Supernatural-Odaát

Mire reggel felébredtem, Dean-nek már hűlt helye volt. Nagy nehezen összeszedtem magam, és leballagtam a konyhába.

-Jó reggelt.-köszöntem lent. Már mindenki ébren volt.

Hát normálisan is csak Sam köszönt vissza. Anya morgott valamit, Dean pedig fel se pillantott az újságból. Nem adtam fel.

-Mikor megyünk tovább?-néztem Dean-re. Sam válaszolni akart, de egy gyilkos pillantást küldtem felé, hogy ne szólaljon meg, mert én Dean-től akarom hallani. De aztán hiába vártam, nem szólt semmit sem.

-Nah jó. Elmegyek sétálni egyet. Kell egy kis friss levegő.-magyaráztam, bár fogalmam sincs, hogy kinek, hiszen senki sem figyelt rám. Erre tök ideges lettem. Kivágtattam az udvarra, jó becsapva magam után az ajtót. Elindultam a forrásunk felé. De tényleg olyan tök ideges voltam, hogy ami az utamat állta, azt felrúgtam, ráadásul ritmusra, mert közben valami rockszámot dúdolgattam. Kint aztán lehuppantam a kövemre, ami a forrás mellett volt. Nem sokáig voltam ott egyedül, mert utánamjött Sam is.

-Hé, Cat. Jól vagy?-kérdezte, miközben le akart ülni a másik kőre.

-Ne!! Az Nelly köve!-kiáltottam rá. Sam úgy megrémült, hogy odébbugrott.-Bocsi, de az Nelly köve volt. És nem szeretném, ha ráülnél.

-Jha, értem. Bocsi.

-Egyébként megvagyok.

-Biztos?-kétkedett Sam.

-Nem, egyáltalán nem biztos.-fakadtam ki.-Hogy lennék jól, amikor mindenki utál? Anya szinte lenéz. Dean-ről meg ne is beszéljünk. Pedig már így sincs sok ember mellettem, de ezzel a húzásommal máris kettővel kevesebb van. És őszintén már csak te vagy. De mivel ez az egész veled történt, így már rád se tudok úgy nézni, mint azelőtt.

-De hiszen tudod, hogy erről mi nem tehetünk. Mások irányítottak bennünket. Ez egyáltalán nem a mi hibánk. Bárki mással megtörténhetett volna.

-De miért pont velünk? Olyan, mintha valaki direkt nekem akarna rosszat.

-Hát nem azért Cat, de szerintem abból a világból sokan akarnak rosszat a kiválasztottnak.

-Úgy érted, hogy lehet, hogy ez is csak valami alattomos húzás volt onnan?

-Hát elég nagy rá az esélye.

Sam várta, hogy valamit mondjak, de én semmit sem szóltam, csak egy pontra fókuszáltam.

-Mi van Cat?-rázogatott.

-Ott van.-nyökögtem.

-Mi van ott? Én semmit sem látok.-nézegetett arra Sam, amerre én is néztem.

-Ő. Ott van ő. Az álmomból.-pánikoltam be.

-Kicsoda? Cat, hallucinálsz. Nincs ott semmi!-ekkor viszont én őrült rohanásba kezdtem. Meg sem álltam a házunkig. Ott bevágtattam a konyhába. A fáradtságtól a padlóra rogytam. Levegő után kapkodtam.

-Mi történt kislányom?-sietett oda hozzám anya.

-Ott volt. Láttam. Engem nézett.-kb ezek jöttek belőlem.

-Kiről beszélsz?

-Az álmomból.-mondtam, de még mindig tök remegtem.

-Milyen álom?-értetlenkedett anya.

-Én tudom.-jött oda Dean.-Cat! Hol láttad?!

Nem válaszoltam. Addigra ugyanis már tök sokkba estem.

-Cathrine! Válaszolj!-rázott meg Dean.

-A forrásnál.

-És mondott valamit? Vagy csinált?

-Nem.-ráztam a fejem.-Csak engem bámult a villogó szemeivel.

-És most többet láttál belőle, mint azelőtt?

-Nem. Csak annyit, hogy fekete köpenyszerű valamiben volt. Mintha valami kaszás-jelmez lett volna. Az arcát nem láttam, csak a villogó sárga szemeit.

-Hát kaszás az nem lehet, mert azt nem láthatod hetek óta. Azt csak egyszer látod, aztán utána meg is halsz.

-Jesszus!-kiáltott fel anya.

-Nyugi Marie! Most mondom, hogy az nem lehetett.-pont ekkor toppant be Sam is.

-Cat!-futott oda.

-Sam. Láttad te is?-kérdezte Dean.

-Nem.-rázta a fejét.-Nem értem, mi lehet az.

-Én sejtem.-mondta hűvösen Dean.

-Mi?-néztem rá kérdőn. Most valami nagyon okos választ vártam, hogy biztos ilyen meg olyan démon, de amit mondott Dean, az letaglózott.

-Te ezt az egészet csak kitaláltad. Lelkiismeretfurdalásod van az miatt, amit tettetek. És ezzel most sajnáltatni akarod magad, meg elvonni a figyelmet a Sam-mel való félrelépésedről. Hát mit ne mondjak, elég gyenge próbálkozás.

-Most te viccelsz?-döbbentem le.-Hiszen tudod, hogy már régebb óta tart.

-Persze, mert előre kitervelted az egészet.

-Tudod, inkább te vagy szánalmas!-ordítottam rá, majd felviharoztam a szobámba.

Először Nelly-hez mentem. Vittem neki rózsaszín gerberát a sírjára. Ez volt a kedvenc virága. Aztán átmentem apához.

-Szia apa. Ki kellett jönnöm, nem bírtam tovább. Nagy hülyeséget csináltam. Lefeküdtem Sam-mel. Nem tudom miért. Nem akartam. Egyszerűen mintha valamifajta kényszer lett volna. Ezzel teljesen elástuk magunkat anyánál, meg Dean-nél is. Fogalmam sincs, hogy hozhatnám jóvá. Én Dean-t szeretem. És tényleg szeretem. De most akkor mihez kezdjek? Valami akkor is olyan fura ebben a dologban, ami Sam-mel történt. Mármint, olyan volt az egész, mintha irányítottak volna minket. Egyszerűen nem tudtunk a józan eszünkre hagyatkozni. Olyan volt, mintha valakinek a bábjai lettünk volna.-és így filózgattam tovább, végül kezdett összeállni a kép. Bár elég abszurd volt, és ilyennel még nem találkoztam, de azért amikor hazamentem, beavattam Sam-et is.

-Hát nem tudom Cat. Ilyennel még én se találkoztam. Azt gondoltam, hogy ez csak valamiféle legenda, ami minden kultúrában megtalálható.

-Tudsz rá más észszerű magyarázatot?

-Nem mintha ez olyan észszerű lenne.

-Tudom, de egy próbát megér. Csak meg kell idézni, hogy láthatóvá válljon.

-Nah jó. Ennyit tényleg megér. Hívd fel Dean-t, hátha igazad lesz. és akkor neki is hallania, meg látnia kell.

-Jólvan.-bólintottam.

Csak nagy könyörgés által tudtam Dean-t felráncigálni.

-Nah mit akartok?

-Van egy elméletünk.-kezdtem bele.

-Milyen elmélet?

-Úgy véljük, vagyis inkább csak Cat, hogy egy cupidó van a képben.-mondta Sam

-Most hülyének néztek? Cupidók nem léteznek.

-De léteznek...vagyis állítólag. Szóval csak egy egyszerű idézet, és megtudjuk, hogy igazunk volt-e.

-Hagyjatok ezzel békén! Miért nem bírjátok beismerni, hogy egymásra cuppantatok?

-Mert nem így volt! Nekem nem kell Sam!-mondtam ingerülten.-Bocs Sam, de érted.-fordultam felé.

-Mitbánom én. Csináljátok.-majd lehuppant a fotelbe. Sam elkezdte felolvasni a megigéző szöveget, ami által, ha cupidó van a képben, láthatóvá fog válni. Sam elmondta. Vártunk.

-Nincs itt semmi cupidó.-kelt fel Dean. Épp ekkor viszont elkezdett kirajzolódni egy valaki alakja. Sam gyorsan elmondta a megsemmisítő igét is, ami következtében a cupidó kigyulladt, és elégett.

-Szóval igaz volt az elméletetek.-állapította meg Dean.

Vártam valamiféle egyéb reakcióra, de semmi sem jött. Csak hátat fordított és elment.

Gondolhattam volna, hogy ennyi nem lesz elég neki, de legalább tisztázódott a dolog. Csak egy idétlen cupidó szórakozott az érzelmeinkkel. Aznap már nem is beszéltem senkivel se. Este megértem elaludni. Éjszaka közepén megint arra ébredte, hogy kiabálok. Megint azzal az alakkal álmodtam. Átmentem Dean-hez.

-Dean.-suttogtam.

-Mit akarsz?-kérdezte álmosan, de elég mérgesen.

-Megint azt a pasit láttam az álmomban.

-És mit csináljak vele?-tök lekezelő volt.

-Nem alhatnék itt?

-Most viccelsz?

-Nem. Légyszi. Nagyon félek.-de tényleg féltem.

-Nagylány vagy. Egyedül is tudsz aludni.

-Könyörgöm Dean!-kérleltem már szinte sírva.

-Nah jó, aludj itt, ha annyira akarsz.-majd odébbhúzódott az ágyban. Befeküdtem mellé. Olyan rossz volt, hogy ott feküdtem mellette, és nem érhettem hozzá. Annyira vágytam arra, hogy megölelhessem, de ez szóba sem jöhetett. De legalább mellete biztonságban éreztem magam, és el tudtam aludni.

Este már megint arról a pasasról álmodtam. Hajnalban riadtam fel, azután nem is tudtam visszaaludni. Csak nézegettem egy ideig, aztán eszembe jutott, hogy még mindig nem tudom, hogy visszajött-e Dean. Átlopóztam a szobájába. Az ágya érintetlen volt. Gondoltam, biztos valami csajszika karjaiban vigasztalódik, de egyáltalán nem lepett volna meg ez. Aztán utána lementem a konyhába. Töltöttem egy csésze kávét és csak iszogattam, meg agyaltam, hogy mihez kezdjek az életemmel. Ekkor hirtelen arra lettem figyelmes, hogy egy kocsi megállt előttünk. Igen, Dean volt az. Alig bírt betámolyogni. Jól gondolta Sam, beivott.

-Dean.-mentem oda hozzá.

-Mit akarsz tőlem? Ne nyúlj hozzám! Menj innen!-alig bírt beszélni.

-Csak gyere, felviszlek a szobádba.

-Nem kell segítség. Főleg a tiéd nem.-de azért hagyta, hogy segítsek. Fent aztán lefektettem az ágyba.

-Miért tetted?-fakadt ki.

-Hülyén hangzik, de nem tudom. Nem akartam, és hidd el, Sam se akarta.

-Hogyne. Takarodj innen!-lökött odébb, de akkora erővel, hogy lehuppantam a földre.

-Oké.-majd feltápászkodtam, és elindultam kifelé.

-Pedig én szerettelek.-kiáltotta még utánam. Ekkor megtorpantam. Igaz, hogy részeg volt, de állítólag a részegek nem hazudnak. Meg különben is, ilyet hallani tőle....Nem tehettem róla, de elbőgtem magam.

-Én is téged.-szipogtam, majd kimentem. Visszamentem a konyhába, és csak sírtam. Végül sikerült elaludnom a konyhaasztalra dőlve. Arra ébredtem pár óra múlva, hogy egy hatalmas csattanás hallatszódott. Anya "véletlenül" odavágta az asztalra mellém a vasedényt.

-Jó reggelt anya.-mondtam a szemem dörzsölgetve.

-Hello.-mondta egyhangúan.

Nem mondtam semmit, inkább felmentem megnézni Dean-t. Érdekes módon Sam-et is ott találtam.

-Még alszik?-kérdeztem halkan.

-Aha. Ivott, mi?

-Igen, elég sokat. Pár órája jött meg csak.

Ekkor viszont ébredezni kezdett Dean.

-Ilyen szörnyű rémálmot. Azt látom magam előtt, hogy itt van az ágyam mellett a két áruló.-mondta másnapos fejjel.

-Dean...-kezdett bele Sam.

-Meg ne szólalj! Nem érdekel, mit akarsz mondani.-majd felkelt és nagy nehezen lement a konyhába.

Anya érdekes módon most olyan kedves volt vele, mint mással még soha. Ha más nem, legalább ennyi haszna volt. Azt viszont látni kellett volna, milyen lenéző pillantásokat vettetek ránk.

-És most mi lesz?-kérdezte végül Sam.

-Mi lenne? Megyünk tovább.-vágta rá Dean.

-Örülök, hogy így döntöttél.-mondtam.

-Ne örülj! Te maradsz.

-Mi?

-Nem viszünk magunkal.-mondta, majd kiment. Utánafutottam.

-Dean....

-Nincs Dean. Felejts el! Sam is csak azért jön velem tovább, mert a testvérem, és a család mindenekelőtt. Bár neki se bocsájtok meg, de ez van.

-És mi lesz a démonokkal, akik rám vadásznak?

-Ha gond van, akkor majd hívsz, és jövünk. Ennyi.

-És ha későn jöttök?

-Hiszen te nem félsz a haláltól...

