HTML

Supernatural-Odaát

Ez egy Odaát-os sztori, aki nézi a sorozatot, annak nem is kell tovább taglalnom, hogy miért jó. De szívesen várok mindenkit. Pusszi!

Friss topikok

  • GerySan: Szia Izu, Írtam mailt Neked, jelentkezz kérlek - életbevágó..! (...) (2018.10.29. 09:35) 121.rész
  • Ildy: Én meg mindkét Winchestert akarom és nem tudom miért vagyok ilyen telhetetlen xD Nagyon jó vagy Iz... (2009.09.23. 23:17) 120.rész
  • Ildy: Az eddigi összes véleményt osztom azt hiszem ennyi elég is :D Naaaaagyoooon örülünk Iza *.* És tén... (2009.09.11. 13:47) 119.rész
  • Zsöni: Naa végre,hogy előkerültél!!!:-)Örülünk,hogy újra látunk téged.Remélem mostmár folytatod a történe... (2009.09.06. 19:02) Élek!!!!
  • Frella: :( (2009.08.24. 11:09) 118.rész

Linkblog

121.rész

Izuka 2009.10.06. 19:16

Én kb. egy fél óra múlva el is aludtam. Igazából eléggé ideges voltam, szóval fogalmam sem volt, hogyan bírtam elaludni. De talán csak nem volt kedvem társalogni Sam-ékkel. Arra ébredtem, hogy nagyon világos van, mikor aztán kinyitottam a szeme, rájöttem, hogy már talán dél is lehet.

-Kávé.-nyújtotta hátra Sam a műanyag poharat.

-Köszi.-vettem el tőle.-Hol vagyunk?-pillantottam ki a tájra.

-Nemsokára otthon.-válaszolt Dean.

-Egész este vezettél?-döbbentem meg.

-Nem először csinálom.-vont vállat.-Nah, itt is vagyunk.-fékezett le egy kétemeletes családi ház előtt. Hirtelen görcsbe rándult a gyomrom, és az a gondolat fordult meg a fejemben, hogy most rögtön kilökdösöm a fiúkat a kocsiból, és elhajtok. Aztán miután felmértem az erőviszonyokat, elvetettem az ötletet. Esetleg ha Sammy-t magam mellé állítanám....Dean vetett véget a gondolatmenetemnek.

-Nah, mehetünk?-fordult hátra hozzám.

-Öhm, nem tudom.-pislogtam zavartan.-Azt hiszem.

-Nyugi.-mosolygott rám Sammy. Édes mosolya van, de most ez sem segített. Féltem. Aztán erőt vettem magamon, és kiszálltam a kocsiból. Nem túlzok, reszkető térdekkel botorkáltam el a bejáratig. Ott álltam, és csak néztem az ajtót, amíg a fiúk a táskákat szedték ki a kocsiból. Hirtelen egy kezet éreztem a derekamon. Dean volt az. Nem mondott semmit, csak a szemembe nézett, és elmosolyodott. Hát oké, akkor hajrá, mehetünk. Sam ment előre, utána Dean, majd én utolsónak.

-Itthon vagyunk.-kiáltotta el magát Sam.

-Jesszus, máskor ne hozzátok ránk a szívbajt. Azt sem tudtuk, hol vagytok ennyi ideig.-hallatszódott egy női hang az emeletről. Egy kb. velem egykorú nő trappolt le a lépcsőn ölében egy tündéri kislánnyal. Először észre sem vett engem, mivel a fiúk kitakartak.

-Azért egy üzenetet küldhedtetek volna, hogy nyugi, élünk, még egy démon sem nyírt ki minket, vagy valami hasonló.

-Édes, ne haragudj.-nyomott egy puszit a homlokára, majd elvette tőle a kislányt.-Tudod, van egy nem is kicsi meglepetésünk.-de ezt már meg sem hallotta a csaj. Mereven engem bámult. Kicsit szorongtam. Ő meg ki?

-Oh, ilyen nincs.-szöktek könnyek a szemébe.-Ő...?-nézett Dean-ékre. Ők csak bólogattak. Hirtelen csak azt vettem észre, hogy a nyakamban zokog a lány.

-Cat, nem hiszem el, te vagy az.-mondta, de még mindig nem hagyta abba a zokogást.

-Öhm, igen, Cat vagyok.-mondta zavarodottan.

-Édes, igazából Cat nem emlékszik semmire, és senkire.-világosította fel Sam. Erre a csaj kissé zavart tekintettel rám nézett.

-Tényleg?-szipogott-Akkor ne haragudj, hogy csak így lerohantalak. Én Samantha vagyok. Tudod, én...

-Öhm, Sam. Majd később mesélj neki. Tudod, kicsit nehéz a szitu számára, szóval korlátozzunk az infoáramlást.-kérte meg Dean, mire Sam csak csendben bólogatott.

-Úgy gondolom, sok minden mesélnivalója van számomra.-mosolyodtam el. Kicsit oldani akartam a hangulatot. Rám mosolygott.

-Cat, ő pedig itt Megan.-lépett közelebb a kislánnyal az ölében.

-Aki egyébként Brooke is.-javította ki Samantha.

-Ő a kislányod?-néztem Sam-re, majd vissza a picire.-Édesem, hogy milyen egy tündéri baba.-simogattam meg az arcát.

-Mary?-kérdezte Dean Samantha-tól.

-Elugrott az egyik barátnőjéhez. Nemsokára itthon lesz, nemrég hívott.

-Cat, gyere.-ragadta meg a kezem Dean, és elkezdett húzni felfele a lépcsőn az emeletre, majd egy szobába vezetett be. Egy kiságy állt középen.

-Ő?-mutattam az ágy felé.

-Ő Helena.-bólintott Dean. Valamiért nem mertem közelebb lépni. Dean már rég ott állt a kiságy melett.

-Nem harap.-pillantott rám, majd kivette az ágyból a kislányt, és odajött hozzám.

-Nézd kicsim, ki van itt.-magyarázta a kislánynak.-Itt van anya.-majd átadta az én ölembe. Először csak bután néztem rá, aztán amikor rámmosolygott, folyni kezdtek a könnyeim....örömömben.

-Egek, milyen gyönyörű lányom van.-fakadtam ki.

-Köhöm, a miénk.-javított ki Dean.

-Igen.-bólogattam hevesen, és mosolyogtam, de úgy igazából. Még vagy fél óráig gyönyörködtem Lena-ban, majd kezdett szegényem nyűgös lenni. Álmos volt. Épp hogy letettem az ágyba, hallottam, hogy csapódik a bejárati ajtó, majd egy női hang ütötte meg a fülem.

-Ez Mary.-jelentette be Dean.-Menj le hozzá, én megvárom, amíg elalszik.

Bólintottam, és lesiettem a lépcsőn. Egy nő rémült arca fogadott a lépcső alján.

-Kislányom?-kérdezte megrökönyödve. Sammy-re pillantott, majd mikor ő bólintott, visszaemelte a tekintetét rám. Majd mily meglepő, őt is a nyakamba találtam. Megállás nélkül zokogott vagy 10 percen keresztül. Aztán Sammy-nek sikerült lefejtenie a nyakamról. Mondanom sem kell, hogy nagyon hosszú napunk volt. Elmeséltem mindent Mary-nek, és Sam-nek a mostani "életemről", és ők is meséltek. Aztán este 9 körül már lüktetett a fejem a sok információtól. Úgyhogy elvonultam aludni. Dean 10 perccel utánam jött fel a szobába.

-Ha gondolod, átmehetsz a vendégszobába aludni. Tudod, Lena még sokszor felébred esténként, és feltételezem, pihenni akarsz.

-Mi? Dehogy. Nem megyek át.-ráztam meg a fejem.-Nem bánom ha felébreszt, sőt ha kell, akkor egész este itt fogok virrasztani mellette.

-Azt azért nem kell.-mosolyodott el Dean.

-Jó anya voltam egyáltalán?

-Micsoda kérdés ez? Persze. És most is az vagy.

-És te hol alszol?-néztem rá.

-Hogy-hogy hol? Hát itt.

-Egy ágyban velem? Na neee. Menj csak a vendégszobába.

-Kizárt. Ez az ágy a legkényelmesebb a világon. Talán félsz egy ágyban aludni velem?-jelent meg egy huncut mosoly az arcán.

-Ugyan már, ne nevettes.-legyintettem.

-Akkor oké.

-Nah, én megyek zuhanyozni.-jelentettem ki, majd elvonultam a fürdőbe. Miután végeztem, gyorsan beugrottam az ágyba, és próbáltam minél előbb elaludni, mielőtt még Dean végez a fürdéssel. Szerencsére sikerült, különben lehet, hogy nem álltam volna jót magamért...


9 komment

120.rész

Izuka 2009.09.08. 17:58

-Utána megyek.-mondta Dean Sam-nek, miközben átadta neki a kocsi kulcsait.-Addig menj, egyél valamit, vagy csajozz. De az üléshuzatokra vigyázz!-mosolygott erőltetetten, majd utánam eredt.

Én szedtem a lábaimat, amilyen gyorsan csak tudtam. Minél előbb az ágyamban akartam lenni, és mély álomba zuhanni.

-Cat! Várj!-szólalt meg a hátam mögül Dean.

-Mi van, mit akarsz?!-fordultam hátra ingerülten.

-Csak beszélni akarok veled.

-Valóban? És miről? Mondd csak! Úgyse csinálok már napok semmi mást, mint a ti hülyeségeiteket hallgatom. Azt sem tudom, miért hiszek egyáltalán nektek.

-Oké, megértem. Ki vagy akadva. Várható volt.-mondta teljesen nyugodt hangon.

-Nah ne mondd!-förmedtem rá.-Azzal jöttök, hogy én már meghaltam, csakhogy valahogy visszatértem; meg hogy mindenféle démonok,  meg szörnyek léteznek. Jha, és még egy gyerekem is van. Szerinted ez milyen érzés? Egész álló nap kavarognak a gondolatok a fejemben. Éjszakánként álmatlanul forgolódom az ágyamban. Ezt....ezt....egyszerűen nem lehet felfogni ép ésszel. Lehetetlent kértek tőlem; én ezt nem bírom tovább csinálni. Félek, egyszerűen csak félek, hogy mi fog még kiderülni.-csak úgy záporoztak a könnyeim.

-Hé, semmi gond.-húzott közelebb magához, és szorosan megölelt.-Azért vagyunk itt, hogy mindent rendbe tegyünk.

Valahogy sikerült egy kicsit lenyugodnom. Nah jó, most már el tudtam hinni, hogy éreztem iránta valamit még....korábban.

-Tudod, nem egyszerű ez nekünk sem.-szólalt meg hirtelen. Értetlenül néztem rá.

-Mármint, hogy itt vagy, és mégsem emlékszel ránk, a családodra. Mintha csak két idegen lennénk. Pedig ha csak a múltunk egy töredékére emlékeznél...

-Akkor lehet, hogy most sikítva rohannék el.-viccelődtem el a helyzetet. Ezen ő is elnevette magát.

-Igen, nagy az esélye.

-Visszatérnek majd az emlékeim?-bukott ki belőlem a kérdés.

-Szívesen mondanám, hogy igen, de sajnos nem tudom. Mondjuk az jót jelent, hogy volt már egy kis emléktöredéked.

-Hát elég hülyén érzem magam. Ha nem gond, én most hazamegyek. Hah, viccesen hangzik ez a haza szó. Már azt sem tudom, mit jelent.

-Ahogy gondolod. De szólok, hogy most egy pár napig nem leszünk a városban.

-Mi? Miért?-kicsit kétségbe estem. Nélkülök védtelennek érzem magam.

-Haza kell mennünk. Tudod, még sosem voltam ilyen sokáig távol Helena-tól. Meg Sammy is mégiscsak családos ember.

-Áh, értem.-bólintottam lassan.-Akkor majd hívjatok.-hátráltam hátrafelé.

-Esetleg...-szólt utánam Dean.-Esetleg nem akarsz hazajönni?

-Jaj, dehogynem.-visszarohantam hozzá, és a nyakába ugrottam.-Nem bírom itt tovább. Amióta felbukkantatok, sehogy sem találom a helyem. És szabályosan félni kezdtem Angie-éktől.

-Ezt eddig miért nem mondtad?-hajolt le hozzám, hogy a szemembe nézhessen.

-Nem tudom.-vontam vállat.

-Én igen. Mert te ilyen vagy. Ne felejtsd el, hogy ismerlek. Többet tudok rólad, mint hinnéd.

-Hát ebbe most ne menjünk bele. Inkább azt találjuk ki, hogyan tudok megszabadulni otthonról.

-Ez egyszerű.-jelentette ki.

-Valóban? Akkor ki vele!

-Csak össze kell veszned valamelyikükkel annyira, hogy fogd magad, és elköltözz. Vagy legalábbis egyedül akarj lenni egy kis ideig.

-Ez nem is rossz ötlet.

-Tudom én. Most menj haza, mi addig várunk rád.

-Oké, szerintem menni fog.-indultam el hátrafele, majd egyet intettem, megfordultam, és hazasiettem.

Mostanában mindig kirázott a hideg, amikor beléptem abba a házba. Volt benne valami....valami gonosz. Úgy gondoltam a veszekedős részével nem lesz gondom. Ramie-val egyébként sem voltam mostanában túl jóba.

20 perc sem telt bele, és egy kisebb utazótáskával a vállamon csörtettem ki a bejárati ajtón. Angie-ék még mindig megszeppenve álltak a nappaliban, egyedül Ramie futott utánam, de nem azért, hogy megállítson.

-Oké, ha így gondolod, akkor menj csak.-kiabálta utánam. Nem szóltam vissza semmit sem, még csak vissza sem néztem. Alig bírtam visszatartani a sírást, de még így is folyatk a könnyeim. Dean-ék a következő utcában vártak rám. Szó nélkül beszálltam a kocsiba.

-Menjünk!-adtam ki parancsba. Bár inkább volt könyörgés, mint parancs. Mikor felpillantottam, Dean kétségbeesett pillantása látszódott a visszapillantóban. Megráztam a fejem, jelezve, hogy inkább ne kérdezősködjön. Ő erre szó nélkül beindította  a motort, és elhajtottunk.

 

3 komment

119.rész

Izuka 2009.09.05. 16:44

Igen kellemetlen volt az a fél óra, amit Ramie-nél töltöttem. Szörnyen meg volt sértődve; ami csak részben volt jogos. Közben meg végig az járt a fejemben, hogy ők nem lehetnek démonok, és ezt már bizonyítékkal is alátámaszthatom. De akkor azok a halotti bizonyítványok? Két pillanatig még az is végigfutott az agyamon, hogy esteleg Dean-ék hazudtak, és hogy valamilyen hamis papírokat lebegtettek előttem, de aztán ezt gyorsan kivertem a fejemből. Bíztam bennük, vagyis nagyon akartam.

Nagy nehezen sikerült megbékítenem Ramie-t. Arra meg külön figyeltem, hogy azért még véletlenül se mondjak olyat neki, ami estleg biztatásra adhat okot. Meg mondjuk egy kicsit morbid volt belegondolni, hogy elvileg, vagyis Sam-ék szerint, ők halottak. Aztán amint tudtam, menekültem át a saját szobámba. Kicsit sok volt a mai nap. Zúgott a fejem, mintha egy vonat zakatolna rajta keresztül. Szó szerint kényszerítettem magam az alvásra. Aznap este rémálmok kínoztak.

Reggel elég nyúzott fejem lehetett, ugyanis mikor lementem a konyhába, Angie szörnyülködő arca fogadott.

-Minden rendben?-kérdezte, miközben még mindig ijedten pislogott rám.

-Nem volt túl jó éjszakám.-vetettem oda. Aztán olyat tettem, amire még nem volt példa. Betelefonáltam a munkahelyemre és beteget jelentettem. Nem bírtam volna ma bemenni. Miután nagyjából rendbeszedtem magam, felhívtam Dean-t, hogy találkozzunk. Persze Angie-éknek azt mondtam, hogy megyek dolgozni.

-Oké, akkor elmegyek eléd este.-mondta Ramiel, miközben mentem ki az ajtón. Megpróbáltam jó hangosan bevágni, és reméltem, hogy azt hiszi, nem hallottam. Majd előbb lelépek, aztán akkor várjon csak rám.-gondoltam.

A nap csak úgy elszállt. Dean-ék, a megbeszéltek szerint, hátul, a gazdasági bejáratnál vártak rám.

-Nem démonok, legalábbis nem normálisak. Már ha lehet normális egy démon.-ültem be a hátsó ülésre.

-Nem használt a szenteltvíz?-fordult hátra Sam.

-Nem. Meg sem kottyant nekik.-ráztam meg a fejem.

-Jól készítetted el?-pillantott hátra Dean.

