni, a barátnőimmel kibeszélni a pasikat, meg egyetemre járni. Ilyen egy normális 19 éves élete, tehát ebből következik, hogy én nem vagyok normális. Csak tudnám, hogy léphetnék ki ebből a mostani életemből.

Szóval egész éjszaka ilyeneken filóztam, és teljesen tehetetlennek éreztem magam. Aztán eljött a reggel. Fogalmam sem volt, hogy most mit csináljak. Egyben biztos voltam: nem megyek tovább Dean-ékkel. Inkább megpróbálok normális életet élni mindenféle szellemek, meg démonok, és legfőképp Winchesterek nélkül. Csak valahogy haza kell jutnom anyához. Szóval szép dolog vagy sem, elkötöttem egy kocsit. Oké, bevallahatom, nem vagyok amatőr ilyen téren, mert nem először csináltam ezt, de ez a múltam egyik sötét foltjában történt. Szóval nem voltam mindig szent életű. Már épp kiértem a városból, amikor elémtoppant valahonnan Riley. Épphogy le tudtam fékezni előtte.

-Te meg mit keresel itt?-kérdeztem kihajolva az ablakon.

-Téged. Figyelj Cat, az a csók....szóval én nem tudtam, hogy te meg Dean......tudom ez nem mentség, de én sajnálom.

-Riley. Nem gond. Inkább csak rádöbbentem ettől, hogy nem akarom, hogy valamilyen Winchesterhez is közöm legyen.

-Ez meg milyen kocsi?-döbbent meg Riley.

-Kölcsönkocsi.-vágtam rá.

-És hova mész?

-Figyelj Riley, nem mondhatom el.

-Csak mert veled akarok menni.

-Mi van?-tök ledöbbentem.

-Unom, hogy itt kell élnem. Nem is szeretem ezt a várost. El akarok innen menni. De egyedül nem merek. Ezért inkább veled. Nyugi, nem lógok a nyakadon. Felőlem már a következő városban kitehetsz.

-Az jó, ha Denver-ben?

-Denver? Hiszen az messze van.

-Tudom, de ott lakok.

-Az jó, még sose voltam Colorado államban.

-Akkor mehetünk?

-De ruhák, meg hasonlók nem kellenek?

-Majd veszünk. Papírjaid vannak?

-Aha.

-Oké, akkor a többit megoldjuk. Nah gyere, szállj be gyorsan.

Aztán elhajtottunk onnan, hátrahagyva mindent és mindenkit.

Már ott tartottam, hogy Dean-ék tuti nem is keresnek, amikor ismét hangokat hallottam.

-Már megint jön!-esett kétségbe Lana. Én csak füleltem.

-Cat, mi lesz?-jajveszékelt.

-Cstt!-szóltam rá.-Ez nem Susan. Ez két ember.

-Mi? Lehet, hogy van még egy őrült elmebeteg?

-Azt hiszem....-füleltem tovább.-.....ismerősnek tűnnek a hangok.

Ekkor ismét nyílt az ajtó.

-Sam, Riley! El se tudjátok képzelni, mennyire örülök nektek.-lelkendeztem, amikor megpillanottam őket az ajtóban.

-Cat. Jól vagy?-sietett oda a ketrechez Sam.

-Igen, csak szabadítsatok ki innen.-sürgettem. Ekkor Sam előkapott valami kis hullámcsat-szerűt.

-Ez most komoly?-kérdeztem, amikor elkezdte vele piszkálni a zárat.

-Az egyik volt pasim lakatos volt.-zárta rövidre. Nem kellett két perc, és kint voltam. Gyorsan kiszabadítottuk Lana-t is.

-Nah most húzzunk innen!-mondtam.

-Hogy-hogy életben hagyott titeket a szellem?-tette fel a létfontosságú kérdést Riley.

-Úgy, hogy nem ő gyilkolászik. Mi egy másik után kutatunk.

-Úgy érted, két szellem is van itt?

-Igen, de semmi közük egymáshoz. Sőt, ez a csaj nem is tudja, hogy szellem. De ezt majd vitassuk meg inkább kint!-majd kiindultunk.

Már kint voltunk a gyár udvarán, amikor hirtelen megjelent Susan.

-Hova mentek?-kérdezte. Mindannyian megtorpantunk.

-Öh, Susan.-kezdtem bele.-Szerintem ez a barátság téma nem válna be. Te szellem van, és már semmi keresnivalód ezen a világon.

-De ti a barátaim vagytok. Mindannyian.

-Hidd el, ahol elvileg lenned kellene, ott több barátod lehetne, mint amennyit csak szeretnél.-közben azon agyaltam, mit kereshet még ezen a világon. Valami lezáratlan dolga lehet. Úgyhogy kérdezőre fogtam.

-Szóval, mondd csak Susan! Régebben sok barátod volt?

-Nem igazán. Csak egy.

-És ő hol van most?-kicsit dedósra vettem a figurát, és szépen tagolva mondtam ki minden egyes szót. Ilyen hozzá hasonló nem épp épelméjű emberrel beszéltem már, de szellem nem igazán. Azt sem tudom, hogy kell szellemmel társalogni. Tök hülyén éreztem magam.

-Az angyalkáknál.

-Te ennek meghalt a barátnője.-súgta oda Riley.

-Köszi, rájöttem én is.-mondtam.-Hogy hívták a barátnődet?

-Helga.

-Nem szertnél oda elmenni, ahol Helga van?

-De, nagyon. De nem tudom hogyan kell.

-Csak el kell fogadnod, hogy halott vagy.

Éreztem, hogy most már sínen vagyunk, ekkor viszont megjelent Dean és Sam.

-Cat! Fussatok!-kiáltotta Sam, Dean pedig előkapta a fegyverét.

-Dean, ne!!!-ordítottam, de késő volt. Elsült a kősóval töltött pisztoly. Susan pillanatok alatt porrá változott. Én csak megsemmisülve néztem magam elé. Ezt nem kellett volna.-gondoltam magamban.

Magamhoz tértem. Elsőnek még csodálkoztam, hogy nem vagyok megkötözve, csak amikor felültem, akkor éreztem, hogy rosszabb helyzetben vagyok. Jól bevágtam a fejem. Tehát ebből kikövetkeztettem, hogy egy nagy ketrecbe vagyok bezárva. Vaksötét volt, semmit sem láttam. Csak valami nyöszörgést hallottam. Szerencsére emberi hangok voltak...

-Hahó. Van ott valaki?-kérdeztem. Semmi válasz.

-Nyugi, nem én vagyok az elmebeteg csajszi.-mondtam tovább.-Épp be vagyok zárva. Szóval?

-Nem bántasz?-kérdezte egy hang.

-Én ugyan nem. Inkább engem bántottak.-dörzsöltem a fejem.-Ki vagy?

-Lana vagyok.

-Én meg Cat.

-Nem tudod, hogy kerültünk ide?

-Hát nem pontosan. De gondolom te is összefutottál a közös barátnőnkkel.

-Igen. Egy csajra emlékszem, de többre nem.

-És mióta vagy itt?

-Nem tudom pontosan. Úgy 1 órája tértem magamhoz. De most mi lesz? Meg fogunk halni?

-Dehogy fogunk. Kijutunk innen.-nyugtattam.

-De hogyan?

-Nyugi, már jön a felmentősereg, ha minden igaz. De addig is töröm a fejem.

Ekkor hirtelen világosság öntötte el a helyiséget. Susan jött be.

-Már megint itt van.-esett kétségbe Lana.-És felém jön.

-Nyugi. Ne pánikolj!

De ezzel nem sokat értem el. Lana már szinte visítozott. Valamit tennem kellett.

-Hééé, Susan!-kiáltottam neki. Erre rám nézett, és felém indult. Király. De legalább Lana abbahagyta a pánikolást.

-Tudom, hogy te egy szellem vagy. Vagy legalább is hasonló. És veletek nem igazán lehet tárgyalni, de nem engednél el minket?-kérdeztem. Hát elég hülye helyzetben voltam.

-Én nem vagyok szellem.-mondta tök nyugodtan.

-Valóban? Akkor mi vagy?

-Halhatatlan.

-De jó neked. És mondd, minek gyilkolod az embereket?

-Én nem ölök meg senkit.

-Persze. Akkor minek tartasz minket fogva?

-Ti vagytok a barátaim.

Jesszus, valami elmebeteg szellemmel van dolgunk. Remélem sietnek Sam-ék.

-Ajálhatok egy jó pszichológust. Bár nem tudom, szellemeket mennyire kezel, de egy próbát megér. Csak engedj el minket!

-Ti vagytok a barátaim. És itt maradtok örökre velem.-majd elment.

-Azt mondtad, hogy szellem?-kérdezte Lana.

-Öh, igen. De ez hosszú. A lényeg, hogy kiszabadulunk.-és elkezdtem törni a fejem.

-Riley. Már vagy 6 kihalt épülettömböt átnéztünk, de semmi. Van még esetleg valami ötlet?-kérdezte Sam.

-Igen, még egy van. A régi vasöntöde. Ha ott se lesz semmi, akkor passz.

-Jó menjünk.

Időközben Sam-ék is őrülten kutattak utánam, de ők se jutottak többre.

-Dean. Mit csináltatok Riley-val?

-Semmit.

-Jha persze. Ezt nézem ki belőled.

-Mi van?-nézett értetlen fejjel Dean.-Figyelj, nem csináltam semmit sem Riley-val. Világos?

-Mint a vakablak. Nah menjünk tovább.

Riley-ék ott voltak már a vasöntödénél.

-Hát Riley. Szerintem itt sincsenek.

-Cst!-fülelt Riley.-Hallod?

Sam is nagyon fülelni kezdett.

-Mit kellene hallani?

-Gyere!-indult meg Riley.

Aztán megpillantottam a hang forrását. Egy lány volt. Talán annyi idős lehetett, mint én. Nem volt sem véres a ruhája, sem sápadt, meg semmi hasonló, amiből arra következtettnék, hogy szellem vagy démon lehetett.

-Miért vagy ideges?-kérdezte.

-Ki vagy te?-hátráltam. Közben nyúltam hátra a nadrágomhoz, de csak ekkor kaptam észbe, hogy minden fegyverem a könyvtárban hagytam.

-Nem szabad idegesnek lenni.-mondta.

-Ki vagy te?!-ordítottam. Bár csak egy sima lánynak nézett ki, valamiért mégis megrémített.

-A nevem Susan.

-Mit keresel itt?!-még mindig nem vettem lejjebb a hangerőt.

-Nem szabad idegesnek lenni.-indult el felém.

-Ne gyere közelebb!-üvöltöttem rá, és felkaptam valami követ, ami ott volt a lábam mellett. De mintha nem is hallott volna, egyre csak jött. Esküszöm már rettegtem. Nagyon közel volt, ezért odadobtam a követ. Nah nem egy kis kavicsra kell ám gondolni...elég nagy kő volt. Fejbe dobtam. Felszakadt a bőr a halántékánál. Normál embernél ez a sérülés minimum ájulás, de ennél semmi.

-Ezt nem kellett volna!-vált idegessé. A szeme pedig vörösen kezdett izzani. Már csak ez rémlik.

-Dean, nem kellene megkeresni Cat-et? Már sötétedik.-kezdett el aggodalmaskadni Sammy.-És nála se telefon, se semmi nincs.

-Ugyan Sam. Nagy lány már, tud magára vigyázni.-legyintett Dean.

-Most ezt nem mondod komolyan, hogy nem is érdekel.-döbbent le Sam.-De tudod mit, jólvan. Majd én elmegyek megkeresni.-indult meg Sam.

-Várj!-futott utána Samantha.-Én is segítek.

Szóval a két Sam elindult megkeresni engem, Dean meg ottmaradt a könyvtárban Riley-val.

-Figyelj Dean. Itt már úgyse találunk semmit. Menjünk inkább vissza a lakásomba, és ott összegezzük a tudásunkat.-mondta Riley.

-Oké.-vigyorgott Dean, amjd elmentek Riley lakására. 

-Dean, van neked barátnőd?-kérdezte fent Riley.

-Nincs.-mondta Dean olyan lassan, mintha a világ legbonyolultabb szavát kellett volna kimondania. Erre Riley megcsókolta. Dean kezdetben nem tiltakozott, de aztán elhúzta a fejét.

-Talán még se kellene.

-Miért? Már nem vagyok számodra vonzó?-kérdezte Riley.

-Nem arról van szó. Jól nézel ki, nagyon is. Csak...

-Csak mi? Egyedülállók vagyunk, vonzódunk egymáshoz. Akkor meg?

Dean nem felelt, csak a padlót bámulta.

-Dean. Ugye nincs barátnőd?-méregette Riley.

-Hát tudod...

-Dean! Azt ne mondd, hogy van. Jesszus.-kapott a fejéhez.-Cat az, ugye?

-Lehet...

-Mi az hogy lehet? Az vagy nem az?

-Igen, az.

Erre Riley egy hatalmas pofont lekevert Dean-nek.

-Hogy képzelted? Hogy voltál képes megcsalni a barátnődet?

-Riley, ez csak egy csók volt. Még nem dőlt össze tőle a világ. Különben se kezd ezt a hülye rögeszmédet már megint.

-Dean, te is pontosan tudod, hogy az égattaegy világon mindent elviselek, csak a megcsalást nem. Ez az egyetlen dolog, ami mélységesen feldühít, és elítélem.

Oké, ezt szerintem senki sem gondolta volna Ms. Fürdőruhamodellvagyok-ról. Talán félre lett ismerve.

-Igen. Ez az egy dolog volt, amit utáltam benned. Egyébként simán együtt lehettünk még volna.

-Én már a legelején szóltam, hogy ez az egy dolog kiakaszt, és szerintem tök megalázó. És te ezt elfogadtad.