-Attól nem is. Csak attól, hogy a halálommal több millió emberre hozok bajt, meg szenvedést.

-Azt majd megoldjuk.-vont vállat.

-Oké, ahogy gondolod.-törődtem bele, majd visszamentem.

-Nah?-kérdezte Sam.

-Mi nah? Én maradok, ti mentek.

-De így ki véd meg?

-Majd én saját magam. Igaza volt apának, csak magunkban bízhatunk, és csak magunkat tudjuk megvédeni.

-Majd én beszélek Dean-nel.

-Felesleges.-legyintettem.

-Majd kiderül. Egy próbát megér.-majd kiviharzott az udvarra. Egy jó fél óra múlva jött vissza.

-Jöhetsz te is.-mondta Sam.

-Mi? Hogy-hogy?

-Ne kérdezd! Legyen annyi elég, hogy jöhetsz.

-Oké.-mondtam.

-Holnap indulunk.-mondta, majd elment a szobájába.

Én úgy gondoltam, hogy csak apánál tudok valamennyire megnyugodni.

-Sam! Nem tudod, hol van Cat?-törtetett be a szobába Dean. Aztán mintha lefagyott volna.

-Dean.-ültem fel az ágyban. Ekkor tudatosult bennem, hogy mit műveltünk Sam-mel.-Ez....ez...ez nem az.....

-Dean! Mi tényleg nem......-mentegetőzött Sam is.

Dean semmit sem szólt csak bámult maga elé, majd felfogta ezt az egészet. Megfordult, becsapta maga után az ajtót. Aztán már csak azt hallottuk, hogy csikorognak a Chevy kerekei.

-Sam. Miért? Nem értem.-ráztam a fejem kétségbeesetten.

-Én sem tudom, miért tettük.-döbbent le Sam.

Átrohantam a szobámba, majd miután lelkileg valamennyire összeszedtem magam, lementem a konyhába. Nem sokkal utánam jött Sam is.

-Mi történt Dean-nel? Miért viharzott olyan feldúltan el?-kérdezte anya köszönés helyett.

Sam-mel egymásra néztünk, de semmit sem szóltunk. Anya mindent ki tud olvasni a szememből.

-Kislányom, csak azt ne mondd, hogy ti......-mutogatott rám meg Sam-re. Lesütöttem a szemem.

-Ugye csak vicceltek?!-háborodott fel anya.-Ti ketten...

-Anya! Ki ne mondd!-szólaltam meg.

-Ti lefeküdtetek?!!-kelt ki magából anya.

-Azt hiszem, megyek levegőzni.-suttogta Sam, majd eliszkolt.

-Anya. Értsd meg, nem tudom mi volt az. Én nem akartam, meg ő se. Meg szeretem Dean-t.

-Gratulálok kislányom! Sikerült elrontani mindent! Lehet, hogy Sam-et is félreismertem. Hogy tehetett ilyet a testvérével? De hogy téged is így félreismeretelek.....Hatalmasat csalódtam benned! Most pedig takarodj a szemem elől!-förmedt rám.

Nem kellett kétszer mondania. Fogtam a kocsikulcsokat, és elhúztam. Miközben vezettem, egyfolytában zokogtam. Nem értettem, miért tettem. Felmentem a közeli hegyre, ahonnan gyönyörű a kilátás. Kezdetben tényleg megállás nélkül bőgtem, aztán valahogy lenyugodtam. Elterültem a motorháztetőn, és csak bámultam az eget. Próbáltam megfejteni a gondolataimat. Hiába próbálkoztam, nem ment. Aztán már sötétedett, haza kellett mennem. Sam és anya is otthon volt, de Dean sehol.

-Dean hol van?-kérdeztem anyát, de ő mintha nem is hallotta volna. Majd Sam-hez fordultam.

-Nem tudom, azóta nem jött haza.-mondta Sam csendesen.

-De mégis hol lehet?-tűnődtem el.

-Ha engem kérdezel, akkor szerintem iszik valahol.

-Mi van?

-Eddig csak egyszer ivott csaj miatt....

-Katie miatt.-fejeztem be.

-Igen, pontosan. Szóval szerintem most megint iszik. Életében másodszor csaj-bánatában.

-Hát Denver-ben sok kocsma van...-tűnődtem el.

-Felejtsd el Cat! Meg ne próbálj utána menni!

-Miért?

-Hogy miért? Még én se merek a közelébe menni, te meg meg se próbáld!

-Igazad van. Nem is bírnék a szemébe nézni. De áruld már el, hogy miért csináltuk!

-Nem tudom.

-Sam, meg ne sértődj, de fogalmam sincs, hogy miért feküdtem le veled. Nem azért, jó pasi vagy, de inkább vagy a bátyám, mint pasim.

-Cat! Épp ezaz, hogy én is így vagyok vele.

-Akkor meg mi volt ez az egész?

-Fogalmam sincs. Mintha nem is én irányítottam volna az érzelmeimet.

-Nem értem.-majd megfordultam, és szó nélkül felmentem a szobámba. Aznap már nem jöttem többet ki.

-Nah végre. Nem tudtam, hova tűntetek.-mondta Dean.

-Megvigasztaltad szegény Heather-t?-kérdeztem undokul.

-Jha, adogattam neki a zsepiket, aztán hazakísértem.

-Aztán?-kérdeztem.

-Aztán hazajöttem.

-Ennyi?

-Ennyi. Mert?

-Semmi ágybabújás, vagy csak egy csók?

-Mi? Normális vagy? Nem csaltalak meg.

-Jha, persze.-hitetlenkedtem.

-Mondom, hogy nem. Lehet, hogy szeretek ismerkedni, de hazudni nem szoktam.

-Köhöm.-köszörülte meg a torkát Sam.

-Nah jólvan. Csak ha munkáról van szó. Meg néha csajozás közben is. De most nem hazudok.

-Biztos?-kérdeztem.

-Igen. Te vagy a barátnőm, és ha van valakim, azt nem csalom meg. Mondjuk nem igazán szokott lenni barátnőm...De most van, és kész.

Tudtam, hogy igazat mond, és ahogy Sam-re néztem, láttam rajta, hogy ő is így véli. Ekkor viszont kezdtem rosszul érezni magam a csók miatt. Majdnem el is szóltam magam, de vettem egy nagy levegőt, és befogtam a szám. Láttam, hogy Sam is őrlődik.

-Mi van?-nézett ránk furán Dean, miután látta, hogy valamin nagyon emésszük magunkat.

-Semmi.-ráztam a fejem.-Együnk valamit. Éhes vagyok.

Megvacsoráztunk, aztán felmentünk aludni. Én csak forgolódtam az ágyamban. Nagyon bántott ez az egész. Kimentem végül a konyhába. Legnagyobb meglepetésemre Sam is ott volt.

-Hát te?-kérdeztem.

-Nem bírok aludni.

-Hát én se.-ültem le mellé.

-Hibát követtünk el. Dean nem csalt meg, ez tuti. Viszont ha azt nézzük, te igen őt. És pont a testvérével.

-Tudom, és tök meg vagyok zavarodva. Nem tudom, miért hagytam magam.

-Én meg azt nem, hogy egyáltalán miért tettem. Valami belső kényszer volt bennem.

-Igen, nálam is.-helyeseltem.

Ekkor egymásra pillantottunk, és megint éreztem azt a valamit. Megint megcsókolt, aztán végül valahogy fent az ágyában kötöttünk ki...

-Cat!-szaladt utánam Sam.

-Mi van?!-mordultam rá.

-Csak gondoltam utánadjövök.

-Minek? Jól megvagyok. Különben sem neked kellene utánamjönnöd.

-Jha. Dean ottmaradt Heather-rel. Nagyon sír, mert megbántottad....állítólag.

-Jhaj. Heather nem változott. Sajnáltatni azt tudja magát. Egyszer akkora hisztit levágott, hogy letörött a körme...Dean meg amilyen készséges, ottmaradt vigasztalni.

-Igen.-habozott Sam.

-Király.

-Hát az.

-Nah jó, kimentem apához.-mondtam, majd elindultam.

-Én is mehetek?-kérdezte hirtelen Sam.

-Mi? Persze.-bólintottam.

Odafele egy csomót beszélgettünk, és komolyan mondom, el is felejtettem, hogy Dean épp a legjobb barátnőmet vigasztalja. Kiértünk, és épp szokás szerint köszönni akartam apának, de Sam megelőzött.

-Szia Jack.-mondta. Teljesen ledöbbentem.

-Te beszélsz a halottakhoz?-kérdeztem értetlenül.

-Miért? Hiszen hallanak, csak nem tudnak válaszolni.-vont vállat.

-Végre valaki. Én is tök így gondolom, de mindenki csak kiröhögött eddig.

-Te is szoktál beszélni hozzájuk?

-Állandóan.

-Nah azt hittem, hogy csak én lehetek ilyen flúgos. Ezekszerint te is.-nevetett. Nekem is nevetnem kellett. Elég jól elcseverésztünk. Aztán hazaindultunk.

-Gondolom Dean már eléggé belemerült a vigasztalásba. Főleg ha Heather-ről van szó.-mondtam kissé idegesen útközben.

-Most mondhatnám azt, hogy Dean nem olyan, de akkor hazudnék.

-Tudom.-sóhajtottam, és már bele is nyugodtam, hogy megcsalt. Pedig ezt semmi sem bizonyítja.

-Lehet, hogy nem kellett volna annyira ajánlanom neked.

-Ezt hogy érted?

-Úgy, hogy én tudtam, hogy Dean milyen csajozós, és lehet, hogy miattam fogsz most szenvedni, ha megbánt.

-Nehogy már magad hibáztasd!-szóltam rá.

-De én is hibás vagyok. Jobbat érdemelnél.

-Az egy dolog, hogy mit érdemelnék, az meg egy másik, hogy mit kapok. Különben sem biztos, hogy megcsal. Csupán nagy az esélye.-nevettem, igaz kínomban.

-Hát Cat, nem semmi csaj vagy.

-Hát tudom.-vicceltem.

-De komoly. Nem is értem, hogy lehetsz Dean-nel együtt.-majd közelebb hajolt. Kezdett tisztázódni a szitu, hogy mire megy ez ki. Simán elhajolhattam volna előle, de valamiért nem tettem. Így hát megcsókolt. Még ekkor is ellökhettem volna, de helyette visszacsókoltam. Aztán mégis kapcsoltam, és eltoltam magamtól.

-Bocsáss meg Cat! Fogalmam sincs, miért tettem. Jesszus, hogy tehettem ezt? Hiszen te Dean barátnője vagy.-esett kissé kétségbe Sam.

-Nyugi. Nem csak a te hibád. Az enyém is. Viszont szerintem menjünk most haza. És ne beszéljünk erről! Oké?

-Rendben.

Hazafele egy szót se szóltunk egymáshoz. Mikor hazaértünk, otthon volt már Dean is...

Másnap elég korán elindultunk. Mikor hazaértünk, anya a nyakamba ugrott.

-Nah végre Cat!-ölelt meg.

-Anya! Megfojtasz!-szabadultam ki a szeretetteljes ölelésből.

-Jó, hogy újra itt vagy.-ölelt meg Sam.-Aggódtunk érted.

-Köszi, de jól vagyok.-nyugtattam őket.

-De ilyet többet ne csinálj!-szólt rám anya.

-Ezt nem ígérem meg. Egyébként meg anya. Tovább kell mennünk a fiúkkal.

-Miért kellene?

-Mert csak egy kis időre jöttem haza, és egyébként is. Sok életet kell megmentenünk.-jhaj, de nagyképű kijelentés volt...

-Hát kislányom, ahogy gondolod. De mindig a fiúkkal legyél, és ne egyedül mászkálj a világban.

-Jólvan anyucim.-nevettem.

-Jha, egyébként Heather mondta, hogy hívd fel, ha visszajöttél a nénikédtől.

-Nénikém? De anya, hiszen nekem nincs is nénikém.

-Jólvan nah. Valamit ki kellett találni neki.

-jha, már értem. Akkor felhívom.

Heather ragaszkodott hozzá, hogy még ma találkozzunk. És hogy vigyem magammal a fiúkat.

-Jha, az a helyes kis barna...-tűnődött el Dean.

-Dean! Ő a legjobb barátnőm!-förmedtem rá.

-Jólvan, nah. Tudod, hogy nem kell más, csak te.-ez viszont édes volt tőle.-De szemem attól még van.-nah ez viszont bunkó volt tőle.

-Áh, mindegy. Nyugodta vagyok!-mondogattam magamban.-Mehetünk?

-Persze.-vágták rá.

Heather a nyakamba ugrott, amikor meglátott. Meg Sam-ébe, meg Dean-ébe. Hát igen, Heather-ről, hogy sokszor nem veszi észre magát.

Nah szóval Heather kb 5 percig foglalkozott velem, aztán utána csak Dean-re koncentrált. Először annyira nem is idegesített, mert Sam-mel jól elcsevegtünk, de aztán egy idő után már zavart. Heather ugyanis egyre személyesebb dolgokat mesélt Dean-nek.

-Nah jó, mennünk kellene.-álltam fel az asztaltól, mikor már untam.

-Jahj Cat. Ne már! Alig látlak, és ilyenkor is rögtön lelépsz.

-Tudod csillagvirág. Ha velem beszélgetnél, akkor megérteném.