-Várjál csak! Hogy is van a recept? Egy adag vízbe beledobunk egy rózsafűzért? Igen, stimmel.-vágtam komoly arcot.

-Jól van nah.-nézett rám a visszapillantón át. Megvető pillantásokat löveltem felé.

-És akkor most?-tette fel Sam a nagy kérdést.

-Rám ne nézz! Nekem fogalmam sincs.-tiltakoztam.

-Tovább keresgélünk.-vont vállat Dean. Úgy mondta, mintha csak egy sütireceptet akarna megtalálni a neten. Megrökönyödve néztem rá.

-Tovább keresgélünk?! Tovább keresgélünk?! Ennyi?!-háborodtam fel.-Eddig azzal ijesztegettetek, hogy démonokkal lakok egy házban, most meg csak ennyi a reakciód?

-Cat. Nyugodj le! Biztos nem azért hoztak vissza a halálból, hogy ártsanak neked.

-Kössz, baromira megnyugtattál.

-Oké, és akkor esetleg van valami egyéb ötleted?!-kezdett ideges lenni Dean. Kicsit megszeppentem.

-Rendben, akkor most én megyek.-motyogtam magam elé.-Hívjatok, ha van valami. Sziasztok.-mondtam, majd nagy lendülettel kivágtam magam a kocsiból. Gyors léptekkel elindultam hazafelé.

 

 

3 komment

Élek!!!!

Izuka 2009.09.01. 23:41

Legelőször is bocsánatot szeretnék kérni mindenkitől. Ne haragudjatok, hogy eddig nem jelentkeztem, de szó szerint fenekestül felfordult az életem. Az a helyzet, hogy nagybátyám Ausztriában dolgozik, és kimentem hozzá egy hétvégére még május elején. Tényleg csak pár napig maradtam volna, és utána go haza, de közbejött valami, vagyis valaki. Oké, tudom, magánügy, de tartozom annyival, hogy elmondjam. Nagybátyám bemutatott egy új, fiatal és idézem őt "épp hozzád való" munkatársának, Mathias-nak. Hát igen, igaza volt; épp hozzám való. Még szerencse, hogy makogok valamennyire németül, így megértettük egymást. Szóval kitolódott az a pár napos kiruccanás majd két hetesre. Aztán hazajöttem vizsgaidőszakra, utána pedig rögtön megkezdtem a gyakorlatomat, amit a suli előírt. Elvileg 9 hét volt, de nekem sikerült 7 hét alatt ledolgoznom, a kötelezően előírt 360 órát. Balatonnál dolgoztam egy szállodában, ami kb. 120 km-re volt onnan, ahol lakom. Egy ismerős nyaralójában éltem addig, és ami a legszörnyűbb: net és tv  nélkül, mert az nem volt bevezetve. Aztán mikor befejeztem a gyakszit, rá 3 napra már újra kint voltam Ausztriában. És ott voltam egészen aug. 31-ig. De most újra visszatértem a sulipadba, és a sztori folytatásához. Nem tudom, hogy egyáltalán lesz-e kedve majd még valakinek olvasni, azok után, hogy ilyen sokáig nem voltam. Azt sem kérhetem, hogy értsétek meg, nem igazán volt rá időm. Őrült nyaram volt, az tény. De most ismét minden a régi kerékvágásban zötyög tovább. Remélem, azért majd néha idepillantotok még erre az oldalra...
Puszilok mindenkit, és ne haragudjatok:
Izu

5 komment

118.rész

Izuka 2009.04.23. 17:56

-Nah jó. Az egyik variáció, hogy valamiféle démonok.

-De hát nem azt mondtátok még ezelőtt, hogy démonok csak élő embert szállhatnak meg?-vontam kérdőre őket.

-Hát elvileg de. De plusz pont jár, mert figyeltél.-viccelt Dean. Nem díjaztam.

-Lehet, hogy ezek valamiféle felsőbbrendű démonok.-elmélkedett Sam.

-Valóban? És ha démonok, akkor miért nem bántottak eddig, vagy mégis mi a céljuk velem?

-Per pillanat még nem tudjuk. Először annak kell utánajárni, hogy démonok-e.

-Igen? És mégis hogyan?-néztem rájuk kérdően.

-Több mód is van rá, de ezeket neked kell véghezvinni. Az egyik dolog, ami visszarettenti őket az a....

-Só.-fejeztem be.-Tudom, mint ahogy a szentelt víz is ilyen. Ezeket már mint elmondtátok.

-Nah jha, de nem hittük volna, hogy meg is jegyzed.-döbbenet ült ki Dean arcára.

-Heti 5, esetenként 6 alkalommal egy kávézóban dolgozom napi 8-10 órán át, és mi nem egy noteszbe írogatjuk a rendeléseket. Mindent a fejünkben kell tartani. Fél év után olyan lesz az agyad, mint egy szivacs. Azután már mindent megjegyzel.-világosítottam fel őket.

-Rendben. És meg tudod csinálni?

-Mégis hogyan? Löttyentsek véletlenül rájuk egy üveg vizet, amiben rózsafűzér úszkál?

-Valahogy így.

-Fiúk, ez kész agyrém. Nem hiszem el, hogy ilyenbe keverdtem. Nektek folyton ilyen az életetek? Kétlem, hogy ezt én bírtam.

-Pedig helyenként még élvezted is ezt az életformát.-mosolyodott el Dean.

-Nah jó, ennyi épp elég volt mára. Inkább hazamegyek.

-Ne vigyünk el?

-Nem, köszi. Hazatalálok. Sziasztok.-azzal kiszálltam a kocsiból, és elindultam haza.

Démonok? Angie-ék? Ez kész lehetetlenség. Már hogy lehetnének démonok, hiszen olyan emberiek. Nincs bennük semmi természetfeletti. Jesszus, hogy kerülhettem ilyen helyzetbe? Nah mindegy, nem siránkozhatok, most már utána kell járnom.

-Hol voltál eddig?-kéredzte Angie, mikor beléptem az ajtón.-Már kezdtem aggódni. Mi történt közted és Ram között. Mióta hazaért, nem akar egyikünkkel sem beszélni.

-Kissé ingerült voltam ma, és egy gyenge pillanatomban megmondtam neki a magamét.

-Mégis mit?

-Azt, hogy nekem kicsit sok, hogy folyton velem akar lenni. Mármint egy házban élünk, nem elég neki, hogy itthon folyton együtt vagyunk?

-Jhaj, te meg a nagy szabadságvágyad.

-Hiszen ismersz.-mosolyodtam el egy kicsit.

-Igen. De Cat, nem hiszem el, hogy nem szúr szemet.

-Mármint mi?

-Jahj lányom. Ram teljesen beléd van esve. Pedig ez nála nem gyakran történik meg, én már csak tudom.

-Mit mondtál? Teljesen belém van esve?-hüledeztem.

-Hol hordod te a szemed?-fogta a fejét Angie.

-Oké, hogy nem vagyok neki közömbös. Ezt eddig is tudtam. De nem túlzol azzal, hogy teljesen belém esett?

-Nem, egyáltalán nem. És tudod honnan tudom? Onnan, hogy mondta. És ő nem szokott dobálozni ilyenekkel.

-Nah jó, ez egy kicsit sokkolt. Ezt tényleg nem is sejtettem.

-Hát most már tudod.

-Azt hiszem beszélnem kellene vele.

-Szerintem is. Fent van a szobájában. Menj csak!-unszolt Angie.

Persze egész végig csak az járt a fejemben, hogy ők nem lehetnek démonok, hiszen olyan...olyan emberiek. De gondoltam most vagy soha, ha felmegyek Ramie-hoz, tisztázhatok pár dolgot. Először a konyhába mentem egy kancsóért, meg két pohárért. A kancsót teleengedtem vízzel, majd felfutottam a szobámba. Kellett vagy 5 percig kutakodnom,  hogy megtaláljam a rózsafűzéremet; igen, nekem olyan is van. Szóval most vagy soha. Bekopogtattam Ramie ajtaján. A kancsót próbáltam takarni, mert bár egy műanyag zöld színű kancsó volt, szóval rögtön nem szúrt volna szemet az alján úszkáló rózsafűzér, de azért észre lehett venni.

-Hagyj békén!-kiabálta kifelé.

-Ramie, Cat vagyok. Bemehetek?

-Miért? Máris hiányzik a tapadásom?-eléggé sértődött hangja volt.

-Ne haragudj! Csak rossz napom volt.-muszáj nyugodtnak maradnom.

-Gyere!-mondta nem túl mézes-mázos hangon. Benyitottam.

-Az meg mi?-bökött a kezem felé. Nah ennyi volt, ki is szúrta a rózsafűzért.

-Csak víz.-mondtam ártatlan arcot vágva.-Elfogyott az üdítő. Különben is egészséges a víz.-leültem az íróasztalához, majd hátat fordítva neki öntöttem a poharakba. Ezután a kancsót gondosan elrejtettem egy könyvkupac mögé.

-Tessék, itt van.-ültem le az ágya szélére, és átnyújtottam neki a poharat.

-Köszi.-vette el, majd belekortyolt. És.....semmi sem történt. Tudtam, hogy Dean-ék tévednek, ők nem lehetnek démonok. Viszont most akkor egy nagyon kínos beszélgetés fog következni.....jhaj nekem.

10 komment

117.rész

Izuka 2009.04.21. 22:07

Reggel 9-kor csörgött az órám. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mi van. Jha, hát persze; délutános vagyok a kávézóban. Nagyon nem volt lelki erőm felkelni. Alig aludtam pár órát. Még vagy egy fél órát erőlködtem mire fel bírtam ülni az ágyban. Abból a helyzetből már könnyebben kikászálódtam. Megértem lebotorkálni a konyhába, és készen voltam akár ölni is egy csésze kávéért.

-Jó reggelt Cat.-köszönt Ramiel.

-Kávé.-nyöszörögtem.

-Nem, én Ramiel vagyok.-viccelődött Ram. Hát nem volt vicces.-Különben ott van lefőzve.

Nagy csörömpölés közepette sikerült kihalásznom egy csészét, és kilöttyenés nélkül tele tudtam önteni. Szinte úgy roskadtam le a székre Ramie mellé.

-Ilyen hosszú éjszakád volt?-nézett rám kérdően.

-Még annál is hosszabb. Szegény csaj egész éjszaka megállás nélkül sírt.-nem semmi vagyok, még félálmomban is tudok hazudni.

-Uh, szegény. Ma mész dolgozni, nem?

-De, délutánra.

-És utána nincs kedved beülni valahova?

-Hát nem tudom Ram, már most hulla fáradt vagyok, pedig még el sem kezdődött a nap.-igazából nem is az volt a bajom, hogy fáradt voltam, hanem sokkal inkább találkoztam volna Dean-ékkel.

-Oké, akkor majd máskor. Egyébként is találkoznom kellene pár régen látott ismerőssel.

Angie botorkált le az emeletről a telefonommal a kezében.

-Cat, megállás nélkül csipog a telód.-nyújtotta át.

-Jha bocsi, hogy felébresztett. Sms-t kaptam, azért csipog folyton.-állapítottam meg.

Gyorsan elolvastam: "Cat. Ma mindenképp találkoznunk kell. Sammy rájött néhány dologra. Dean". Ettől tisztára magamhoz tértem, és persze tök kíváncsi is lettem. Vajon milyen dolgokra jött rá? Reggeli után felmentem a szobámba és akkor válaszoltam Dean-nek. Megírtam neki, hogy este 10 körül végzek, utána beszélhetünk. Mivel még mindig eléggé fáradt voltam, így visszafeküdtem aludni. Délután 1-kor keltem fel. Egy órám volt, hogy munka előtt összeszedjem magam, és beérjek a kávézóba. Jay volt olyan rendes, és elvitt kocsival. 

A munkaidő hamar elszállt. Mikor kiléptem az utcára, rögtön megpillantottam az utca túloldalán az Impalát. Benn ült Dean és Sam. Épp elindultam volna feléjük, amikor hirtelen a semmiből előttem termett Ramiel.

-Jesszus. Hát te?-lepődtem meg.

-Gondoltam eljövök érted, hogy ne kelljen egyedül mászkálnod az éjszaka közepén.

-De hát nem azt mondtad, hogy találkozol valamilyen ismerősökkel?-vágtam értetlen arcot, miközben Dean-ék felé pillantgattam.

-De, csak most mégse volt jó nekik.-vont vállat. Megállás nélkül Dean-ék felé pislogattam; a fejmozdulataikból könnyedén kkivehető volt, hogy azt akarják, koptassam le valahogy Ramielt.

-Figyelj Ram. Tök rendes tőled, hogy ennyire törődsz velem, de ez nekem már egy kicsit sok.-jahj, nagyon nem akartam bunkó lenni vele, de valahogy el kell küldenem.

-Ezt meg hogy érted?-nézett értetlenül.

-Úgy, hogy azt hiszed, hogy egyszer egy ágyban landoltunk, és akkor már rögtön mindig mindenhol meg kell jelenned, ahol én vagyok. Engem megfojt ez a tapadásod.- nah, épp most intéztem el, hogy minimum egy hétig szóba se álljon velem.

-Áh, hát értem. Zavar, hogy kedves akarok lenni.-úgy nézett rám, mint valami szívtelen dögre.-Akkor én megyek.-hátat fordított, és elviharzott.

-Ne haragudj Ramie!-kiáltottam még utána, de ő ezt figyelemre se méltatta. Kissé megtörten ültem be Sam-ékhez.

-Muszáj volt leráznod.-mondta Sammy.

-Tudom, csak így most napokig szóba sem áll velem.

-Majd megbocsájt. De most menjünk a motelhoz.

-Nem lehetne inkáb itt? Nincs kedvem sehova sem menni.

-Mi? Itt a kocsiban?-nézett rám Dean.

-Igen. Nagyon fáradt vagyok, és...szóval gyorsan mondjátok, mi van.-kissé ingerült lettem.

-Jól van, nyugi. Nah Sammy, vázold a helyzetet!-bökte oldalba Dean az öccsét.

-Szóval Cat, ez nem hiszem, hogy tetszeni fog.

-Per pillanat az egész életem nem tetszik, úgyhogy nem igazán tudtok rajta rontani.

-Tehát. Utánanéztem azoknak, akikkel élsz.-kezdett bele Sam.-És meg is találtam őket a nyilvántartásban.

-És ebben mi a fura?-néztem rá kérdően.

-Az, hogy a halotti nyilvántartásban szerepelnek.

-Hogy micsoda?-szörnyűlködtem el.-Az nem lehet.

-Pedig de. Nézd csak!-dugott az orrom elé egy mappát.

-Ő itt Angie, meg Jay, meg Ramiel. De ez hogy lehet?-hüledeztem.

-Úgy, hogy ők nem azok, akiknek látszanak. Először is ők itt Greta Hillins, Dereck Collins, és Fernando Carmona. Utánanéztem, és soha semmi közük nem volt egymáshoz. Greta, aki most Angela, 3 éve halt meg és Alaszkában élt. Dereck, aki Jackob, fél éve halt meg, és Detroit-ban élt, Fernando, aki Ramiel, 2 éve halt meg, és Új-Mexikóban élt.

-Én ezt nem értem.-ráztam meg a fejem.-Ha ezek a személyek már meghaltak, akkor hogy lehetséges....ez az egész?

-Ezt pontosan még mi se tudjuk, de van pár ötletünk.-mondta Dean.

-Hát akkor nem kíméljetek.-mondtam, bár már teljesen össze voltam zuhanva.

1 komment

116.rész

Izuka 2009.04.16. 18:12

Pár óráig még bírtam követni a dolgokat, de aztán félbeszakítottam a meséjüket. Közöltem velük, hogy egyszerre ennyi is bőven elég volt. Mivel már nagyon későn, vagyis inkább korán volt; nem mentem haza. Mivel csak két ágy volt, és a fiúk nem akartak egymás melletted aludni, így nekem kellett döntenem, hogy ki mellett alszok. Sam-et választottam. Egyrészt ő házas ember, így csak nem mászik rám; meg hát ő szerintem nem is az a fajta. Másrészt, Dean-nel volt valami köztünk (bár erre nem tért ki nagyon a sztoriban), és hát így fura lett volna. Szóval maradt Sammy. Elég hihetetlen dolgokról beszéltek nekem, de szerintem igazat mondanak. Vagyis nagyon próbálok hinni nekik. Valahogy olyan meggyőzőek. Egyébként is kiderül, ha valamiben hazudnak. Szóval csak feküdtem az ágyon, és bámultam a plafont. A szuszogásból úgy vettem ki, hogy Sam már aludt. De én nem bírtam. Még negyed órát voltam egy helyben, aztán nem bírtam tovább, és felkeltem. Rápillantottam a telefonom kijelzőjére; hajnali fél 4 volt. Szép halkan felvettem a cipőm, meg a kabátom, és az ajtó felé indultam.

