Legelőször a könyvtárhoz mentem. Gondoltam, mindenképp ott kell elkezdeni a kutatást. Már jó ideje ott voltam, de még mindig nem jutottam előre. Hát nem volt mit teeni, ide a fiúk is kellettek volna. Ekkor megcsörrent a mobilom. Sammy volt az...már megint. Már vagy 10-szer hívott, mióta leléptem. Gondoltam megkönyörülök rajta, és most felveszem.

-Tök jó, hogy van mobilod! Egyébként hova tűntél el?-kelt ki magából Sam.

-Könyvtárban vagyok. És egy kis mellékkutatást végzek.

-Igazán szólhattál volna. Csak úgy hirtelen eltűntél.

-Igazad van. Bocsi.

-Nah jó. Nemsokára mi is odamegyünk. Addig maradj ott, oké?

-Jólvan.-majd letettem a telefont. Nagyszerű, biztos ide is elhozzák Riley-t. Nem telt bele 10 perc, és már ott is voltak Sam-ék.

-Nah mire jutottál?-szegezte nekem a kérdést Dean. Ezen kicsit ledöbbentem. Semmi hol voltál, jól vagy-e, aggódtam érted, meg hasonlók. De csak azért se húztam fel magam...még.

-Semmire.-vontam vállat.-De gondolom ti már megoldottátok a rejtélyt Ms. Művészettörténésszel.

-Pszt. Meghallja!-ugatott le.

-És? Mi a fenének véded?

Erre már nem tudott válaszolni Dean, mert odajött Riley.

-Nah Cat, mire jutottál?

-Cathrine vagyok, és pont ugyanannyira mint ti.

-Akkor majd összedugjuk a fejünket és együtt megoldjuk, bár Dean-nel eddig is jól haladtunk.

-Nagyszerű. Akkor oldjátok meg édes kettesben.-ugrottam fel az asztal mellől.

-Cat.-ragadott karon Dean.-Azt hiszem beszélnünk kellene.-majd odébb vonszolt.

-Most mi van?-kérdeztem idegesen.

-Miért vagy ilyen? Nem bírod Riley-t vagy mi?

-Igen, nem bírom. Miért is kellene bírnom, hiszen volt csajod, ráadásul neked most más sem kell csak Riley.

-Mi? Dehogy? Csak segíteni akarok egy barátnak.

-De ennyire?

-Igen. Ennyire.

-Aham. És elmondtad neki, hogy én vagyok per pillanat a barátnőd?

-Nem. De minek? Ez annyira fontos?

-Te döntöd el, mennyire vagyok neked fontos.

-Nagyon. De...

-...most Riley mégis előrébb áll.

-Dehogy.

-Jólvan, nem érdekel. Felőlem össze is feküdhettek.-majd eltrappoltam onnan. Otthagytam a könyvtárban minden cuccom, a táskám, benne a fegyverekkel, a mobilom, a laptopom.

Egyszerűen annyira ideges voltam, hogy fel tudtam volna robbani. Utánamvágtatott Samantha.

-Cat. Várj! Ne menj el!

-Sam, hagyj most békén!-mordultam rá.

-Cat, én megértelek.

-Hogy a francban értenél meg? Veled nem történik ilyen. Nincs barátod, de ha lenne is, aki persze Sam lenne, ő akkor sem csinálna ilyet.

-Lehet. De akkor is...

-Akkor is mi? Sam, most hagyj békén.

-Veszélyes lehet.

-Nem érdekel. Neked egyébként fogalmad sincs a veszélyről! Úgyhogy ne oktass ki!-ordibáltam szegénnyel, majd otthagytam.

Csak csörtettem végig az utcákon, míg a város szélére nem értem. Elég kihalt erdős rész volt ott. Így visszagondolva elég félelmetes volt, de akkor ez egy csöppet sem érdekelt. Csak mentem befelé a sűrűbe, és szikozódtam mindenkire. Csak akkor kaptam észbe, amikor valaki megszólalt a hátam mögül. Hirtelen megfordultam, de senkit sem láttam. Majd a másik irányból jött a hang, de még mindig sehol senki. Itt mrá gondoltam, hogy nem egy elveszett turistáról van szó...