-De Caty, hiszen veled beszélgettem.-mentegetőzött Heather.

-Látom félreismertél. Én ugyanis egy 19 éves csaj vagyok, nem pedig egy 30 éves pasi.

-Jahj Cat. Csak ismerkedem a barátaiddal.

-Jha, szóval a nagy beszélgetéseitek közben nem mondta Dean, hogy mi együtt vagyunk? Igaz, ez nem lényeg.-majd hátat fordítottam, és kiviharoztam.

Szerencsére gyorsan ideért Dean.

-Nah végre Cat!-ölelt meg.

-Szia. Jó, hogy ittvagy.

-Mi a baj?

-Gyere, üljünk be ide a sarki kávézóba. Ott elmesélem.

Bent a kávézóban leadtam a sztorit.

-Szóval álmodban, meg amikor ébren vagy, akkor is megjelenik?

-Igen.-bólintottam.-És sose látom az arcát, és mindig valami tök idétlen nyelven suttog.

-Érdekes.-tűnődött el Dean.

-Jha, az.-nekem inkább volt hátborzongató, mint érdekes.

-Hozhatok még valamit?-jött oda az ultrarövid szoknyás pincércsaj.

-Kösz, nem.-próbáltam rövid úton elküldeni. Naná, hogy Dean miatt jött oda már harmadszorra. A csajszika sértődötten megfordult, és elvonult.

-Héé!!-ütöttem oldalba Dean-t, miután túlságosan ráfeledkezett a csaj szoknyájára.

-Áúú! Ez fájt!

-Helyes. Mehetünk? Vagy még esetleg cseverésznél a pincérnőcskével?

-Hát elcseverésznék vele...

-Jesszus, hogy te milyen bunkó vagy!!!-sértődtem meg. Hogy lehet ilyen a barátnője közelében?

-Jhaj, ne csináld már Cat!

-De csinálom!-arra számított Dean, hogy majd jelentet rendezek, de én fogtam magam, és odamentem az egyik pasihoz, akit elég helyesnek találtam.

Már nem is emlékszem, milyen ürüggyel mentem oda, de jó kis cseverészésbe keveredtünk. A szemem sarkából láttam, hogy Dean-t eszi a méreg.

-Bocs haver, de lenyúlom egy percre ezt a drága hölgyet.-jött végül oda Dean. Majd kiráncigált.

-Most mi van? Csak beszélgettünk. Vagy talán féltékeny vagy?

-Mi? Én? Azt sem tudom, mi az.-nagyzolt.

-Jha-jha.

-Szóval hol is szálltál meg?-terelte a témát.

-Nah gyere, megmutatom.

Odafele az uton még egy csomót vitatkoztunk. Mire beértünk a szobába, már ordibáltunk egymással.

-Nah jó. Ebből elegem van!-böktem ki végül, és megcsókoltam. Nem is kell mondanom a folytatást...

-Hm, többet kellene veszekednünk.-mondta, miközben az ágyban feküdtünk.-Mondjuk a verekedést kihagyhatnánk.

-Tudom, és bocs, hogy leütöttelek.

-Semmi baj. Végülis ha azt nézzük, hogy megöltelek, ez még belefér. Tudod, ahogy Sam mondaná...

-Szenvedélyes kapcsolat.-fejeztük be egyszerre.

-Azt hiszem, haza kellene menni.-mondtam némi gondolkodás után.

-Örülök, hogy erre jutottál. Holnap indulunk is. De most pihi van.

Nem kellett sok idő, hogy elaludjunk.

-Már egy hete, hogy eltűnt Cat, és még mindig semmi hír.-mondta Sam egyik reggeli közben.

-Végigtelefonáltam minden ismerőst, de senki sem hallott róla.-fűzte hozzá anya.

-És a telefonján is csak az üzenetrögzítő van bekapcsolva.-fejezte be Dean.

-Tiszta olyan, mint amikor apa eltűnt.-gondolkodott el Sam.

-Jha, eléggé deja vu-s. De akkor most mihez kezdjünk?-tűnődött el Dean.

-Semmihez sem tudunk.-sóhajtott anya.

Én időközben a nyakamba vettem az államokat. Próbáltam új esetek után nézni, de nem jártam nagy sikerrel. Így jobbára csak utazgattam. Épp egy kis városkában voltam egy kissé lepukkadt motelben. Nagyban a laptopom bűvöltem, és épp kipillantottam az ablakon. Ekkor megláttam egy alakot, aki pont ott volt az ablak előtt, és engem nézett a villogó szemeivel. Nagyon megijedtem. Kezembe fogtam a pisztolyom. Igen, már azt is beszereztem. Nah szóval, kimentem, hogy utánanézzek, ki az. Hiába járkáltam vagy 5 percig kint, senkit sem találtam. Biztos csak képzelegtem. Inkább fogtam magam, és elmentem aludni.

Hát megértem elaludni. Az éjszaka közepén arra ébredtem fel, hogy ordibálok. Azzal a valakivel álmodtam, akit az ablakom előtt is láttam. Igazából csak annyi volt az álom lényege, hogy beszéltem hozzám. De ekkor sem láttam többet belőle, csak a villogó szemeit. Egy tök idegen nyelven beszélt, mintha nem is földi lenne. És fogalmam sincs, miért kiabáltam.

Aztán ahogy elmentem reggelit venni, megint láttam az utca túloldalán. Nem szoktam ilyeneken parázni, de most már nagyon féltem. De tudtam mást tenni, fel kellett hívnom Dean-t.

-Cat! Nah végre! Jól vagy? Meg egyáltalán hol? Meg miért mentél el? És eddig miért nem jelentkeztél?

-Héhéhé. Egyszerre csak egyet. Különben jól vagyok. És egy kis városkában vagyok. És ahogy ti fogalmaznátok, zűrös.

-Miért? Mi a baj?

-Csak egy kicsit össze vagyok zavarodva, és jó lenne, ha ittlennél velem.

-Azonnal indulunk!-vágta rá Dean.

-Ne! Csak te gyere!

-És Sam?

-Légyszi, csak te gyere. Hidd el, ha nem lenne gáz, téged se hívtalak volna fel.

-De...

-Nincs de. Vagy te, vagy senki se.

-Értem.

Még gyorsan elmondtam, hogy hova jöjjön. Anya a háttérben kiabált, hogy ő is beszélni akar velem, szóval még ő is faggatott, de én szűkszavú voltam.

Aztán azzal teltek az óráim, hogy vártam Dean-t. Időközben még egyszer láttam a feket alakot, de többször nem.

Én közben nem tudtam hova tenni a gondoltaimat. Megállás nélkül csak agyaltam, de semmire sem jutottam.

-Cat!-hallottam anya kiáltását.

-Csakhogy megvagy.-sietett oda Dean.

-Csak egyedül kellett lennem.-mondtam nyugodtan.

-Gyere kislányom. Menjünk haza!-kért anya. Szó nélkül hazaindultam. Nah jó, nem teljesen szó nélkül, mert mivel mezítláb voltam, a gallyak, meg a kövek teljesen szétvagdosták a talpam. Szerencsére Sam volt olyan lovagias, hogy hazavitt a hátán:).

Otthon senkihez sem szóltam, tök csendben közlekedtem és egész nap a hangom sem hallották. Amikor viszont este mindenki elaludt, gyorsan pakolni kezdtem. Igen, úgy döntöttem, hogy elszököm. Nem akartam mindenkinek az életét tönkretenni azért, mert engem az idióta sors ilyen élettel áldott meg. Tudtam, hogy bármi is történjék, mindenképp az lesz a vége, hogy meghalok. Szóval nem akartam ebbe anyáékat is belevonni. Összepakoltam, és szerencsére hangtalanul ki tudtam osonni a házból. Még anya kocsikulcsait is megtaláltam a vaksötétben.

-Hova-hova Cathrine?!-hallatszódott egy hang a sötétben kint a garázsnál.

-Dean! Mi a francot keresel itt?-lepődtem meg.

-Hmm...levegőzök. És te?

-Én is.-vágtam rá.

-Hátizsákkal?-bökött a kezemre lévő táska felé.

-Sose lehet tudni, mire lesz szükségem levegőzés közben.

-Ugyan Cat! Hova készültél?

-El innen. Minél messzebb.

-Merthogy?

-Mert nem akarok anya terhére lenni. Meg a tiétekére se.

-Ne hülyéskedj!-jött oda hozzám.

-De olyan rossz így.-öleltem meg.

-Ne félj! Itt vagyok!-nyugtatott. Nah jó, tudom, hogy köcsög vagyok, de csak megjátszodtam az ölelést. Fájt miatta a szívem, de nem tudtam Dean-t máshogy félreállítani, minthogy megfogtam a háta mögött lévő botszerű valamit, és leütöttem.

-Bocsi édes, de nem tudtad volna megérteni.-mondtam neki, miközben ő eszméletlenül feküdt. Azért annyira nem kell sajnálni, nem ütöttem olyan nagyot. Reggelre meg se fog látszódni neki. Aztán gyors kocsiba pattantam, és elhajtottam, mert tudtam, hogy nemsokára magához tér. Én már 5 perce úton voltam, amikor Dean magához tért.

-Marie!-nyitott be anya szobájába.-Cat elszökött.

-Mi van?-pattant ki az ágyból anya.

-Leütött, és elhajtott a kocsiddal.

-Nagyszerű. Akkor menjünk!!

-Hova? Nem tudom, merre ment.

-Akkor csak tétlenül várjunk?

-Nem tudunk mást csinálni.

És tényleg nem tudtak, csak mászkáltak fel, s alá a házban. Én meg csak hajtottam a kocsit, de fogalmam sem volt, hogy merre tartok.

Anya este nem engedte meg, hogy Dean mellett aludjak. Pedig mondtam, hogy jókislány leszek, de ő hallani sem akart róla. Nagyon nem szerette Dean-t. Ezért hajnalban átlopóztam hozzá. Vagyis hozzájuk. Kevés volt az ágy, ezért Sam és Dean egy ágyban aludtak.

-Bocsi Sam.-suttogtam, amikor szegény Sam-et felébresztettem.

-Jhaj, Cat.-húzta össze magát.-Nah ideférsz?

-Igen, köszi.-majd hátulról átöleltem Dean-t. Nem is rossz, két igen jó pasi között....

-Cat. Ezért anyukád nem fog megdícsérni.-mondta Dean, miután ő is felébredt.

-És bánod? Mert én nem.-súgtam oda.

-Hm, én se.-majd felém fordult, és megcsókolt. Sam tűrte egy darabig...

-Gyerekek. Most már abba lehetne hagyni!-idegeskedett.

-Nyugi Sammy!-mondta Dean. Sam még tűrte, aztán megint beszólt.

-Nah jó. Ha nem hagyjátok abba, akkor szólok Marie-nek.

-Jólvan. Abbahagytuk.-mondtam. Tiszta jót aludtam, de szerintem ez nem is volt csoda. Reggel anya törtetett be a szobába.

-Cathrine Simon!!-ráncigált ki az ágyból.-Mi a francot keresel itt?

-Aludtam.-szabadítottam ki magam anya fogásából.

-De ezzel együtt!?-hadonászott Dean felé.

-Nem ezzel, hanem vele. És különben is, mit izélsz még mindig??

-Örülök, hogy te ilyen könnyen veszed, hogy egy gyilkossal vagy együtt.

-Nem gyilkos!!-üvöltöttem.-Apa biztos nem lenne ilyen szemét velem!!!!

Ezt vágtam a fejéhez, majd elrohantam. Nah jó, lehet, hogy kicsit durva volt ez a beszólás. De nem tudtam mit csinálni, kicsúszott. Kezdteben még gondolkodtam, hogy merre menjek. Apához nem akartam, mert úgyis ott keresnének először. Inkább úgy döntöttem, hogy elmegyünk a forrásunkhoz. Régebben mindig a közeli erdőben játszodtunk Nelly-vel. Ott egyik alkalommal találtunk egy forrást. Mindenféle meséket találtunk ki, hogy varázsereje van, meg hasonlók. Aztán ez így megmaradt bennünk. Szóval odamentem. Csak az az egy gáz volt, hogy úgy, ahogy voltam, egy hatalmas pólóban meg egy rövidnaciban mezítláb indultam neki. De akkor az sem érdekelt, csak az, hogy minél előbb ottlehessek.

-A temetőben nincs.-mondta Dean, miután már vagy 3 órája elviharoztam.

-Akkor hol lehet?-gondolkodott el Sam.-Marie. Hova szokott még járni?

-Nem tudom. Talán Heather-nél lehet.-majd tárcsázott.

-Nah?-kérdezte Sam.

-Nem látta ma Heather. Pedig úgy volt megbeszélve, hogy találkoznak délelőtt, de Cat nem ment el oda.

-Ez a te hibád!!-fakadt ki hirtelen Dean.

-Hogy mi van?-ütközött meg anya.

-Miért kell folyton leordítani a fejét? Te is pontosan tudod, hogy min megy keresztül. És te akkor ilyenekkel piszkálod, hogy kivel alszik. Most nem azért, de mit vagy meglepődve, ha ennyire ragaszkodik hozzánk?

-Dean, te el vagy tévedve!-mondta anya idegesen, bár kissé meg is lepődött.-Cathrine senkitől sem függ. Inkább duplaannyi energiát belead valamibe, csakhogy egyedül megoldhassa.