-Cat. Hova indulsz?-kérdezte a sötétben Dean.

-Nem bírok aludni, úgyhogy inkább kimegyek egy levegőzni, meg iszom egy kávét.-suttogtam, mert nem akartam, hogy Sam felébredjen.

-Várj, megyek én is.-kelt fel.

-Ahogy gondolod.-hagytam rá.

Nem messze volt egy non stop kávézó. Vettünk ott két nagy adag kávét, majd a leültünk a kávézó előtti padra.

-Mesélj Helena-ról!-kértem.

-Mi? Meséljek Lena-ról?-lepődött kissé meg.-Mégis mit meséljek?

-Nem tudom. Például, hogy milyen a természete, vagy hogy mit szeret, mi a kedvenc játéka? Bármit.

-Cat. Ezt most úgy kéred tőlem, mintha soha nem találkoznál vele. Majd ma szépen kocsiba pattanunk, és hazamegyünk.

-Szerinted ez ilyen egyszerű? Csak úgy kirángattok az eddigi életemből, és beledobtok egy másikba, azzal a felkiáltással, hogy ez az igazi életed, ezt éljed? Vagy hogy gondoljátok?-háborodtam kissé fel.

-Miért? Talán nem ezt akarod? Hogy az igazi életedet éld?

-Figyelj Dean! Jó embernek tartalak, tehát gondolom, ártani sem akarsz nekem. Úgyhogy válaszolj! Melyik életemben láttál engem boldogabbnak?

-Nem ez itt a lényeg.

-Hogy nem ez? Akkor mi?

-Az, hogy az igazit éld, és hogy nem egy mesevilágban, amiben mások irányítanak.

-Mások? Mégis kik?-fakadtam ki.

-Ezt akarjuk megtudni. Nem valami kis egyszerű démonok, ők nem képesek ilyesmire. Mert ez a valaki, vagy valami mindent képes irányítani. A gondolotaidat, az emlékeidet, a tetteidet.

-És szerinted az érzelmeimet is?-gondolkodtam el.

-Ezt nem tudom sajnos. Mi csak tippelünk, de lehetséges.

-Ez félelmetes, és egyben baromira idegesítő is. Egy bábu lennék a saját életembe? Tudod, elég nehéz elhinni azokat, amiket mondtok.

-Tudom, ez még nekem is megterhelő lenne, pedig nem egy fura dolgot éltem már meg. De újra itt vagy, és ez a legfontosabb; a többit majd megoldjuk.-fogta meg a kezem. Ekkor mint valami villámcsapás, belémhasított egy kép.

-Cat. Jól vagy?

-Ugye azt említettétek, hogy van egy GT 500-asom.

-Öh, igen. De ez hogy jön ide?

-Ne nézz idiótának, de nem voltunk mi egy gyorsulási versenyen?

-De, igen. Egy alakváltó miatt. Honnan tudod?

-Nem tudom. Egyszerűen csak bevillant. Eléggé fura volt.

-Ezek szerint nem vesztek el teljesen az emlékeid, csupán elnyomták őket. Lényegében ez egy jó hír.

-Jha, bár elég szomorú, hogy ez  már jó hír kategóriába esik. De hiszek nektek. És tudni akarom, hogy mi történt. Senki nem szórakozzon az én életemmel!

-Nah ez is ritka eset volt, hogy valamiben egyet értettünk.

-Áruld el Dean, komoly volt a kapcsolatunk?

-Van egy lányunk, szerinted?

-Igen, és minek a következménye a gyerek? Mert tudtommal a szexé. És hát nem csak szerelemből fekszenek össze emberek. De gondolom ezt neked nem kell bemutatnom.

-Hát ami azt illeti...-húzta mosolyra a száját.-De azt ne kérd, hogy a mi "kapcsolatunkat" besoroljam valahova is.

-Nem kérem, csak annyit akarok tudni, hogy olyan egyéjszakás típusú volt-e?

-Inkább többéjszakás. Az olyan..hát hogy is mondjam...

-Oké, nem kell megfogalmaznod. Látom nem menne. Úgyhogy hagyjuk. Inkább elindulok haza.

-Rendben, elviszlek.

-Azt megköszönném.

Dean bement a kocsi kulcsért. Egész út alatt nem beszéltünk.

-Itt is vagyunk.-állította le Dean a motort.

-Hát köszi szépen. Gondolom még fogunk találkozni. Bár ez így most eléggé hülyén hangzik.

-Igen, mindenképp fogunk. Utána kell járnunk ennek a dolognak.

-Rendben. Hát akkor szia.-nyitottam ki a kocsiajtót.-Csak még valami. Szerinted Ramiel-éknek köze van a dologhoz?

-Lehetséges. Szóval ha lehet, akkor nem beszélj nekik rólunk.

-Rendben.-bólintottam, és kiszálltam a kocsiból.-Nah még egy utolsó kérdés.-hajoltam be a vezető felöli ablakon.

-És mi lenne az?

-Mivel vettél le a lábamról? Mert hát biztos nem a kedveségeddel. És a humorod is eléggé hímsoviniszta.

-Haha. Én igen is egy lenyűgöző ember vagyok.-jelentette ki határozottan.

-Nah jha. Most már értem. Tuti a szerénységed fogott meg. Nem érdekes, akkor majd hívjatok. A számom megadtam, ugye?

-Aha. Jó éjt.

-Neked is.

És ezzel el is hajtott. Én meg mint egy macska, olyan halkan osontam be a házba, majd fel a szobámba. Húzós napok elé nézek.

2 komment

115.rész

Izuka 2009.03.30. 22:26

Elhajtottunk az egyik motelhez. Mint kiderült, itt szálltak meg. Letelepedtünk az asztalhoz.

-Csak hogy leszögezzük, nem csinálod azt, hogy dühbe gurulsz, felpattansz, és kivágtatsz az ajtón. Nem túl biztonságos ez a környék.-mondta Dean.

-Igenis apuci.-gúnyolódtam.

-Haha. Vicces. Nah de akkor vágjunk bele, mert én személy szerint ki akarom deríteni, hogy mi folyik itt.

-Várjunk csak! Én meg előbb tudni szeretném, hogy biztos annyira ismertek-e, mint ahogy állítjátok. Mert lehet, hogy valami őrültek vagytok csak, és meg akartok gyilkolni, vagy váltságdíjat követelni. Szóval tudni akarom, hogy biztos ismertük-e egymást.

-Aha. És mégis hogy bizonyítsuk be?-kérdezte Sam.

-Például mondjatok pár infót, amit nem tudhat bárki, csak aki eléggé ismer. Tudom, hogy ahogy ti mondjátok, egy másik életet élek, de gondolom én nem változtam, meg így a szokásaim se.

-Erre nincs időnk.-horkant fel Dean.

-Hát akkor szoríts neki valahova!-erősködtem.

-Oké, szóval. Mi is van? Hát mondjuk kocsi-megszállot vagy. És lefogadom, hogy odavagy a Mustang GT 500-asért.

-Ez tényleg így van.-csodálkoztam el.

-Tudom, mert van egy ilyen kocsid.

-Hogy mi? Van egy GT-m?-kerekedett el a szemem.

-Bizony.

-Oké, lehet hogy ez csak egy csapda akar lenni. Szóval folytassátok.

-Van egy szó ógörög nyelven tetoválva a bal lapockádra.-mondta Sam.

-Oké, de ezt bárki láthatja, ha egy sima topban vagyok.

-Jha, és van egy csillag alakú tetoválásod a.....

-Oké! Hiszek nektek.-vágtam villámgyorsan rá.

-Mi? Hogy-hogy?-kerekedett el Sammy szeme.

-Csak nem akarja, hogy elmondjam, hol is van az a kis édes tetoválása.-húzta Dean az agyam.

-Hát ezt nem szokta az ember mindenkinek mutoga...Jesszus!-kaptam a szám elé a kezem.-Te honnan tudod, hogy hol van az a tetoválásom?

-Hm. Nem is tudom. Kik tudják még, hogy ott van?-vágott gondolkodó arcot Dean.

-Hát csak azok láthatták, akik.....jahj, ne. Te meg én? Ugye csak vicc?-szörnyűlködtem el.

-Miért? Talán nem vagyok elég jó neked?-viccelődött. Nem értékeltem a humorát.

-Mindegy, nem akarok tudni részleteket.-szögeztem le.

-Jó, most ezt hanyagoljuk.-vágott közbe Sam.-Szóval Cat, kezdjük a legelején. Hány éves vagy, hol születtél, mit tudsz családodról? Meg úgy egyébként az életedről?

-Tehát 21 éves vagyok, Phoenix-ben születtem, nincs testvérem. A szüleim 5 éve meghaltak egy autóbalesetben. Nem volt senkim, ezért Angie-vel, meg Ramiel-lel éltem együtt a családjuknál. Aztán tavaly jöttünk ide az egyetemre. Most épp halasztunk. Jha, és Jay is velünk él, aki Angie vőlegénye. De nem túl sokmindenre emlékszem, mert nemrég volt egy komolyabb fejsérülésem, és nem emlékeztem semmire sem, csak lassan jött elő pár emlékem; de igazából csak emlékfoszlányaim vannak, mintha nem tudnám eldönteni, hogy az tényleg megtörtént-e vagy csak a fantáziám műve.

-Nos, ebből semmi sem igaz.-jelentette ki Sam.-Te Denver-ben születtél, és ott is éltél. Édesapád valóban nem él már, de édesanyád igen. Volt egy húgod, aki sajnos meghalt. Épp ekkor találkoztunk először. Aztán velünk jöttél, otthagyatd az addigi életed. Nem volt semmilyen Angie barátod, és egyetemre se mentél továbbtanulni. Nekünk segítettél. Velünk volt egy ideig Riley, egy nagyon jó barátunk. Meg Samantha.

-Aki egyébként Sammy felesége.-vágott közbe Dean.

-Igen.-pillantott a bátyjára.

-És apa miben halt meg? Talán beteg volt? Vagy baleset érte? És a húgom?-kérdeztem, de igazából nem voltam szomorú, mert lényegében én semmire nem emlékeztem róluk.

-Mindkettejükkel démonok végeztek.

-Jha, hát persze, démonok.-naná, hogy ez eszembe sem jutott....ilyen hülyeséget. De azért megpróbáltam elhinni.

-Édesapád démonvadász volt, akárcsak mi. És neked is jelentős szereped van ebben a démonok elleni harcban.

-Hát persze.-nah jó, kezdtem besokalni ezektől.-És ennyi? Segítek nektek a démonüldözésben?

-Hát van még itt valami, vagyis valaki.

-Mégis ki?-lepődtem meg. Nem értettem.

-Helena.

-Ki az a csaj?-nem fogtam.

-Az a csaj a te lányod, meg Dean-é.-bökte ki Sam. Köpni-nyelni nem tudtam.

-Lányom? Nekem? 21 évesen már van egy lányom? Ráadásul tőle?-böktem Dean felé.-De ugye nem vagyunk házasok, vagy ilyesmi?

-Nem.

-Huu, szerencsére. De most tök komoly, hogy van egy lányom? És mennyi idős?

-Most volt egy éves.

-De én ezt akkor sem tudom elhinni. Nekem? Lányom? Nem létezhet. Hiszen.....nem értem. Hogy lehetséges? Ugye most nem csak vicceltek? Nem csupán egy kitalált történetet mondtatok, ugye?

-Nem, minden egyes szó igaz.-mondta komolyan Dean.-És a felét még nem is hallottad.

-Ezek után már ne kímélj.-zuhantam össze. Azt hiszem hosszú esténk lesz.

1 komment

114.rész

Izuka 2009.03.25. 20:24

-Vajon ki lehet ez a pasi?-elmélkedett Sam a kocsiban.

-Mindegy. Induljunk haza.-mondta egyhangúan Dean.

-Hogy micsoda?-csodálkozott el Sam.

-Jól hallottad Sammy, menjünk haza. Mint látod, Cat-nek már új élete van. Mégis hogy jövünk mi ahhoz, hogy tönkretegyük?

-Nem hiszek a fülemnek Dean. Hallod egyáltalán, hogy mit mondasz?!-háborodott fel Sam.-Ez nem Cat új élete, ez egy nagy átverés, egy illúzió. Tudom hogy az a pasas idegesít, aki Cat-et ölelgette...

-Mi? Dehogyis.

-Jha, persze. Dean Winchester sose féltékeny. De ezt akkor sem hagyhatjuk. Gondolj a lányodra!

-Igazad van Sammy.-látta be Dean.- Ennek utána kell járnunk.

-Nah végre. Valami halvány rész a régi Dean-ből.

-Jaj, kussolj már!

Nagy lendülettel belekezdtem a mesélésbe, és el is mondtam Ramie-nak, hogy megkeresett két pasi, akik azt mondták, hogy rendőrek, de közben meg mégsem voltak azok. Aztán valamiért hirtelen abbahagytam, valahogy mégsem találtam olyan jó ötletnek, hogy ezt mind elmondjam neki. Hiszen akkora nagy hülyeségnek látszott; ezt ugyse hinné el, vagy azt mondaná, hogy csak kitalálták, és biztos valami más szándékuk van velem. Szóval azt már nem mondtam el, mivel kerestek meg; csak annyit mondtam, hogy a beszélgetés végén kiderült, hogy igazából nem is engem kersetek. Oké, oké, ez baromira hülyén hangzott, és tuti, hogy nem hitte el, de mindenesetre nem kérdezősködött.
Mikor hazaértünk én fáradságra hivatkozva felmentem a szobámba. Elterültem az ágyon, és próbáltam higgadtan átgondolni a mai napot. Miért velem történik ilyen? Aztán elkezdtem mászkálni a szobámba. Épp csak kipillantottam az ablakomon, amikor megakadt a szemem egy ismerős járgányon. Nah ne, ezek tényleg nem szállnak le rólam? Leszaladtam a lépcsőn, felkaptam a kabátom, és kiindultam.

-Hova mész?-kérdezte Jay.

-Levegőzni. Szörnyen hasogat a fejem.-mondtam szenvedő arccal. Jó, ez másnál lehet, hogy nem jönne be, de én tényleg ki szoktam menni, ha nagyon fáj a fejem. Jay-ék is tudják, hogy nekem ez segít. Szóval nem gyanítottak semmit sem.

Kint aztán tök dühösen odavágtattam a kocsijukhoz.

-Mi a fenének követtek engem?-tártam ki a kocsi ajtaját.

-Tudd meg Cat, hogy nem hagyunk addig békén, amíg nem hallgatsz minket teljesen végig, és nem működsz együtt velünk.

-De azt áruljátok el, hogy mi a fenének?! Mit érdekellek ennyire titeket?-teljesen ideg voltam.

-Mert fontos vagy nekünk, és szinte a családunk voltál.-mondta Sam.

-Jha, eléggé a családunk része.-mormogta Dean.

-Hogy mi? Talán rokonok lennénk?-értetlenkedtem.

-Bizonyos értelemben.-vont vállat Dean.

-Ami azt illeti neked...-kezdett bele Sam, de Dean akkorát könyökült Sam-be, hogy elcsuklott a hangja.

-Ez most nem lényeg Sammy.-préselte ki a fogai közül Dean.

-Jha, hogy ez nem lenne lényeg? Tehát akkor mi a fenét is kellene végighallgatnom? Netalán az izgi részeket kihagynátok a sztoriból?-teljesen fel voltam háborodva.-Na ki vele! Mit titkoltok? Talán a féltestvéretek vagyok, esteleg valamelyikőtök csaja? Vagy mi a fene? Mégis milyen kapcsolat fűz hozzátok?

-Nyugodj le Cathrine!-szólt rám Dean.

-Senki sem hív Cathrine-nek.-vágtam morcos arcot.-Nah de most akkor két lehetőségetek van...

-Tipikus Cat; mindent meg akar szabni.-nevetett Sam.

-Haha. Én nem vagyok vicces hangulatomban.-morgolódtam.-Szóval az egyik lehetőség: megígérem, hogy türelmesen végighallgatom a sztoritokat, de csak akkor, ha mindent elmondtok rólam, amit tudtok, és semmit sem hagytok ki. A másik: hát másik nincs. Szóval vagy a teljesn igazság, vagy a feljelentés zaklatásért.

-Inkább az igazság. Már így is köröznek minket. De neked meg azt kell megígérned, hogy elmondasz mindent magadról, amit csak tudsz. A múltadról, a családodról, az ismerőseidről, és legfőképp azokról, akikkel együtt laksz. Így rendben leszünk?-kérdezte Dean.

-Rendben.-bólintottam rá határozottan.-Bemegyek szólni, hogy találkám lesz egy ismerősömmel. Így nem kezdenek el keresni.