-Most úgy mondod, mintha miattam alakult volna ki ez benned. Én arról nem tehetek, hogy apád megcsalta anyádat, és el is hagyta.

-Ebbe őket ne keverd bele!-vált ingerülté Riley.-Különben sem meséltem el az egész sztorit.

-De...

Dean ezt a mondatát már nem tudta befejezni, mert mindenféle kopogás vagy hasonló nélkül betörtetett a két Sam a lakásba.

-Dean!-lihegett Sammy.-Gond van!

-Miféle gond?

Erre Sam átnyújtott valamit Dean-nek.

-Ez Cathrine nyaklánca.-állapította meg Dean.-De hogy?

-A város melletti kis erdőben találtuk. De Cat-nek nyoma sincs.

-Gyerünk megkeresni!-pattant fel Dean. Már indultak volna mind a 4-en ki, de Dean rájuk szólt.-Nem lányok! Ti maradtok! Semmi szükség arra, hogy nektek is bajotok essen!

-De Dean!-szólalt meg Samantha.

-Nem Sam! Nem kell kommentár! Maradtok és kész!

Sam és Dean elmentek, a két csaj meg ottmaradt a lakásban.

-Sam, te jóban vagy Cat-tel?-kérdezte hirtelen Riley.

-Igen. Eléggé.

-Elmondhatok valamit?

-Persze.

Szóval Riley leadta ezt a megcsalásos sztorit, ami azért annyira nem volt durva, mint amennyire ő beállította.

-Hát Riley. Én ismerem Cat-et. Elég hirtelen természet, de annyira talán nem tragikus. Különben is csak Dean fejét fogja leszedni. Nah ott nem lennék a helyébe, mert ha valakire megharagszik Cat, azt Isten óvja.

-Ne ijeszgess!-rémült meg Riley.

-Nyugi, veled még kezet is ráz, hogy megpofoztad Dean-t.

-Menjünk!

-Mi? Hova?

-Megkeresni Cat-et. A fiúk úgyse fogják megtalálni.

-És mi igen?

-Hát jobban ismerem a környéket, mint ők.

-De Dean azt mondta...

-Kit érdekel, mit mondott?

-Hát jó. Menjünk.

Majd elindultak ők i

Legelőször a könyvtárhoz mentem. Gondoltam, mindenképp ott kell elkezdeni a kutatást. Már jó ideje ott voltam, de még mindig nem jutottam előre. Hát nem volt mit teeni, ide a fiúk is kellettek volna. Ekkor megcsörrent a mobilom. Sammy volt az...már megint. Már vagy 10-szer hívott, mióta leléptem. Gondoltam megkönyörülök rajta, és most felveszem.

-Tök jó, hogy van mobilod! Egyébként hova tűntél el?-kelt ki magából Sam.

-Könyvtárban vagyok. És egy kis mellékkutatást végzek.

-Igazán szólhattál volna. Csak úgy hirtelen eltűntél.

-Igazad van. Bocsi.

-Nah jó. Nemsokára mi is odamegyünk. Addig maradj ott, oké?

-Jólvan.-majd letettem a telefont. Nagyszerű, biztos ide is elhozzák Riley-t. Nem telt bele 10 perc, és már ott is voltak Sam-ék.

-Nah mire jutottál?-szegezte nekem a kérdést Dean. Ezen kicsit ledöbbentem. Semmi hol voltál, jól vagy-e, aggódtam érted, meg hasonlók. De csak azért se húztam fel magam...még.

-Semmire.-vontam vállat.-De gondolom ti már megoldottátok a rejtélyt Ms. Művészettörténésszel.

-Pszt. Meghallja!-ugatott le.

-És? Mi a fenének véded?

Erre már nem tudott válaszolni Dean, mert odajött Riley.

-Nah Cat, mire jutottál?

-Cathrine vagyok, és pont ugyanannyira mint ti.

-Akkor majd összedugjuk a fejünket és együtt megoldjuk, bár Dean-nel eddig is jól haladtunk.

-Nagyszerű. Akkor oldjátok meg édes kettesben.-ugrottam fel az asztal mellől.

-Cat.-ragadott karon Dean.-Azt hiszem beszélnünk kellene.-majd odébb vonszolt.

-Most mi van?-kérdeztem idegesen.

-Miért vagy ilyen? Nem bírod Riley-t vagy mi?

-Igen, nem bírom. Miért is kellene bírnom, hiszen volt csajod, ráadásul neked most más sem kell csak Riley.

-Mi? Dehogy? Csak segíteni akarok egy barátnak.

-De ennyire?

-Igen. Ennyire.

-Aham. És elmondtad neki, hogy én vagyok per pillanat a barátnőd?

-Nem. De minek? Ez annyira fontos?

-Te döntöd el, mennyire vagyok neked fontos.

-Nagyon. De...

-...most Riley mégis előrébb áll.

-Dehogy.

-Jólvan, nem érdekel. Felőlem össze is feküdhettek.-majd eltrappoltam onnan. Otthagytam a könyvtárban minden cuccom, a táskám, benne a fegyverekkel, a mobilom, a laptopom.

Egyszerűen annyira ideges voltam, hogy fel tudtam volna robbani. Utánamvágtatott Samantha.

-Cat. Várj! Ne menj el!

-Sam, hagyj most békén!-mordultam rá.

-Cat, én megértelek.

-Hogy a francban értenél meg? Veled nem történik ilyen. Nincs barátod, de ha lenne is, aki persze Sam lenne, ő akkor sem csinálna ilyet.

-Lehet. De akkor is...

-Akkor is mi? Sam, most hagyj békén.

-Veszélyes lehet.

-Nem érdekel. Neked egyébként fogalmad sincs a veszélyről! Úgyhogy ne oktass ki!-ordibáltam szegénnyel, majd otthagytam.

Csak csörtettem végig az utcákon, míg a város szélére nem értem. Elég kihalt erdős rész volt ott. Így visszagondolva elég félelmetes volt, de akkor ez egy csöppet sem érdekelt. Csak mentem befelé a sűrűbe, és szikozódtam mindenkire. Csak akkor kaptam észbe, amikor valaki megszólalt a hátam mögül. Hirtelen megfordultam, de senkit sem láttam. Majd a másik irányból jött a hang, de még mindig sehol senki. Itt mrá gondoltam, hogy nem egy elveszett turistáról van szó...

-Szia Riley.-köszönt neki Dean, amikor odalibbent az asztalunkhoz a csaj.

-Szia Dean.-ölelgette Riley vagy 5 percig.

-Riley. Ő itt az öcsém, Sam.

-Szia. Örülök, hogy megismerhetlek, már sokat hallottam rólad, de csak jót.-mondta. Sam csak mosolygott kissé zavartan.

-Ő pedig Sam jövendőbeli barátnője, Samantha.-folytatta Dean.

-Dean. Azért ez nem így van.-préselte a fogai között Sammy. Már Samantha is zavarban volt. Most kíváncsian vártam, engem hogyan mutat be.

-Ő pedig Cathrine.-vetette oda egyszerűen.

Micsoda?! Csak így szimplán Cathrine?! Hogy képzeli?! Huuu, legszívesebben megfojtanám. De nyugi. Nyugodt vagyok, nyugodt vagyok. Nem leszek ideges.

-És mondd csak Dean, mi van veled?-huppant le Dean mellé.-Már ezer éve nem láttalak, de igazából nem változtál.

-Köszi Riley. Te is jól nézel ki.

-Tudod, muszáj a munkám miatt.

-Miért? Mivel foglalkozol?-csúszott ki a számon.

-Fotómodell vagyok.-mosolygott a tökéletes vakító fogsorával.

-Szóval fotómodell.-ismételtem. Nah hiszen, nem is néztem ki volna belőle többet.

-De ez csak mellékes. Egyébként még tanulok.

-Valóban?-húztam fel a szemöldököm. Haha, biztos műkörmösnek, vagy kozemtikusnak...

-Igen. Tudod, az eredeti végzettségem művészettörténész. De úgy döntöttem, továbbképzem magam, és most épp az ógörög nyelvet, és kultúrát tanulom.

-Érdekes.-csak ennyit bírtam kinyögni. Hát ezt aztán végképp nem néztem ki a csajból. Kinézetre olyan tipikus fürdőruha-modell volt. Dean meg csak vigyorgott megállás nélkül. Úgy éreztem, hogy elbőgöm magam. Fogalmam sincs miért, de akkor ott nagyon padlón voltam. Aztán az még rémlik, hogy Sam megkérdezte Riley-t, hogy milyen gyilkosságok vanak itt, aztán az össze többi utánni kiesett. Én csak kavargattam a kávém, és bambultam magam elé.

-Hé, Cat. Mehetünk?-löködött meg Sammy.

-Mi?-tértem vissza a valóságba.-Persze.

Magunkkal vittük Riley-t is. Aztán a kocsinál olyan történt, mint még soha. Dean hátraültette Sam-et, hogy Riley előre ülhessen. Persze azzal a magyarázattal, hogy Riley-nak mindent pontosan el kell mesélnie. Itt már forrtam, de nagyon. Samantha pillantásából kivettem, hogy most nagyon együttérez. De most ezzel nem sokkal mentem. Éreztem, hogy itt baj lesz...És csak ezután érkezett a nap vicce:egyenesen Riley lakására mentünk. Már mindenki felindult. Én még lent toporogtam. Nem akartam felmenni. És nem is mentem. Megvártam, amíg Sam-ék eltűnnek a lépcsőfordulóban, majd gyors irammal elfutottam onnan. Minél messzebb, mielőtt feltűnnék, hogy nem vagyok ott. Gondoltam, majd megoldom egyedül. Nem kell nekem semmilyen Riley segítsége.

-Dean, nem akarod csak úgy mégis elárulni, hova megyünk?-kérdeztem, miután már vagy 4 órája csak kocsikáztunk, de Dean-en kívül senki sem tudta, hogy hova. Vagy legalábbis én tuti nem.

-Nyugi, mindjárt odaérünk.-szólt hátra.

-Nagyszerű. Kapsz egy telefont, és te máris fejvesztve rohansz. Valami fontos hapsi, nem?-vontam fel a szemöldököm.

-Fontosnak fontos, de...

-De mi?-majd a fejemhez kaptam.-Jhaj, azt ne mondd, hogy csajhoz rohanunk.

Dean hosszasan elbambult.

-Legalább valami volt barátnő?

Még mindig semmi válasz.

-Dean!!!-szóltam rá.

-Igen, egy csajhoz megyünk, akit régebbről ismerek.

-Meg közelebbről....-morogtam.

-Ugyan Cat! Most mit izélsz? Bajban van, ezért odamegyünk és segítünk.

-Mégis miféle bajban? Letörött a körme?

-Úgy véli, hogy valami démon vagy hasonló gyilkolássza a lakosságot.

-Dean! Honnan tud ő a munkánkról?-kérdezte hirtelen Sammy.

-Háát. Lehet, hogy megemlítettem neki...

-Mi van? Dean te meg vagy kergülve? Én egész végig titkolóztam Jessica előtt, te meg minden csajodat beavatod?

-Nem avattam be..csak egyet, vagy kettőt. Különben meg mit izéltek? Munkát kell elvégezni, és kész.

-Állj meg!-szóltam rá.

-Minek?

-Levegőzni akarok.

-Jólvan.-fékezett le.-Tessék, menj csak.

-Megyek is.-szálltam ki a kocsiból.-És vissza se jövök.

-Nem is kell.

Bevágtam a kocsiajtót.

-Hééé, meg vagy hülyülve? Óvatosabban a kocsimmal!

-Baromira nem izgat a kocsid!-ordítottam vissza, majd elvágtattam. Nem tudtam igazán merre menni, mert mindenmerre kihalt sík terep volt.

-Cat!-futott utánam Samantha.

-Jhaj, hagyjál Sam.

-Én megértelek.

-Valóban?

-Aha, engem is tök zavarna, ha a pasim egy volt csaja füttyentésére már fejvesztve rohanna.

-Most mondd meg! És ezt a hülye természetét kell elviselnem.

-De szeret.

-Úgy véled?

-Igen, tuti. Lehet rajta látni.

Ekkor odajött Sam és Dean is.

-Cat, sajnálom, hogy nem mondtam előbb. De most tényleg menni kell.

-Hát menj!

-Jólvan, de veled együtt.-majd megfogott, és felkapott.

-Tegyél le!-ordítoztam.

-Nem.

-De!

Elvitt vissza a kocsiig.

-Sam-ék, nem akartok segíteni?-kérdeztem idegesen.

Nem szóltak semmit sem. A kocsi mellett lerakott Dean.

-Bocs baby, de ha csak így lehet veled tárgyalni...-vigyorgott. Itt betelt nálam a pohár. Nem akartam, de nem bírtam visszafogni magam. Egy hatalmasat behúztam neki.

-Bocs, de ha veled csak így lehet tárgyalni....-mosolyogtam.

Szegény semmit sem szólt, úgy meglepte ez az egész.

-Nah most már mehetünk.-ültem vissza a kocsiba.

A többiek is szó nélkül visszaültek. Egész hátralévő úton senki meg sem pisszent. Mindenki tök feszült volt, csak én nem. Inkább élveztem... Aztán odaértünk. Dean célirányosan egy kis kávézó mellett állt meg.

-Ide üljünk be.-mondta. Még mindig mindenki kussban volt. Csak bementünk és leültünk az egyik asztalhoz. Dean telefonált.

-Nah?-kérdezte végül Sammy.

-Mindjárt ideér.-mondta Dean. Majd rámnézett, de én kerültem a tekintetét.

Nem kellett sokat várni, mert hirtelen nyílt a bejárati ajtó. Ahogy ránéztem a csajra, rögötn tudtam, hogy ő az. Nagy levegőket vettem, amíg odaért az asztalunkhoz. Az volt a legfontosabb, hogy megőrizzem a nyugalmam. Nem leszek ideges, nem leszek ideges, nem leszek ideges.