-Marie! Ezt nem lehet egyedül megoldani. Sőt, lehet, hogy még mi is kevesek leszünk hozzá. De tudod mit? Ha kell, akkor inkább én halok meg, csakhogy Cat élhessen.

Anya most már teljesen le volt döbbenve. Meglepte Dean határozottsága.

-Öh, hát még van egy hely, ahol lehet.-mondta anya kissé lenyugodva.

-Hol?-szólalt meg Sam hosszú idő után először.

-A forrásuknál. Nem olyan messze itt a közeli erdőben.

-Akkor menjünk!-utasította a többieket Dean.

Én vezettem hazáig anya kocsiját. Dean-ék jöttek mögöttünk. Jó pár órába tellett, amíg hazaértünk.

-Végre újra itthon.-szálltam ki a kocsiból. Első utam a szobámba vezetett. Minden úgy volt, ahogy itthagytam. Majd erőt vettem magamon, és átmentem Nelly szobájába. Azt hittem szívinfarktust kapok. Tök üres volt a szoba, csak 1-2 szekrény volt bent letakarva.

-Anya!!-futottam le a lépcsőn.-Hol vannak Nelly cuccai?!

-Bedobozoltam őket, és felvittem a padlásra.

-Hogy mit csináltál?!!

-Hidd el Cat, nekem is rossz volt. De nem bírtam minden egyes nap kerülgteni a  szobáját. Így is egy hét kellett hozzá, hogy rávegyem magam arra, hogy bemenjek.

-De ehhez akkor sincs jogod!!!-majd fogtam a kocsikulcsokat, és elrohantam. Természetesen a temetőbe mentem ki.

-Szia hugi!-térdeltem le Nelly sírja mellé. Hát igen, kicsit lehet, hogy lökött vagyok, de én beszélgetni szoktam a temetőben. Mindig úgy éreztem apánál is, hogy hall engem. De hogy most tudok erről a szellemek, meg démonok világáról, mégjobban hiszek benne.

-Úgy sajnálom, hogy a temetés után nem látogattalak meg. Olyan nehéz most minden, főleg így nélküled. Nagyon hiányzol.

Pár percig csak néztem némán magam elé. Aztán átsétáltam Troy és Jason sírjához. Annyira rossz érzés fogott el. Troy csak nemrég halt meg, és én máris más pasival vagyok. Bár Troy-jal érdekes volt a kapcsolatunk. Tudtuk, hogy annyira nagy szerelem nincs köztünk, de mégis nagyon jól éreztük magunkat egymással. Ezért is voltunk együtt, de megígértük, hogy ha úgy érzi valamelyikünk, hogy megtalálta a nagy szerelem valaki más személyében, akkor elengedjük egymást. De akkor is szörnyű lelkiismeretfurdalásom volt. Utána apához mentem. Amikor régebben is mindig kimentem apához, tiszta idiótának néztek azok, akik még ott voltak a temetőben. Mindenki szomorkodott a szerette sírja mellett, én meg volt, hogy nevetgéltem. Persze kezdetben nekem is rossz érzés volt kimenni apa sírjához, de később már jó érzéssel mentem ki hozzá. Tudtam, hogy fentről figyel rám, és megóv engem minden rossztól. Szóval mindig kimentem, és meséltem apának, hogy mik történtek velem. Tudom, dilisnek hangzik, de hát ez vagyok én...

-Szia apa.-ültem le a sír mellé a fűbe.-Képzeld, annyi minden derült ki mostanában rólam, hogy fel se bírom fogni. És te mindenről tudtál. Olyan jó lenne, ha most itt lennél velem, és tudnál segíteni. Melletted érzem azt, hogy mindentől meg tudnál védeni. Tudom, mindig arra neveltél, hogy mindenki a saját testőre, de nagyon hiányzol. Jhaj, képzeld, találkoztam John Winchester-rel. Bár lehet, hogy tudsz róla. Biztos ott van melletted. Mert a jó emberek egy jó világba kerülnek. Biztos John is ott figyel melletted a fiaira, és vigyáz rájuk. Nah szóval, Dean-nel most közelebbi kapcsolatban vagyok. Tudom, te nagyon óvtál már óvódás koromban is a fiúktól, de szerintem ő ellene neked sem lenne kifogásod. És képzeld, azt mondta John nekem, hogy én lennék Dean-nek a tökéletes mennyasszony jelöltje. De ne ijedj meg, nem szándékozom hozzámenni. Legalábbis még egy jó sok ideig nem. Hát apa, nem igazán tudom, hogy mit tegyek.

Ekkor hirtelen a hátam mögül meghallottam Dean hangját.

-Cat.-szólalt meg.

-Öh, szia.

-Marie mondta, hogy biztos itt vagy. Vagyis nem nekem, hanem Sam-nek.-elég gyászos volt a hangja.

-Hova máshova mennék? Mindig apához jövök. Elmeséltem neki, hogy mik történtek mostanában.

Dean kissé furán nézett rám.

-Nem kell hülyének nézni. Tudom, hogy hall engem.

-Nem nézlek hülyének. Biztos, hogy hall téged.

-És te nem szoktál beszélni apukáddal?

-Nem, nem igazán.-rázta a fejét.

-Látod apa, csak én vagyok ilyen dilinyós.-mondtam.-Lehet, hogy megbolondultam? Végülis ki az a hülye, aki egy sírkőhöz beszél?-szomorodtam el. Dean ezt észrevette, és menteni próbálta a helyzetet.

-Szia Jack. Emlékszel még rám? Dean vagyok. John egyik fia.-kezdett el ő is beszélni. Olyan édes volt tőle.

-Biztos tudja, ki vagy.-mosolyogtam.

-Gondoltam, csak nem vagyok jártas ebben a sírkőbeszélgetésben. Fogalmam sincs, mit kell mondani.

-Azért köszi.-keltem fel.-Mennünk kellene haza.

-Jólvan.

-Szia apa. Nagyon szeretlek.

Visszamentünk a házunkhoz. Anya a konyhában sürgölődött. Sam a laptopját bűvölte.

-Anya. Elugrok Heather-höz.-mondtam.

-Jólvan kislányom. De majd érj haza vacsorára.

-Oké.

Elmentem Heather-höz. Annyira örültünk egymásnak. Ki akart faggatni, hogy hova tűntem az elmúlt időben, de mindig kitértem a válasz elől. Csak annyit szedett ki belőlem, hogy azokkal a pasikkal utazgattam, akik újságíróknak adták elő magukat, amikor én eltűntem táborozás közben.

-Nah jó. Holnap délelőtt találkozzunk.-mondta végül.

-Oké.

-De hozd magaddal Dean-t, meg Sam-et is.-kacsintott.

-Jólvan. Megkérdezem tőlük, hogy van-e kedvük eljönni.

-Oké. Akkor a szokásos helyen fél 12-kor?

-Oké. Nah szia.

-Szia.

Hazamentem, megvacsoráztam, és le is feküdtem. Fárasztó volt a hosszú út.

Reggel én ébredtem utolsónak. Eddig minden reggel folyton valaki felébresztett. De most nem. Kimentem a nappaliba. Ott voltak mindhárman.

-Jó reggelt.-mondtam.

-Szia.-köszönt Dean és Sam egyszerre.

-Jó reggelt kislányom.-mondta anya is némi habozás után. Azért nagyszerű, hogy már lassan 19 éves leszek, de még mindig kislánya vagyok. Mindegy. Töltöttem magamnak egy csésze kávét, és elkezdtem lapozgatni a helyi újságot.

-Cat. Nem nagyon kellene...-kezdett bele Sam.

-Miért?-és ekkor megpillantottam. Már megint benne voltam a hírekben. Igaz, most legalább állnéven, mert mégse adhattuk oda a kórházban az igazi személyigazolványom. Úgyis van vagy kb 5 hamis, azok közül az egyiket adták be Sam-ék. Szóval ez állt a lapban:

-"Eltűnt Destiny Smith holtteste! Ismeretlen tettesek ellopták a nemrégiben elhunyt fiatal lány holttestét a Bruceyals-i kórházból. Az ügyben a helyi rendőrség nyomoz."-olvastam fel hangosan.-Szuper. Már kétszer is meghaltam.

Senkitől semmi reakció sem jött.

-Szólna hozzám valaki?-kezdtem ideges lenni. Látszott, hogy mindenki azon agyal, hogy most mit mondjanak, de senki sem mondott semmit sem.

-Nah jó.-pattantam fel, és kimentem az erkélyre. Már vagy 10 perce kint ácsorogtam, amikor kijött Sam.

-Hogy vagy?-kérdezte.

-Rosszul. Mivel senki sem szól hozzám egy szót sem. Mi a bajotok?

-Nekünk nincs bajunk. Csak miután elmentél, elgondolkodtunk. Rájöttünk, hogy mi hárman nem éltünk át annyi szörnyűséget egész életünkben, mint te mostanság. Tudjuk, hogy nagyon nehéz neked, és szégyeljük magunkat azért, hogy nem vagyunk elég megértőek.

-Azért ennyire nem kell sajnálni. Mint látjátok, megvagyok.

-Biztos?

-Igen.-majd bementem.

-Közérdekű közlemény: Cathrine Simon igenis jól van, bármit is gondoltok. Él és virul, és nagyon nem szereti, ha sajnálják. Köszönjük figyelmüket.-adtam elő.

-Kislányom, én....-kezdett bele anya.

-Anya, ha valami sajnáltató szöveget akarsz mondani, akkor inkább meg se szólalj.

-Jólvan. Csak értsd meg, aggódom érted.

-Nem kell. Jól vagyok. De komoly.-bizonygattam.-Szóval mikor megyünk innen el? Mert még mindig kutatnak utánam.

-Pár óra múlva.-szólt hozzám ma először Dean.

-Szuper. Minél hamarabb.-majd hátat fordítottam, és elvonultam zuhanyozni.

Szerencsére már ott tartottunk, hogy indulunk. Nah de hova?

-Én haza akarok menni.-böktem ki lent a kocsinál.

-Mi van?-döbbentek le Sam-ék.

-Haza akarok menni.

-De örülök ennek kislányom.-ölelt meg anya.

-Anya, félreértesz. Haza akarok menni, de csak egy kis időre, amíg kimegyek apa meg Nelly sírjához. Te is tudod, hogy otthon nem lennék biztonságban, csak Dean-ék mellett.

-Szóval akkor irány Denver.-állapította meg Sam.

-Igen. Irány haza!-mondtam.

Ott voltunk annál a hotelnél, ahol anya megszállt.

-Én felmegyek, előkészítem a terepet.-mondta Sam.-Mégse állíthatunk csak úgy be a halott lányával.

-Oké.-bólintottunk.

-Még most sem tudom elhinni, hogy találkoztál apával.-tűnödött el Dean, miközben lent vártunk.

-Hát én se. És annyira fura volt. Csak pár percig beszéltem vele, és mégis olyan volt, mintha már évek óta ismerném. Ő egy nagyon különleges ember.

-Igen. Tudom.-mosolydott el Dean. Eddig akárhányszor került szóba John, mindig elkomorodott, de most olyan jó volt így látni.

-És mondd csak!-kezdett bele.-Van valami a halál után? Ugye van? Mármint nem csak nagy fekete űr, hanem valami más világ. Ott voltál? Láttad?-tökre kíváncsiskodott.

-Igen, van valami.-mondtam tök nyugodtan.

-És mi az? Légyszi mondd el!-kérlelt.

-Nem mondom el. Csak annyit, hogy így már egyáltalán nem félek a haláltól.

Pont végszóra jött Sam.

Miközben ott álltunk az ajtó előtt, szörnyen izgultam. Olyan volt, mint amikor először kaptam intőt a suliban. Nem is azért féltem hazamenni, mert tudtam, hogy anya leordibálja a fejem, sokkal inkább azért, mert tudtam, hogy ezzel megbántom őt. Aztán mégis bementem.

-Cathrine!-futott oda anya hozzám.

-Anya. Úgy sajnálom!

-Ugyan. Nem tehetsz róla.-zokogott.-Az a fő, hogy élsz.

-Nyugi. Egykönnyen nem szabadulsz tőlem.-poénkodtam.

Egy lehelettnyit elmosolyodott rajta.

-Gyere, ülj le! Biztos kimerült vagy.

-Meg éhes.-tettem hozzá.

-Rendeljek pizzát?

-Hát hogyne.-örültem meg.

-Sam, te is ülj le. Ne álldogálj ott!-mondta anya.

Dean is magára vette ezt, és már épp le akart ülni mellém, amikor anya rákiáltott.

-Te takarodj innen a szobából!-Dean szó szerint megugrott.

-Mi van anya?-kérdeztem.

-Nem vagyok hajlandó egy szobában lenni a lányom gyilkosával.

-De hiszen élek.

-De pár órája még nem mondhattad el ezt magadról, és erről csakis ő tehet.-hadonászott Dean felé. Szegény meg se mert szólalni.

-Ő csak megtette, amire kértem. Más nem bírta volna megtenni.

-Persze, mert ő egy született gyilkos.

-Anya! Hagyd abba!-kiáltottam rá.-A démon mindenképp megölt volna, csak idő kérdése volt. És én ezt megtudtam. Bár szenvedhettem volna akár még hónapokon át is, de a végeredmény mindenképp ugyanaz lett volna. És bár Dean se tudta 100 % biztosra, hogy így fog alakulni, de ő bízott bennem. Közületek senki sem merte volna megcsinálni.