-Oké. Megvárunk.

Gyorsan befutottam, és azt mondtam, hogy felhívott egy barátnőm, akinek szerelmi bánata van, és kell neki egy váll, ahol kisírhatja magát. Azt is hozzátettem, hogy nem tudom, mikor érek haza, szóval lehet, hogy ott alszom. Simán elhitték. Félelmetes, milyen jól tudok hazudni.

-Oké, akkor menjünk.-ültem be a hátsó ülésre, és ezzel elhajtottunk.

 

7 komment

113.rész

Izuka 2009.03.23. 19:59

Ahogy megláttam az autójukat, deja vu fogott el; nah nem teljesen, inkább úgy éreztem, hogy én ismerem ezt a kocsit.

-Szép járgány.-jegyeztem meg.

-Kösz.-szólalt meg Dean.-Nah menjünk, ha vissza akarsz érni 8-ra.

Beültem. Egészen kikocsikáztunk a nagy tóig. Fogalmam sincs, mi a rendes neve; csak hát olyan nagy, így nagy tó lett számomra.

-Szálljunk ki.-állította le Dean a motort.

Én kikászálódtam a kocsiból; a többiek még valamit diskuráltak a kocsiban, majd ők is kiszálltak. Dean hátrament a csomagtartóhoz.

-Figyelj Cat.-szólt hozzám Sam.-Először is tisztázzuk, hogy ez egy igen bonyolult és meglepő sztori lesz. De előbb meg kell bizonyosodnunk valamiről.

-Aha, és mégis miről?

-Erről.-szólalt meg Dean a hátam mögül, majd hirtelen jéghideg víz landolt a nyakamba.

-Normális vagy?-fordultam felé felháborodtan.-Ezt meg minek kellett?!

-Ezt nem hiszem el.-döbbenet ült ki az arcára, és még egy adag vizet küldött az arcomba.

-Ezzel most tényleg betelt a pohár.-töröltem meg az arcomat a pulcsim ujjával.-Ti nem vagyt....

Nem tudtam befejezni a mondatot, mert hirtelen Dean átölelt. Ezen nem kicsit ledöbbentem.

-Hát mégis te vagy az.-mondta rekedtes hangon, mintha a sírást akarná visszatartani.

-És ehhez a felismeréshez nyakon kellett önetni egy üveg vízzel? Különben mindjárt megfojtasz.

-Oh, bocsi. És csak azért öntöttünk nyakon, hogy megtudjuk nem démon vagy-e. Ez szenteltvíz volt.

-Démon? Ti fullra megzakkantatok.

-Nem, tök normálisak vagyunk, és mindjárt te is meg fogod érteni.

-Hát azt kétlem.

-Akkor figyelj csak.

És ezzel lenyomtak egy olyan sztorit, hogy én csak pislogtam. Párszor nagy lendülettel felálltam, hogy én ezt nem hallgatom tovább, és elmegyek, de ők mindig visszatartottak.

-Kb ennyi.-zárta le Dean.

-Ilyen fantáziával menjetek el forgatókönyv írónak.

-Szóval nem hiszel nekünk?

-Hát persze, hogy nem. Ez tiszta agyrém. Ilyen világ, amiről ti beszéltetek, egyszerűen nincs. Ajánlom, hogy vizsgáltassátok ki magatokat. És most rögtön vigyetek vissza a kávézóhoz.

-De rólad még semmit sem meséltünk.

-Ezek után már nem is érdekel. És most vigyetek vissza!-követeltem.

-Pedig neked is fontos szereped van a démonok elleni harcban.

-Persze. Hiszen szabadidőmbe folyton démonokat gyilkolászok.-nevettem már kínomban.

-Mondd Cat, mit tudsz a szüleidről?-kérdezte Sam.

-A szüleim meghaltak autóbalesetben.

-Ez hazugság. És lefogadom, hogy minden, amit eddig a múltadnak hittél, csupán kitaláció.

-Ezt hagyjátok abba!-elfogott a sírás. Felpattantam, és elindultam a nagy parkoló felé.

-Most hova mész?

-El innen. Minél messzebb tőletek.-ordítottam vissza, majd futásnak eredtem. Tudtam, hogy itt mindig szokott várakozni pár taxi. Bevágódtam az egyik hátsóülésébe.

-A Sampdora és a Fallway sarkára, de gyorsan!-adtam ki az utasítást. A fél utat végigbőgtem. Hogy a fenébe jönnek ezek ahhoz, hogy ilyen baromságokkal vagdalkozzanak, hogy az egész eddigi életem csak egy kitaláció, meg hogy én már egyszer meghaltam, és biztos valami túlvilági erő hozott vissza az életbe. Még jó, hogy nem voltam kiváncsi az azelőtti életemre. Ki tudja, milyen hülyeségeket hordtak volna össze.
Megkönnyebülve szálltam ki a taxiból. Észre sem vettem, hogy Dean-ék követtek engem.

-Oh, Ramiel.-pillantottam meg az utca túloldalán. Megkönnyebülve futottam oda hozzá.

-Szia.-mosolygott édesen.

-Olyan szörnyű napom volt.-fakadtam ki.

-Jól van, semmi baj.-ölelt meg.

-Én ezt nem bírom ki, valakinek el kell mondanom ezt az egészet.

-Jahj, Cat. Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz. Gyere, induljunk el haza, és közben mindent elmesélhetsz.

5 komment

112.rész

Izuka 2009.03.22. 12:22

Angie-ék persze észrevették rajtam, hogy valami nem stimmel, de valamiért nem kérdeztek rá, mint máskor. Én meg nem akartam elmondani nekik. Este persze nem bírtam elaludni. Folyamatosan kattogott az agyam. Nem akart összeállni a kép. Először is honnan ismernek ezek? Másodszor meg, mit akartak azzal, hogy meglepődtek, mikor látták, hogy élek. Ez teljesen értelmetlen. Várjunk, hogy is hívták azt, aki követett? Hogy is szólította a másik? Valami D betűs volt.....David....Daniel.....nem, Dean. Dean-nek hívták. Hééé, az a pasas, akit megöltek, ő is említette ezt a nevet. Megvan, azt mondta, hogy Dean és Sam Winchester. Na de kik lehetnek ők? Ez most már tuti, hogy nem véletlen. Mindenképp utána kell járnom.

Bő 4 óra alvás után reggel fél 7-kor keltem. Eléggé kómás állapotban voltam, és csak még jobban lelombozódtam, mikor rájöttem, hogy ma dolgoznom kell. Egyáltalán nem volt kedvem bemenni. Pár percig még azon is elgondolkoztam, hogy betelefonálok, és szólok, hogy beteg lettem, nem tudok bemenni. De hát én lelkiismeretes dolgozó vagyok......hahaha, nah jó, viccet félretéve, inkább a fizetés miatt megyek be. Valamiből ki kell fizetni majd a sulit. Szóval kedvetlenül elindultam dolgozni. Csak azon imádkoztam, hogy ne legyen ma nagy forgalom. Bent Will, a főnököm fogadott.

-Cat. Beszélnünk kell.-mondta komoran.

-Mi a baj? Talán elkéstem?-pillantottam az órára. De nem késtem, sőt még korán is jöttem.

-Nem. Nem késtél el.-rázta meg a fejét.

-Akkor mi történt?-kezdtem megszeppenni. Attól féltem, hogy ki akar rúgni valamiért.

-Ma reggel nyitáskor két rendőr várt rám, és azt mondták, hogy veled akarnak beszélni.

-Mégis mit akarnak tőlem?-lepődtem meg.

-Hát én is ezt szeretném tudni. Talán történt valami? Tudod, hogy nekem elmondhatod.

-Tudtommal nem történt semmi.-mondtam bizonytalanul. Fogalmam sem volt, mit akarnak tőlem.

-Hát rendben. Azt mondták, hogy majd később visszajönnek. Nah de most gyerünk dolgozni, a vendégek már türelmetlenek.-mosolyodott el.

Délután 4 óra körül lehetett; én épp hátul a konyhában mosogattam, mikor beszólt Will.

-Cat, megint itt vannak a rendőrök.

-Oké, fél perc és megyek.-válaszoltam. Kissé ideges lettem, de hát ki ne lenne az, ha rendőrök keresik...Szóval vettem pár nagy levegőt, és kiindultam a konyhából. De aztán a küszöbön meg is torpantam. A tegnapi két pasi volt az, akik követtek. Nah most meg már végképp nem értettem. Ezek rendőrök? Vagy mi a fene?

-Áh, itt is van Cat.-zökkentett ki Will az elmélkedésből. Én meg hirtelen nagyon ideges lettem; mi a fenét akarnak tőlem? Hagyjanak békén, ha rendőrök, ha nem.

-Áh, jó napot az uraknak.-vettem elő a legédesebb modoromat.

-Jó napot. Maga Cathrine Simon, ugye?-kérdezte, azt hiszem ő volt Sam.

-Oh, mintha nem tudnák a biztosurak.-nah jó, kicsit flegma voltam, de inkább legyek flegma, mintsem agresszív, vagy valami hasonló.

-Öh, de igen.-kicsit zavarba jött Sam.

-Beszélnünk kell magával, négyszemközt.-mondta Dean.

-Oh, nagyon sajnálom, de dolgoznom kell.-vágtam sajnálkozó arcot.

-Ugyan Cat, elengedlek.-mondta Will.

-De Will, nem bírjátok ezt a fogalmat ketten Mandy-vel.

-Dehogynem, menj csak.-unszolt.

-Hát jó. Hozom a kabátom. Hátul hagytam a raktárnál.-mosolyogtam mézédesen.

-Rendben, itt megvárjuk.-mondta Sam. Én sarkon fordultam, és elindultam hátra. Eszem ágában sem volt most beszélni velük, így hát kislisszantam a hátsó kijáraton a szomszédos sikátorba. Próbáltam halkan betenni az ajtót, mert eléggé csikorgott.

-Hova, hova? Nem szép dolog meglépni a rend őrei elől.-szólalt meg egy hang a hátam mögül.

-Maguk nem rendőrök.-mondtam, miközben megfordultam. Jha, jól gondoltam, az a Dean volt az.

-Honann veszi, hogy nem vagyunk rendőrök?-ekkor ért oda Sam is.

-Elnézést, hogy is hívják magukat?-vágtam értetlen arcot.

-Gray és Williams nyomozó.

-Nah jha.-nevettem el magam. Értetlen arcot vágtak.-Először is, ha jól tudom, maga Dean; vagyis tegnap mintha így szólította meg a társa.

-Öh, igen. Dean Williams.-nem volt túl meggyőző.

-Nem igaz, hazudtok. Ti nem vagytok zsaruk. Téged Dean Winchester-nek, őt meg Sam Winchester-nek hívják. És most már baromira kiváncsi vagyok, hogy mit akartok tőlem.

-Ho...honnan tudod, hogy kik vagyunk?-kérdezte Sam.

-Egy pasas említette, aki állítólag ismert engem, és akit aznap éjszaka meggyilkoltak. Szóval sürgősen magyarázzátok el, mi folyik itt.

-Hát rendben. Gyere, elmegyünk egy nyugodt helyre. Ott mindent elmesélünk. Mindjárt hozom a kocsit.

-Nah nem. Én nem ülök be a kocsitokba. Lehet, hogy valami őrült soroztagyilkosok vagytok.

-Ha azok lennénk, már rég megöltünk volna. És különben is; most kíváncsi vagy az igazságra vagy sem.

-Hát jó. Elmegyek veletek, de csak hogy tudjátok, ha este 8-kor nem leszek itt a kávézónál, akkor Ramiel hívja az igazi zsarukat.

-Itt leszel addigra, ígérjük.

2 komment

111.rész

Izuka 2009.03.17. 21:04

Reggel baromira nem volt kedvem felkelni. Olyan kényelmes volt az ágy, mármint Ram ágya. És akkor eszembe jutott, hogy szombat van; és ma nem dolgozok. Ennek ellenére mégsem bírtam fél óránál tovább lustálkodni; bezzeg Ramiel még ott szundított mellettem. Én azért lecsoszogtam, hogy megigyam a kötelező kávémat. Jay és Angie sehol sem volt. Aztán a kávé után szép lassan összekészülődtem. Gondoltam, elmegyek egyet sétálni a városba. Egy ideig gondolkoztam, hogy felébresszem-e Ramie-t, de inkább csak egy rövid üzentet hagytam neki, hogy elmentem, és majd jövök. Nem volt konkrét célom, csak mászkáltam. Benéztem pár boltba, hátha találok valami nekem tetsző cuccot, de igazából ami tetszett, az eléggé drága volt. Mivel eléggé spórolós időszakban voltam, így a könyvtárat választottam. Már rég el akartam olvasni egy könyvet, és így még csak pénzembe sem kerül. Imádtam a városi főkönyvtárat. Hatalmas volt, és roskadásig volt könyvekkel; szinte bármit meg lehet ott találni. Úgy döntöttem, hogy nem csak beloholok a könyvért, és megyek is, hanem kicsit még körülnézek, hátha találok valami érdekeset.

 -Mégis mit keresünk konkrétan?-kérdezte Sam.

-Majd ha megtalálom, akkor megtudom.

-Persze, világos. De Dean, ennek így nincs túl sok értelme.

-Jól van öcsi, akkor mondj valami okosat.-emelte fel egy kissé a hangját.

-Csst! Ez egy könyvtár, itt nem szokás kiabálni.-oltotta le Sam. Dean gyilkos pillantásokat vetett az öccsére, tudatva vele, hogy baromira nem érdekli a dolog.

Ahogy beléptem a könyvtárba, rögtön megcsapott a régi könyvek jellegzetes illata. Oké, a legtöbben talál inkább szagnak hívnák, de én imádtam. Céltudatosan mentem a sorok között, mert tudtam, hol keressem a könyvem. Mikor megtaláltam, elkezdtem keresgélni a sorok között. Igazából a fantasy részleget kerestem. Bár nem hiszek az ilyen dolgokban, mégis imádok róla olvasni. Meg is találtam. Jó  hosszú könyvsor volt...sebaj, úgyis ráérek keresgetni. Szóval elkezdtem a legelején, és szép sorban végigolvastam minden érdekesnek tűnő könyv hátulját. Némi olvasgatás után még két könyvet választottam, aztán elindultam a pult felé, ami persze az épület tulsó felében volt. Persze addig sem tudtam letenni a könyvet, folyamatosan olvastam. Belém is jött valaki.

-Bocsánat.-mondta.

-Semmi baj.-válaszoltam, de fel sem néztem, hanem tovább olvastam a könyvet. Aztán kiváltottam a könyveket, és elindultam hazafelé.

 

-Mi van Dean?-kérdezte Sam a bátyját, aki folyamatosan a bejárati ajtó felé nézegetett.

-Nem tudom. De most megyek.

-Mégis hova?

-Egy csaj után.

-Hogy mi van?

-Valaki nekemjött, és olyan volt, mintha......

-Mintha mi?-kérdezte Sam, de Dean közben már el is indult a bejárat felé. Sam még összeszedegette a cuccát, de Dean már addigra lelépett.

 

Én elégedetten ballagtam haza a könyveimmel. Már csak arra vágytam, hogy otthon leüljek a kedvenc fotelembe és olvashassak. Most nem akartam sokat sétálni, ezért inkább levágtam az útvonalat; igaz, így sikátorokon keresztül kellett mennem, de hát nappal csak nem történik semmi baj....
Egy idő után azt vettem észre, hogy követ valaki. Nem láttam pontosan, hogy ki, mert nem mertem hátranézni. Megszaporáztam a lépteimet, de hallottam, hogy ő is gyorsabb tempóra váltott. Egyre közelebb került hozzám, nekem meg egyre vadabbul kalapált a szívem. Próbáltam nyugodt maradni, és nem szívbajt kapni; de nem nagyon ment. Mikor már csak pár lépésre lehetett tőlem, erősen megmarkoltam a táskát, amiben a könyvek voltak, és lendületből, ahogy megfordultam, megpróbáltam eltalálni a követőmet; de ő gyorsabb volt, és elkapta a csuklóm.

-Mit akarsz? Nincs nálam pénz.-mondtam, és bár határozott akartam lenni, kissé mégis megremegett a hangom.

-Cat?-kérdezte az idegen, és elengedte a csuklóm.

-Honnan ismersz?-néztem rá kérdően.

-Te...te...élsz.-döbbenet ült ki az arcára.

-Nem értem. Mint mondtam, nincs pénzem.

-Ez nem lehetséges. Hiszen te meghaltál. A saját szememmel láttam.

-Dean.-közeledett felénk egy másik férfi.-Mié.....-aztán megtorpant, és ő is csak döbbenten nézett.

-Cat...te...te....