Reggel Dean törtetett be a szobába.

-Öh, Cat.-rázogatott.

-Mi van?-ébredtem fel.

-Méghogy mi van? Úgy ébredtem, hogy Sam-et ölelgetem. Minek jöttél át?

-Mert Sam megkért rá.

-Minek?

-Kérdezd tőle, engem meg hagyj aludni.-fordultam át a másik oldalamra.

-De menni kell! Késésben vagyunk.

-Honnan?

-Onnan, ahova indultunk.

-Jha, csak még mindig nem mondtad el, hova is megyünk, és hogy minek.

-Majd elmondom. Most inkább ébreszd fel Samantha-t.

-Nem akarom. Még én is aludni akarok.-húztam a fejemre a takarót.

-Ne hisztizz már!-szólt rám Dean.

-Azt csinálok, amit akarok. Ha hisztizni van kedvem, akkor hisztizek. És még Sam is alszik, és nem ébresztem fel.

-Jólvan, te akartad.-mondta, majd elment a fürdőbe. Nem tudom, miért, de legalább addig is alhattam. Bárcsak ébredtem volna fel magamtól, ugyanis a következő percben egyszerre ugrottunk ki az ágyból Sam-mel. Dean leöntött minket egy üveg vízzel. Lehet, hogy nem üveg volt, de mindegy.

-ÁÁÁ, normális vagy?-kérdeztem csurom vízesen.-Hát van neked szíved?

-De még mekkora.-vigyorgott.

-Dean. Egy csésze kávéval is ébreszthettél volna.-csavarta ki a hajából a vizet Sam.

-Ez egyszerűbb.

-Hogy te milyen....-vágtam hozzá a párnámat.-Takarodj ki a szobából!

-Oké.-indult meg. Utánamentem az ajtóig.

-Kár, hogy ilyen könnyen belementél, hogy elmenj. Pedig Sam-mel úgy terveztük, hogy együtt zuhanyzunk. Csak mi ketten....

-Ne már! Had nézzem!

-Bocs, de buktad.-toltam ki az ajtón.

-Hé, minek könyörgök. Hiszen erős vagyok.-majd megtorpant, és nem tudtam megmozdítani.

-Nálam meg fegyver van.-kaptam fel az asztalról a pisztolyt.

-Értettem hölgyem. Itt sem vagyok.-ment ki a szobából.

-Jhaj, igen fárasztó néha.-sóhajtottam nagyot.

-Ez legyen a legnagyobb baj.-mondta Sam.-Mész a fürdőbe, vagy mehetek?

-Menj csak. Én ráérek.

Még Sam készülődött, én addig felhívtam anyát. Már rég hallottam felőle. Aztán Sam után én is bevonultam a fürdőbe, és szép kényelmesen elkészültem. Mikor kimentem a szobába, ott volt Sammy is.

-Jó reggelt.-mondtam nevetve. Persze az este miatti miatt nevettem. Nem semmi volt, Sam milyen ijedt arcot vágott.

-Öh, szia Cat. Kávét?

-Oh, köszi. Hmm, azt hiszem mennem kell....át Dean-hez. Igen, Dean-hez.-majd otthagytam őket.

-Sam?-kérdezte Dean a másik szobában.

-Melyik? Különben mindketten a szobában.

-Jhaj. Igazán összejöhetnének. Sammyre ráfér már egy csaj.

-Dean. Még csak 2 napja ismerik egymást. És ne magadból indulj ki.

-Jólvan. De akkor is. Sam kicsit lefoglalná magát a másik Sam-mel, így nekünk is több időnk lenne....

-Hmmm.....mire is?-gondolkodtam el.

-Bármire.-vágta rá.

-Igaz, úgyis meg kellene tanulnom verekedni. Még mindig nem tudok.

-Verekedni?

-Miért? Másra gondoltál?-nevettem.

-Nem...dehogy. Pont erre.

-Akkor jó. Nah nem kell indulni?

-Menjünk, de te mész át Sam-ékhez.-mondta.

-Mi? Én? Dehogy megyek. Nem akarok semmi nagykorút látni. Menj át te!

-Én ugyan nem.

-Jó, akkor reggelizzünk valahol, aztán majd utána visszajövünk értük.

-Oké.

Nah szóval elmentünk reggelizni. Sam-éket meg otthagytuk egymásnak. Nem siettünk vissza. Kb 3 órán át kajáltunk, aztán szép lassan visszajöttünk.

-Nah most már tényleg menni kell. Átmegyek érte.-jelentette ki Dean.

-Jólvan.

Nem telt bele fél perc se, Dean vissza is jött.

-Nah mi van?-kérdeztem.

-Be van kulcsozva az ajtó.

-Nem mondod?-mosolyodtam el.-Akkor mit csináljunk addig?

-Hm, van pár ötletem.-mosolyogtt Dean....

Szóval elvoltunk, meg minden. Aztán megintcsak teltek az órák, és már lassan délután 3 volt, amikor átjöttek Sam-ék a szobába. Még jó, hogy gyorsan felöltöztem előtteXD

-Gyerekek. Mi lenne ha máskor este intéznétek a dolgaitokat, és nem akkor, amikor menni kellene.-mondta nekik Dean.

-Mi csak beszélgettünk.-vágta rá Sammy.-Meg titeket vártunk.

-Hát hogyne. Bekulcsozott ajtóval....

Itt mindketten elpirultak.

-Sam, nem vagy éhes?-kérdeztem gyorsan Samantha-tól.

-De, eléggé.

-Nagyszerű. Van itt nemmessze egy kis kávézó. Együnk valamit.-kezdtem el kihúzni a szobából.-Majd gyertek utánunk.-mondtam a fiúknak.

-Sammy. Hát te meg?-kérdezte Dean, miután csak ketten voltak a szobában.

-Most mi van?

-Most semmi. De mi volt?

-Jahj Dean. Nem tartozok beszámolóval neked.

-Már hogyne tartoznál.

-Én nem mondok semmit. Inkább rád bízom, meg a fantáziádra.

-Huu, öcsi. Azt nem kellene...

-Inkább fizessük ki a szobákat.-terelte a szót Sam.

A kávézóban aztán én is faggatni kezdtem Sam-et.

-Nah Sam. Ne húzz már! Mi volt?

-Jhaj Cat. Semmi.

-Ugyan már. Sammy sem tud hazudni, te se tudsz. Nekem elmondhatod!

-Csak hát...nem is tudom.

-Ugyan Sam. Előttem nem kell pirulni. Én se szoktam.

-Nah jó, lefeküdtünk egymással. Ez miért olyan nagy baj?

-Nekem ugyan nem baj. Amíg nem Dean-nel vagy, addig nem zavar.-nevettem.

-Huu, Cat. Be kell valamit vallanom.-kezdett bele Sam.

-Jhaj, ne ijeszgess!

-Jha, nem olyan. Csak tudod, úgy érzem, hogy Sam...

-Elvarázsolt?

-Igen, olyasmi. Pedig én nem szoktam ilyet, meg semmi hasonlót. Meg alig ismerem, de tetszik. Nagyon is. Csak nem akarok koppanni.

-Ugyan, miért koppannál? Sam nem olyan, mint Dean. Nem fekszik le mindenkivel, aki csak egy kicsit is bejön neki.

-De mégis nem járnál kicsit utána, hogy mi van nála?

-Dehogynem.

-De légyszi finoman.

-Ígérem, fincsi leszek.-nevettem.

Ekkor megjöttek a fiúk is. Mondták, hogy menni kellene. A két Sam eléggé zavarban volt egymás mellett. Szegényeim...olyan édesek. Dean meg csak folyton rátett egy lapáttal, mert egész útközben kétértelmű megjegyzéseket tett rájuk. Legszívesebben lecsaptam volna. Pedig szerintem olyan aranyosak lettek volna együtt.

-Áh, szóval te vagy a kiválasztott, aki ki tudja nyitni a pokol kapuját. És Sam meg Dean már régóta ilyen vadászok, és ők vigyáznak rád. És van egy fődémon vagy mi, akinek az a célja, hogy felhozza a pokolból a haversereget, és elpusztítsák az emberiséget a földről.-sorolta Samantha a kocsi hátsó ülésén.

-Igen, kb.-bólogattam.

-Eddig azt hittem, nekem van fura életem, meg balszerencsés. De a te sztorid után...

-Hát köszi.-nevettem. Tök jó volt, hogy valakivel végre dumálhatok, olyan csajosan. És végre nem egyedül üldögéltem a kocsi hátsó ülésén. Szóval épp...nem is tudom, hova tartottunk, és közben megpróbáltam Sam-et bevezetni a démonvilág minden titkába, meg hasonlókba. Ő meg csak úgy szippantotta magába a tudástXD.

-Jólvan csajok. Megállunk a következő motelnél. Már túl régóta autózunk.-szólt hátra Dean.

-Oké.-bólintottunk.

Nemsokkal később találtunk is egy kis utcaszéli motelt. Hát nem volt ötcsillagos, de már hozzászoktam. Dean-ékkel való útom során most először vettünk ki kettő szobát. Fent én Samanthával kerültem egy szobába.

-De nem gond?-kérdezte bent a szobában.-Mármint nem Dean-nel akartál egy szobába kerülni?

-Mi? Dehogy. Jó nekem itt.

-Azért irigyellek.

-Miért is?

-Hát hogy itt van neked Dean, meg Sam. Látszik, hogy tök fontos vagy nekik.

-Áh, ez nem mindig volt itt. Inkább csak az van, hogy hasonló a sorsunk, a múltunk, meg hogy már jó ideje csak mi vagyunk egymásnak.-majd kutatni kezdtem a bárszekrényszerű valamiben.-Wishky-t?-vettem elő egy üveget.

-Nem nagyon csípem.

-Én se, de egy pici nem árt.

-Hát oké.

Szóval így iszogattunk, meg dumáltunk, meg nevetgéltünk.

-Én is elviselném ezt a kiválasztott izét, ha két ilyen jó pasi vigyázna rám.-mondta Sam kicsit becsiccsentve. Jó, mondjuk tény, hogy bennem is volt egy csöpp....

-Hát igen. Két ilyen helyes testvérpár. És enyém az egyik.

-Irigyellek is. Dean tényleg tök jó pasi. De Sam se panaszkodhat. Mondd csak, van barátnője?

-Öh, nincs. Már nagyon régóta.

-Hogy-hogy? Hiszen olyan jól néz ki.

-Hát tudod...-itt kicsit elkomorodtam.-...meghalt a barátnője.

-Oh, értem.-hagyta abba a nevetést Sam.

-De az már rég volt.-próbáltam javítani a helyzeten.-Már van legalább 2 éve, ha nem több. Inkább az a gond, hogy egyszerűen ilyen életstílus mellett nem lehet barátnője.

-Aha, igaz.-bólogatott hevesen Sam.-Van még wihsky?

-Egy csöpp.-öntöttem ki az utolsó cseppeket.

-Jó fej vagy te Cat.-mondta hirtelen.

-Te is az vagy Sam.

Ekkor viszont betörtetett Dean meg Sam.

-Cat, mit csináltok?-rökönyödött meg Dean.

-Csak iszogatunk, meg ismerkedünk. Jha és kibeszélünk titeket.-nevettünk össze Sam-mel.

-Áh, értem. És minket miért hagytatok ki?-ült le mellém a földre Dean.

-Mert csajos estét tartunk.-jelentettem ki határozottan.

-Valóban?-nézett rám vigyorogva, majd megcsókolt.-Kár, hogy én nem férek be a csajos estédbe.-mosolygott olyan Dean-esen.

-Hmm....meggondolom.-majd visszacsókoltam. Szegény Sam-ek meg csak ültek kissé megszeppenve.

-Köhöm...-köszörülte a torkát Sammy.

-Nah mondjad öcsi.-nézett rá kérdően Dean.

-Jha, semmi. Csak be vagyok rekedve.

-Hát hogyne...

-Sam, ma Dean-nel alszok, ha enm gond.-fordultam Samantha felé.

-Öh, jó.-mondta megilletődve. Mondjuk mit mondhatott volna, hiszen mégse tiltakozhat.

-Bocsi Sammy.-mondta az ajtóból visszafordulva Dean.-De hát majd megoldod valahogy.

Szóval otthagytuk a két Sam-et. Oké, lehet, hogy tök józan állapotban nem tettem volna ezt, és nem hagytam volna őket kettesben, de hát nem voltam tök józan. Dean meg...hát ő Dean. Szerintem ennyi elég. Szóval nem anygon izgattuk magunkta, mihez kezdenek Sam-ék, mi jól elvoltunk......Éjszaka, vagy már lassan hajnal volt, amikor áttrappolt hozzánk Sammy.

-Cat. Cat.-rázogatott.

-Mi van?-kérdeztem suttogva, mert Dean aludt.

-Menj vissza Sam-hez, én itt alszok.

-Tessék? Miért nem jó ott? Talán nem bírod Sam-et?

-De, és épp ezaz. Tudod, ő is ivott, és...és...

-És mi? Rádmászott?-kérdeztem szórakozottan.

-Olyasmi.

-Most komoly?-kuncogtam.-És ez miért zavar?

-Mert nem józan. És nem akarom, hogy így legyen valami.

-Áh, megszólalt Sam szent lelkiismerete.

-Hahaha. Akkor átmész?

-Átmegyek.-szedelőztem össze.-Öh, ideadnád a pólóm?

Nagy nehezen átmentem. Sam már aludt. Ő is kiütötte magát. Én is bemásztam az ágyba, és hamar el is aludtam.

