Másnap reggelig aludtunk. Aztán nagy nehezen felkeltem. Dean még aludt. Sam viszont a laptopját bűvölte.

-Jó reggelt.-mondta rámpillantva.

-Szia. Kissé elaludtunk.-dörzsölgettem a szemem.

-Kissé. De legalább kibékültetek.

-Igen.-pillantottam Dean-re. Olyan édes volt amikor aludt. Ilyenkor senki sem mondta meg volna róla, hogy démonokat meg hasonlókat gyilkolászik. Ekkor viszont felébredt Dean.

-Áh, szóval nem álmodtam a tegnapi napot.-mosolygott.

-Nah végre Dean. Nem kéne ám átaludni délutánokat.-mondta kissé morcisan Sam.

-Jhaj öcsi. Most mivan? Irigykedsz?

-Nem.-vont vállat Sam. De látszott rajta, hogy irigykedik. Mármint nem rám, hanem az egész helyzetre. Hogy Dean-nek ittvagyok én, ő meg magányos. És tuti, hogy elérte a gyertyatartó-szerep, azt érzi magáról, hogy ő felesleges harmadik. Sajnáltam, és valamilyen szinten bűntudatom is volt, hiszen eddig ők itt voltak ketten egymásnak, aztán hirtelen jöttem én, és felborítottam az addig megszokott rendet.

-Nem kellene továbbállnunk?-kérdeztem hirtelen.

-Hát nem ártana. Nekem túl démonmentes ez az egész.-mondta Dean.

-Nekem azért tetszett.-jegyeztem meg halkan. Ekkor egy kicsit összeszorult a szívem, hogy nem élhetek már többé normális életet. Vagyis igen kevés az esély rá.

-Jólvan. Menjünk.-mondta Sam. Kicsit fura volt tőle hallani, hiszen eddig mindig Dean intézkedett.

Szóval kifizettük a szállást, és továbbállltunk. Célunk az persze megint nem volt, de sebaj. Így a legjobb nekiindulni.

Még csak két napja kocsikáztunk, amikor Sam hirtelen megszólalt.

-Van valami érdekes.-nézte erősen a laptopját.-Szétmarcangolt emberi maradványokat találtak egy kisvárosban. Állítások szerint farkasok, vagy vad kutyák lehettek.

-De gondolom nem azok voltak.-jegyeztem meg.

-Hát kevés az esély rá.

-Nah akkor irány oda.-mondta Dean.

Már estefelé járt az idő. Már épp elbóbiskoltam volna az ajtónak dőlve, amikor fura hangokat hallottam. A hang felé néztem, és szembetaláltam magam azzal a férfival, vagy mivel, aki eddig is folyton üldözött. Ott ült mellettem a kocsiban.

-Dean! Állj meg!-ordítottam előre. Ő teljes erejével belefékezett, de nem bírtam kivárni, amíg megáll a kocsik, így előbb kiugrottam belőle. Elég rosszul estem, és még gurultam is pár métert, de nem érdekelt. Az volt a lényeg, hogy kint voltam a kocsiból.

-Jesszus Cat. Mi van?-futott oda Sam meg Dean.

-Az a fazon a látomásaimból, itt volt. Mellettem ült a kocsiban.-kapkodtam levegő után.

-Bántott?-kérdezte Dean. De nem válaszoltam. Megrázott.-Cathrine. Bántott?

-Nem, nem.-mondtam.-Csak beszélt.

-Mit?

-Nem tudom. Nem ismerem azt a nyelvet. Nem is beszéd volt, inkább kántálás. De nem is ez a lényeg. Volt rajta egy jel. A karján. Ott ahol nekem, és majdnem olyan is volt, de nézzétek csak.-mutattam a csuklómon a sebet.-Ez a rész nem volt rajta.

-Szóval ez a rész hiányzott.-ismételte Sam, majd elgondolkodott.

-Jhaj, Sam. Ugye nem?-nézett rá Dean kissé kétségbeesetten.

-De, elég nagy az esélye.

-Ne idegeljetek! Mi van?-kérdeztem idegesen.

-Öh, Cathrine. Ugye a te jeled azt jelenti, hogy a kiválasztott.

-Igen, már mondtátok.

-Nah, szóval. Ha ez a rész hiányzik, akkor kicsit más jelent a jel.

-Mégpedig?

-Azt, hogy a kiválasztó.

-A kiválasztó?

-Igen. Személyesen a kapuőrző jelent meg neked.

-Azt mit takar?

-A kapuőrző csak egy hülye elnevezés. Lényegében pont az a feladata, hogy felkutassa a kiválasztotatt, és segítségével kinyissa a pokolkaput.

-És minek jelenik meg folyton?

-Ezt sajnos nem tudjuk, de kiderítjük, ígérem.-nyugtattak. Hát minimálisan meg is nyugodtam. Legalábbis annyira, hogy visszaüljek a kocsiba. De azért megkértem Sam-et, hogy üljön hátra mellém.