-Nah jó. Ebből nekem elegem van. Hagyjanak békén, én egyiküket sem ismerem, és fogalmam sincs, miről beszélnek. És ha nem hagynak békén, akkor én hívom a rendőrséget.-majd villámgyorsan előkaptam a telefonom, és azzal kezdtem el fenyegetőzni, miközben hátrafele araszoltam.

-Cat, hagyd, hogy megmagyarázzuk.-lépett felém az egyik.

-Ne merjen közelíteni, különben fél perc, és itt lesznek a zsaruk.

Ez hathatott, ugyanis ezután egyik sem mozdult, én meg amikor már kellő távolságban voltam, megfordultam, és elkezdtem rohanni. Hátranéztem párszor, de úgy láttam, nem követtek. Hálát adtam az égnek, mikor végre hazaértem. Otthon volt már mindenki. Próbáltam nem zavarodottnak tűnni; ugyanis nem akartam erről mesélni Angie-éknek.

 

8 komment

110.rész

Izuka 2009.03.09. 10:26

-Dean! Dean!-rázogatta Samantha.

-Hmm? Mi van?-kérdezte álmos hangon Dean.

-Reggel van. Elaludtál a laptop felett.

-Hát most ahogy mondod, eléggé fáj is a nyakam.

-És mit kerestél?-hajolt Sam közelebb a monitorhoz.

-Semmit.-majd villámgyorsasággal lecsukta a gépet.

-Hát jó. Egyébként Lena lent van Sammy-vel. Épp rajzfilmet néznek. Csak gondoltam közlöm, ha keresnéd a lányod.

-Jha, köszi szépen.

-Nincs mit. Nah azt hiszem megyek, mert Brooke már biztos éhes.

-Brooke?

-Igen, tudod, a kislányom, akinek egyébként te vagy a nagybátyja.

-Jahj, ne haragudj, csak olyan fura, hogy te Brooke-nak szólítod, Sammy meg Megan-nek. Különben is minek két név egy gyereknek?

-Pont azért, ha a szülők nem tudnak megegyezni egy neven, akkor kettőt adnak neki; és így mindenki boldog lesz. Nah de most már tényleg megyek.

Amint Sam kiment a szobából, Dean visszakapcsolta a gépet. Gyorsan összegezte, hogy mit talált tegnap éjszaka. Miután rádöbbent, lement Sammy-hez, hogy elmesélje neki is.

-Képzeld, találtam valamit.-ülte le Sam mellé a kanapéra.

-Neked is jó reggelt. Köszi jól aludtam, és itt a kislányod, ő is jól van.

-Jahj, Sammy, ne izélj már!-de azért elvette tőle Lena-t.-Mondanivalóm van.

-Nah, ne kímélj!-dőlt hátra Sam.

-Tegnap este épp a neten barangoltam, vagy hogy mondják, és véletlenül ráakadtam egy cikkre.

-Hahaha. Először is te sose barangolsz csak úgy a neten, másodszor pedig, ha azt mondod, hogy véletlenül akadtál rá egy cikkre, akkor biztos, hogy nem igaz. Céltudatosan kerested.

-Hát, végülis így is mondhatjuk. De nem ez itt a lényeg. Találtam egy cikket, ami egy brutális gyilkosságról szól. A napokban történt. És egy fénykép volt mellette az áldozatról.-tartotta Sam elé a cikket.

-De hiszen ez Fred.-döbbent meg Sammy.

-Igen, Fred. És pont akkor halt meg, amikor engem hívott. Nem szimplán csak megszakadt a vonal. Ezt te nem tartod furcsának? Fred felhív azzal, hogy látta Cat-et, és utána meghal. Ilyen véletlen nincs.

-Igen? És akkor már terved is van? Tudod mit, ne is mondd; kitalálom. El akarsz menni...-tanulmányozni kezdte a cikket.-.....Sacramento-ba.

-Hát ez lenne a tervem.

-És minek mész? De most őszintén, mit vársz? Hogy ott megtalálod Cat-et, élve, sértetlenül? Ezt ugye te sem gondolod komolyan.

-Már miért nem gondolhatnám komolyan? Hiszen mi tudjuk a legjobban, hogy bármi megtörténhet.

-De a halottak nem térnek vissza. Önszántukból semmiképp sem.

-Persze, te aztán baromi könnyen beszélsz.-állt fel Dean.-Te most élheted a kis tökéletes családi életed a feleségeddel, meg a lányoddal. De mi jut nekem? És Lena-nak? Ugyanazt kell átélnie, mint nekünk anno. Anya nélkül kell felnőnie. És mi lesz, ha engem is elkapnak? Szóval ha én Sacramento-ba akarok menni, akkor oda is megyek.

-Igazad van. Biztos, hogy engem sem hagyna nyugodni ez a dolog. Ezért veled megyek.

-Hogy mi?

-Dean. Nem mehetsz egyedül, ezért megyek én is. És ne is kezdj el vitatkozni.

-De Samantha, meg Megan?

-Addig eljön ide Mary és segít Sam-nek.

-Hát rendben. Kösz öcsi.

-Nincs mit. Tehát délután indulhatunk?

-Persze.

Dean teljesen be volt sózva egész nap. Komoly elhitte, amit Fred mondott neki, miszerint én élek. Délutánra Mary is megérkezett. Aztán a fiúk elindultak Sacramento-ba.

 

Igazából baromira nem volt kedvem bemenni Mandy helyett, de ha egyszer már megígértem...nah mindegy. Azért nagy nehezen bebaktattam. Persze forgalom az volt. Miért is ne most legyen? Viszont így legalább gyorsan eltelt az a pár óra.

-Hálám üldözni fog.-hálálkodott Mandy.

-Ígérem, nem menekülök el előle.-nevettem.-Nah további jó munkát. Szia.-majd ezzel a lendülettel kilebegtem a kávézóból, ami még mindig tele volt. Az út túloldalán megpillantottam Ramie-t. Átszaladtam hozzá.

-Szia. Nah hogy telt ez a pár óra?-kérdezte.

-Pörgősen. Jól esik itt kint lenni a friss levegőn, és lazítani.

-És mire jutottál rólunk?

-Huu, hát azt hittem kissé hosszabban vezeted ezt fel; de mindegy. Őszintén szólva egy percem sem volt, hogy ezen gondolkodjak.

-Jó, akkor most így hazafele menet beszéljük át. Mondjuk pro és kontra?

-Jhaj, Ram. Te annyira túlkomplikálsz mindent. Nem lehetne, hogy valami ösztönből jöjjön neked? Esküszöm nem tesz jót neked, hogy ügyvédnek tanulsz.

-Cat; nem lehet mindenki olyan, mint te.

-Igen? Miért? Én milyen lennék?

-Hát olyan ösztönből cselekvős, normálisan át sem gondolós.

-És ezek mellett te úgy gondolod, hogy pont mi összeillenénk? Hiszen tök különbözünk. Te higgadt, megfontolt vagy, én meg, hát, ennek pont az ellentéte.

-Így kiegyensúlyozzuk egymást.

-Hát én ebben nem annyira hiszek.

-Akkor hagyjuk ezt az egészet?-nézett rám kérdően.

-Nem azt mondom, hogy hagyjuk, csak ne egy olyan tök komoly kapcsolatnak vegyük. Inkább csak amolyan jól érezzük magunkat együtt, de nem kell beszámolót tartanunk a másiknak.

-Lefordítva: csak hancúrozni járjunk össze?

-Jahj, Ram; ez így olyan csúnyán hangzik. De igazából valami hasonló a lényege. Nem azt mondom, hogy később ebből nem lehetne komolyabb...

-Oké, értem. Akkor semmi komoly. De azért ma ugye nálam alszol?-nevetett.

-Olyan izé vagy.-nevettem el én is magam.-De lehet róla szó...

 

 

5 komment

109.rész

Izuka 2009.03.03. 21:33

Este igen lestrapáltan léptem ki a kávézóból. Egy dolog volt bennem:Haza, de minél hamarabb.

-Ram! Hát te?-lepődtem meg, aztán észbe is kaptam.-Jha, a vacsi.

-Csak nem nehéz napod volt?-mosolyodott el.

-De, eléggé. Mintha az összes problémás egyed itt gyűlt volna ma össze.

-Szegény. Akkor jól fog esni egy kis bor a vacsi mellé.

-Kettő is.-nevettem. Aztán elindultunk a kedvenc olasz éttermünk felé.

A vacsi nagyon jó volt. Rengeteget beszélgettünk, meg nevettünk, meg megvitattuk az élet nagy kérdéseit, meg hasonlók. Hazafelé egy nagy kerülőt tettünk, csakhogy ne siessünk annyira haza. Én folyamatosan nevettem; kicsit megártott a bor, de jól éreztem magam. Még a ház előtt, a lépcsőn letelepedtünk egyet, és ott voltunk vagy egy órát még.

-Jól éreztem magam veled.-kelt fel Ramiel.

-Ram, nem kell búcsúzkodni; te is itt laksz.-nevettem.

-De ezt így szokás.-nevette el ő is magát.

-Áh, értem. Én is nagyon jól éreztem magam.

-Egyszer megismételhetjük.

-Én benne vagyok. A számom ugye tudod?

-Persze.-hajolt közelebb, majd megcsókolt. Nah jó, erre aztán tényleg nem számítottam. De egyszerűen nem voltam képes elhúzni a fejem. Annyira jó volt, és egyébként is Ramiel olyan jó pasi. Nem is tudom, miért nem vettem ezt eddig észre.

-Nah jó, erre nem számítottam.-suttogtam.

-Talán baj?-kérdezte, de ő is suttogott.

-Nem.-ezt a választ igazából át sem gondoltam, inkább csak ösztönből jött. Különben is,  Johny volt az utolsó férfi az életemben, ha jól emlékszem; ennek pedig már lassan 8 hónapja; szóval nem gond, ha az állóvizet kicsit felkavarja valaki, és hát miért ne Ram legyen az? Hiszen szinte tökéletes pasi, a lányok sorban állnak érte, mert helyes, vicces, és van benne valami...hogy is mondjam, titokzatosság, valamiféle megfejthetetlen dolog, ami még ellenállhatatlanabbá teszi. És én sem bírtam ellent állni. Egyikünknek sem kellett egy szót sem szólni; tudtuk, hogy ugyanarra gondolunk: ma egyikünk sem alszik egyedül.

Reggel, mikor felkeltem, sajgott a fejem; a bor miatt. Felültem az ágyban, és körbenéztem: oké, valóban nem álmodtam; ugyanis Ramiel szobájában voltam, pontosabban az ágyában. És igen, ő is ott volt mellettem; még aludt. De elég fura módon nem volt az bennem, hogy megbántam ezt a dolgot; pedig eddig eléggé sokmindent megbántam. Ránéztem az órára; 10 óra volt. Szívem szerint még visszaaludtam volna, de nem lehetett, mert ezer dolgom volt mára, és délután még a kávézóba is be kell mennem. Így hát összeszedtem minden erőm, és kikeltem az ágyból. Nagy nehezen vonszoltam le magam; Jay és Angie már lent volt.

-Sziasztok.-köszöntem nekik.

-Szia. Ramie-t hol hagytad?-kérdezte Jay.

-Gondolom még alszik.-vontam vállat.

-Ugyan Cat, tudjuk, hogy te meg Ram; szóval ti ketten....

-Micsoda? Hogy lefeküdtünk?-kérdeztem tök nyugodtan.

-Hát tömören, igen.

-Nagyszerű. És esetleg valamiféle hozzáfűznivaló?

-Nem, nincs semmi.

-Helyes.-nyugtáztam. Pont ekkor jött le Ramiel is.

-Jó reggelt.-köszönt Jay-nek és Angie-nek.-Szia Cat.-jött oda hozzám, és adott egy puszit a számra. Oké, erre megint nem voltam felkészülve. Ez most akkor mi volt?

-Hát, hát erre nem számítottam.-döbbent le Jay.

-Nah jó, erre én sem.-motyogtam magam elé, de szerintem egyikőjük sem hallotta.

-Most akkor te meg Cat együtt vagytok?-tette fel Angie a mindenkit érdeklő kérdést. Erre én is kiváncsi vagyok. Gyorsan egy falat palacsintát tömtem a számba, nehogy nekem kellejen rá válaszolnom, mert hát fogalmam sincs, mit mondanék.

-Igen.-mondta teljes magabiztosággal Ramie. Nah ez kissé kicsapta a biztosítékot.

-Ramiel, beszélhetnénk négyszemközt?-kérdeztem udvarias hangnemben.

-Hát hogyne.-bólintott. Kimentünk a nappaliba.

-Már nem azért, de mikor beszéltük meg, hogy együtt vagyunk, mert én ilyenre nem emlékszem.

-Tudod, azt hittem, hogy ami tegnap este történt; szóval az jelentett valamit.

-Hát persze, hogy jelentett. Egy kellemes élményt. De szó sem volt róla, hogy következményei lesznek.

-Áh, értem. Szóval következmény lenne egy kapcsolat velem. Tehát már én magam is egy következmény vagyok. Ez igazán jól esik.

-Igazából nem értem ezt az eszmefuttatásod, de biztos igazad van. De akkor sem hozhatsz te egyedül döntéseket, főleg ha velem kapcsolatosak.

-Igazad van, sajnálom. Meg kellett volna kérdeznem erről téged is.

-Hát nem ártott volna.

-És ha most kérdezem meg?

-Akkor azt mondanám, hogy majd este megbeszéljük, ha megjöttem munkából.

-Ma is dolgozol?

-Csak pár órára ugrok be; Mandy-nek el kell ugrania valami személyes dolog miatt, és addig helyettesítem.

-Oké, akkor este érted megyek, és ne is vitatkozz!

-Hát rendben, de ha nem gond, most mennék a dolgomra.

-Persze, menj csak.

Gyorsan felkapkodtam valami normális ruhát, és elindultam nyakamba venni a várost.

 

4 komment

108.rész

Izuka 2009.02.18. 21:08

Reggel érdekes mód én keltem fel a legelőször. Ez eddig igen ritkán fordult elő. Lecsoszogtam a konyhába, lefőztem a reggeli kávéadagot, és még az újságért is kimentem, pedig meg kell hagyni, eléggé rémisztő látványt nyújtok néha a borzas hajammal. Aztán egy csésze gőzölgő feketével letelepedtem, hogy végigböngésszem a reggeli sajtót. Alapból csak a sporthíreket és a vicceket olvasom el, de most bőven volt időm.

-Ez nem lehet.-kaptam a kezem a számhoz. Annak a pasasnak volt a képe az újságban, aki tegnap leszólított a kávézóban. Azt hittem csak káprázik a szemem. Hangosan kezdtem el olvasni.

-"Brutális gyilkosság áldozata lett egy férfi."-ez volt a cím.-"Késő éjszaka egy arra járőrőző rendőr talált rá a holttestre. A halál okát még vizsgálják. A rendőrség nem kívánt nyilatkozni az esetről, annyit viszont elmondtak, hogy teljesen kizárják azt, hogy egy soroztagyilkossal lenne dolguk."

Először is meglepődtem, majd kétségbe estem. Mi van, ha közöm van ehhez az egészhez? Mármint valami mocskos ügybe volt benne, és engem is bele akart keverni. Vagy ha valakinek nagyon szúrta a szemét, és látta, hogy velem beszélget, és ezért engem is meg akar ölni? Oké, oké, nagy butaság, de sose lehet tudni. Persze, tudom, túlkomplikálom a dolgokat. Szerencsére a többiek is kezdtek leszállingózni, így elterelődtek erről a gondolataim.

-Ezt olvassátok!-toltam eléjük a cikket.

-Neked is jó reggelt Cat.-ült le mellém a szemét dörzsölgetve Ramiel.

-Jha, jó reggelt. De olvassad már!

Ramiel gyors végigfutotta a cikket, majd szó nélkül továbbadta Jay-nek. Ő is némán olvasta, a háta mögül Angie is rá-rá pillantott a cikkre.

-És most akkor mi van ezzel?-nézett kérdően rám Jay.

-Ő az a pasas, akiről beszéltem. Az, aki bejött a kávézóba, és egyből felismert, meg mindenféle hülyeséget hordott össze. Nem különös ez?

-Mégis mi?

-Hogy pont aznap ölték meg, amikor én beszéltem vele. Lehet, hogy valami közöm van hozzá?

-Ugyan Cat, mindent túlbonyolítasz.-nevette el magát Ramiel.

-Lehet.-mosolyodtam el, leginkább zavaromban. Tényleg kicsit túlbonyolítottam.

-Jay, szívem. Beszélhetnénk?-kérdezte Angie.

-Persze. A nappaliban megfelel?

-Igen.

Így hát ők kivonultak. Én gyorsan majszolni kezdtem a reggelim.

-Ma meddig dolgozol?-kérdezte Ramiel.