Már majdnem odaért hozzánk Kyle, vagyis mintha inkább Sam felé ment volna. Gyorsan kellett mérlegelnem, hogy mit csináljak. Mert ha lelövöm, akkor azzal együtt Kyle is meghal. Nem volt sok időm gondolkodni. Célbavettem és lőttem. Csak a lábát lőttem meg. Nem akartam megölni.

-Fustás Sam!-kiáltottam, miután Kyle a földre rogyott. Tudtam, hogy ez a kis sérülés nem tartja sokáig vissza. Futottunk ahogy csak bírtunk, lefelé a parkolóházból ki az utcára. Pont akkor értek oda Dean-ék.

-Hol van?

-Fent.-mondtam levegő után kapkodva.-Lábon lőttem, de nem tartja vissza sokáig.

-Mi? Miért nem lőtted le?-nézett rám kérdően Dean.

-Mert ő is ember, és én nem vagyok gyilkos.

-Cat. Ő már enm ember. Nem ura magának. És itt érvényes a természet törvénye:Ölj vagy téged ölnek meg!-nagyban oktatott Dean, és közben észre se vettük, hogy Kyle már lefelé tartott.

-Cat! Vidd innen Samantha-t!-mondta Dean, de Kyle ott termett, és egy laza mozdulattal nekivágta egy tűzcsapnak.

-Dean!!!-rohant oda hozzá Sam. Nem sok később már ő is eszméletlenül feküdt az utca tulsó oldalán. Mi ketten Samantha-val teljesen lecövekeltünk. Mozdulni se mertünk, mintha abban reménykedhetnénk, hogy nem vesz minket észre. Hát tévedtünk. Kyle egyenesen felénk tartott.

-Cathrine! Csinálj valamit!-súgta Sam remegve.

Muszáj lesz.-gondoltam magamban, és azzal újra célba vettem a tőlünk pár lépésre lévő Kyle, és meghúztam a ravaszt. A szíve alatt egy kicsivel találtam el.

-Mi történt?-kérdezte már emberi létében. Gyors odafutottam hozzá, de hiába. Meghalt. Sírógörcsöt kaptam. Mégiscsak embert öltem meg.

-Cathrine. Meg kellett tenned.-jött oda mellém Sam, bár ő is küzdött a könnyeivel.

-Tudom.-töröltem meg az arcom. Erőt vettem magamon. Odasiettem Dean-hez.

-Dean!-rázogattam.

-Uh, a fejem.-fogta a fejét.-Jól vagytok?

-Igen. Kyle...meghalt.-csuklott el a hangom.

-Héhé, nyugi. Ezt kellett tenned.

-De most öltem meg egy embert.

-Ő már nem volt ember. Vadállat volt. Különben meg inkább haltatok volna meg ti? Mindnyájunkat megmentettél.

-Igaz.-majd Sam felé pillantottam. Épp Samantha segítette fel.

-Jól vagytok?-kérdezte Sam-éket, mikor odajöttek hozzánk.

-Igen.-válaszolta Samantha.-Bár nem mindennap változik a főnököm vérfarkassá.

-Elég bizarr, de hát üdvözlünk a mi világunkban.-mondta Dean.

-És most mihez fogsz kezdeni?-kérdeztem.

-Nem tudom. Itt semmiképp sem maradok. Ez a hely esküszöm el van átkozva. Mindenki itt halt meg, aki nekem fontos volt.-mondta szomorúan Samantha.

-Van hova menned? Valami rokonhoz esetleg?-kérdezte Sammy.

-Nem, nincs. Kis család vagyunk, vagyis voltunk.

-Gyere velünk.-vetettem fel.

-Mi van?-nézett rám hülyén Dean.

-Cat. Ez nem épp Samantha világa, és nem kellene belekeverni.-mondta Sam.

-Benne vagyok.-vágta rá Sam.

-Samantha, te nem tudod, mire vállakozol.-mondta Dean.

-Dean. Egyedüli gyerek voltam a családban. 5 évesen volt egy autóbalesetem, amiben meghaltak a szüleim, de én túléltem. Utána a nagynénémhez kerültem, mert ő volt az egyetlen élő rokonom. Ő nem sokkal később öngyilkos lett, és felakasztotta magát. Én találtam meg. Utána nevelőintézetekben éltem, és pokol volt az életem. Aztán a legjobb és egyben egyetlen barátnőm meggyilkolásának helyszínére engem küldtek ki. Most pedig a főnököm vérfarkas lett, és meg akart ölni. Eddig is volt egyfajta életem, és szerintem ennél rosszabb nem lehet.

-Halljátok szegénynek eddig se volt fenékig tejfel élete, szóval? Különben is unom már a fiú-uralmat. Egyenlíteni kéne.-mondtam.

-Biztos vagy benne Sam? Tényleg nekünk is sokszor pokol az életünk. És sajnos ebből nincs kiszállás. Sőt nekünk hármunknak más választásunk nem is volt.

-Teljes mértékben.-bólogatott hevesen Sam.

-Hát jólvan.-csapta össze a tenyerét Dean.-Sammynek úgyis kellene egy csaj.

-Dean!!!-bökte oldalba Sam.-Ne is figyelj rá, kicsit lökött.

-Nah akkor megyünk?-kérdeztem.

-Mehetünk.-mondta Dean, és Sam-mel el is indult. Én is mentem volna, de Samantha visszatartott.

-Köszönöm.-mondta halkan.

-Ugyan, mit?

-Tudod, eddig nem tartoztam igazán senkihez se, de érzem, hogy itt jó lesz nekem, bármennyire is rosszul állítjátok be ezt a tifajta világotokat.

-Hidd el, itt csak egymásra számíthatunk! Üdvözöllek a Winchester családban. Igaz, én Simon avgyok, de mindegy. Nah menjünk.-indultam el.

Visszamentünk Sam lakására. Összeszedett néhány cuccot, aztán útnak indultunk, ugyanis állítólag Dean kapott valami hívást, és sürgősen oda kell mennünk. De azt nem tudom, hova.

Egy ideje már kint sétálgattunk az utcákon, de semmi furaság sem volt. Egyszer csak megpillantottuk Samantha-t.

-Szia. Hát te mit csinálsz itt az utcán ilyen sötétben?-kérdezte Sam.-Veszélyes lehet.

-Sziasztok. A főnökömhöz mentem. El kellett volna vinnem neki pár fotót a holnapi vezércikkhez, de nem volt otthon. Érdekes, hiszen alig pár órája beszéltem vele, és azt mondta, hogy otthon lesz.

Dean és Sam itt egymásra pillantottak. Szinte olvashattak egymás gondolataimban. Semmit sem szóltak egymáshoz, de látszott rajtuk, hogy ugyanarra gondolnak.

-Talán csak el kellett valahova ugrania. Miért nem mész haza? Majd holnap leadod azt a pár fotót.-próbálta hazahessegetni Samantha-t.

-De Sam. Ezt mindenképp még ma le kell adnom, nem várhat holnapig.

-Mobilján hívtad?-kérdeztem.

-Igen, már próbáltam, de nincs bekapcsolva.

Ekkor furcsa hangokat hallottunk a nem messze lévő sikátorból.

-Tényleg haza kellene menned.-mondta Sam kissé idegesen.

-Miért? Mi a baj?

-Ezt most így nem magyarázhatom el, de hidd el, veszélyes lehet ilyenkor itt lenni.

Ekkor már két villogó szempárt is ki lehetett venni a sötétben.

-Mi az ott?-vette észre Samantha. Elkezdett felénk futni.

-Futás!-ordította el magát Dean.-Cat, Samantha-t!

 Én gyorsan megragadtam Samantha kezét és húzni kezdtem. Először fel se fogta, hogy mi van, de aztán már ő is rohanni kezdett. Sam és Dean hátrább maradtak. Mi nem néztünk vissza, hanem befutottunk egy parkolóházba. Felfutottunk a legfelső emeletre.

-Mi volt az?-kérdezte lihegve Sam.

-Ugyse hinnéd el.-legyintettem én is levegő után kapkodva.

-Olyan volt, szóval úgy nézett ki, de mintha csak káprázott volna a szemem......

-Milyen volt Sam?

-Mintha Kyle lett volna.

-Az ki?

-A főnököm. De ez képtelenség.-rázta a fejét.-Az nem is ember volt.

-Félig az.

-Mi? Miről beszélsz?-ekkor csörgött a mobilom.

-Dean, jól vagytok?-kérdeztem.

-Igen, de a vérfarkas felétek tart. Mintha ti kellenétek neki.

-Sam főnöke az.

-Pompás. Hol vagytok?

-Nem tudom. Egy parkolóházban.

-Oké, rohanunk oda. Addig keressetek valami fegyverszerűségeket.-mondta, majd lecsapta a telefont.

-Mi van?-esett kétségbe Sam, miután látta rajtam, hogy meg vagyok ijedve.

-Keressünk valamiket, amik használhatók feygverként.-mondtam, majd őrült kutakodásba kezdtem.

-Mégis mit?

-Bármit, amivel lehet szúrni, vagy ütni.

-És különben mi volt az?-kérdezte Sam, miközben ő is nagyban keresgélt.

-Ne nézz hülyének.-kezdtem bele.-De az ott egy vérfarkas volt.

-Vérfarkas?

-Vagy farkasember. Ahogy tetszik.

-Ez most vicc?

-Szerinted viccelnék?

Szegény tök meg volt ijedve.

-És az felénk tart?

-Igen. Basszus. Érjenek már ide Dean-ék.

-Félsz?-kérdezte hirtelen.

-Naná, hogy félek.

-De ne félj! Neked nem lehet. Nekem kell félni. Én még nem láttam ilyet.

-Ilyet én se.-ekkor viszont pegpördültünk a tengelyünk körül. Hallottuk, hogy már itt van a parkolóházba a vérfarkas.

-Basszus. Találtál valamit?-kérdeztem idegesen.

-Öh, egy közlekedési táblát.-mutatta a kezében lévő behajtani tilos táblát.

-Hát, az is több, mint a semmi. Én viszont semmit sem.....Basszus.-kaptam a fejemhez.-De hülye vagyok.

-Mi van?

-Ez.-vettem elő az övemre csatolt késem, és a nadrágom hátuljából a pisztolyt.-Hupsz. Bocsika. Elfelejtettem, hogy nálam vannak.

-Nem hiszem el!-rökönyödött el Sam. -Tudod használni?-kérdeztem Sam-től a puskát mutatva.

-Nem.

-És a kést?

-Legfeljebb kenyérszeletelésre. Maradok a táblámnál.

Ekkor felért Kyle oda, ahol mi voltunk. És felénk tartott.

-Most segíts apa.-fogtam erősen a kést és a pisztolyt.

Ildy! Ezt csak nekedXD

-Most tényleg be akarsz kopogni?-kérdeztem Dean-t, miközben Samantha ajtaja előtt álltunk. Rámvigyorgott, majd bekopogott.

-Mit is mondtál az előbb? Tudod, annyira lekötött a két szép szemed.-mondta elégedett mosollyal. Nem tudtam mit válaszolni, mert ajtót nyitott Samantha.

-Jó napot. Dean Winchester vagyok. A munkatársamat, Sam-et keresem. Itt van még?

-Igen.-mondta kissé meglepődve Sam.-Esetleg bejönnek?

-Igen.-mondta Dean, majd betrappolt. Én csak zavarodottan pislogtam Sam-re, majd én is bementem.

-Áh kolléga. Csak nem lazsálunk munka közben?-huppant le Dean öcsikéje mellé.

-Dean. Mit keresel itt?-préselte a fogai között a szavakat.

-Érted jöttem. Mert gondoltam, hogy nem tudod elvégezni a munkát egyedül.

-Esetleg egy teát?-kérdezte Samantha.

-Igen, elfogadok.-vágta rá Dean. Ekkor Sam rám nézett kérdően.

-Én is kérek egyet.-feleltem.

-Öcsi. Nem csodálom, hogy itt vagy még. Milyen jó csaj. Túl jó neked.-suttogta Dean.-És a bélyeggyűjteményét megmutatta már?

-Dean! Hagyd abba!-szóltam rá. Már engem idegesített. Dean be is fogta, de csak azért, mert visszajött Samantha.

Nah aztán elteázgattunk, és Sam újra elmondta a sztorit, hogy mit látott. Végül eljöttünk onnan.

-Szerintem vérfarkasok lesznek.-állapította meg a kocsiban Dean.

-Aha, szerintem is.-mondta elgondolkodva Sam. Ekkor Dean rápillantott, és csak fürkészte az arcát.

-Ennyire bejön?-kérdezte végül.

-Mi? Kiről beszélsz?

-Hát arról a csajról. Hogy is hívják?

-Samantha.

-Igen, róla. Szóval?

-Mi szóval? Nincs semmi szóval.

-Persze-persze. A kis Sammy belezúgott a csaj Sammy-be.

-Jhaj Dean, hagyd már abba.

-Szerintem meg mindketten hagyjátok abba!-szólaltam meg a hátsó ülésről.-Dean, minek nyaggatod Sam-et? Nem tartozik rád, hogy ki jön be neki, meg hogy ki nem. Sam, te meg mit magyarázkodsz itt össze-vissza? Lerí rólad, hogy bejön a csaj, nem is kicsit. Szóval ezzel vita letudva. Oké?

-Oké.-válaszolták egyszerre.

-Akkor mi legyen?-tűnődött el Sam.

-Hát estig meg kell valahol húznunk magunkat. Vegyünk ki egy szobát. És készüljünk fel az esti ordas-vadászatra.-vázolta fel a tervet Dean.

Nem tiltakoztunk. Kivetünk egy kis szobát. A nap hátralévő részében készültünk az estére. Sam-en viszont láttam, hogy néha elkalandozott. Mikor Dean kiment kávéért, ki is faggattam.