-Jólvan nah.-lepődött meg rajta anya.-Maradhat, de akkor sem bocsájtok meg neki! És azt végképp nem tűröm el, hogy közöd legyen hozzá!

-Most nem mondod komolyan, hogy megtiltod, hogy vele legyek?! Tiszta 13 évesnek érzem magam.

-Annak érzed magad, aminek akarod. De őt felejtsd el, mint egy ismerősnél közelebbi személyt!

-Elegem van!-akadtam ki. Felpattantam, és elrohantam. Egy folyó partján kötöttem ki, de fogalmam sincs, hogyan jutottam oda. Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a gondolataimmal. Ennyi dolgot képtelenség felfogni emberi ésszel. Ha csak belegondolok, hogy min mentem keresztül az utóbbi fél évben....

Egyszer csak azt vettem észre, hogy már sötétedik, és vissza kellene mennem. A szobában feltűnően nagy nyugalom uralkodott. Senki sem kérte számon rajtam, hogy hol voltam, mit csináltam. Egész este nem szóltam senkihez se. Anya meg csak Sam-hez beszélt. Dean is csak Sam-hez. Hozzám valahogy senki sem mert szólni. Talán felfogták, hogy milyen súlyt cipelek magamon...

Imádom ezt a képet! Olyan édes itt!!!!

-Nem értem, hogy vehetsz rá ilyen hülyeségre. Meg egyáltalán, bármire.-mondta Sam, miközben Dean a zár feltörésével bajlódott.

-Kész.-mondta, miután sikerült kinyitnia. Mikor bementek, 5 letakart ágy várta őket. Sam vett egy nagy levegőt, és odament az elsőhöz. Dean a másodikhoz.

-Ez egy férfi....volt.-állapította meg Sam. Dean-re pillantott, aki csak bámult maga elé. Hát igen, ő talált meg engem.

-Dean!-sietett oda Sam. Dean csak állt mozdulatlanul. Egy könnycsepp folyt végig az arcán. Majd aztán mégis összeszedte magát, hiszen tudta, hogy kevesebb, mint 4 óra és újra élni fogok.

-Segíts Sam!

-Mégis miben?

-Elvinni innen Cat-et.

-Hova? Nem viheted ki innen észrevétlenül.

-Ki nem is. De felféle igen.

Ekkor észrevette Sam, hogy egy lépcsőfeljáró van a terem tulsó végén. Gyorsan kellett lelépniük, ugyanis pár orvos tartott épp feléjük.

-Ide be!-nyitotta ki Sam egy üres kórházi szoba ajtaját. Dean lefektetett az ágyra, közben Sam pedig bekulcsozta az ajtót.

-És most?-kérdezte Sam.

-Várunk?

-Mire?

-Csak várunk.

-Oké. De meddig?

-Még kb 3 és fél óráig.

A percek szörnyen lassan teltek Sam és Dean számára. Aztán mégiscsak letelt a 3 és fél óra. Aztán a 4, majd a 4 és fél is.

-Dean. Már eltelt 4 és fél óra is. Már biztos keresni kezdték Cat holttestét.

-Nem értem!-mad odafordult felém.-Cat, miért csinálod ezt? Gyerünk már!

-Dean.-próbálta nyugtatni.

-Cathrine Simon! Nem csinálhatod ezt velem! Hallod?-már zokogott. Biztos megszakadt volna a szívem, ha láttam volna. Sam odébbráncigálta.

-Dean! Szedd össze magad!

-Hagyj békén!

Az ordibálásokból hatalmas vita kerekedett. Egymást lökdösték már.

-Még ekkor sem tudok békén nyugodni?-kérdeztem nyöszörögve. Igen...újra éltem.

-Cat!-siettek oda az ágyamhoz.-Miért csináltad ezt? Teljesen megijesztettél!-ölelt meg Dean.

-De hiszen tudtad, hogy fel fogok támadni.

-Mi?-nézett értetlenül Sam.

Dean elmondta, hogy mi az a Braywood-i eset.

-Így már értem. De Cat honnan tudott róla?

-John mondta.-vontam vállat.

-John?-néztek rám a fiúk.

-Igen, miért?

-Apa?-néztek egymásra.

-Tényleg. Azért volt olyan ismerős.

-Te találkoztál apával?-döbbent le Dean.

-Igen, azt hiszem.

-És mit mondott?

-Elmesélte, hogy a gonosz is rájött, hogy én vagyok a kiválasztott. És egy próba alá vetett, hogy megtudja, milyen erős vagyok. Szóval mindenféleképpen meghaltam volna idejig-óráig. De John javaslatára úgy tettem, mintha már most nem bírnám, így abban a hitben van a gonosz izé, hogy tök gyenge vagyok. Kb. ennyi.

-Már értem.-bólogatott Sam.

-Mást nem mondott?-kérdezte Dean.

-De. Azt, hogy szeret titeket. És hogy szerinte én lennék a d.t.m.j.

Dean csak mosolygott.

-Mi van?-kérdeztem.-Mi az a d.t.m.j.?

-Ezt apával találtuk ki. Azt jelenti, hogy Dean tökéletes mennyasszony jelöltje.

Ezen én is mosolyogtam.

-Gyerekek! Ki kéne innen menni, mert már keresnek téged Cat.

-Oké, menjünk.

Szerencsére ki tudtunk szökni feltűnés nélkül. Majd elmentünk abba a hotelbe, ahol anya szállt meg. Nagyon féltem, hogy sokkolni fogja ez az egész. Hiszen nemrég még halott voltam. Jól sejtettem...

-Dean! Mit műveltél?-kérdezte megdöbbenten Sam, mikor betoppant a szobába, és látta, hogy a gépek le vannak kapcsolva.

-Ő kért meg rá.-folyt le egy könnycsepp az arcán.

-Te nem vagy normális. Te megölted Cat-et.-majd odarohant Sam a múszerekhez, és próbálta bekapcsolni őket.

-Mit művelsz?

-Visszahozom az életbe.-teljesen kétségbe volt esve Sam.

-Nem teheted. Az ő döntése volt!-majd elrángatta a műszerektől.

-Mi folyik itt?-toppant be anya.

-Marie!-ment oda Sam hozzá.

-Mi? Miért nem megy Cat gépjei?-futott anya oda az ágyamhoz.

-Marie. Az ő döntése volt.-mondta Dean.

-Mi? Mi volt az ő döntése?!

-Hát..azt akarta, hogy kapcsoljuk le a gépekről, mert nem bírta tovább.

-Micsoda? Cathrine halott?-kapott sírógörcsöt anya.

-Igen.

-Te...te...te tetted.-mutaogatott anya Dean felé.-Hogy voltál képes?!-majd odarohant Dean-hez és egy hatalmas pofont lekevert neki.-Egy utolsó senkiházi vagy!-ordíbálta. Már nem is önmaga volt. Még szerencse, hogy nem voltam ennek a fül/szem tanúja. Az orvosok is bejöttek a nagy ricsajra. Rögötn levették, hogy mi van. De már hiába próbálkoztak újraéleszteni....túl régóta voltam halott.

Anya szörnyű állapotban volt, főleg amikor meglátta, hogy le vagyok takarva egy lepedővel, és úgy tolnak el.

-Hova viszik?-kérdezte Dean.

-Fel kell boncolni ahhoz, hogy megtudjuk a halál okát.

-De ezt nem tehetik!-mondta teljesen kiakadva. Tudta, ha ezt megteszik, akkor már nem térhetek vissza, végleg meghalok.

-De muszáj.

-Kérem, várjanak pár órát. Csak amíg végleg elbúcsúzunk tőle.-kérlelte Dean őket.

-Uram, értse meg, hogy ezt nem lehet halogatni.-majd eltolták a hordágyat.

-Marie!-ment oda Dean.-Értsd meg, hogy nyomoréknak érezte így magát.

-Ne gyere a közelembe! Cathrine sose akart volna meghalni. Te ölted meg! És tudom miért.

-Valóban?-lepődött meg Dean.

-Sam elmesélte, hogy ő a kiválasztott, amit eddig is sejtettem, mert szerintem Jack is rájött, de sose árulta volna el. És ezért ölted meg, hogy ne tudja kinyitni a pokolkaput. És így legalább nem jöhetnek a démonok a földre.

-Nem, ez hülyeség.

-Dehogy. Nálad mindig első a munka! Tipikus Winchester.

-Dean. Én se értelek, hogy miért ölted meg Cat-et. Hiszen a barátnőd volt.-mondta Sam. Ő is teljesen össze volt zuhanva, és nem értette a testvére tettét, bár sejtette, hogy valami húzódik a háttérbe.

-Barátnője?!-kelt ki anya magából.-Te a lányommal együtt voltál?

-Igen.-mormogta nagyon halkan.

Anya semmit nem mondott, csak egy hatlamasat behúzott Dean-nek. Ez már nem pofon volt. Még az orra vére is eleredt. Majd fogta magát anya, és elviharzott.

-Dean. Tudom, hogy valami van a háttérben, de nem tudok rájönni, mi az.-mondta Sam.

-Mondd az neked valamit, hogy Braywood-i eset, augusztus 13.-a?

-Öh..nem.-rázta a fejét Sam.

-Mindegy, most nem magyarázhatom el. A lényeg, hogy bízz bennem.

-Hát jó.-törődött bele Sam.

-Most pedig meg kell akadályozni, hogy felboncolják Cat-et.

-Miért?

-Mert nem szabad engedni.

-Jólvan. Nem értem. De mégis hogy akadályoznád meg?

Dean eltűnödve nézett maga elé. Majd Sam-re pillantott.

-Mi? Nem!!-rázta  a fejét Sam.-Tudom mire gondolsz, és a válaszom nem.

-Miért öcsi?

-Mert ez már hullagyalázás.

-Nem, nem az.

-Ellopni Cat holttestét?

-Muszáj. Meg fogod érteni, de most nem mondhatom el.

-Miért?

-Mert nem. Mert nem tudod, hogy mi az a Braywood-i eset.

-Hát nem is.

-Én tudom, és rajtam kívül csak egy valaki tudhatja. De ő nem Cat, mégis ő mondta ezt nekem.

-Úgy érted, hogy valaki rávette Cat-et, hogy ezt mondja neked?

-Igen. És biztos vagyok, hogy sikerülni fog.

-Mi fog sikerülni?

-Hát ezt se mondhatom el.

-Nagyszerű.

-Csak légyszi bízz bennem.

-Hát jó. Bár egyáltalán nem pártolom az ötletet.

Majd elindultak, hogy ellopjanak. Hát elég abszurd....

Tisztára olyan volt az egész szitu, mint amilyen a filmekben szokott lenni. Egy hatalmas fehér szobában találtam magam. Aztán megpillantottam a hang forrását. Egy férfi volt az.

-Cathrine. A kiválasztott.

-Igen, az.-sóhajtottam egy nagyot.-De maga?

-John vagyok.

-És mi ez az egész?

-Elhagytad a tested egy varázslat segítségével.

-Varázslat?-döbbentem le.

-Igen. A legfőbb gonosz is rájött már, hogy te vagy a kiválasztott. Ezért küldte rád ezeket a betegségeket.

-De az miért használ neki, hogy megöl? Hiszen így nem tudom kinyitni a pokolkaput.

-Nem megölni akar, hanem próbára tenni.

-Miféle próbára?

-Tudni, akarja, hogy mekkora erő rejlik benned.

-Szóval nem fogok meghalni most?

-Nem.

-Ez nagy megkönnyebülés. De akkor mégis hogy szabadulhatok meg ettől?

-Úgy hogy hagyod magad lekapcsolni a gépekről.

-Micsoda?-néztem értetlenül.

-Igen. Cathrine. Én tudom, hogy hatalams erő rejlik benned. De ezt csak én tudom. A gonosz nem. Így azt kell mutatnod, hogy gyenge vagy.

-De ha lekapcsolnak a gépekről, akkor meghalok.

-Nem fogsz. Bízz bennem. A gonosz nem engedi, hogy most halj meg.

-Értem. Magam sem tudom miért, de megbízom magában.

-Helyes.-mosolygott.-De még valami. Se Sam-nek, se Dean-nek, se senkinek nem mondhatod el, hogy miért határoztál úgy, hogy lekapcsoltatod magad. Így a gonosz rájön a csapdára. Csak akkor mondhatod el nekik, ha már visszatértél.

-Vissztértem? De honnan?

-A halálból.

-Mi? Hiszen most mondta, hogy nem halok meg.

-Nem véglek. Csak pár órára.

-Pár órára? Hiszen addigra már rég felboncolnak.

-Nem fognak...

-Várjon csak!-vágtam közbe.-Maga emlékeztet valakire. Vagyis valakikre.

-Csak nem Sam-re meg Dean-re?

-De, pontosan.

-Szóval.-folytatta, mintha mi sem történt volna.-Csak annyit mondj, hogy kapcsoljanak le. És Dean-nek, és kizárólag neki, adj át neki egy üzenetet: Braywood-i eset, augusztus 13. És ne feledje, háromszor 75 perc.

-Értem.

-Most pedig vissztérsz a testedbe, és magadhoz térsz. Szóval ne feledd!

-Rendben.