-Huu, ma 8-tól este 6-ig. Merthogy?

-Nem megyünk el valahova vacsizni? Tudod, Angie-ék mostanság igen feszültek, főleg egymással, szóval jó lenne, ha ma egy kicsit egymással is tudnának foglalkozni.

-Jha, jólvan, oké. Akkor majd jössz értem?

-Aha, negyed 7-re ott leszek.

-Oké, nah de indulnom kell, mert elkésem.

 

-Dean, értsd meg, hogy nem lehet már bemérni Fred mobilját. Nincs bekapcsolva, ezért lehetetlenség.-magyarázta már vagy negyed órája Sam.

-Máskor előkapod a szuper számítógéped, és mindent megoldasz vele.-duzzogott Dean.

-Dean, ugye nem hiszed el, hogy Fred tényleg Cat-et látta?

-Nem, persze, hogy nem.

Sam persze ezt nem hitte el Dean-nek. Szörnyen sajnálta Dean-t, mert eddig is eléggé rossz állapotban volt. Bár sose mutatta ki, már mégsem az a régi Dean volt...valami megtört benne.

-De ugye nem kezdesz el kutatni utána?

-Ugyan öcsi. Néha csökönyös szoktam lenni, de azt te is tudod, hogy ezt lezártam, és elfogadtam.

-Hát persze.-természetesen ezt se hitte el Sam, de mivel biztos volt  benne, hogy Dean semmit sem talál, így nem foglalkozott vele.

-Nah, inkább megnézem Lena-t. Már biztos éhes.

-Rendben.-bólintott Sam.

Miután Dean Lena-t újra visszafektette, olyat tett, amit addig elég ritkán:leült a számítógép elé, és próbált valamiféle kutatást intézni rajta. Bár nem hitt ebben a túl modern életben, azért rávette magát. Hátha jut valamire...

 

1 komment

107.rész

Izuka 2009.02.16. 19:41

-Szerintetek nem túlzás, amit művelünk itt?-gondolkodott el Angie.

-Nem, egyáltalán nem az.-rázta hevesen a fejét Jay.-És ne is gondolkodj most ilyeneken. A legelején mindent átbeszéltünk, és elismertük, hogy így lesz a legjobb, szóval most már ne bizonytalanodj el. Különben most már emlékezni fog mindenre?

-Igen.-bólintott Angela.

-Jó reggelt.-köszöntem vidáman, mikor betoppantam a konyhába.

-Mi ez a jó kedv?-mosolygott Ramiel.

-Az, hogy mindenre emlékszem. Mármint ami tegnap történt, meg amit elmeséltetek. Tiszta hihetetlen. Mondjuk a múltamra nem.

-Jhaj, ez nagyon jó hír.-ölelt meg Angie.-Az meg nem baj, hogy a többire még nem emlékszel. Teljesen normális. Majd idővel azok az emlékeid is visszajönnek.

-Remélem minél hamarabb.-huppantam le a székre.-Szóval? Mi a reggeli?

 

A hetek csak teltek, és nekem egyre több emlékem jött vissza. Négy hónap után már szinte mindenre emlékeztem:a szüleimre, a gimire, ahova Angie-vel jártunk, a nyaralásokra, de még a volt barátaimra is. Nagyon boldog voltam, mert hihetelen életem volt. Pedig semmi extra nem volt benne, egyszerűen csak jó volt. Időközben én is találtam munkát. Muszáj volt, mert enélkül tényleg nem tudtuk volna újra elkezdeni a következő évben az egyetemet. Így én egy kávézóban dolgoztam. Jó hely volt, szerettem. Aznap délutános voltam. Nem voltak sokan, csak pár törzsvendég üldögélt a pultnál. Egyszer csak egy 40 év körüli férfi toppant be a kávézóba, majd helyet fogalalt. Odamentem hozzá.

-Jó napot. Mit hozhatok?-kérdeztem udvarias hanglejtésben.

-Jó na...Áh Cathrine. Szia.-üdvözölt.

-Netán ismerjük egymást?-értetlenkedtem.

-Persze. Fred vagyok, Forktown-ban, még úgy 2 éve találkoztunk.

-Áh, tudja, nekem volt egy kis balesetem, ami miatt elvesztettem az emlékezetem, és bár már kezdenek derengeni a dolgok, mindenre mégse emlékszem.

-De azért jól vagy, ugye?

-Igen, köszönöm.

-És Dean-ék hogy vannak? Régen hallottam felőlük.

-Dean-ék?

-Igen, Dean meg Sam Winchester. Talán megint vadásznak valami után?

-Én, én nem ismerek semmiféle Dean-t meg Sam-et.-ráztam meg a fejem.

-Mi az, hogy nem ismered őket? Hiszen velük jöttél Forktown-ba. De te vagy Cathrine Simon, nem?

-De, igen.

-Mégis akkor mit keresel itt? És kikkel vagy, ha nem Dean-ékkel?

-Tudja, én itt lakom, és a barátaimmal élek itt. Bár nem hiszem, hogy túl sok köze lenne magának ehhez.-háborodtam kissé fel.

-Mit műveltek veled Cathrine?-vágott rémült arcot a férfi.-Csak nem valami démonok babráltak az emlékeiddel?

-Méghogy démonok? Maga teljesen megzakkant vagy csak túl sok horrorfilmet néz? Nem léteznek démonok.-jelentettem ki határozottan.

-Veled tényleg valami súlyos dolog történhetett. De ne félj, felkeresem Dean-t, ő majd segít.-mondta.

-Nem történt velem semmi se, és ne keressen fel semmiféle Dean-t se. Most pedig kérem hagyja el a kávézót, különben hívom a...a...rendőrséget.-próbáltam meggyőző lenni.

-Rendben. Semmi gond, megyek. De attól függetlenül felkeresem Dean-t.-mondta, majd kisétált a kávézóból.

Feldúltan mentem haza. Idegeített az az alak, vagyis inkább amit mondott. Otthon aztán elmeséltem mindent Jay-éknek is. Aztán nagy duzzogva elvonultam zuhanyozni, majd le is feküdtem.

Pár utcával odébb...

-Dean? Itt Fred.-szólt bele a telefonba Fred.

-Szia Fred. Talán valami baj van? Olyan zaklatott a hangod.

-Nincs semmi baj, vagyis velem minden oké. De mondd csak, ti hol vagytok most?

-Most? Per pillanat Denver-ben. Miért?

-Hát csak tudod, ma találkoztam Cathrine-nel, és...

-Micsoda? Az, az nem lehet.-dadogott Dean.

-Már miért ne lehetne?-horkant fel Fred.

-Fred, Cat meghalt.-gyászos volt a hangja.

-Hogy mi?!-döbbent meg Fred.

-Igen, már egy éve.

-Az nem lehet, biztos, hogy őt láttam.-jelentette ki határozottan.-Ma délután egy káv...

-Fred! Fred!

Megszakadt a vonal. Fred teste élettelenül feküdt az úton.

-Ram, ezt nem kellett volna.-térdelt le a holttest mellé Jay.

-Muszáj volt. Nem találkozhat Cat a Winchesterek-kel. Főleg Dean-nel nem.

-Cat érdekében tettem.

-Rendben, de Angie-nek ne szóljunk erről. Pipa lenne, ha megtudná, hogy megint embert öltünk.

 

4 komment

106.rész

Izuka 2009.02.10. 11:27

A reggeli nap fénye beszűrődött az ablakon lévő zsalu rácsai között. Mikor kinyitottam a szemem, egy ideig nem is láttam semmit sem, olyan világos volt. Miután alkalmazkodott a szemem a fényhez, körbepillantottam a szobában. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok. Vagy hogyan kerültem oda, egyáltalán mi történt. Kikászálódtam az ágyból, és szinte laposkúszásban osontam ki a szobából. Teljesen ismeretlen volt a ház, de valahogy mégis otthon éreztem magam. Lebotorkáltam a lépcsőn, majd a földszinten a nappalin áthaladva beszélgetés szűrődött ki minden bizonnyal a konyhából. Arra vettem az irányt, de a küszöbön megtorpantam. Három ismeretelen, mégis ismerős arc fordult felém. Egy aranyszőke hajú, magas, karcsú lány, aki egyébként nagyon szép volt; egy kissé hosszabb, világosbarna hajú, és vakítóan kék szemű fiú; és egy barna, rövid hajú, melegbarna szemű, kissé latinos külsejű fiú. Teljesen külöböztek egymástól, mégis eléggé hasonlítottak egymásra. Én csak megilletődve toporogtam egy helyben.

-Jó reggelt Cathrine!-szólalt meg a lány.-Kérsz egy kávét?

-Öh, sziasztok. Igen, kérek.-tettem egy bizonytalan lépést feléjük.

-Gyere, ülj ide.-invitált maga mellé a rövid hajú fiú. Egy másodpercig tipródtam, aztán mégis leültem a székre.

-Kik vagytok?-bukott ki belőlem a kérdés.-Úgy érzem, hogy ismerlek benneteket, de mégsem tudom, kik vagytok.

-Tudjuk, az orvos is mondta, hogy emlékezetkiesésed lesz.

-Nah ezt nem értem.-ráztam meg a fejem.

-Elmeséljük.-mondta a lány.-De csak akkor, ha addig szépen megreggelizel. Kell az energia.

Bólintottam.

-Szóval, én Angela vagyok.-mutatkozott be a lány-Ő pedig a bátyám, Ramiel.-mutatott a rövidebb hajú fiúra.-Ez a szépfiú pedig a barátom, Jacob.

-A vőlegényed, csak hogy pontosak legyünk. És egyébként csak Jay vagyok.-javította ki Jacob.

-Értem.-bólogattam.-És miért nem emlékszem semmire sem?

-Volt egy baleseted.-mondta Angela. Kissé megszeppentem, úgyhogy kijavította magát.-Nem volt komoly, inkább szerencsétlen.

-Legurultál az emeleti lépcsőről. Nagyon csúnyán beverted a fejed.  Két hétig kómában voltál, de aztán magadhoz tértél...

-...csakhogy semmire sem emlékeztél.-vette át a szót Ramiel.-Mondták az orvosok, hogy ez természetes; mármint, hogy egy ilyen komoly fejsérülénél emlékezetkiesésed van....

-....csakhogy ez nem szimpla emlékezetkiesés.-folytatta Jay.-Mert mindent, amit elmeséltünk aznap, azt elfelejtetted másnapra.

-Mi? Csak nem az 50 első randi-s sztori?-értetlenkedtem. A fiúk enyhén furán néztek rám. Mi van? Ők nem látták azt a filmet?

-De, valami olyasmi.-nah, Angela látta.-Csakhogy nálad ez csupán átmeneti dolog. Bármelyik nap visszajöhetnek az emlékeid.

-És nem mesélnétek el a...hát szóval, hogyan is volt eddig az életem?

-De, persze.-bólogatott Ramiel.-De először is mire emlékszel?

-Hát annyit tudok, hogy Cathrine Simon vagyok...és.....kb. ennyi.

-Szóval. 21 éves vagy, és Phoenix-ben,  Arizona-ban születtél, és éltél is.-kezdte Angela.-Velem egy gimibe jártál, a legjobb barátnők vagyunk. Volt egy törés az életedben, mikor is a szüleid autóbalesetben meghaltak, 16 éves voltál. Nincs testvéred, és egyéb közelebbi rokonod sem, ezért nálunk laktál, amíg be nem fejezted a gimit. Azután együtt jelentkeztünk főiskolára, Sacramento-ba, California államba. És fel is vettek minket, azóta itt élünk, így négyen.

-Szóval nincsenek szüleim, se testvérem, se egyéb rokonom; csak ti vagytok nekem.

-Igen, csak mi. De tudjuk, hogy ez így most sok neked.

-Igen, kissé sok.-bambultam magam elé.

-Esetleg van valami, amit még meg szeretnél kérdezni?

-Nem, nincs. Így is elég dolgot mondtatok. Elég furán érzem magam.

-Ezt megértjük.-mondta együttérző hangon Ramiel. Most vettem csak észre, hogy milyen jól néz ki. Utálom egy pasira azt mondani, hogy szép, de tényleg az volt. Mint ahogy Jay és Angie is.

-Nah, Ram, induljunk, mert elkésünk a munkahelyről.-kelt fel Jay.

-De akkor most ti mégse suliba jártok?-kérdeztem.

-De, csak épp halasztunk, ugyanis nem futja már rezsire, és dolgoznunk kell. De Angela majd mindent elmesél. Nah sziasztok.

-Sziasztok.-köszöntünk.

Egész nap Angie-vel beszélgettem. Egy csomó dolgot megtudtam magamról, a családomról, az eddigi életemről. Este szinte imádkozva feküdtem le, mert nem akartam megint mindent elfelejteni. Angie szerint már egy hete így megy: elmondanak mindent, aztán másnapra elfelejtem. Remélem most megmaradnak a dolgok...

3 komment

News

Izuka 2009.01.23. 08:59

Nos, ha minden igaz, akkor jövő hét keddjén letudom az utolsó vizsgámat is-->köv. képpen: újra életre fog kelni az oldal! Oké, nem azt mondom, hogy rögtön másnap, de hamarosan. Tudjátok, a sok tanulás mellett nem igazán agyaltam Cat feltámasztási lehetőségein, de persze már körvonalozódnak az események. Nah, csak ennyit akartam "bejelenteni".

Addig is legyen mindenki jó, mint egy kis angyal! Pusszant mindenkit: Iza

3 komment

105.rész

Izuka 2008.12.11. 21:28

-Előbb engedd el őket, majd ha biztos távolságban vannak, akkor teljesítem.-álltam fel.

-Cathrine, Cathrine. Kihúzod a gyufát. Ám legyen. Menjenek.

-Rendben.-bólintottam, majd lehajoltam Dean-hez. Láttam, hogy időközben Sammy is magához tért.-Fogd Lena-t, és menjetek el minél messzebb innen.-suttogtam neki.

-Felejtsd el! Nem hagylak itt.-tiltakozott hevesen.

-De Dean....-kezdtem bele.

-Mondom, nem megyek el innen nélküled! Én szeretlek téged Cat, tudom, hogy nem ez a megfelelő pillanat, hogy elmondjam, de tudnod kell.

-Ohh, Dean. Én is szeretlek, és mindig is szerettelek.-könny csordult végig az arcomon.-És ezt értetek teszem.-majd felálltam.

Odasétáltam a temető közepén lévő hatalmas kriptához. Tudtam, hogy ez a pokol kapuja, de azt nem tudtam, hogy nyithatom ki.

-És most?-néztem az alakra.-Hogy működik?

-A gondolatoddal. Egyszerűen csak akarnod kell.

Hát legyen. Akkor azt akarom, hogy nyíljon ki. Erősen koncentráltam, de semmi.

-Miért nem nyilt ki?-háborodott fel az alak.

-Én nem tudom, pedig koncentráltam rá.-habogtam össze-vissza. Aztán megláttam a kripta ajtaján egy kőlapot. Vésés volt rajta. Ismerős ábra.....a sebem. Pont ugyan ilyen a sebhelyem a kezemen. Óvatosan megpróbáltam bemozdítani a követ, és csak az járt az eszemben, hogy ki tudjam nyitni a kaput, máskülönben nem menekülhetünk meg. Megmozdult a kő. Aztán hátrahőköltem. Az egész kapu remegni kezdett, és mintha lassacskán megmozdulna. Az alak megragadott a karomnál fogva, és ellökött onnan.

-Gyere!-segített fel Sammy, majd hátramentünk az egyik sírkő mögé, ahol Dean és Lena volt.

-Cat!-húzott magához Dean.-Menjünk innen.

-De mi lesz a démonokkal?

-Kit érdekelnek ilyenkor? Az a lényeg, hogy te itt vagy. Most pedig induljunk.

Épp felálltunk, amikor azt vettük észre, hogy pár ember lámpákkal a kezükben futnak be a temető kapuján.

-Anya.-lepődtem meg. Anya rohant be mögötte Samantha-val.

-Hol a lányom?!-üvöltötte anya, miközben az alak felé futott. Samantha szorosan a nyomában volt.

-Anya, ne!!-ordítottam, de késő volt. Az alak megragadta anyát és Sam-et is.

-Nem erről volt szó Cathrine.-hörögte, miközben szorította anyáék torkát.

-Engedd el őket!-ordítottam, miközben felpattantam a helyemről. Rohantam az alak felé. Teljes erőmből nekivetettem magam. Pár pillanattal később a földön találtam magam, anya és Sam mellettem feküdtek; levegő után kapkodtak. Pár méterrel odébb ott volt az alak is a földön.

-Arról volt szó, hogy elmehetünk.-ziháltam a földön.

-Nem, arról volt szó, hogy csak te egyedül jössz.-állt fel.-De tudod mit, én állom a szavam. Dean, Sam és a lányod elmehetnek.

