Én kb. egy fél óra múlva el is aludtam. Igazából eléggé ideges voltam, szóval fogalmam sem volt, hogyan bírtam elaludni. De talán csak nem volt kedvem társalogni Sam-ékkel. Arra ébredtem, hogy nagyon világos van, mikor aztán kinyitottam a szeme, rájöttem, hogy már talán dél is lehet.

-Kávé.-nyújtotta hátra Sam a műanyag poharat.

-Köszi.-vettem el tőle.-Hol vagyunk?-pillantottam ki a tájra.

-Nemsokára otthon.-válaszolt Dean.

-Egész este vezettél?-döbbentem meg.

-Nem először csinálom.-vont vállat.-Nah, itt is vagyunk.-fékezett le egy kétemeletes családi ház előtt. Hirtelen görcsbe rándult a gyomrom, és az a gondolat fordult meg a fejemben, hogy most rögtön kilökdösöm a fiúkat a kocsiból, és elhajtok. Aztán miután felmértem az erőviszonyokat, elvetettem az ötletet. Esetleg ha Sammy-t magam mellé állítanám....Dean vetett véget a gondolatmenetemnek.

-Nah, mehetünk?-fordult hátra hozzám.

-Öhm, nem tudom.-pislogtam zavartan.-Azt hiszem.

-Nyugi.-mosolygott rám Sammy. Édes mosolya van, de most ez sem segített. Féltem. Aztán erőt vettem magamon, és kiszálltam a kocsiból. Nem túlzok, reszkető térdekkel botorkáltam el a bejáratig. Ott álltam, és csak néztem az ajtót, amíg a fiúk a táskákat szedték ki a kocsiból. Hirtelen egy kezet éreztem a derekamon. Dean volt az. Nem mondott semmit, csak a szemembe nézett, és elmosolyodott. Hát oké, akkor hajrá, mehetünk. Sam ment előre, utána Dean, majd én utolsónak.

-Itthon vagyunk.-kiáltotta el magát Sam.

-Jesszus, máskor ne hozzátok ránk a szívbajt. Azt sem tudtuk, hol vagytok ennyi ideig.-hallatszódott egy női hang az emeletről. Egy kb. velem egykorú nő trappolt le a lépcsőn ölében egy tündéri kislánnyal. Először észre sem vett engem, mivel a fiúk kitakartak.

-Azért egy üzenetet küldhedtetek volna, hogy nyugi, élünk, még egy démon sem nyírt ki minket, vagy valami hasonló.

-Édes, ne haragudj.-nyomott egy puszit a homlokára, majd elvette tőle a kislányt.-Tudod, van egy nem is kicsi meglepetésünk.-de ezt már meg sem hallotta a csaj. Mereven engem bámult. Kicsit szorongtam. Ő meg ki?

-Oh, ilyen nincs.-szöktek könnyek a szemébe.-Ő...?-nézett Dean-ékre. Ők csak bólogattak. Hirtelen csak azt vettem észre, hogy a nyakamban zokog a lány.

-Cat, nem hiszem el, te vagy az.-mondta, de még mindig nem hagyta abba a zokogást.

-Öhm, igen, Cat vagyok.-mondta zavarodottan.

-Édes, igazából Cat nem emlékszik semmire, és senkire.-világosította fel Sam. Erre a csaj kissé zavart tekintettel rám nézett.

-Tényleg?-szipogott-Akkor ne haragudj, hogy csak így lerohantalak. Én Samantha vagyok. Tudod, én...

-Öhm, Sam. Majd később mesélj neki. Tudod, kicsit nehéz a szitu számára, szóval korlátozzunk az infoáramlást.-kérte meg Dean, mire Sam csak csendben bólogatott.

-Úgy gondolom, sok minden mesélnivalója van számomra.-mosolyodtam el. Kicsit oldani akartam a hangulatot. Rám mosolygott.

-Cat, ő pedig itt Megan.-lépett közelebb a kislánnyal az ölében.

-Aki egyébként Brooke is.-javította ki Samantha.

-Ő a kislányod?-néztem Sam-re, majd vissza a picire.-Édesem, hogy milyen egy tündéri baba.-simogattam meg az arcát.

-Mary?-kérdezte Dean Samantha-tól.

-Elugrott az egyik barátnőjéhez. Nemsokára itthon lesz, nemrég hívott.

-Cat, gyere.-ragadta meg a kezem Dean, és elkezdett húzni felfele a lépcsőn az emeletre, majd egy szobába vezetett be. Egy kiságy állt középen.

-Ő?-mutattam az ágy felé.

-Ő Helena.-bólintott Dean. Valamiért nem mertem közelebb lépni. Dean már rég ott állt a kiságy melett.

-Nem harap.-pillantott rám, majd kivette az ágyból a kislányt, és odajött hozzám.

-Nézd kicsim, ki van itt.-magyarázta a kislánynak.-Itt van anya.-majd átadta az én ölembe. Először csak bután néztem rá, aztán amikor rámmosolygott, folyni kezdtek a könnyeim....örömömben.

-Egek, milyen gyönyörű lányom van.-fakadtam ki.

-Köhöm, a miénk.-javított ki Dean.

-Igen.-bólogattam hevesen, és mosolyogtam, de úgy igazából. Még vagy fél óráig gyönyörködtem Lena-ban, majd kezdett szegényem nyűgös lenni. Álmos volt. Épp hogy letettem az ágyba, hallottam, hogy csapódik a bejárati ajtó, majd egy női hang ütötte meg a fülem.

-Ez Mary.-jelentette be Dean.-Menj le hozzá, én megvárom, amíg elalszik.

Bólintottam, és lesiettem a lépcsőn. Egy nő rémült arca fogadott a lépcső alján.

-Kislányom?-kérdezte megrökönyödve. Sammy-re pillantott, majd mikor ő bólintott, visszaemelte a tekintetét rám. Majd mily meglepő, őt is a nyakamba találtam. Megállás nélkül zokogott vagy 10 percen keresztül. Aztán Sammy-nek sikerült lefejtenie a nyakamról. Mondanom sem kell, hogy nagyon hosszú napunk volt. Elmeséltem mindent Mary-nek, és Sam-nek a mostani "életemről", és ők is meséltek. Aztán este 9 körül már lüktetett a fejem a sok információtól. Úgyhogy elvonultam aludni. Dean 10 perccel utánam jött fel a szobába.

-Ha gondolod, átmehetsz a vendégszobába aludni. Tudod, Lena még sokszor felébred esténként, és feltételezem, pihenni akarsz.

-Mi? Dehogy. Nem megyek át.-ráztam meg a fejem.-Nem bánom ha felébreszt, sőt ha kell, akkor egész este itt fogok virrasztani mellette.

-Azt azért nem kell.-mosolyodott el Dean.

-Jó anya voltam egyáltalán?

-Micsoda kérdés ez? Persze. És most is az vagy.

-És te hol alszol?-néztem rá.

-Hogy-hogy hol? Hát itt.

-Egy ágyban velem? Na neee. Menj csak a vendégszobába.

-Kizárt. Ez az ágy a legkényelmesebb a világon. Talán félsz egy ágyban aludni velem?-jelent meg egy huncut mosoly az arcán.

-Ugyan már, ne nevettes.-legyintettem.

-Akkor oké.

-Nah, én megyek zuhanyozni.-jelentettem ki, majd elvonultam a fürdőbe. Miután végeztem, gyorsan beugrottam az ágyba, és próbáltam minél előbb elaludni, mielőtt még Dean végez a fürdéssel. Szerencsére sikerült, különben lehet, hogy nem álltam volna jót magamért...