-Jha, és még valami. Majd ha vége ennek, akkor add át Sam-nek meg Dean-nek, hogy szeretem őket. És Dean-nek üzenem, hogy kitűnően választott. Szerintem te vagy a d.t.m.j.

-D.t.m.j.?

-Igen. Ő érteni fogja. Szóval viszlát Cathrine.

-Viszlát John. Bárki is legyen.

Ekkor hirtelen a kórházi ágyon találtam magam. Ismét nagy fájdalmak közepette.

-Cat! Teneked kómában kellene lenned. Hívom az orvosokat.-mondta Dean.

-Ne tedd!-szóltam utána, már amennyire bírtam.

-Mi? Dehogynem.

-Ne! Le kell kapcsolnod a gépekről.

-Mi van?

-Le kell kapcsolnod.

-Dehogy. Hiszen akkor meghalnál.

-Tudom. De már nem bírom tovább. Nem bírok így élni.

-Beszélsz hülyeségeket. Biztos a sok gyógyszertől van. Megyek, szólok az orvosnak.-indult neki.

-Braywood-i eset, augusztus 13.-a.

-Tessék? Mit mondtál?-torpnat meg Dean.

-Braywood-i eset, augusztus 13.-a.-ismételtem.

-Te honnan tudsz erről?-döbbent le.

-Az lényegtelen. De értsd meg, le kell kapcsolnod.

-Tudom.-mondta tök nyugodtan.

-Mi?-ijedtem meg.-Honnan?

-Most mondtad el.

Egy kukkot sem értettem, de ezek szerint ő igen. Értette annak a férfinak az üzenetét.

-Most ezt tényleg meg kell tenned.

-Tisztában vagyok vele. Ha te kéred.

-De félek.-kezdtem el könnyezni.

-Nem kell, vigyázok rád.-ölelt meg.

-Oké, légyszi gyorsan csináld! Mielőtt be nem jön valaki.

-Rendben.

-Jha még annyit. Ne feledd, háromszor 75 perc. Bár nem tudom, mit jelent.

-Én tudom.-és tanulmányozni kezdte a műszereimet.-Biztos vagy benne?

-Igen.

Ekkor lekapcsolta a műszereket.

-Szeretlek.-ennyi volt, amit még hallottam. Aztán tök sötétség. Meghaltam...

Már 2 hónapja csak kocsikáztunk keresztül-kasul az államokban, de se egy démon, se egy alakváltó, se egy vámpír, se semmi nem volt. Dean-nel azóta is jól megvagyunk. Bár kicsit mindketten visszataláltunk a régi önmagunkhoz. Mindketten saját magunkta védjük, és nem vagyunk hajlandóak a kompromisszumra. Így elég sokat vitázunk. Sam erre mindig azt mondja, hogy szenvedélyes a kapcsoltaunk. Hát jha, az...

Épp egy városka felé tartottunk. Én szokás szerint a hátsó ülésre kényszerültem. Egyszer csak hatalmas fájdalom állt a kezembe. Ekkor vettem észre, hogy vérzik a kezemen a sebhelyem.

-Állj meg Dean!-mondtam.

-Mi? Miért? Mi van?-ekkor hátrapillantott és látta, hogy már tiszta vér a kezem. Satufékezett.

-Sam, valami ruhát keríts elő!-pattant ki a kocsiból. Közben kisegített engem.

-Mit csináltál vele?-kérdezte Sam, miközben valami rongydarabot szorított a kezemre.

-Én semmit. Magától kezdett el vérezni.

-Cat, ez nagyon vérzik. Meg kellene mutatni egy orvosnak.

-Dehogy kell.

-De. Mert....

Aztán ennyit hallottam. Összeestem. Egy kórházi ágyon tértem magamhoz. Ismerős volt a helyzet...

-Szia.-köszönt Dean.

-Jól vagy?-kérdezte Sam.

-Meg se kérdezem, mi történt. Valahogy sejtem.-mondtam.

-De jól vagy?-kérdezte újra Sam.

-Csak kicsit erőtlen vagyok, de különben igen.

-Nincsenek fájdalmaid?

-Nincsenek. Miért? Kellene, hogy legyenek?

-Öh, szóval Cat..-kezdett bele Dean tök sápadtan.

-Mi van? Ne ijeszgess!-teljesen megrémültem. Mindketten olyan gyászos arcot vágtak.

-Inkább hallgasd meg az orvost.-és ekkor pont be is toppant.

-Jó napot. Dr. Preston vagyok. Hogy érzi magát?

-Gyengén, de jól.

-Ez igen érdekes.

-Miért is?

-Szóval. Már megszoktam, hogy rossz híreket kell közölnöm, de ilyen esetem még nem volt.

-Tessék? Mondja már, mi van!-ijedtem meg.

-Magának igen összetett betegsége van.

-Mit ért azon, hogy összetett?

-Az, hogy több betegsége is van.

-És komolyak? Csakmert nincsenek fájdalmaim, meg hasonlók.

-Igen, elég súlyosak.-nah itt már nagyon féltem, hogy mit mond. Ahogy Sam-ékre néztem, már rettegetem. Olyan volt a pillantásuk, mintha már most gyászolnának.

-Szóval. Több vizsgálatot is elvégeztünk. És meglepő eredményeket kaptunk. Ugynis, mint kiderül Önnek agydaganata van.

-Tessék?-teljesen ledöbbentem.

-Igen. Ezenkívül még érte egy szívinfarktus is. És egy vizsgálatból kiderült, hogy valamiféle vírus megtámadta a máját.

-Most ugye csak viccel?

-Nem. Csoda, hogy életben van még.

-Nem mondja komolyan, hogy ilyen beteg vagyok?

-De igen.

-De nincs semmi bajom, jól vagyok.

-Lehet, hogy csak a sokk miatt nincsenek fájdalmai. Bocsássanak meg, de mennem kell.

-Ilyen nincs.-mondtam, miután kiment a doki.-Hiszen semmi sem fáj.

-Cat.-ült oda az ágyamra Dean.-Én, én....

-Hagyjál már! Nem kell gyászolni. Semmi bajom.

-Figyelj, én mindent megteszek. Megkersem a legjobb orvost.-mondta tovább Dean, mintha nem is hallana.

-Nah jó.-keltem fel az ágyból.-Hagyjátok abba. Jól vagyok.

-Feküdj vissza!-mondta Sam.

-Nem fekszem, mert semmi bajom.-ekkor viszont ismét elájultam. Mikor felébredtem, már tényleg voltak fájdalmaim. Nem is kicsik...

-Cat.-szólalt meg Dean.-Hogy vagy? Ne! Inkább ne beszélj! Ne erőltesd meg magad!

-Rosszul. Most már tényleg fáj.

-Pedig az orvosok már 2 napja kómában tartottak, emrt azt mondták, hogy nem bírnád ki ébren a fájdalmat.

-2 napig kómában voltam?

-Igen, de ne beszélj!

-Hol van Sam?-kérdeztem.

-Jhahj, csak nem tudod befogni.-eresztett meg egy halvány mosolyt.

-Tőled tanultam.-mosolyogtam, ugynis nevetni nem tudtam, az nagyon fájt volna.

-Sam utánanéz pár orvosnak, akik segítehetnének.

-Miért? Itt nem tudnak?

-Itt hülyeséget mondanak.

-Milyen hülyeséget?

-Mindegy.

-Nem, nem mindegy. Szóval?

-Azt, hogy nem vagy műthető. A daganat mrá olyan stádiumban van, amikor már nem műthető. Meg szerintük a szíved se bírná a szívinfarktus miatt. De ez hülyeség. Nem értenek hozzá.

-Hát azt kétlem.

-Ugyan. Meggyógyulsz.-mondta, de már könnyes volt a szeme.

-Dean, te is tudod, hogy nem. Ezek az orvosok nem tévednek.

-De igen. Igenis élni fogsz. Mert szükségem van rád.

-Jobb is ha nem élek, így legalább nem lehet kinyitni a pokol kapuját.

-Kit érdekel az? Nyíljon ki, mit bánom én. Majd legyőzzük őket.

-Miért áltatod magad? Nem érzékenyülhetsz el. Első a munka!

-Nem. Te vagy az első. Meg Sam. Ti vagytok a családom.

Ekkor berontott anya.

-Kislányom.-zokogott.

-Szia anya.

-Ilyen nem történhet meg. Miért? Miért van ez?

-Anya. Nyugodj meg!

-Csitt! Ne beszélj! Pihenj, és akkor meggyógyulsz.

Anya tisztára sokkban volt. Az orvosok kivezették, és adtak neki nyugtatót. Én már fetrengtem a fájdalomtól. Ekkor ismét kómba ejtettek. De hallottam mindent, ami körülöttem zajlott. Hallottam, ahogy Dean meg Sam kétségbe voltak esve. Ahogy már az orvos is letett rólam. Már le akartak kapcsolni a gépekről, amik életben tartottak, de anya meg Sam-ék nem engedték. Hinni akartak a gyógyulásomban, de titkon belül ők se tudtak. Aztán hirtelen nem hallottam már a hangokat. Csupán egyetlen hangot...

-Tudtam, hogy itt kellet volna kezdenem a keresést.-mondta Sam.

-Milyen keresést?-ült fel az ágyban Dean.

-Dean, egész reggel téged kerestelek. Mivel nem voltál az ágyadban.

-Beszélgettünk este, és véletlenül elaludtunk.-ültem fel én is.

-Beszélgettetek? Jha, persze.-mondta Sam.

-Igen, miért? Talán baj?

-Nem, dehogy. De most gyertek reggelizni.

-Oké.-pattantam ki az ágyból. És már rohantam is le.

-Jó reggelt Chad.-ültem le mellé.

-Szia Cat. Hogy vagy?-kérdezte sajnálattal a hangjában.

-Hogy lennék?-kérdeztem vissza.

-Hát Sam elmesélte, hogy te vagy a kiválasztott.

-Nem, én Cathrine Simon vagyok.

-Cat!-szólt rám Chad.

-Nah jó. Cathrine Anne Simon vagyok. De az Anne-t nem használom.

-Ne viccelj Cat! Ez igenis fontos. És nem olyan, amit átadhatsz másnak, ha megunod.

-Hidd el, tudom. És beletörődtem, mert nem tudok mást tenni. De ha most megbocsájtotok, akkor megyek levegőzni.-majd felálltam és kisétáltam az udvarra az én XXL-es pólómban. Nah jó, Sam-ében. Első utam a kocsihoz vezetett.

-Szia kicsim.-simogattam meg a motorháztetőt. Utánam jött Dean.

-Arra gondoltunk Sam-mel, hogy tovább kellene állnunk.

-Miért? Van valami ügy?

-Nem, nincs. De már épp elég időt töltöttünk itt.

-Jha, értem. Hát hiányozni fogsz kicsim.

-Mi? Miért?-nézett rám idétlenül Dean.

-A kocsihoz beszélek.-nevettem.

-Jha, persze. Tudtam.-mentegetőzött.

Hát a nap hátralevő részében semmi extrát nem csináltam. Fél órával az indulás előtt kimentem egyet utoljára a kocsimmal a tóhoz. Épp nagyban csodáltam a tájat, amikor ismerős autóhangot hallottam. Dean volt az.

-Hát te?-kérdezte.

-Egyet utoljára ki kellett jönnöm.

-Érdekes, nekem is valamiért ide vezetett az utam. De mennünk kell.

-Értem.

Visszamentünk Chad-hez, ahol következett a nagy búcsúzkodás, amit sose csíptem. De hát hiányozni fog ez az egész. Itt olyan jó lenni.

-Vigyázz ám magadra.-mondta Chad.

-Ígérem, fogok.-öleltem meg.-Te meg a kicsimre.

-Mint a szemem fényére.

Még utoljára megcsodáltam a kocsit, aztán beszálltunk, és elhajtottunk. Egészen addig néztem a házat, amíg borsó méretűvé össze nem zsugorodott.

-Hiányozni fog?-kérdezte Sam.

-Igen, nagyon.-sóhajtottam.

-Gondolom. De ha tovább kell állni....

-...akkor nincs mese.-fejeztem be.

-Szia. Bejöhetek?-kukkantott be az ajtón.-Vacsit hoztam.

-Gyere nyugodtan.-mondtam kissé szomorkásan.

-Hogy vagy?-ült le az ágyamra.

-Meg vagyok.

-Biztos?

-Hát őszintén? Nem! Teljesen lesúlyt ez az egész. Hogy lehet, hogy egy olyan ember, mint én, csak azért jött a világra, hogy tönkretegye az emberek életét?

-Vagy megmentse. Ezt ne feledd! De akármi is lesz. Tudd, hogy én és Sam itt leszünk melletted mindig.

-Hát ez olyan kedves. Bár annyira talán nem vagyok szétcsúszva, de ha ilyen kedves vagy, akkor inkább szétcsúszok.-nevettem.

-Egyszer próbálok kedves lenni, és máris izélsz.-nevetett.

-Nem azért. Komolyan, köszönöm.

-Szívesen. Nah de elég az érzelgésből.-pattant fel.-Gyere!

-Hova?-néztem rá értetlenül.

-Sétálni.

-Jha, jó.-keltem fel. Nem kellett nagyon meggyőzni engem, mert egész nap bent kuksoltam, és vágytam egy kis mozgásra.

Esküszöm, mintha nem is Dean-nel beszélgettem volna. Annyira más volt. Vagyis csak szimplán normális volt. Kiértünk a tóhoz.