-Sam. Ennyire nagy hatással volt rád a csaj?-szegeztem neki a kérdést.

-Samantha?

-Igen, ő.

Habozott.

-Héé, én nem Dean vagyok. Nem röhöglek ki. Nekem elmondhatod.

-Igaz.-vett egy nagy levegőt.-Tudod, nem hittem hogy Jessica után valaki ilyen nagy hatással lesz rám pár óra beszélgetés után.

-Szóval nehogy tetszik, de még bele is zúgtál.

-Ezt így nem mondanám. Mert még annyira nem ismerem. De tény, hogy jó csaj.

-Gondoltam, hogy így van. De...-ekkor betoppant Dean, úgyhogy befogtam inkább.

-Miről pletyiztek lányok?-kérdezte vinnyogós hangon.

-Téged beszéltünk ki.-vetettem oda félvállról.

-Nah jó. Viccet félretéve, mennünk kell. Kezd besötétedni.

-Oké, induljunk.-mondta Sam, majd összepakoltuk a szükséges fegyvereket, és elindultunk a városba.

Aztán végre odaértünk abba a kis városba, ahol a gyilkosságszerűséget történtek.

-Hol kezdjük?-kérdeztem a fiúkat.

-Szerintem Samantha Heven-nél. Ő állítólag látotta az egyik gyilkosságot a szobája ablakából. Bár van még egy személy, bizonyos George Bell.

-Oké Sam. Tiéd Sam. Miénk Cat-tel George.-jelentett ki Dean.

-Miért kell különvállni?-értetlenkedett Sam.

-Mert így gyorsabb.-kacsintott Dean.

-Áh, jólvan.-kapta fel kissé a vizet Sam, majd elvágtatott.

-Dean, talán ezt nem kellett volna.-jegyeztem meg.

-Ugyan Cat, mi baja lesz, ha egyedül megy egy csajhoz? Legfeljebb az, hogy megdönti.

-Édes istenem. Nem tudnál egyszer az agyaddal gondolkodni?

-Hiszen tudod, hogy menthetetlen vagyok.-vette elő a csajfelszedő vigyorát.

-Áh, menjünk inkább.-indultam el.

-Ugyan Cat.-futott utánam. Közben Sam odaért Sam házához.(Ildy, te leszel a hibás, ha az olvasók belekeverednekXD) Kopogtatott, és közben valami lapot fogott a kezében, amivel be akarta adni, hogy újságíró. Szóval a lapot tanulmányozta, amikor nyílt az ajtó.

-Jó nap...-ekkor pillantott fel Sam.-...ot!-hát igen, kissé ledöbbent.

-Jó napot.-mosolygott Samantha.-Miben segíthetek?

-Hát, szóval.-nagy levegőt vett Sam.-A helyi újság gyakornoka vagyok, és cikket írok a mostani támadásokról. Úgy hallottam, maga látta az egyiket.

-Oh, igen.-sóhajtott egy nagyot Sam.-Jöjjön be.

Bekísérte a mi Sam-ünket a nappaliba.

-Már meg ne haragudjon, de elég sokat járok a helyi újság szerkesztőségébe, de magát még nem láttam.

-Valóban? Hát, csak nemrég vagyok itt. Esetleg ott dolgozik?

-Fényképész vagyok, és az újságnak is szoktam fotókat csinálni.

-Áh, értem.

-Tehát mit szeretne megtudni?

-Mindent, amit látott.

Samantha leadta a sztorit. Az volt a lényege, hogy csak épp a végét látta ennek az egész gyilkosságnak. Sam meg csak ledöbbenve hallgatta.

-Bocsánat, ha személyeskedem.-kezdett bele Sammy.-De lehet, hogy rosszul látom, mégis olyan, mintha annyira nem viselte volna meg ez az egész. Mármint valamilyen szinten igen, de nem annyira, amennyire kinéznénk magából.

-Értem, mire céloz. Hát igen, az eredeti végzettségem helyszínelő. Szóval láttam már pár csúnya dolgot.

-És hogy-hogy most újságnak csinál fotókat?

Itt Samantha elhallgatott és látszott rajta, hogy valami rossz emlék miatt.

-Ne haragudjon!-kért bocsánatot Sammy.

-Semmi. Tudja, egyszer szokás szerint egy gyilkossághoz hívtak ki, és csak ott derült ki, hogy az áldozat a legjobb barátnőm volt. Onnantól kezdve nem akartam többé helyszínelőként dolgozni.

-Oh, részvétem. És köszönöm szépen a segítséget.-kelt fel Sam.

-Nem kér esetleg egy teát, vagy kávét?-vágott gyorsan közbe Samantha.

-Hm, miért is ne? Elfogadok egy teát.-ült vissza a helyére.

-És nem lenne túl nagy gond, ha tegeződnénk?

-Dehogy.-helyeselt Sammy.-Egyébként szia. Sam vagyok.

-Szia. Én úgyszintén Sam.

-Tényleg?-mintha most hallotta volna először a mi kis Sammynk.

-Igen, Samantha. Te meg gondolom Samuel.

-Igen.-mosolygott Sammy, ekkor viszont megcsörrent a mobilja. Dean volt az.

-Hol vagy már öcsi? Mi rég végeztünk Georgeikával.

-Még Samantha-nál.

-Ennyire jó a csaj?

-Jhaj Dean. Hogy lehetsz ilyen?-ekkor viszont visszajött Samantha a teákkal, ezért Sam lecsapta a mobilt.

-Nah mi van?-kérdeztem Dean-t.

-Lecsapta a telefont. Biztos a csaj miatt. Hát ajánlom neki, hogy nagyon jó csaj legyen. Nah gyere!

-Hova?

-Hát Samantha-hoz.

-Minek mennénk oda?

-Mert ha Sam egy jó csajt lát, akkor meg se bír mukkani. és így semmit sem tudunk meg a támadásokról.

-Bezzeg ha te csinálnád, akkor már a kezünkbe lenne a gyilkos pontos leírása, és a csaj telefonszáma is.

-Hiszen ismersz.

-Sajnos. Nah akkor menjünk.-lódultam meg. Dean még gondolkozott egy ideig, aztán utánamrohant.

-Mit jelentsen az, hogy sajnos?-nyaggatott.

Másnap reggelig aludtunk. Aztán nagy nehezen felkeltem. Dean még aludt. Sam viszont a laptopját bűvölte.

-Jó reggelt.-mondta rámpillantva.

-Szia. Kissé elaludtunk.-dörzsölgettem a szemem.

-Kissé. De legalább kibékültetek.

-Igen.-pillantottam Dean-re. Olyan édes volt amikor aludt. Ilyenkor senki sem mondta meg volna róla, hogy démonokat meg hasonlókat gyilkolászik. Ekkor viszont felébredt Dean.

-Áh, szóval nem álmodtam a tegnapi napot.-mosolygott.

-Nah végre Dean. Nem kéne ám átaludni délutánokat.-mondta kissé morcisan Sam.

-Jhaj öcsi. Most mivan? Irigykedsz?

-Nem.-vont vállat Sam. De látszott rajta, hogy irigykedik. Mármint nem rám, hanem az egész helyzetre. Hogy Dean-nek ittvagyok én, ő meg magányos. És tuti, hogy elérte a gyertyatartó-szerep, azt érzi magáról, hogy ő felesleges harmadik. Sajnáltam, és valamilyen szinten bűntudatom is volt, hiszen eddig ők itt voltak ketten egymásnak, aztán hirtelen jöttem én, és felborítottam az addig megszokott rendet.

-Nem kellene továbbállnunk?-kérdeztem hirtelen.

-Hát nem ártana. Nekem túl démonmentes ez az egész.-mondta Dean.

-Nekem azért tetszett.-jegyeztem meg halkan. Ekkor egy kicsit összeszorult a szívem, hogy nem élhetek már többé normális életet. Vagyis igen kevés az esély rá.

-Jólvan. Menjünk.-mondta Sam. Kicsit fura volt tőle hallani, hiszen eddig mindig Dean intézkedett.

Szóval kifizettük a szállást, és továbbállltunk. Célunk az persze megint nem volt, de sebaj. Így a legjobb nekiindulni.

Még csak két napja kocsikáztunk, amikor Sam hirtelen megszólalt.

-Van valami érdekes.-nézte erősen a laptopját.-Szétmarcangolt emberi maradványokat találtak egy kisvárosban. Állítások szerint farkasok, vagy vad kutyák lehettek.

-De gondolom nem azok voltak.-jegyeztem meg.

-Hát kevés az esély rá.

-Nah akkor irány oda.-mondta Dean.

Már estefelé járt az idő. Már épp elbóbiskoltam volna az ajtónak dőlve, amikor fura hangokat hallottam. A hang felé néztem, és szembetaláltam magam azzal a férfival, vagy mivel, aki eddig is folyton üldözött. Ott ült mellettem a kocsiban.

-Dean! Állj meg!-ordítottam előre. Ő teljes erejével belefékezett, de nem bírtam kivárni, amíg megáll a kocsik, így előbb kiugrottam belőle. Elég rosszul estem, és még gurultam is pár métert, de nem érdekelt. Az volt a lényeg, hogy kint voltam a kocsiból.

-Jesszus Cat. Mi van?-futott oda Sam meg Dean.

-Az a fazon a látomásaimból, itt volt. Mellettem ült a kocsiban.-kapkodtam levegő után.

-Bántott?-kérdezte Dean. De nem válaszoltam. Megrázott.-Cathrine. Bántott?

-Nem, nem.-mondtam.-Csak beszélt.

-Mit?

-Nem tudom. Nem ismerem azt a nyelvet. Nem is beszéd volt, inkább kántálás. De nem is ez a lényeg. Volt rajta egy jel. A karján. Ott ahol nekem, és majdnem olyan is volt, de nézzétek csak.-mutattam a csuklómon a sebet.-Ez a rész nem volt rajta.

-Szóval ez a rész hiányzott.-ismételte Sam, majd elgondolkodott.

-Jhaj, Sam. Ugye nem?-nézett rá Dean kissé kétségbeesetten.

-De, elég nagy az esélye.

-Ne idegeljetek! Mi van?-kérdeztem idegesen.

-Öh, Cathrine. Ugye a te jeled azt jelenti, hogy a kiválasztott.

-Igen, már mondtátok.

-Nah, szóval. Ha ez a rész hiányzik, akkor kicsit más jelent a jel.

-Mégpedig?

-Azt, hogy a kiválasztó.

-A kiválasztó?

-Igen. Személyesen a kapuőrző jelent meg neked.

-Azt mit takar?

-A kapuőrző csak egy hülye elnevezés. Lényegében pont az a feladata, hogy felkutassa a kiválasztotatt, és segítségével kinyissa a pokolkaput.

-És minek jelenik meg folyton?

-Ezt sajnos nem tudjuk, de kiderítjük, ígérem.-nyugtattak. Hát minimálisan meg is nyugodtam. Legalábbis annyira, hogy visszaüljek a kocsiba. De azért megkértem Sam-et, hogy üljön hátra mellém.

Kint az utcán botorkáltam, amikor csörgött a mobilom. Sam volt az.

-Hello Cat! Hol vagy? Beszélnünk kell! Fontos!

-Ha Dean-ről van szó, akkor nem érdekel.

-Igen, Dean-ről van szó, meg rólad, meg rólam. És tényleg fontos.

-Nah jó. Itt vagyok a 3. és a 6. sugárút kereszteződésénél. Van itt egy kis étterem-féle, a BlueNight. Ott várlak.

-Oké, sietek.

Közben én beültem, és rendeltem ebédet. Tényleg nem kellett sokat várni Sam-re.

-Szia. Köszi, hogy beszélhetünk.

-Jó-jó. Csak mondd már! Túl akarok lenni rajta.-sűrgettem.

-Szóval. Kezdjük az elején. Most nagyon őszintén, mit érzel Dean iránt?

-Öh, szeretem. Vagyis azt hiszem. Nem tudom biztosan. Nah ez bonyolult. Vonzódom hozzá, meg olyan jó érzés, ha a közelemben van, de másrészt meg folyton vitatkozunk, és öljük egymást. Szóval tényleg nagyon hasonlítunk, de nagyon különbözünk is.

-Értem. De ugye szeretnéd rendbehozni?

-Igen, legalábbis úgy hiszem.

-Nah, ez már valami.

-Nem. Ez még semmi. Mert ő már nem szeret. Sőt, már abban sem vagyok biztos, hogy szeretett valaha.

-Ez nem igaz. Ő igenis szeret, és ez nála nagyon-nagy szó.

-De ezt tőle sose hallom.

-Könyörgöm Cat. Ő Dean Winchester. Egyáltalán nem a szavak embere. Kivéve ha valamilyen csajt kell ágynak dönteni. Sose mutatja ki az érzelmeit, nem tűnt még fel?

-Hát, de. Akkor is...

-Cat! Ne idegesíts! Teljesen kivagyok már attól, hogy mindketten fújtok egymásra, utána meg nekem sírjátok el, hogy milyen rossz a másik nélkül.-jött dühbe Sam.

-Jó-jó. Nyugi Sam.-próbáltam csillapítani.

-Oké, nyugodt vagyok.-vett nagy levegőt.-Szóval akkor mi lesz? Megpróbáljátok újra?

-Én benne vagyok. Már csak rajta múlik.

-Nah gyere, menjünk vissza hozzá.

-Jólvan.-bólogattam hevesen. Visszafele az úton tök izgultam, de hogy miért, azt nem tudom. Aztán megérkeztünk a szállodába.

-Szia Dean.-toppantam be kissé zavarodottan a szobába.

-Öh, szia.

-Nah akkor én most magatokra hagylak titeket. Beszéljetek csak meg mindent.-indult ki Sam.