-És anya, meg Samantha?

-Hát, rájuk nem vonatkozott az alku.-vigyorodott el.-Most már csak pár perc, míg teljesen kinyílik a pokol kapuja. Azután már legyőzhetetlen leszek, és örömömre fog válni, ha Jack felesége, a kis Sammy-é lesz az első két áldozatom.

-Ne merd bántani őket!-förmedtem rá.

-Mert különben?-vonta fel a szemöldökét. Hirtelen azt éreztem, hogy emelkedek. A föld felett lebegtem, majd hirtelen 10 méterrel odébb, Dean-ék mellett találtam magam. Mikor körbenéztem, láttam anyát, és Sam-et, hogy menekülni próbálnak, de nem tudnak. Az alak valamiféle erővel szorítja őket a földhöz. Ekkor elhatároztam magam.

-Dean!-fordultam felé.-Szeretlek. Teljes szívemből. És ígérd meg, hogy mindig vigyázni fogsz Lena-ra.-mondtam, miközben megöleltem Lena-t, majd visszaadtam Dean-nek.

-Ezt most miért mondod?-rémület ült ki az arcára.

-Sam-mel hosszú ideig ti voltatatok a családom. És ezt sose felejtem el.-mondtam, majd megcsókoltam Dean-t.

-Kérlek, ti se felejtsetek el.-mondtam, majd felpattantam, és rohanni kezdtem. Elmosódott körülöttem a világ. Csak árnyakat láttam. Azt még érzékeltem, hogy Dean átadta Lena-t Sammy-nek, majd rohanni kezdett utánam. Ő már sejtette, mire készülök.

-Soha többé nem bánthatod a családom!-üvöltöttem.-És most visszakerülsz oda, ahonnan jöttél. A pokolra.

Nagy lendülettel ütköztem az alakhoz, olyannyira, hogy elsodórtam magammal...egészen a pokol kapujáig, mely idő közben teljesen kinyílt.

-Ugyse mered.-hörögte az alak.

-Fogadjunk?-néztem rá, majd megragadtam, és magammal rántottam, egyenesen át a kapun. Mindkettőnket elnyelt a kapu.

-Cathrine!-üvöltötte Dean. Hiába, már nem segíthetett.

-Dean, be kell zárni a kaput.-ért oda Sam.

-Cathrine!

-Dean, már nem tehetünk semmit sem! Be kell zárni.

Dean moccani sem bírt. Sam gyűrkőzött neki, bár nehezen, de be tudta zárni, így megakadályozta, hogy a pokolban lévő démonok kiszabaduljanak.

-Hol van a lányom?-ragadta meg fenyegetően anya Dean-t.-Hol a lányom?!

Dean nem válaszolt, csak nézett magam elé, és folytak a könnyei.

-Mary!-ment oda Sammy. Nem mondott semmit sem anyának, csak nézett rá együttérzően.

-Oh, neeem!-zokogott anya. Sam-nek is eleredtek a könnyei.

Lena is érezte a bajt, ugyanis szívszaggatóan elkezdett zokogni Samantha karjában.

Igen, ott azon az éjjelen beváltottam a sorsom. És hogy ezzel megmentettem a világot? Lehetséges. De mégis megérte? Hiszen nemcsak a démonok a gonoszak, hanem az emberek is. Megérte meghalni ezekért az emberekért, akik szinte hobbiból ölik egymást? Akik nem tartanak semmit sem fontosnak, csak saját magukat. Én mégis megtettem, és ezzel fájdalmat okoztam azoknak, akik a legjobban szerettek a világon. Hátrahagytam a családom, a lányom. De ez így volt megírva. Cathrine Simon beteljesítette aznap azt, amit rá szabott a sors...

8 komment

104.rész

Izuka 2008.12.03. 21:11

-Cat! Cat!-rázogatott Sam. Fel sem fogtam, mi van. Csak ültem a földön és néztem magam elé. Ilyen tehetetlennek még sose éreztem magam. Egy idő után Sam ki tudott zökkenteni ebből az állapotomból. Két pillanat alatt felpattantam, és felfutottam a szobába. Sam futott utánam.

-Cat! Mondd már, mi van!-követelőzött. Úgy csináltam, mintha meg sem hallottam volna. Éppen Dean ittmaradt fegyveres táskájában kutattam, amikor Sam megrakadta a karom, a szemembe nézett, és azt mondta:

-Cat! Jogom van megtudni, hogy mi van a férjemmel!

Igaza van. Tudnia kell.

-Hát rendben Sam. Ülj le az ágyra!

-Oké. Mondd, bármi is az!

Hát elmeséltem neki a teljes telefonbeszélgetést.

-Hellgate-be kell menned? Az meg hol van? Én nem is hallottam róla.

-Itt van Kansas államban, egészen délen. Egy kisváros, vagyis csak volt. Már évek óta kihalt.

-És ugye nem gondolod, hogy elengedünk oda egyedül?

-Pedig Sam, muszáj lesz.

-Kizárt.

-Sam. Most ezen múlik Lena, Dean és Sammy élete. Egyedül kell mennem. Így nem eshet bajuk.

-De honnan tudod, hogy megbízhatsz abban az alakban?

-Sehonnan, de nincs más esélyem.

-De Cat....

-Sam! Nincs de. Nincs egyáltalán semmink se, amire támaszkodhatnénk. Szóval este elmegyek egyedül Hellgate-be, a többi meg majd ott kiderül.

A nap további részében valami terven próbáltam agyalni, mert hát nem adtam az alak szavára, miszernt épségben csak úgy elengedi Dean-éket Lena-val együtt. Mondanom sem kell, hogy nem bírtam gondolkodni. Sőt, sokszor úgy éreztem, hogy az idegösszeroppanás határán vagyok. Gyűlőltem mindent és mindekit. Legfőképp ezt az egész démoni világot. Elvették tőlem apát, majd Nelly-t és Troy-t, és most meg a lányomat is el akarják Dean-nel és Sam-mal együtt.

Aztán eljött az indulás ideje. Anya az ajtóban is még a karomnál fogva akart visszarángatni.

-Ha valami veled történik, akkor én egyedül maradok, és azt nem élném túl.-hajtogatta megállás nélkül, és hát ismerjük be, igaza volt. De ezt meg kell értenie, vagyis legalább elfogadnia.

Hát elindultam. Olyan céltudatosan hajtottam a kocsival Hellgate felé, mintha csak visszatérő vendég lennék oda, pedig csupán egyszer voltam ott. Mellettem az ülésen egy nagy táskányi fegyver volt, bár tudtam, hogy nem veszem nekik hasznát, valahogy mégis jobban éreztem ettől magam. A távolban már látni lehetett a temetőben égő kis mécsesek fényét. Igazából már évek óta nem látogatja élő ember azt a temetőt, de mindig égnek mécsesek a sírokon. Még szakadó esőben is. Biztos, hogy valami természetfeletti dolog, de Dean-ék se tudták megmagyarázni, hogy miért égnek állandóan, vagy hogy mi a céljuk. De per pillanat nem is érdekelt. 3 perccel később már csikorogva megállt a kocsim a temető bejáratánál. Egy ideig néztem a fegyveres táskát, hogy mit vigyek magammal, aztán végül úgy döntöttem, hogy semmit. Egyrészt nem tudom, hogy pontosan milyen démonnal állok szemben, másrészt nem kockáztatom ezzel Sam-ék életét. Remegő lábakkal szálltam ki a kocsiból. Miközben besétáltam a temetőbe, a fejem eszeveszettül forgattam, és kerestem Lena-ékat. Körbejártam a temetőt, de sehol senkit nem találtam. Már kezdtem azt hinni, hogy valamiféle csapda ez, amikor is egy hang szólalt meg a hátam mögül.

Nagy levegőt vettem, és szembefordultam az alakkal. Valamiféle ronda szörnyszülöttre számítottam, de ezzel szemben egy teljesen normálisnak kinéző ember állt velem szemben. Ami különbség volt, hogy a szeme meg-megvillant, mint a macskáké szokott. Legalábbis nekem ez ugrott be elsőre.

-Lám, lám. A híres Cathrine Simon. Már régóta vártam ezt a percet.-mondta teljesen nyugodt hangon. Kinyitottam a számat, de nem jött ki hang rajta.

-Tudod, nagyon is emlékeztetsz az apádra.

-Ne merd őt a szádra venni!-förmedtem rá.

-Igen, kiköpött Jack.-húzta vigyorra a száját.

-Itt vagyok, eljöttem. Szóval hol van a lányom, és Dean-ék?

Erre az egyik sír felé mutatott. Elindultam a kijelölt irányba, de le sem vettem eközben a szemem az alakról. A sírkő túloldalán ott feküdt Dean és Sam a földön. Nem voltak eszméletüknél, de éltek, és ez volt a lényeg. Mellettük egy mózeskkosár-szerűség volt. Benne feküdt Lena. Semmi baja sem esett, édesen mosolygott rám. Kivettem a kosárból. Vártam, hogy az alak hirtelen ottterem mellettem, és megakadályoz benne, de nem így történt. Még mindig ugyanott állt, ahol eddig, és csak nézte, mit csinálok.

-Jhaj, édesem. Ne aggódj, nem lesz semmi baj.-hatalmas könnycseppek folytak le az arcomon.

-Dean. Dean.-rázogattam finoman. Felébredt.

-Cat!-ült fel döbbenten.-Mi....mi történik? Hol vagyunk.

-Hellgate-ben.-termett mellettünk az alak. Dean védően magához húzott engem és a kis Lena-t.

-Cat! Ugye nem? Ugye nem kötöttél alkut ezzel a szemét alakkal?-nézett rám ijedten Dean.

-Nem tehettem mást.-válaszoltam síri hangon.-Először titeket kapott el, majd elrabolták Lena-t is. Muszáj volt.

-És én teljesítettem az alku rám vonatkozó részét. Most te jössz Cathrine.

Nah most segítsen valaki. Bárki. Könyörgöm.

Szólj hozzá!

103.rész

Izuka 2008.11.26. 19:49

Már hajnalodott, amikor elaludtam. Mondjuk kb. 2 órát alhattam, mert Lena felébresztett. A szokásosnál is nyűgősebb volt.

-Mi a baj?-vettem ki az ágyából.-Hiányolod apát, ugye?-szörnyen sírt. Valamit biztos érzett. Miután nagy nehezen ismét elaludt, lementem a konyhába, hogy megigyak egy nagy bögre kávét. Lefelé a lépcsőn már elkezdtem tárcsázni Dean számát. Épp megnyomtam volna a hívás gombot, amikor megpillantottam Samantha-t a konyhában.

-Szia.-köszönt egyhangúan. Eléggé nyúzott volt. De hát persze, hogy az, hiszen nemrég tudatosult benne, hogy gyereket vár, ráadásul az apa meg eltűnt.

-Szia. Épp most próbálom felhívni Dean-t.-mutattam fel a kezemben lévő mobilt.

-Én már próbáltam ma Sam-et, de semmi. Nem elérhető.

-Értem.-bólintottam, és már emeltem is a fülemhez a telefont. És...kicsöng.

-Kicsöng.-mondtam, és éreztem, hogy falfehérré válok. Sam felpattant a székről, és csak kérdően nézett rám. És felvették.....valaki beleszólt, de..de ez nem Dean hangja, és nem is Sammy-é. Nem értettem, hogy mit mondott.

-Ki beszél?-próbáltam határozottan kérdezni, de megcsuklott a hangom.

-Az lényegtelen. Én viszont tudom, hogy te ki vagy, Cathrine Simon.-jéghideg volt a hangja. A hátamon futkosott a hideg tőle. Sam csak figyelt, még egy arcizma sem rándult, nem is pislogott. Tudta ő is, hogy valami nagy baj van.

-Ki beszél?-kérdeztem újra, de most már semmilyen határozottságot nem akartam belerakni.

-Mondd csak Cathrine! Hogy van a kis Helena? Nem hiányzik neki az apukája?-káröröm hallatszódott a hangjában.

-Hol van Dean?!-fakadtam ki.

-Oh, hát nem valami kellemes helyen. És igen, Sammy is vele van.

-Mit műveltél velük?!-üvöltöztem a telefonba.

-Mondjuk úgy, hogy sok barátomat megölték, és most eljött a törlesztés ideje.-kacagott gúnyosan.

-De miért?!-tört elő belőlem a kérdés. De úgy, mintha nem is akartam volna kérdezni. Igazából eléggé értelmetlennek hangzott....szerintem.

-Miattad.-felelte.

-Micsoda?-rogytam le a földre.

-Igen, részben miattad. Mert bár a Winchester család tényleg sok barátomat megölte, de nem ez a fő indíttatás. Tudod, ha ők meghalnak, akkor senki sem lesz, aki megvédene téged, a kiválasztottat.

-Hát erre megy ki az egész? Hogy engem elkapjál?

-Pontosan. Sokan vadásznak ám rád Cathrine, de eddig a fiúknak hála, megmenekültél. De most már nincs melletted senki sem, így nem menekülhetsz.-mondta. 

-De ha megölsz, akkor nem nyithatom ki neked a pokol kapuját.

-Ki mondta, hogy meg akarlak ölni? Élve sokkal értékesebb vagy.-ekkor viszont kapcsoltam.

-De csak akkor nyílik ki a pokol kapuja, ha én azt szabad akaratomból akarom. De ilyen sose lesz!-jelentettem ki határozottan.

-Épp ezért vannak nálam a fiúk.

Zsarolás....ők vagy én. Választhatok. Egy idejig semmit sem mondtam.

-Hallom nehezen megy a választás. Hát könnyítek rajta. Menj fel a kislányodhoz.

-Helena.-ijedtem meg, majd felrohantam az emeletre. Nem volt az ágyában. Még körbefutottam kétszer a házat, de sehol sem volt.

-Hol a lányom?!-kérdeztem ingerülten.

-Úton felém. Remélem most már könnyebben tudsz dönteni.

-Te szemétláda!!

-Nah de kérlek. Csak semmi durvaság.

-Hát akkor mondd, mit akarsz!-üvöltöttem a telefonba.

-Gyere Hellgate-be, az ősi zsidó temetőbe. Este ott várlak.

-És Helena?

-Élhet tovább az apukájával, meg a kis Sammy-vel együtt, ha betartod a szabályokat.

-Hát legyen.-törődtem bele.

-Jha és Cathrine. Egyedül gyere, ha viszont akarod látni a kis családodat....élve.

-De ha bármi bajuk esik!!!-fenyegetőztem, de hiába, mert már megszakadt a kapcsolat.

Forgott velem a világ, nem tudtam, hol vagyok. Sam kb. tudta, hogy mi történhetett, vagy legalábbis nem merte kérdezni. Percekig csak ültem a földön és néztem magam elé.

3 komment

102.rész

Izuka 2008.11.12. 19:49

Anya már kint toporzékolt az udvaron, amikor megérkeztem.

-Hol voltál ennyi ideig?

-Bocsi, kicsit megcsúztam.-válaszoltam a kocsiból kiszállva.

-Jólvan. Nah gyere, csináltam finom ebédet. Megebédelünk, aztán akkor akár el is indulhatunk.

-Rendben.-bólintottam.

Mondanom sem kell, hogy anya a kedvenceimet főzte, és úgy teleettem magam, hogy alig bírtam felállni az asztaltól. Ebéd után kiültünk a hátsó teraszra kávézni. Egy csomót beszélgettünk szinte mindenről. Aztán lassan elindultunk, mert már késő délutánra járt az idő. Már bent ültünk a kocsiban, amikor anyának eszébe jutott, hogy a házban hagyta Lena ajándékát.

-Gyors visszafutok érte. Egy perc.-pattant ki a kocsiból.

-Oké.-válaszoltam. Miközben a táskámban kutattam a mobilom után. Kicsit aggódni kezdtem, miután láttam, hogy Dean még mindig nem hívott vissza. Már késő délután volt. Nem bírtam ki, felhívtam. Uhh, ilyen nincs, még mindig nincs bekapcsolva. Sammy-t is megpróbáltam utána felhívni, de ő sem volt kapcsolható.

-Valami baj van?-kérdezte anya, mikor visszaült a kocsiba.

-Talán nincs.-nyeltem közben egy nagyot.

Egészen hazáig olyan rossz érzésem volt. Valami itt nem stimmel.-hajtogattam magamban megállás nélkül. Hazaérve első, amit megpillantottam az Samantha riadt pillantása volt. Pontosan kiolvastam a szeméből a kérdést:Hol vannak Sam-ék? Lesütöttem a szemem, jelezve hogy én sem tudom.

-Nah hol van az én kisunokám?-nézett körbe anya.

-Fent alszik.-mondta Sam.