-Jhaj, imádom ezt a helyet.-sóhajtottam fel.

-Tényleg jó. Van benne, van benne valami...

-Valami varázslatos.-fejeztem be.

-Igen, azt hiszem. Akárcsak benned.

Nah erre elakadt a lélegzetem. Ezt tényleg ő mondta? A szemébe néztem. Olyan szép volt.

-Ezt hogy érted?-kérdeztem, de egyfolytában a szemébe kellett néznem.

-Csak úgy, ahogy mondom. Különleges vagy.

-Oh, köszi.-kezdtem zavarba jönni. Tisztára szugerált a szemeivel. És csak néztük egymást. Nem bírtam ki, megcsókoltam.

-Bocsi.-húzódtam el tőle.-Nem tudom, miért tettem.

-Remélem azért, mert azt érzed, amit én.

-Mi? Miért, mit érzel?-néztem rá furán.

-Háát, izé...-jött zavarba.-Tudod, jó csaj vagy, meg okos, meg...

-Vagyis?

-Vagyis...

-Csak nem tetszem?

-Nem.

Nha itt ledöbentem.

-Micsoda?-kérdeztem.

-Nem csak szimplán tetszel, ahnem annál több. Nem tudom, mi ez, de jó. Fura, de jó.-szegény, annyira zavarban volt.-És te hogy vagy vele?

-Ugyan így. Bár nem tudom, hogy ez jó ötlet, hogy mi ketten...

-Pszt!-tette az ujját a számra. És megcsókolt. Ott azon a helyen voltunk, és annyira jó volt minden.

-Akkor ez most mi köztünk?-kérdeztem miközben már visszafele tartottunk.

-Valami jó kezdete.-ekkor megtorpantam.

-Lehet, hogy nem kellene ezt folytatnunk.

-Mi?-döbbent le.

-Először is mit szólna Sam? Meg ott volt Troy...Meg a korkülönbség, meg megölnénk egymást.

-Ugyan már. Bízz bennem!-ölelt magához. Hát oké, meggyőzött.

Amikor hazaértünk, még senki sem sejtett semmit. Aztán jött a döbbenet, amikor vacsi után Dean felkelt az asztaltól azzal a mondattal, hogy elmegy zuhanyozni, és odajött egy puszit adni a számra. Hát látni kellett volna Sam arcát, meg Chad-ét. Én nekiálltam mosogatni. Sam segített.

-Hát ez meg?

-Mi?-kérdeztem vissza, mintha nem tudom, miről beszél.

-Ti együtt vagytok?

-Hát látod.

-Nah ez szuper. Azt hittem, hogy sose lép Dean. Tudod, mióta könyörgök neki, hogy vallja már be?

-Nem.

-Hát régóta.

-Tényleg. Nem zavar téged?

-Miért zavarna? Én tök örülök neki.

-Akkor jó. Nah de most megyek aludni.

Legnagyobb meglepetésemre Dean ott volt a szobámban.

-Hát te?-kérdeztem.

-Csak bejöttem jó éjszakát kívánni.

-Rád se ismerek. Te biztos Dean Winchester vagy?

-Mert?

-Mert túl kedves vagy.

-A szeretteimmel az vagyok.

-És én az vagyok?

-Igen, az.-lépett oda hozzám. Nem bírtam, megcsókoltam. Annyira boldog voltam. Végül az ágyban kötöttünk ki... Nyugi, nem úgy. Csak beszélgettünk, aztán meg elaludtunk. Hát nem semmi emberek vagyunk:P

Reggel Sam toppant be...

Sam elrángatott engem, meg Dean-t egy kicsit messzebb Mike-éktól.

-Miről beszéltél?

-Erről.-emelte fel a kezem.

-A tenyeremről?-értetlenkedtem.

-Mi? Dehogy. A sebhelyedről.

-Mi van vele?

-Rájöttem, hogy mi az. És most már tudom, hogy apád is rájött, és ezért akart téged távol tartani ettől az egésztől.

-Most tényleg rájöttél?-nézett Dean az öccsére.

-Igen. Ugye Dean hallottál a kiválasztott legendájáról?

-Mármint a kapunyitogatóéról?

-Igen.

-Ugyan öcsi. Az tényleg csak legenda, nem több.

-Hát pedig akkor a legenda ott áll melletted.-ekkor mindketten rámnéztek.

-Most mi van?-kérdeztem kissé ijedten.-Mit néztek? És miről beszéltek?

-Elmondom.-kezdett bele Dean.-Szól egy legenda egy kiválasztottról, aki hatalmas erővel van megáldva. Csak ő képes kinyitni a pokol kapuját, és csak ő tudja magát a legfőbb gonoszt legyőzni. Erről a kiválaszottról úgy vélik, hogy földi halandó. Semmi más nem jelzi, hogy ő az, csupán egy sebhely. Ami persze nem közönséges sebhely, hanem jelölés.

-És ez lenne az?-kérdeztem a csuklómra mutatva.

-Lehetséges.

-Szóval nem biztos?

-Nem, de az a nyaklánc, ami a nyakadban van, többet jelent, mint gondolnád. Ez a legerősebb védővarázslat jele.-fogta meg Sam a nyakláncom.-Ez hatásos a legerősebb gonosz hatalmak ellen is. Másrészt meg emlékszel, hogy az apácáknál csak úgy elpusztult az a démon?

-Tényleg ő az.-döbbent le Dean.

-Mi?-nem értettem még mindig.

-A monda szerint a kiválasztott vére elpusztítja a nem túl erős démonokat.

-A vérem miatt halt meg?

-Igen.

-Sam, ezt nem tudom felfogni.-csodálkozott Dean.

-Igen, én se hittem volna, hogy létezik, de látod. Nincs ezekre más magyarázat.

Én csak teljesen megsemmisülve álltam ott. Fel sem bírtam fogni, hogy mi van. Aztán megszólaltam.

-És miért kellene maradnom veletek?

-Jha, a legfontosabbat nem mondtam.-mondta Sam.-Mivel csak te általad lehet kinyitni a pokol kapuját, ezért a démonok vadásznak rád. Bár még nem tudják, hogy ki a kiválasztott, de előbb-utóbb rájönnek.

-Minek kellek nekik?

-Mert így pokollá tudják változtatni a földet.-mondta Dean.

-Érted már? Ha velünk maradsz, akkor nagyobb biztonságban vagy.

-Értem.-törődtem bele. Visszamentem Mike-hoz és közöltem vele, hogy nem megyek vele tovább. Még magyarázatot sem adtam neki. Teljesen össze voltam zavarodva. Összetört az a tény, hogy csak azért vagyok ezen a világon, hogy bajt hozzak az emberiség fejére.

Egész nap fent kuksoltam a szobámban és agyaltam. Este feljött hozzám Dean. Vacsit hozott.

A délutánból hátramaradt időmet a kocsim lemosásával, és a laptopom megjavításával töltöttem. Aztán este meg vacsit főztem. Nem vagyok egy nagy konyhatündér, de amit meg tudok csinálni, azt nagyon jól tudom.

-Te Cat. Ez mennyeien finom.-mondta Mike vacsi után.

-Oh, köszi. Nah most gyors elmosogatok.-mondtam.

-Majd én. Ragaszkodom hozzá.-mondta Mike. Hát igen, nem csak kedves, de segít is ha kell. Viszont Dean egy szót sem szólt hozzám.

-Nah jó. Ha ennyire ragaszkodsz hozzá.-egyeztem bele.-Akkor én viszont megyek aludni.-majd fogtam magam és felmentem a szobámba. Fent még msn-eztem Heather-rel. Már annyira hiányzik, de megígértem neki, hogy ha hazalátogatok, akkor feltétlenül elmegyek hozzá is. Aztán már fáradt voltam, úgyhogy lefeküdtem. Jó mélyen alhattam. Egyszer csak azt éreztem, hogy valaki megfogja a csuklóm. Reflexből felugrottam, és felkapcsoltam a villanyt.

-Nyugi Cat. Csak én vagyok.

-Sam?-lepődtem meg.-Te meg mit csinálsz itt az éjszaka közepén?

-Ne legyél mérges.

-Miért lennék az?

-Mert annyira nem hagy nyugodni az a sebhelyed a csuklódon, és gondoltam megvizsgálom.

-Az éjszaka kellős közepén? Miért nem kértél meg nappal, hogy mutassam meg?

-Mert gondoltam, biztos zavarna, hogy téged vizsgálgatlak.

-Miért zavarna? Apa is ezt csinálta folyton. Különben meg szerintem semmi érdekes nincs ebben a sebben.

-Én nem úgy vélem.

-Jólvan. De lehetne inkább holnap folytatni? Álmos vagyok.

-Jha, persze. Bocsi. Jóéjt.

-Neked is.-villámgyorsan vissza is aludtam. És meglepően korán keltem. Még csak Mike volt fent.

-Jó reggelt.-mondtam lent neki a konyhában.

-Neked is. Elég korai vagy. Ez nem rád vall.

-Tudom. De nem bírtam tovább aludni.

-Szerencsére.

-Miért is?

-Mert így el tudunk búcsúzni?

-Mi? Máris továbbállsz?

-Igen.

-De hiszen csak tegnap jöttél.

-Tudom, de nem időzhetek sokáig.

-Ne már.-tök lehangolt voltam.

-Viszont arra gondoltam, hogy mi lenne, ha te is továbbjönnél velem? Hiszen te is csak utazgatsz, akkor miért ne utazhatnánk együtt?

-Ez most komoly?

-Igen, a legkomolyabb.

-Hu, hát hadd gondolkozzak egy kicsit rajta.

-Oké, de ne sokáig, mert tényleg mennem kell.-majd fogta magát és kiment.

Tök nagy dilemmában voltam. Hiszen annyira szívesen mentem volna vele tovább. Ő az az ember, akiben még megbízok, és tudom, hogy vele jól érezném magam. De akkor hagyjam itt Sam-éket? Meg ezt az egész démonvilágot? Végülis nekem nem ez a sorsom. Akkor meg minek erőltetni?-így gondolkoztam nagyban, amikor lejött Sam meg Dean is. Sam-nek kapásból feltűnt, hogy valami baj van. Ki is faggatott. Elmeséltem neki.

-És hogy döntesz?-kérdezte.

-Hát nem tudom. Annyira nehéz. Mert én tök szeretlek titeket, de nem kötelességem ezt az egészet végigcsinálni veletek.

-Ez igaz.-helyeselt Sam-De hát a te dötnésed.

-Igen, tudom. Úgyhogy elmegyek egyet sétálni. Talán tisztábbak leszenk a gondolataim.

-Jólvan.

Hát hatalmas nagyot sétáltam. Végül a tónál kötöttem ki. Amikor itt voltam Chad-nél, mindig ide jöttem. Olyan szép itt minden. Otthon közben folyt a vita Sam meg DEan között.

-Értsd meg Dean, ha te mondanád neki, hogy maradjon, akkor tuti marad!

-És minek marasztalnám?

-Miért? El akarod veszetni?

-Nem.

-De így szó szerint Mike karjaiba tolod.

-De én nem könyörgök senkinek sem. Kérd inkább te!

-De rám nem hallgat. Én most kevés vagyok.

-Hát akkor búcsuzz el tőle!

Időközben meghoztam a döntésem. Amikor visszaértem, Sam kivételével mindenki lent volt a konyhában.

-Nah döntöttél Cat?-kérdezte Mike.

-Igen, döntöttem.

-És?

-Hát Dean, köszönök mindent neked is, meg Sam-nek is. Jó volt veletek, de innen inkább Mike-kal megyek tovább. Az ő világa sokkal jobban illik az enyémhez, mint a tiétek. Remélem megérted.

-Öh, persze.-mondta Dean tök ledöbbenve. Hát igen, nem erre számított. Utána nem szóltam senkihez sem. Összepakoltam a cuccaimat. Sam-et viszont nem láttam. Már kint búcsúzkodtunk.

-Chad! Vigyázz ám a kocsimra!

-Úgy lesz.-ölelt meg.

-Dean! Örültem.-de őt nem öleltem meg.

Sam még mindig sehol sem volt, de mindegy. Mennem kell. Már bent ültem a kocsiban, amikor kirohant Sam a házból és kiabálni kezdett.

-Várj Cat! Nem mehetsz el!

-Mi van?-szálltam ki értetelnül a kocsiból.

-Te a mi világunkba tartozol.

-Mi?

-Gyere, elmesélem! Ugyanis rájöttem valamire....

-Mike!-kiáltottam fel boldogan, majd Mike nyakába ugrottam.

-Cat. El sem hiszem, hogy te vagy az. Nagyon jól nézel ki.

-Jha, álmosan meg XXL-es pólóban meg végképp.

-Te így is jól nézel ki, mint mindig.

-Köszi. De hogy kerülsz ide?

-Épp átutazóban vagyok, és gondoltam benézek Chad-hez, de hogy téged is itt talállak, azt nem hittem volna.

-Én is épp utazgatok.-mondtam. Ekkor Mike Sam-ékre pillantott.

-Jha bocsi. Mike, ő itt Sam és Dean. Velük utazgatok. Fiúk, ez itt Mike.-mutattam be őket egymásnak.

-Mondd csak Cat. Nincs kedved kisétálni a tóhoz?-kérdezte Mike.