-Ne!-kiáltottam utána, majd odasiettem hozzá, és odasúgtam a fülébe.-Légyszi Sam, ne menj el. Hátha megint mindent elrontunk, vagy összeveszünk. Ha ittmaradsz, akkor legalább időbe közbe tudsz lépni, még mielőtt nagy vita alakulna ki.

-Hát jólvan. Akkor én oda leülök az ágyra. Ti csak beszéljetek.-lökött oda Dean-hez.

-Hát, szóval.-próbáltam valahogy elkezdeni.-Elég hülyén érzem magam.

-Igen, én is. Nem is tudom, hol kezdjem.

-Jahj gyerekek.-szólt közbe Sam.-Hogy tudtok ilyen izék lenni.

-Hé, öcsi. Ha te állnál itt, akkor te is csak nyökögnél. Úgyhogy nem kérek kommentált.

-Dean. Te nem is önmagad vagy. Meg se bírsz mukkani.-nevetett Sam.

-Valóban? Hát képzeld, szeretem Cat-et, és bármennyire kinézed belőlem, vagy sem, ez így van. Különben sem a szavak embere vagyok.-már szinte kiabált Sam-mel.-Figyelj Cat.-fordult oda hozzám.-Szerinted megpróbálhatjuk újra?

-Igen.-mondtam hatalmas mosollyal az arcomon, majd megcsókoltam.

-Jhaj, ezt ugye már nem kell végignéznem?-kérdezte Sam.

-Hát öcsi, nem kényszerítelek.-majd felém fordult, és most ő csókolt meg. Fel sem tűnt, mikor meg hogyan lépett le Sam. Volt jobb dolgunk is Dean-nel.

-El sem hiszem, hogy megint minden jó.-mondtam odabújva hozzá az ágyban.

-Igen, én sem hittem volna. De ez most így jó. Élvezzük ki, amíg újra egymás nyakának nem ugrunk.

-Ami minden bizonnyal nemsokára meg fog történni.

-Hát igen. De sebaj. Majd megoldjuk.

Aztán egy ideig csak feküdtünk egymás mellett, végül pedig elaludtunk. Pedig még csak délután volt.

Hát van náluk édesebb pasi a világon?

Csajok!(Ildy, Dóri). Milyen néven szeretnétek szerepelni?

-Nah Cathrine! Kezdhetjük?-jött be Dean.

-Mi? Most?-lepődtem meg.

-Igen.Ugyanis Sam épp el akar menni boltba. Ugye Sammy?-bökötte oldalba.

-Hogyne. Persze.-indult is el Sam. Aztán ketten maradtunk Dean-nel.

-Nah akkor kicsit szedjük szét a szobát, hogy legyen helyünk.-mondta.

-Jólvan.-gyorsan széttoltuk a bútorokat.

-Nah szóval akkor kezdjük.-mondta kissé zavartan. Mondjuk én is izgultam, csak azt nem tudom, mitől. Persze megpróbáltam minél jobban titkolni.

-Nah tehát. Először is csak annyit próbáljunk meg, hogy hogyan kell leteríteni egy embert. Nem akarlak nagyon földhöz vágni...

-Csak ne félts!-vágtam vissza.

-Hát jó.-Mondta, majd hirtelen megragadott, és már a földön is találtam magam.

-Uhh.-csak ennyit bírtam kinyögni.

-Bocs, kicsit gyors voltam. Próbáljuk meg újra.-tök ledöbbentem, milyen normális volt.

-Oké. Készen állok.-jelentettem ki. Épphogy kimondtam, már ismét a földön találtam magam. De most olyan szerencsétlenül estem, hogy Dean-t magamra rántottam.

-Bocs...-próbáltam kimászni alóla, de nem engedte.-Leszállnál?-kérdeztem kissé ingerülten.

-Nem szívesen.-majd megcsókolt. Igen, tudom, hiba volt, de nem tiltakoztam. Pedig tudtam, hogy nem kellene, de nem tudtam megállni. Egyébként is, ki tudta volna megállni?

-Nem kellene.-súgtam halkan.

-Akkor tiltakozz!-mondta. És igaza volt. Tiltakozhattam volna, de nem tettem. 2 óra múlva idegesen másztam ki az ágyból.

-Mondtam, hogy nem kellett volna.-morogtam, miközben szedtem össze a ruháimat.

-Merthogy?-ült fel az ágyban.

-Mert mi nem illünk össze. Folyton vitázunk, és ez még a light-osabb. Mi egyszerűen nem tudunk meglenni egymás mellett.

-Ezt most komolyan így gondolod?

-Igen, így gondolom. De félre ne érts, nem azt jelenti, hogy így is érzek.

-És mióta hallgatsz az eszedre? Hiszen szőke vagy.

-Haha. Baromi vicces.

-Most nehogy azt várd el, hogy itt könyörögjek.

-Mi van? Nem is vagy te képes könyörögni.

-Lehet.-tűnődött el.-De te se. Ugyanolyan vagy mint én.

-Én nem viszek ágyba egyszerre 3 csajt.

-Én se.-szólta el magát.

-Mi van? Hiszen tegnap...

-Jha, arra gondolsz. Nagy cucc, csak jó estém volt.-hazudta.

-Jha, most meg engem használsz ki. Nagyon fair ember vagy.

-Nem, nem használlak ki. De ezt nem érted.

-Hát nem is. És elegem is van belőled. Te egy kiállhatatlan alak vagy, aki folyton csak magával foglalkozik, meg esetleg Sam-mel. A többi már nem érdekel, magasról teszel rá, hogy mások hogyan éreznek.-vágtam a fejéhez, miközben öltöztem, vagyis már összeszedtem magam.

-Nah idefigyelj!-pattant ki az ágyból, és megragadta a kezem, mivel én épp távozni akartam.-Te egyáltalán nem ismersz engem. Fogalmad sincs, milyen ember vagyok, sőt még Sam sem tudja. Senki sem. Mert egy csomó mindent meg kell játszanom, csakhogy másnak könnyebb legyen. Nem mutathatom ki, hogy félek, hogy bánt valami, hogy sírnék a legszívesebben. És ez baromi nehéz, de már mindenki ezt várja el tőlem. Szóval ne ítélkezz!

-Akkor talán ne játszd meg magad annyira, és akkor mások is szeretni fognak!-majd hátatfordítottam és kivágtattam az ajtón, pont amikor Sam be akart nyitni.

-Ez meg mi volt?-kérdezte Dean-t, miután figyelte, ahogy feldúltan elvágtatunk.

-Ennyire sikeres a te békítő-projekted.-vont vállat Dean.

-Aham. Nah jó, először is beszélnünk kell.-mondta Sam.-Vagyis először öltözz fel!

-Jhaj öcsi, tudom, hogy irigykedsz.-vigyorgott Dean, majd öltözni kezdtett.

-Ez így nem mehet tovább. Döntsétek el, hogy mi legyen, mert már én is megőrülök mellettetek.

-Neki mondd, ne nekem! Tudod, hogy ha én megszeretek valakit, akkor azmellől nem tágítok.

-Tudom, és életed 30 évében egyszer volt rá példa.

-Akkor most van a második.

-De biztos Cat kell? Ő még csak egy kiscsaj. Könyörgöm, 19 éves. 11 év van köztetek.

-Ez kit érdekel? Ő nem egy 19 éves kislány szintén van. Sokkal érettebb annál, meg...

-Oké, csak ezt akartam hallani.

-Mit?

-Azt, hogy megtudjam, tényleg szereted-e. És tényleg. Most pedig megyek, és beszélek Cat-tel.-fordított hátat Sam, és kiment a szobából.

Épp kényelmesen bent üldögéltünk és reggeliztünk, amikor csörgött a mobilom.

-Igen?-szóltam bele. Majd halkan odasúgtam Sam-nek:-Leslie Brett.-és folytattam tovább a csevegést.

-Az meg ki?-kérdezte Dean Sam-et, miközben én odébb vonultam, és ott beszélgettem tovább Leslie-vel.

-Leslie Brett Montan asszisztense.-világosította fel Sam.

-És minek keresi Cathrine-t?

-Gondolom a modellkedés miatt.

-Mi miatt?-értetlenkedett Dean.

-Jha, persze. Te épp ál-csajozgattál. Nah szóval.-kezdett bele Sam.-Montan tegnap este bemutatta a partyn pár híres divattervezőnek Cat-et. Meg felajánlotta neki, hogy dolgozzon modellként, mert szívesen szerződtetnék. De akkor Cat még azt mondta, hogy alszik rá egyet. És gondolom most akarják megtudni, mire jutott.

-Cathrine, mint modell?

-Miért? Szép is, okos is. Tök jó csaj. Simán lehetne.

-De akkor ez azt jelenti, hogy nem jönne velünk tovább?

-Gondolom.

-De akkor ki védi meg?

-Nem tudom.-vont vállat Sam. Direkt úgy csinált, mintha nem is érdekelné ez, mert tudni akart, mit lép Dean.

-De ezt akkor sem engedhetjük. Baja eshet, ha nem vagyunk itt mellette.

-Dean! Nem vagy az apja, se a bátyja. És már csak a barátja sem. Szóval semmi jog nem kötelez arra, hogy őt védelmezd.

-De megígértük Marie-nek.

-Jhaj, hiszen annyi hazugságot ígértünk már csajoknak. Vagyis csak te.

-Mi? Én? Sose!

-Persze. Csak Jo-nak, hogy felhívod. Meg annak a színésznőcskének is....elfelejtettem a nevét.

-Ezek mások. Nem érdekelnek.

-Hiszen már Cat se érdekel. Mert ugye nem érdekel, igaz?

-Öh....-ekkor viszont pont visszajöttem.

-Cathrine!-kezdett bele Dean.-Ez az életforma nem neked való.-próbált lebeszélni a modellkedésről.

-Valóban? Honnan veszed? Pedig nekem tetszik, bár vannak nehézségek.

-De Marie mit szólna ehhez?

-Már tud róla.

-Már tudja?

-Igen. És nem ellenzi. Bár eleinte nem tetszett neki, de elfogadta, hogy ez a döntésem.

-Értem. De akkor is. Ne csináld!

-Biztos, hogy ne?-kérdeztem.

-Igen, tuti.-vágta rá Dean.

-Jólvan, akkor visszhívom Leslie-t, hogy mégis elfogadom.

-Micsoda?

-Nem fogadtam el a lehetőséget.

-Most ez komoly?

-A legkomolyabb.

-Akkor miről beszéltünk most?

-Hát a mostani életemről, ami tele van nehézségekkel, de tetszik. És anyának se tetszett az elején, hogy veletek megyek, de belenyugodott.-nevettem el magam Dean-en, aki tök zavarodott pofát vágott.

-Oh, értem.-jött kicsit zavarba.-Nem megyünk vissza a hotelbe?-terelte a témát.

-Oké, mehetünk.-pattantam fel. Tök vidám voltam, pedig lehet, hogy most utasítottam vissza életem egyetlen nagy lehetőségét. Viszont rájöttem, hogy nekem ez a vadászosdi, démonosdi az életem, a sorsom. És az, hogy Dean-nel meg Sam-mel legyek még egy ideig. Ezen agyaltam a motelig.

-Fiúk.-szólaltam meg fent a szobában.-Most hogy ilyen nagylelkűen visszautasítottam egy szuper lehetőséget, részben miattatok, vehetné valamilyikőtök a fáradtságot, és megtaníthatna verekedni.

-Ezt nem értem.-rázta a fejét Sam.

-Hát mivel elég necces ez az életstílus, nem ártana, ha tudnék pár alapmozdulatot, amik bármikor jóljöhetnek. Mert bár apa megtanított a fegyverekkel bánni, megjegyzem szerényen, nem is rosszul, de addig nem jutottunk sajnos el, hogy midenféle ütés, meg rúgás mozdulatot is mutasson. Értitek?

-Jha, már fogom.-bólogatott Dean.

-Szóval ki vállaja?-néztem rájuk kérdően.

-Dean vállaja.-vágta rá Sam villámgyorsan.

-Mi? Én?-fogta fel lassan Dean.

-Ő?-mutattam rá.

-Igen. Ő a jobb bunyós.-magyarázta Sam. Naná, hogy nem ezmiatt mondta Dean-t. Össze akart minekt újra hozni.

-De te is tudsz.-mondtam neki.-Te is taníthatsz.

-Én nem akarlak.-vont vállat Sam.

-Akkor hagyjuk, nem fontos.-zártam le röviden.

-Mivan Cat? Megfutamodsz?-vigyorgott Sam.

-Mi? Hogy én?-háborodtam fel.-Sose! Dean!-fordultam felé.-Mikor kezdjük?

-Öh, izé. Majd később.-mondta, közben megragadta Sam karját és húzni kezdte az erkély felé.-Beszélnem kell Sammy-vel. Tudod, ez olyan fiúdolog.

-Sam! Miért csináltad ezt?-rökönyödött meg Dean.

-Azért, hogy legyetek már újra együtt.

-És szerinted attól összejövünk, hogy egymást verjük? Különben is ki mondta, hogy össze akarok vele jönni? Meg azt, hogy ő velem?

-Jhaj, könyörgöm. Rátok van írva. Különben is, te mondtad nekem.

-És Cathrine? Ő is mondta?-csillant fel Dean szeme.

-Öhm.-köszörülte a torkát Sam.

-Tehát igen? Tudtam. Végülis kinek nem kellene egy ilyen jó pasi, mint én?

-Mondjuk nekem.

-Nyugi öcsi. Te se jössz be nekem.

-De Cat bejön.

-Talán egy kicsit még.

-Akkor meg? Egy próbát megér.

-Nah jó, lehet.

Reggel Sam ébresztett. Hozott nekem a drága kávét. Ő legalább megjegyzi, mi nélkül nem tudok élni.

-Hm, köszi.-vettem el tőle a poharat.-Dean?

-Nem aludt itt.

-Milyen meglepő...

-Akkor sem értem, miért nem beszélsz vele, ha egyszer még teljesen bele vagy esve.

-Mert már külön utakon járunk ilyen szempontból.-pont ekkor toppant be Dean.

-Csakhogy végre.-mondta neki Sam köszönés helyett.

-Jó reggelt Sammy. Neked is Cathrine.-mondta vidáman.

-Viszont.-mondtam egyhangúan.-Nah megyek és birtokba veszem a fürdőt.-majd elvonultam.

-Hol töltötted az estét?-kérdezte Sam a szemöldökét felhúzva.

-A lányokkal.

-Lányokkal?

-Igen. Kerry, Linda meg azt hiszem Gabriell volt.

-Értem. Ez mind szép lenne csak kár, hogy hazudsz.-mondta Sam tök nyugodtan.

-Mi van? Miről beszélsz öcsi?

-Arról, ha egy csajjal töltöd az estét, akkor egész másnap tök elégedett pofát vágsz. Most meg egyszerre 3-mal töltötted, és semmi elégedettség.

-Jhaj Sammy, ugyan már...

-Most miért akarsz átverni?

-Pszt!-csítitotta el.-Nah jó. Tényleg nem velük töltöttem az estét.

-Most komoly? Akkor hol voltál?

-Egy motelben aludtam. De nehogy azt hidd, hogy nem fektethettem volna meg őket. Mert ők simán benne lettek volna.

-Hát akkor meg?-értetlenkedett Sam.

-Nem volt kedvem. Fáradt voltam.

-Dean!-szólt rá.

-Nah jó. Cathrine miatt.

-Cat miatt?

-Cstt már! Ne ordibálj! A végén még meghallja. Igen, miatta.

-Te kihagytál egy görbe éjszakát Cat miatt?-esett le Sam álla.

-Mondom, hogy halkan. Nem akarom, hogy meghallja.

-Te szereted.-mondta tovább Sam nem is törődve azzal, milyen hangosan beszél.

-Mondom, hogy fogd már be!-ugrott neki Dean, hogy befogja öcsikéje száját. Pont ekkor jöttem ki. Én csak annyit láttam, hogy mindketten ott fetrengenek az ágyon. Sam röhög, Dean meg ideges.

-Jhaj de gyerekesek vagytok.-ráztam a fejem.-Mi van?-néztem rájuk furán.

-Semmi.-vágta rá Dean kissé idegesen.

-Jólvan, nyugi. Azt hittem, hogy feldobottabb leszel az éjszakád után.

Sam ekkor elröhögte magát.

-Nah jól van. Miből hagytatok ki?-kérdeztem ingerülten.

-Semmiből. Csupán Sam kissé lököttebb a szokásosnál.

-Ahham, értem. Menjünk el reggelizni!-ajánlottam.

-Jó ötlet.-helyeselt Sam.

-Hát felőlem.-vont vállat Dean. Tehát ennek az lett a vége, hogy elmentünk egy közeli kávézóba.

Este, miközben nagy hévvel készülődtem, egész végig azon agyaltam, hogy lehet, hogy Dean mindig keresztbe tud tenni nekem? Végre bulizhattam volna egyet, erre meg azt kell néznem, hogyan enyeleg a modell csajokkal. De azért valamennyire lenyugtattam magam. Hiszen kaptam egy gyönyörű ruhát, amit maga Montan tervezett, jópofizhatok a szakma naggyaival, és a legfinomabb koktélokat szürcsölhetem.

-Kész vagy Cat?-kérdezte Sam.

-Csak még a fülbevalóm beteszem és mehetünk.-és már épp indultam is volna, amikor Sam elkapta a kezem.

-Cat. Akarok kérdezni valamit.-suttogta.

-Oké. De miért kell suttogni?-kérdeztem kissé hangosabban.

-Pszt!-tapasztotta be a szám.-Dean-ről van szó.

-Mi van vele?-vettem lejebb a hangerőm.

-Hát, izé. Nem zavar, hogy ott lesz egy csomó jó csajjal, akik egytől-egyig ki vannak éhezve egy pasira?

-Nem.-vágtam rá.-Vagyis...de. Igenis zavar, de nem tudok mit csinálni ellene.

-És ha beszélnél vele, hogy mi lenne ha ti ketten újra....

-Be ne fejezd a mondatot! Ő nem tudhatja, hogy én még mindig teljesen bele vagyok esve. Higgye csak azt, hogy közömbös vagyok.

-De ezt nem értem.-rázta a fejét Sam.

-Ne is próbáld megérteni.-mondtam, majd kilibbentem a szobából.

15 perc múlva már ott is voltunk a party helyszínén. Én csak ámultam. Ott volt minden fontos ember a divatszakmából. Meg persze híres modellek is. Eddig azt hittem, hogy káprázatosan nézek ki, de aztán ahogy néztem ezeket a csajokat, elszállt az önbizalmam. Nem úgy Dean-nek, aki rögötn ott is hagyott minket Sam-mel, és ment "ismerkedni". Én megpillantottam Montan-t. Gondoltam odamegyek megköszönni ezt a nagyszerű lehetőséget, hogy a ruháiban résztvehettem egy divatbemutatón.

-Jó napot Mr. Montan.-mosolyogtam rá tündérien.

-Oh, Mrs. Simon. Meg szeretném megegyszer köszönni, hogy résztvett. És ha már itt van, szabadna bemutatnom pár ismerősömnek?-kérdezte. Ekkor pillantottam körbe csak, hogy kikkel társalgott. Tátva maradt a szám. A leghíresebb tervezők vettek körül. Montan pedig mindenkinek bemutatott. És amin mégjobban meglepődtem, ők is dícsértek, hogy milyen nagyszerű voltam. És most jön a java: Megkértek, hogy vegyek részt későbbiekben is ilyen bemutatókon. Zavaromban csak annyit mondtam, hogy átgondolom, mivel épp "egyetemista vagyok". Mondjuk részben igaz volt, hiszen elkezdtem, csak abba kellett hagynom egy szörnyű családi tragédia miatt, amiről azóta se beszélünk.

-Sam! Sam!-futottam oda hozzá.-Azt akarják, hogy legyek modell. Érted? Én, modell!

-Hiszen ez nagyszerű.

-Tudom. Sose hittem volna. Most mi legyen? Mi lenne veletek, ha elfogadnám? És velem?

-Héhé, nyugi!-csitított le Sam, mert kissé túlpörögtem.-Ez a te döntésed. Szerintem aludj rá egyet.

-Jó, igaz.-bólogattam hevesen.

-Most inkább csak élvezd a bulit.

-Oké, de te is.

-Áh, most nincs nagy kedvem hozzá. Különben is, Dean nemcsak helyettem, hanem egy egész baráti kör helyett is élvezi a dolgokat.-bökött Dean irányába, aki teljesen le volt kötve a csajokkal. Gondolom épp valami eszemet nagy baromságot hitetett el a csajokkal. Pl, hogy rockzenész, vagy tehetségkutató, vagy pap vagy tudom is én mi.

-Nah jó, akkor legalább igyunk valamit. Aztán ha utána sem jön meg a kedved, akkor visszamegyünk a hotelbe.

-De hát nem akarsz bulizni?

-Egy csomó ismeretlen van itt, és nekem most nincs kedvem ismerkedni.

-Hát jó, akkor irány a bár!-jelentette ki Sam. Jópár koktélt megittunk, és eldumálgattunk, de a bulihoz ezek után sem volt nagy kedvünk, így úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a hotelbe. Előbb odamentünk Dean-hez.

-Öh, bocsika. Dean, mi visszamegyünk a hotelbe. Nem jössz?-kérdeztem tőle, miután nagy nehezen a közelébe férkőztem.

-Ő meg ki?-bökött felém az egyik csaj.

-Áh, csak az unokahúgocskám.-legyintett Dean.-Egyébként nem megyek. Végülis nem hagyhatom magukra ezeket a gyönyörű hölgyeket.-erre a csajszikák idétlen röhögcsélésbe kezdtek.

-Biztos beszéltél a munkádról is.-mondtam csak úgy, amivel az volt a célom, hogy megtudjam, mivel szédítette ezeket a csajokat. Csak úgy, szimpla kíváncsiságból...

-Igen.-felelte Dean helyett egy fekete hajú csajszi.-Mondta, hogy a Playboy-nál dolgozik, és Hugh Hefner jóbarátja.

-Áh...Hef jó barátja.-nevettem.-Nah jólvan, mi mentünk.-hátat fordítottam és elvonultam. Még ilyen hülyeséget, hogy ő lenne a híres nyuszis magazin atyjának jóbarátja. és hogy ezt még be is veszik.....Nah mindegy. Visszaértünk és én ki is ütöttem magam.

Egész másnap alig bírtam nyugton lenni. Időközben felhívott Montan ügynöke is, aki elmondta, hogy mikor meg hova menjek.

-El sem hiszem, hogy modellkedhetek.-áradoztam egész nap.

-Cat! Ez nagyszerű, de már hallottuk párszor.-próbálta finoman a tuttomra hozni Sam, hogy nyugodjak már le.

-Uh, indulnom kell.-pillantottam az órára.-Akkor ugye ottlesztek?

-Persze, menj csak.-mondta Sam.

-Ki nem hagynám.-vágta rá Dean, persze csak a modellek miatt.

Tehát erőt gyűjtöttem, és elindultam. Útközben már tök izgultam, aztán amikor odaértem, és megláttam, hogy milyen helyen kell szerepelnem, hát majdnem dobtam egy hátast. Annyira csodás volt. Aztán bele is kellett csapni a közepébe, ahogy a magyartanárom mondta még anno:in medias res. Jöttek a ruhapróbák, aztán irány a smink meg a fodrász. Időközben meg hallottam, ahogy a többi csaj suttogja egymás között:már tök sok ember van itt. Ettől még jobban pánikoltam.

-15 perc csajok, és kezdődik.-mondta Hugo. Ő irányított ott mindent. Mint kiderült, én leszek a harmadik, aki a kifutóra lép. És összesen 3-szor kell végigvonulnom. Aztán hirtelen már csak azt vettem észre, hogy kiment az első csaj. Aztán már a második is kiindult.

-Szívem! Te jössz.-löködött meg Hugo. Először tök megszeppenve léptem a kifutóra, az csak rontott, hogy kapásból Montan-t pillantottam meg, aki szigorú pillantásokkal nézte, hogy mengyek végig. Aztán a következő ember Dean volt. Tök azt olvastam le az arcáról, mintha azt remélné, hogy elbotlok, vagy hasonlók. Lehet, hogy ezt csak bemeséltem magamnak, de így legalább erőt tudtam venni magamon, és emelt fővel végigvonultam. Aztán a következő 2 is simán ment. Persze a színpad mögött hatalmas volt a kapkodás, de sikerült. Nagyot sóhajtottam, miután utoljára is végigmentünk mindannyian. Épp bent öltöztünk, amikor betoppant Montan.

-Szeretném megköszönni a hölgyeknek a nagyszerű bemutatót. Mindannyian nagyszerűek voltak. És szeretettel várok mindenkit a szerény esti összejövetelemre.-majd kiment.

Én gyorsan megkerestem Sam-éket.

-Nah milyen volt?-kérdezten izgatottan.

-Az a két fekete igen jól nézett ki, bár az a barna se volt rossz.-kezdett bele Dean.

-Mármint én!-vetettem rá lenéző pillantásokat.

-Jha, nem voltál rossz.-vont vállat.

-Aham. Szóval nem voltam rossz.-ismételtem.

-Mármint úgy gondolta Dean, hogy csodálatos voltál.-szólt közbe Sam.

-Aha. Mindegy. Menjünkj, mert el kell készülnöm estére.

-Készülnöd? Mármint készülnünk, nem?-javított Dean.

-Bocsi fiúk, de nektek nincs belépőtök.-vigyorogtam.

-Mármint ilyen?-lebegtette Dean a partyra szóló belépőket.

-Hát ez meg?-rökönyödtem meg.

-Fogalmazzunk úgy, hogy ismerettség.

-Pár modell szerezte nekünk.-mondta Sam óvatosan kissé attól tartva, hogy kiakadok ettől.

-Jha, oké.-mondtam nyugodtan, pedig nem voltam az.

Másnap már kora reggel továbbindultunk. Anya szíve szerint odakötözött volna a székhez, de végül ő is rájött, hogy így a legkönnyebb mindenkinek. Legalább biztonságban leszek a fiúk mellett. Aztán csak teltek a hetek, és mi megállás nélkül keringtünk az államok között. Egy furcsa haláleset sem volt mostanság. Én szörnyen untam magam. Dean-hez alig szóltam, csak ha muszáj volt. Így is elég nagy erőfeszítésembe került kitörölni az érzelmeimet iránta. Sam-hez is csak ritkán szóltam. Mert amikor beszéltem vele, úgy éreztem, hogy Dean felénk-felénk pillant, és elfogott valamilyen rossz érzés. Eszembejutott, hogy mit műveltünk Sam-mel, és szabályos rosszul lettem tőle. Tehát nagyrészt csak zenét hallgattam, olvasgattam, neteztem.

-Sam! Még mindig semmi fura eset?-kérdeztem már az unalom legszélső határán.-Valami, akármi?

-Nem, még mindig semmi.-fordult hátra hozzám a kocsiban.

-Én ezt nem bírom.-terültem el az ülésen.

-Jobban örülnél, ha emberek halnának meg csak azért, hogy ne unatkozz?-nézett rám furán Sam.

-Dehogy. Csak ezt így már nem lehet kibírni.

-Most az egyszer egyetértek Cathrine-nel.-szólalt meg Dean. Hát jha, amióta eljöttünk tőlünk, Dean megállás nélkül Cathrine-nek hív. Igaz, hogy utálom, de már lassan megszokom.