-Hogyne lenne. 2 perc és készen is vagyok.-majd felrohantam átöltözni. Tényleg gyors elkészültem. Majd elmentünk sétálni.

-Mondd csak Chad, ki ez a Mike? Talán Cat unokatesója?-kérdezte Dean.

-Unokatesója?! Ugyan, dehogy. A volt barátja.

-A volt barátja?-kérdezett vissza Dean.

-Igen. Emlékszem, nagy szerelem volt az övék. Igaz, csak 2 évig voltak együtt. De nagyon szerették egymást.

-És akkor minek szakítottak?

-Mert Mike-nek el kellett költöznie, és így túl nagy lett köztük a távolság. De mondjuk azóta sem találtak maguknak olyan párt, aki annyira illene hozzájuk, mint ahogyan régen ők összeillettek.

-Aha.-mondta Dean kissé lehangoltan.

Mi egészen délutánig sétálgattunk Mike-kal. Annyira imádok vele lenni, mert mindig jó kedvre tud deríteni.

-Hát ez már nagyon hiányzott.-mondtam Mike-nak, amikor hazaértünk. Csak Dean találtuk a konyhában.

-Én megkeresem Chad-et.-mondta Mike.

-Oké, menj csak.-mondtam neki. Miután kiment Mike, lehuppantam Dean mellé.

-Valami baj van?-kérdeztem tőle, mert láttam rajta, hogy rossz kedvű.

-Nem, nincs.-mondtam nem túl meggyőzően.

-Biztos?-kérdeztem vissza, hátha elmondja.

-Igen, tuti.-mordult rám, meg is ugrottam.-És ha lenne valami, akkor sem neked mondanám el először.

-Jólvan nah, csak segíteni akarok!-vágtam hozzá.

-Nem kell a segítséged! És most tűnj el innen!

-Ezer örömmel!-pattantam fel idegesen a székből, és kivágtattam. Kifelé menet kis híján fellöktem Sam-et.

-Mi volt ez?-kérdezte Dean-től.

-Semmi. Hagyj békén!-mordult rá az öcsikére is. Sam szó nélkül otthagyta. Kijött hozzám.

-Mi volt az a kiabálás?-kérdezte tőlem.

-Megkérdeztem Dean-től hogy mi a baja, erre meg leordította a fejem. Esküszöm, nem 100-as a tesód.

-Én se tudom, mi van vele.-tűnődött el Sam.

-Áh, mindegy. Tényleg, kölcsön tudnád adni a laptopod? Az enyém elromlott, és lusta vagyok most megjavítani.

-Persze. Ott van a szobába az aszatlon.

-Köszi.-pattantam fel, és már trappoltam is a szobába. Nagyszerű. Dean is bent volt.

-Csak ezért jöttem.-mondtam neki rá se pillantva, és már indultam is kifelé.

-Várj!-szólt utánam Dean.-Ne haragudj az előbbiért. Nem tudom, mi van velem.

-Én tudom. Az amit elmondtam. Hogy leszakadna a kezed, ha mástól kérnél segítséget. Nem tudom mit hittél, hogy majd egyedül is meg tudod oldani a bajaidat. Nézz magadra, már nem a régi Dean vagy. Nem értem, minek játszasz csigát, aki folyton bebújik a házába, ha valami van. Itt van neked Sam, meg én is. Mi szeretünk téged, de ha te nem engeded, akkor nem tudunk segíteni.-fejeztem be a mondókámat, majd szó nélkül kimentem a szobából.

-Hát Dean.-lépett be Sam-Cat a szívemből szólt. Én csak egyet mondok neked. Cat az Isten lába. Tudod..

-..amit nem szabad elengedni.-fejezte be Dean.-Lehet.

-Akkor meg?

-Áh, most itt van a nagy szerelme.

-És hagyod, hogy az övé legyen?

-Miért? Mit csináljak?

-Mondjuk küzdj!

-Ugyan már. Normális vagy? Egy csaj miatt?-kezdett visszatérni a régi Dean.

-Szerintem megérné....-tűnődött el Sam.

-Szia Chad.-köszöntem neki, mikor odaértünk.

-Sziasztok. Mi történt veled Cat?

-Háát.-néztem Sam-ékre.

-Szerintem elmondhatod neki.-mondta végül Dean.

-Mit?-kérdezte Chad.

-Tudod, apa nem szimpla vadász volt.-fogtam bele.

-Hanem démonvadász. Tudom.-fejezte be tök nyugodtan Chad.

-Mi? Te tudtál róla?

-Igen. Hiszen az én apám is az volt.

-És te nem vagy az?-kérdezte Sam.

-Nem, bár van közöm hozzá.

-És mi?

-Hátha ha kellenne, akkor fejlesztőnek hívnám magam.

-És mit fejlesztesz?

-Fegyvereket, keresőrendszereket. Úgymond modernizálom a démonvadászatot.

-Pompás. Mindenki tudott róla, csak én nem.-mérgelődtem.

-Bocs, De Jack leszedte volna a fejemet, ha elmondom neked.-mentegetőzött Chad.

-Jólvan, már mindegy.

-Szóval mi történt?

-Egy alakváltó volt.-foglaltam össze a lehető legrövidebben.

-Értem. Akkor majd holnap elmeséled. Most inkább menjetek aludni.

-Oké.-mondtam, majd el is indultam felfelé.

-Öh, Cat. Nem kellene ellátni a fejeden a sérülést?-kérdezte Dean.

-Jha, de. El is felejtettem.

-Itt vannnak kötszerek, meg fertőtlenítő.-vett elő Chad egy dobozt.

-Köszi.-majd nekikészültem.

-Add ide! Majd én.-kapta ki a kezemből a cuccokat.

-Nem kell. Meg tudom oladni egyedül is.-vettem vissza.

-De majd én.-erősködött.

-Nah jó.-törődtem bele.-Egyébként honnan tudtad, hogy az nem én voltam, hanem az6 alakváltó?

-Onnan, hogy megcsókolt.

-Mit csinált?

-Jól hallottad. Tudtam, hogy te inkább ütnél, mintsem csókolnál. Tessék, kész is.

-Köszi. Egyébként nincs igazad.

-Lássuk csak.-töprengett el.-Egyszer leütöttél egy serpenyővel, egyszer meg hozzámvágtál egy cd-tokot. Az kettő. És hányszor csókoltál meg? Egyszerse.

-Lehet, hogy kissé zötyögősen indult a barátságunk, de attól még nem kell engem beállítani egy bolond kiscsajnak. Nah mindegy. Megyek aludni.-majd elindultam felfelé.

-És te mit gondolsz rólam?-kérdezte hirtelen. Nagy levegőt vettem.

-Azt, hogy te egy tök érzéketlen pasinak mutatod magad, akiben közben belül igenis sok érzelem van. De azt hiszed, hogy az érzelmek kimutatása a gyávaság jele. Ezért sose engedsz senkit sem közel magadhoz. Pedig sokan vannak, akik szeretnek, de te ezt észre sem veszed. Kb. ennyit.-azzal megfordultam és felmentem aludni. Olyan jót aludtam. Reggel Sam ébresztett.

-Mi van?-dünnyögtem.

-Halott vagy.-mondta Sam.

-Ha ez most egy szójáték, akkor nem értem.-ültem fel az ágyban.

-Nem. Nézd!-azzal odarakott elém egy újságot. Az ütő is megállt bennem, amikor megláttam magam a gyászjelentések között.

-Ilyen nincs.-majd levágtattam a konyhába.

-Béke poraidra.-viccelt Chad.

-Hahaha. Belehaltam a röhögésbe. Szó szerint.

-Az alakváltó a te képedben halt meg, és úgy találták meg a rendőrök.-magyarázta Sam.

-Képzeld, gondoltam.

-Nyugi, én is halott vagyok.-nyugtaott Dean.

-Jha, hallottam, hogy te is így jártál. De ettől nekem még nem jobb. Gyors felhívom anyát, nehogy olvasás közben szívinfarkust kapjon.

Hát anya így is majdnem rosszul lett, de szerencsére sikerült megnyugtatnom.

-Nah én megyek dolgozni.-mondta Chad, majd elvonult.

-Öh, Cat. Majd légyszi add vissza a pólóm, mert nincs több tiszta.

-Jha oké.-Sam pólójában aludtam, ami egyébként koktélruhának is elment volna, olyan hosszú volt.

-Nah megyek, megnézem a neten, hogy van-e munka.-mondta Sam, majd lelépett.

Ketten maradtunk Dean-nel, de nem szóltunk egymáshoz. Egyszer viszont összeakadt a tekintetünk, de aztán kapcsoltunk, és gyors másfele néztünk.

-Cat.-jött be Chad.-Nézd ki van itt!

Mikor odaértünk a gyártelepre, már mindenki ott volt. Vagy legalábis ellég sokan. A nagy tömegben alig bírtam megtalálni Justin-t.

-Csakhogy itt vagy cica!-jött oda hozzám.

-Öh, szia. Különben csak Cat vagyok. Nem cica.

-Ugyan már.-karolt át a hülye haverjai előtt. Szerencsére épp jött Sam.

-Cat. Gyere egy kicsit.-ráncigált el.

-Huu, köszi Sam.-mondtam, amikor már odébb voltunk.

-Nah mi a terv?

-Azt mondta Dean, hogy én induljak a versenyen, ti meg addig körbeszaglásztok.

-Ezt Dean mondta?

-Igen.

-Hát jó.

-Cica.-galoppozott oda Justin.-Mindjárt indul a verseny.

-Oké.-mondtam, majd továbbálltam. Pár perc múlva kezdődött is a verseny. Kezdetben izgultam, de aztán belejöttem.

-Sammy. Hol van Cat?-ment oda Dean Sam-hez.

-Ööö, épp a 6. helyen.

-Mi? Te engedted versenyezni?

-Hát nem te mondtad neki?

-Én? Dehogyis. Hiszen akkor akár ő is lehet a következő áldozat.

-Nem hiszem el. Átvert.-idegeskedett Sam.

-Nyugi öcsi, nem te vagy az első.

-Gyerünk a célhoz!-adta ki az utasítást Sam.

-Nah profi vagyok, vagy profi vagyok?-mentem oda a fiúkhoz a verseny után.-Harmadik lettem.

-Jha, profi hazudozó vagy.

-Jaj, ne csináld már Dean!

-De fel se fogod, hogy így akár te is lehetsz a következő áldozat.

-Akkor legaláb közel lesz a segítség.-vontam vállat.

-Jha, főleg ha a segítség azt se tudja, hogy mivel állunk szemben.

-Cica!-hallottam a hátam mögül Justin hangját.-Gyere, most lesz az eredményhírdetés.

-Jólvan.-sóhajtottam egy mélyet. Már untam a gyereket.

-Gyere Dean. Nézzünk körül a gyár volt főépületében. Hátha találunk valamit.-javasolta Sam.

-Az a pasi tisztára rámászik Cat-re.-mondta Dean, miközben nagyban kutakodtak az épületben.

-Te féltékeny vagy?

-Dehogy vagyok.

-Jha, persze. El is felejtettem, hogy Mr. Engem Hidegen Hagy sose féltékeny.

-Hahaha. Belehaltam a röhögésbe.-mondta Dean. Ekkor nyöszörgés hallatszódott.

-Hallottad?

-Mintha a felsőszintről jött volna.-majd elindultak felfelé.

-Sam. Ez itt Justin.-kiabálta át Dean az épület tulsó feléből. Sam odarohant.

-Ha ez itt Justin...

-Akkor Cat egy alakváltóval van.-jött rá Dean.

-Én leviszem innen őt, de keresd meg Cat-et.-mondta Sam.

Dean vagy negyed órán át kutatott utánam.

-Nah végre Cat.-futott oda hozzám.-Hol van Justin?

-Nem tudom. Lelépett.

-Jó, mert az nem Justin volt, hanem egy alakváltó.

-Ez biztos?

-Igen, 100 %.

-Hát köszi, hogy figyelmeztettél.-lépetm közelebb hozzá.-Nagyon hálás vagyok.

-Hé! Mit csinálsz?

-Csak ezt.-majd megcsókoltam. Sam szakított félbe minket.

-Megvan Cat?

-Nem, nincs.-lökött el magától.-Ő nem Cat, hanem az alakváltó.

-Mi van?-hüledeztem.

-Ez biztos?-kérdezte Sam.

-Öcsi. Rámmászott és megcsókolt.

-Ha úgy gondolod, hogy nem én vagyok, akkor hajrá. Lőjjél le!

-Sam, menj keresd meg Cat-et.-közben rám szegezte a fegyverét.

-Dean. Én vagyok az, Cathrine.-Dean továbbra is rám tartotta a fegyverét, de végül csak nem lőtt.

-Tudtam, hogy hiszel nekem. Most keressük meg az alakváltót.-majd futni kezdtem. Ekkor dörrenés hallatszódott. Dean hátba lőtt. Vagyis nem engem, hanem az alakváltót, aki az én képemben volt. Közben megtalált engem Sam. Egy hatalmas seb volt a fejemen, annak hála, hogy lecsapott az a dög.

-Te lelőttél engem?-hüledeztem, amikor megláttam magam a földön heverni.

-Hát. Igen.-mondta Dean.

-De most tűnjünk innen, mert jönnek a zsaruk.-javasolta Sam.

-Menjünk vissza Hellville-be.-mondtam. Majd kocsiba pattantunk, és elhajtottunk.