-Akkor mégis mit csináljunk?-kérdezte Sam.

-Menjünk Los Angeles-be.-vetettem fel.

-Miért pont oda?

-Mert az tele van híres, és szexy színésznőkkel.-vigyorgott Dean.-Én benne vagyok.-tette hozzá.

-Felőlem.-vont vállat Sam.

-Király. Irány Los Angeles!!-kiáltottam.

Hát jó pár napba telt, amíg odaértünk, ugyanis pont az államok tulsó felén voltunk. De amikor odaértünk.....elállt a lélegzetem. Sokmerre jártam már, de itt még sose.

-És most hova?-tűnődött el Sam.

-A Bronze Shine-ba.-vágtam rá.

-Miért pont oda?

-Mert állítólag oda csomószor betérnek a sztárok is.

-Akkor jó drága lehet....

-De nem Juliett Parker-nek.-lobogtattam az egyik hamis bankkártyámat.

-Hé, kezdesz Winchester lenni.-nevetett Dean. Még mindig összeszorult a gyomrom, ha a csillogó szemeibe néztem...

-Nah jó. Felőlem mehetünk.-nyugodott bele Sam.

-Előbb vásárolni.-mondtam.

-Azt meg minek?

-Mégse mehetünk be valami ócska ruhába.-pillantottam végig Dean-en.

-Héé, ez eredeti műbőr.

-Értem, és igen.....hogy is mondjam....strapabírónak tűnik, de oda menő cuccok kellenek.

-Mitbánom én, menjünk.-sóhajtott Sam.

Ennek tök örültem. Végre vásárolhatok. Már meg se tudom mondani, mióta nem vásároltam egy jót. Egy tök drága boltban vettünk ruhákat. Ááá, annyira jól néztem ki. Mondjuk a fiúk is....

-Ez az?-kérdezte Dean a bár előtt.

-Igen.-bólintottam.

Bementünk. Wááá, ez nagyon király hely. Csupa csillogás, és látszik, hogy itt minden a pénzről, a csillogásról szól.

-Jesszus.-karoltam bele Sam-be.-Az ott Charles Montan.

-Az meg ki?-nézett rám hülyén Dean.

-Az ifjú divattervező, aki már tervezett ruhákat a Dior-nak, a Gucci-nak, sőt még a Chanel-nek is. Most pedig saját vállakozásba kezd. Oda kell mennem, el kell mondnaom, hogy mennyire imádom a ruháit.

-Akkor menj!

-De nem merek. Annyi csodálatos modell veszi körül.

-Hmmm, tényleg.-mérte fel a terepet Dean.-Gyere!-elkezdett húzni.

-Dean! Állj már meg!-szóltam rá, de mintha nem is hallotta volna.

-Jónapot. Maga tényleg Charles Montan?

-Igen.-bólintott.

-Ez nagyszerű. A húgom, Cathrine, nagy rajongója önnek.-mondta Dean.

-Valóban?-nézett rám Montan.

-Igen.-bólintottam megszeppenve.

-Csodás. És mondja, mit gondol a tavaszi kollekcíóról?

-Oh, az csodás. Eygszerűen mesteriek azok a színtársítások. Egyébként is imádom a lila színt, és amikor megpillantottam a maga modelljein, nagyon megörültem, hogy maga ismét divatba hozza. És azok a szabásformák. Egyszerűen isteniek.

-Látom szemmel követi a divatot.

-Igen.-válaszoltam, és titkon Dean-re pillantottam, aki a modell csajokat szédítette.

-Nincs kedve résztvenni a holnap esti bemutatómon?

-Tessék?-döbbentem le.

-Maga fiatal, karcsú, lendületes. Pont beillene a bemutatóra.

-Maga arra kér, hogy modellként lépjek fel holnap este a bemutatóján?

-Igen. Tehát?

-Oh, hogyne. Ezer örömmel.-lelkendeztem.

-Rendben. Adja meg az ügynökömnek a számát. Ott van a bárnál.-mutatott egy hapsira.-Majd ő felhívja és tájékoztatja.

-Rendben. Köszönöm.

-Én köszönöm. A holnapi viszont látásra.

-Viszlát.-mondtam teljesen elalélva.

-Hallottad Dean? Modell leszek a holnapi bemutatón.-ugráltam.

-Mi? Jha, az jó.-mondtam rám se bagózva. Helyette inkább az épp távozó modell csajokat nézte. De most nem érdekelt, hiszen modellkedni fogok.

Kerestünk egy szállást, ahol holnapig elleszünk. Este alig bírtam elaludni az izgatottságtól.

Reggel végre nem úgy ébredtem, hogy azzal az alakkal álmodtam. De attól függetlenül elég nyúzott voltam. Megértem levonszolni magam a konyhába. Tök jó, mindig én kelek utoljára.

-Szia kislányom. Hogy van a sebed?

-Szia anya. Ő jól, én rosszul.

-Most nem álmodtál azzal a valakivel?-kérdezte Sam.

-Nem. Szerencsére.-hát jha, nem épp összetett mondatokban válaszoltam.

-Az jó.-mondta Sam és közben megböködte Dean-t.

-Köhöm.-köszörülte a torkát.-Cathrine. Beszélnünk kellene.-bökte ki.

-Öh, jah, jó. Menjünk ki!-tök meglepett, már az is hogy egyáltalán hozzámszólt. Kimentünk.

-Miről kellene beszélnünk?-kérdeztem.

-Kettőnkről.

-Jha, nem kell. Magamtól is rájöttem, hogy vége mindennek.-mondtam amilyen nyugodtan csak tudtam. Pedig belülről üvöltöttem.

-Ennek örülök. Viszont azt azért tudnod kell, hogy tudom, hogy nem a ti hibátok. Vagyis nagy részben nem a tiétek. Szóval ugyanúgy jöhetsz velünk, meg beszélgethetünk.

-Valóban?

-Igen. És az sem teljesen kizárt, hogy egyszer majd újra folytassuk. De ennek nem most van itt az ideje.

-Jha, vagy nem is ebben az életben-mondtam kissé ingerülten.-Figyelj Dean! Most nem akarom, hogy úgy tűnjen, nekem áll följebb, de erről mi tényleg nem tehetünk Sam-mel. Egyáltalán semmi akaratunk, vagy beleszólásunk nem volt ebbe az egészbe. És senkit sem akartunk megbántani. Viszont ha magadra nézel, akkor rájössz, hogy te sokszor megbántasz embereket. Szerinted hogy érzik magukat azok a csajok, akiket kihasználtál? És ez mind a te döntésed volt. Nem mások irányítottak. Szóval észrevehetnéd, hogy itt igazából veled van a gond, és nem velünk.-fejeztem be a mondókámat, és becsörtettem a lakásba.

-Mi van Cat?-fordult utánam Sam, de nem is figyeltem rá, csak felfutottam a szobába.

Becsaptam az ajtót, és ha anya, vagy Sam jött fel, elküldtem őket. Senkihez sem volt humorom. Este megint kopogtattak a szobám ajtaján, már sokadszorra.

-Bárki is vagy, nem érdekel!-kiáltottam ki.

-Cat, Dean vagyok.-hallatszódott kintről.

-Mit akarsz? Aláírtam már a barátsági szerződést, szóval hagyj békén. Így is nehéz lesz elfelejteni téged, főleg, hogy mindig mellettem leszel. De akkor legalább könnyítsd meg, és ne szólj hozzám!

-Légyszi, had menjek be!-kérlelt. Végül beengedtem.

-Köszi.-annyira nyugodt volt a hangja.

-Akkor mit akarsz?

-Legelőször is azt, hogy hallgass végig...

-De...

-És ne szólj bele!

-Jólvan.-bólintottam.

-Tudom, hogy milyen nehéz neked mostanság, és nem akarom még ezt a terhet is rád tenni. Tudd, hogy megbocsájtok, bár nem felejtek. Melletted vagyok ezek után is, és támogatlak, ha kell.-mondta a monológját.

-Tudod, ez mind szép, csak kár, hogy te nem így gondolod.-vágtam közbe.

-Ezt hogy érted?

-Sam!!-kiabáltam ki.-Gyere be, tudom, hogy itt vagy az ajtóm előtt!!-kis idő múltán be is jött Sam.

-De mégis honnan?-nézett rám Dean.

-Dean! Nem régóta ismerlek, de annyit már tudok rólad, hogy nem jönnél ilyen szöveggel. Ezt mind Sam rágta a szádba. Nem kell ám ilyen hülyének nézni.

-Bocsi.-kért bocsánatot Sam.

-És légyszi most hagyjatok.-kértem őket.

-Oké, ahogy gondolod.-ment ki Sam, Dean meg utána. De ő még visszafordult.

-Tudod, azért már megkedveltelek ám.-mondta befejezésül, majd kiment ő is. Nah hát ez sokkal inkább az ő stílusa volt, és jobban is esett. Vagyis inkább úgy mondom, hogy most aztán már tényleg nagyon fájt belül. De ez van, túl kell lépni...

Fent dúltam-fúltam a szobába, hogyan lehet ilyen szemét. Méghogy kitaláltam...Egyéb problémám is van, semmi kedvem még egy kitalált "baráttal" is foglalkozni. Aztán nagy mérgemben valahogy elnyomott az álom. Már megint azzal az alakkal álmodtam. Ott voltam egy nagy erdő közepén tök egyedül. Aztán hirtelen feltűnt az a valaki. Futni kezdtem, és ő meg utánam eredt. Alig futottam pár métert, úgy éreztem, hogy az erő száll ki belőlem. Már a lábamat sem bírtam emelni. Az az alak meg utolért. Egyfolytában azon az idétlen nyelven beszélt hozzám, majd előrántott egy tőrt. Én közben megállás nélkül segítségért kiáltottam. Azt hittem, megöl. A kezemmel takartam magam, majd éreztem, hogy megvágott. Ekkor viszont hirtelen felébredtem. Sam, anya meg Dean is ott volt az ágyam mellett. Hallották a kiáltozásokat, és arra jöttek fel.

-Mi történt?-kérdezte Sam.

-Az az alak már megint ott volt az álmomban.

-Mit álmodtál?-kérdezte Dean. Bár látszott rajta, hogy annyira nem érdekli. Elmeséltem.

-Ennyi?-kérdezte.

-Igen.-bólintottam.

-Kislányom!-kiáltott fel hirtelen anya.-Te vérzel!!

Csak ekkor vettem észre, hogy véres a takaróm.

-Mit csináltál?-nézegette Sam a sebet, ami a hasamon volt. Pont ott, ahol álmomban megvágott.

-Áú. ne piszkáld!-szisszentem fel.-Különben meg semmit. De az álmomban is itt vágott meg.

-Hogyne.-röhögött Dean.-Gondoltam, hogy mostanság feltűnési viszketettségben szenvedsz. De azt nem hittem volna, hogy eddig elmennél.

-Mivan? Most arra célzol, hogy saját magamat vagdosom csak azért, hogy figyeljetek rám?!

-Kábé.

-Menj a fenébe!-löktem el az ágytól.

-Ahogy akarod.-vont vállat, és kiment.

Anya hozott kötszereket, Sam pedig mindenféle mérőműszert.

-Igazad van Cat.-mondta Sam.

-Aha, de miben is?

-Ez tényleg nem csinálhattad te, ugyanis a műszer szerint akkor démonnak kellene lenned.

-Mi van? Szőke vagyok, nem értem.

-Ez a műszer kimutatja, ha démon volt/van a közelben. Úgymond érzékeli a démoni sejteket.

-Tehát a sebemnél is ilyen sejtek vannak?-kezdtem kapizsgálni.

-Pontosan. Szóval tényleg az a valaki vágott meg. De nem értem, hogy lehet, hogy csak álmodtad, de mégis valósággá vált.

-Te vagy a nagy szakértő. Derítsd ki!

-Próbálom, de egyedül nem megy. Kellene hozzá Dean tudása is. Bár nem igazán áll szóba velem mostanság.

-Csak segít ebben. Hiszen te is jól tudod, neki első a munka. Hát én most az vagyok per pillanat.

-Jhaj, ilyeneket ne mondj Cat!-mordult rám Sam.-Mindegy, egy próbát megér.-majd kiment a szobából.

Negyed óráig csak feküdtem az ágyban és bámultam a plafont. Végül visszatért Sam, Dean-nel együtt. Én csak értetlenül néztem Dean-re.

-Ne! Ne hidd azt, hogy szeretetből teszem. Csupán kötelesség.-vágta a fejemhez.

-Nekem ennyi is elég most. Csak azt akarom, hogy tűnjön el az a hapsi.-vontam vállat.

És bár hiába okoskodtak Sam-ék órákon át, semmire sem jutottak.

-Áh, feladom. Nem tudom, mi vagy ki lehet az.-dőlt el Sam az ágyon.

-Én se tudom. Annyi tuti, hogy köze van a kiválasztotthoz, vagyis hozzá.-mutatott rám.-Biztos valami megfigyelő, vagy hasonló.-elmélkedett Dean.-De többet így akkor sem tudhatunk meg róla. Cathrine! Ha legközelebb is látod, valahogy próbáld megtudni, hogy ki lehet az.

-Aztán mégis hogy gondolod? Menjek oda hozzá, hogy Csókolom, ki maga?

-Ha másképp nem megy...

-Jó, akkor majd két menekülés közben megkérdem.-vágtam a pofákat.

-Most mit izélsz? Csak segíteni akarunk!-háborodott fel Dean.

-Nem. Sam lehet, hogy segíteni akar, de te tuti nem. Csak muszájból csinálod. És most légyszi, hagyjatok aludni.

Szó nélkül kimentek, én meg tényleg elaludtam.