-Megnézem.-osont fel lábujjhegyen anya a lépcsőn. Amint anya eltűnt a látókörből, Sam egyszerre nekem esett.

-Hol vannak Dean-ék?-szinte követelőzve kérdezte, miközben könny gyűlt a szemében.

-Nem tudom.-ráztam a fejem. Ezek szerint nem csak nekem van rossz érzésem.-Ne aggódj, hiszen tudod, hogy tudnak magukra vigyázni.

-De Cat....-hajolt közelebb hozzám, szinte suttogott.-Cat, én azt hiszem terhes vagyok, sőt biztos.

-Micsoda?-lepődtem meg. Még a kocsikulcsot is kiejtettem a kezemből.-Ez biztos?

-Hát orvosnál még nem voltam, de biztos. Érzem. Te is érezted.

-Igazából most így eléggé hülye helyzetben vagyunk, de azért gratulálok. Sammy tud róla?

-Nem. Még nem akartam neki mondani, amíg nem biztos. És érted már, hogy miért vagyok kétségbeesve, hogy történt velük valami.

-Hogyne érteném. Én is ugyanígy voltam, sőt még vagyok. De értsd meg Sam, hogy most semmit sem tudunk csinálni.

-Felébredt.-jött le anya karjában Lena-val.

-Szia édesem.-vettem át.-Nagyon hiányoztál drágám.

-És megkérdezhetem, hogy az apja hol van?-vonta fel a szemöldökét anya.

-Öh, dolguk van Sam-mel. Azt intézik el.

-És nem is érdekli, hogy itt a családja várja?

-Jahj, anya. Hagyd már abba! Elég időt tölt a családjával is, ne aggódj!

-Hát jólvan.-vont vállat.

A vacsora nagyon csendesen telt. Dean-ék persze még mindig nem értek vissza. Aztán eljött a lefekvés ideje, és még mindig nem voltak sehol sem. Már vagy 20-szor hívtam őket, de semmi. Elaludni sem tudtam. Egész éjjel csak forgolódtam az ágyban.

4 komment

101.rész

Izuka 2008.11.10. 14:38

Másnap már korán reggel elindultam anyáért. Mivel Dean sehol sem volt, ahogy előre gondoltam, így szegény Samantha-t kellett felébresztenem, hogy figyeljen Lena-ra.Kocsiba pattantam és elhajtottam. Útközben felhívtam Dean-t is. Vagyis csak szerettem volna, de ki volt kapcsolva, csak az üzenetrögzítője szólalt meg.

-Szia Dean. Én vagyok. Csak tudni akarom, hogy nem esett semmi bajotok. Légyszi hívj vissza, ha megkaptad az üzenetem. Csak mert nem akarom végigaggódni a fél napot. Jha, és légyszi ne csak a hülye vadászattal foglalkozz egész nap, hanem a lányodra is figyelj. Majd sietek.-ezzel letettem a mobilt. Kissé aggasztott, hogy Dean reggel még nem volt otthon. Máskor már hajnalban vissza szoktak jönni. De hát most nem tudtam mit csinálni, csak reménykedhettem, hogy jól vannak. 2 óra alatt odaértem Denver-be. Huu, hát már az idejét sem tudom, mikor voltam utoljára itthon. Nagyon rég, sajnos. Legelőször nem is haza mentem, hanem ki a temetőbe apához és Nelly-hez. Szégyeltem is magam, hogy már olyan régóta nem jöttem ki hozzájuk.

-Szia apa, szia hugi.-álltam meg a sírjaiknál.-Nagyon sajnálom, hogy olyan rég jöttem ki hozzátok. Annyi minden történt velem, el se tudjátok képzelni. Született egy kislányom. Tudom apa, te most tuti, hogy a leesett álladat próbálnád a helyére tenni. Ha meg még azt is hozzáteszem, hogy Dean az apa, 100 százalék, hogy már keresnéd a vadászpuskád, hogy lelődd. Mindig is féltettél az olyanoktól, mint Dean. De nyugi, most már ő is más, teljesen megváltozott. Egyébként sokat mesélek rólad az unokádnak. Nagyon sajnálom, hogy nem ismerheted meg. Pedig angyali egy teremtés, vagyis hát pont annyira angyali, mint én volt. Szóval azt hiszem, nem annyira, de csak imádni lehet. Most lesz az első szülinapja, épp ezért jöttem haza Denver-be, hogy elvihessem anyát hozzánk. Egyébként nem lakunk messze, itt a szomszédos államban, Kansas-ben. Ígérem, ezentúl gyakrabban kijövök majd ide. De most megyek, mert anya már biztos ideges, hogy hol vagyok eddig. Hiszen tudod milyen, folyton aggódik. Na sziasztok. Szeretlek titeket.

Kifele menet elmentem Troy és Jason sírjához. Ahogy ott álltam, kicsordultak a könnyeim. Igazából nem konkrétan a fiúk miatt, hiszen már beletörődtem, hogy nincsenek többé, sokkal inkább a múltam miatt. Eszembe jutott, amikor még olyan gondtalanok voltunk. Emlékszem, folyton így négyen, Jason, Troy, Nelly meg én, mászkáltunk mindenmerre. Meg mennyi hülyeséget csináltunk. Akkor még normális életem volt, bár apa már nem élt, mégis boldogok voltunk, ugyanis elfogadtuk, hogy ez az élet rendje. És most? Hálát adok az égnek, ha nyugodt napjaim vannak, ha senki sem fenyegeti a szeretteim életét. És van egy kislányom is, akit szörnyek féltek ettől az egésztől. Ha én döntöttem volna arről, hogy legyen-e gyerekem, nagy valószínűséggel nemet mondtam volna, és nem önzésből, mert hogy még fiatal vagyok, esetleg bulizni akarok. Nem erről van szó. Egyszerűen csak tényleg életveszély az életem, és így is elég rossz, hogy annyi embert belekevertem, akkor már egy kisbabáról ne is beszéljünk, aki senkinek semmit sem ártott, mégis rajtam, és Dean révén rettentő veszélyben van, hiszen bármikor bosszút állhat egy démon rajta keresztül. Másrészt meg itt van Dean, akiről mindent gondoltam, csak azt nem, hogy megfelelő apajelölt lenne. Egyébként sem hittem sose azt, hogy megtalálom valaha is az életben azt a férfit, akinek önszántamból (és itt ezen van a hangsúly) gyereket szülnék. És oké, az is tényleg benne van, hogy valóban fiatal vagyok egy babához, vagyis inkább éretlen, felelőtlen. Pontosabban így gondoltam. És akkor arról ne is beszéljünk, hogy nekem lettek volna álmaim, amiket megvalósítottam volna, de ez már sose fog sikerülni. Egyszerűen nem fér bele az életembe, nem tehetem meg azt a luxust, hogy csak magamra gondolok. Már nem rólam szól ez az egész, hanem a többiekről, és ezt nem bánom, de valahol mégis szomorúsággal tölt el. Hiába voltam mindig is nagyszájú, a saját útját járó csaj, most már ebből nem maradt semmi. És nem azért mert megváltoztam volna, hanem mert egyszerűen alkalmazkodnom kellett másokhoz, egy másik életformához. Ezektől elvonatkoztatva mégis kijelenthetem, hogy boldog vagyok, és megpróbálom a lehető legjobbat látni mindenbe, hiszen enélkül már lehet, hogy párszor vonat elé ugrottam volna. Ahogy apa mondta régen: Örülj minden napkeltének, és légy boldog minden napnyugtánál. Ez azt jelentette nála, hogy aki látja a napkeltét, az örülhet, hiszen megélte azt a napot is, tehát van jövője, és ha látod a napnyugtát, akkor legyél boldog, hiszen elkönyvelheted magadban, hogy ez is eltelt, ezt is túléltem. Tehát ez ilyen körforgásszerű dolog. Ebből természetesen az volt a lényeg, hogy legyél mindig optimista, és örülj minden apróságnak. És én ezt próbálom tenni.

2 komment

100.rész (hittétek volna, hogy ilyen sok lesz?)

Izuka 2008.11.04. 11:52

-Szerinted melyik jobb Sam? A sárga vagy a narancssárga?-faggattam Samantha-t az egyik boltban.

-Szerintem mindegy lesz Lena-nak.-vont vállat Sam.-Egyébként meg nem rózsaszín kell a kislányoknak?

-Az enyémnek nem.-jelentettem ki, miközben visszatettem a narancssárga darabot a polcra.-Jahj, Sam. Ne legyél már olyan mérges Sam-re. Bárkinek kimehet a fejéből egy-egy jeles időpont.

-De pont az első házassági évfordulónk? A tanácsodra vártam, hátha készül valamivel, vagy legalább megcsúszva eszébe jut, de már több, mint 3 hete volt. Különben sem az 5.-re kell emlékeznie, hanem csak az elsőre. Ez olyan nagy kérés?

-Igazad van.-bólogattam, bár szerintem kissé túlreagálta. Igen, már egy év is eltelt azóta. Én éppen Lena-nak kerestem valami ajándékszerűséget, ugyanis jövő héten lesz az első születésnapja. Igen, elszaladt az idő. Az életem pedig már egy éve maga volt a tökély. Jha, idő közben átköltöztünk Kansas államba. Igen, oda, ahonnan Dean-ék származnak, csakhogy ők Lawrence-ben éltek, míg most mi Kansas City-ben. Egy nagyon szép házban élünk én, Dean, Lena, és a két Sam. Anya időközben hazaköltözött, de így is elég közel van, hiszen Denver, ahol anya és én éltünk, itt van a szomszédos államban, Colorado-ban. Szóval nincs messze. Riley sajnos nem jött velünk, de igaza van, hiszen már a saját életét tervezi, joga van hozzá. Persze azért eljön néha meglátogatni minket. Most például a jövő héten fog érkezni, Lena szülinapjára.

A bevásárlás után hazamentünk. Dean és Sammy a nappaliban ültek, és már megint valami ügyön dolgoztak. Hát igen, a vadászatot nem tudtuk kitörölni az életünkből, de most már nem akarjuk. Ez egy mókuskerék, amiből sose tudunk kiszállni. Azért így is nagyon jó.

-Tessék. Itt egy kis agyserkentő, hátha jobban megy a munka.-tettem ki eléjük az asztalra 2 üveg sört.

-A kedvenc márkám.-állapította meg Dean.-Hát nem egy istennővel élek együtt?

-De, örülök, hogy rájössz.-nevettem el magam.-Nah de hogy haladtok?

-Lassan. Vagyis pontosabban megakadtunk.-dőlt hátra Sammy.

-Hát ha valamiben tudunk segíteni, akkor szóljatok. Egyébként Lena nem sírt?

-Ööö, Lena? Nem, szerintem nem.

-Dean. Mi az, hogy szerinted nem? Most sírt vagy sem? Egyáltalán voltál fent nála?

-Igen, voltam.

-Hányszor ez a majdnem 3 óra alatt?

-Egyszer.

-Szóval egyszer? Igazad van, minek több időd pazarolni a lányodra. Dean, tudod  jól, hogy se neked, se nekem nincs jó hírünk a démonok között, úgyhogy ez miatt egy kicsit talán többet kellene figyelni Lena-ra. Sose tudhatod, mikor akarnak majd bosszút állni.

-Igazad van. Ne haragudj.

-Oké, de most akkor felmegyek, és megnézem.

Nyugisan aludt, mint általában. Egyébként nem semmi egy kiscsaj volt. Már Samantha-val kielemeztük egyik este, hogy szerintünk milyen csaj lesz Lena-ból. Hát abban megegyeztünk, hogy elég nyughatatlan természet lesz. Mondjuk ez megjósolható volt, hiszen én is és Dean is ilyenek vagyunk. Egyébként eléggé önfejű is tud lenni, ha pl. neki nem tetszik egy ruha, amit rá akarunk adni, akkor folyamatosan hisztizik, és a nem szót mondogatja. Ezt az egyet tudja. Külsőre a szeme tiszta olyan, mint Dean-é, nagyon szép zöld, szinte világít. A haja meg olyan, mint amilyen az én eredeti hajszínem: mogyoróbarna. Most már az enyém se szőke, meguntam egy ideje, és nem festettem újra be, szóval ismét barna vagyok. Szóval tényleg gyönyörű kisbaba. Nyugodtnak meg csak akkor nyugodt, amikor alszik.

-Minden rendben?-jött be Dean.

-Igen.-bólintottam.-Ma megint elsurrantok este, mi?

-Ezt meg honnan tudod?-lepődött meg.

-Dean. Tudom, hogy esténként mentek elintézni a dolgaitokat, amit egy évvel ezelőtt nem mondtál el. Minden hónap 13.-án. Vagy azt hitted, hogy nem vettem észre, amikor hónapról hónapra folyton leléptetek az éjszaka folyamán, kora reggel meg úgy osontál vissza a szobába? Ugyan már Dean, azért ennyire félrevezethetőnek te se nézhetsz.

-Hát tudod....

-Ne! Nem kell semmi hazugságot kitalálnod. Nem érdekel, mit intéztek, csak kérlek, ne nézz hülyének! És mivel tudom, hogy valami kockázatos dolog, ezért légyszi vigyázzatok magatokra. Már nem vagytok egyedül, Samantha, Lena meg én is ittvagyunk.

-Jahj, hiszen tudod, hogy sose tennénk olyat, amivel nektek árthatunk.-ölelt meg.

-Igen, persze, tudom.

Drága kislányunk úgy döntött, hogy felébred, és tudatni akarta azzal, hogy elkezdett nyöszörögni.

-Nah mi van apuka? Te vagy a soros.-kuncogtam. Dean kivette a kiságyból Helena-t. Oh, hogy milyen jól néz ki....majd elolvadtam.

-És nem is kérdezősködsz, hogy hova megyünk este?-kérdezte.

-Figyelj, én 1 évvel ezelőtt kérdeztelek, de te nem mondtad el. Most már ismerhetsz annyira, hogy tudd, megbízhatsz bennem. De ha te ennek ellenére sem akarod elmondani, akkor nem fogom. Én ezt elfogadom.

-Értem. Annyit tényleg megígérhetek, hogy ha vége lesz ennek, akkor elmondom, de most még nem.

-Oké. Csak annyit mondj meg, hogy valami nagy baj van?

-Nem, remélhetőleg nincs.

Hát ez nem hangzott tőle tök őszintén. Mindegy, ő dolguk. Felnőttek, meg tudják oldani.

-Holnap elmegyek anyáért.-váltottam témát.

-Miért mész el érte?

-Mert itt akar lenni Lena szülinapján.

-De az csak jövő héten lesz.

-Dean. Miért tartasz ennyire anyától?

-Viccelsz? Marie félbe tudna harapni engem.

-Ezt már megbeszéltük egyszer. Anyának már semmi baja veled.

-Hogyne. Meg a farkas se eszik több bárányt.

-Mindegy. Azért elmegyek érte. Egy nap alatt megfordulok. Addig Samantha vigyáz Lena-ra.

-Én is vigyázhatok rá.

-Dean, egytelenem. Tudod, hogy én az életemet is rád bíznám, de Lena felügyeletét már kevésbé.

-Merthogy?

-Lássuk, miért is. Szóval, amikor azt mondtam egy este, hogy olvass neki valami mesét, te John naplójából olvastál neki mindenféle démonűző idézeteket, meg hasonlókat.

-Most miért? Fontos, hogy fiatalon megismerkedhessen a fontos démonűzésekkel. Bármikor hasznát veheti az életben.

-Értem. Másodszor meg, amikor azt mondtam, hogy játssz egy kicsit vele, amíg csinálok ebédet, te egy szétszerelt fegyver alkatrészeit nyomtad a kezébe, és azt mutattad neki, hogy kell összeszerelni.

-De az a fegyver nem működött, és a tár sem volt meg hozzá.

-Még szerencséd, mert addig éltél volna, ha működő fegyvert mersz adni a gyereked kezébe.

-Hiszen ezek mind hasznos dolgok.

-Igen, persze, hogy azok. De nem gondolod, hogy Lena kicsit túl fiatal hozzá? Még csak 1 éves, és nem éppen ezekkel kellene traktálni.

-De...

-Mindegy. Hagyjuk. Én megkértem Sam-et és ő igent mondott.

-Hát jó. De én is tudok rá vigyázni.

-Persze. Csak Sam....szóval. Most őt kértem meg. És ez egyébként sem azt jelenti, hogy te nem vigyázol rá. De mondjuk megetetni, meg fürdetni Sam fogja.

-Oké.Oké. De a kocsit még meg sem mutattam Lena-nak.

-Jhaj, istenem.-nevettem el magam.-Akkor menjünk, és mutassuk meg neki.

4 komment

99.rész

Izuka 2008.11.03. 16:37

-Szóval akkor nem mesélsz most?-kérdeztem, miközben épp leragasztottam a sebet.

-Nem.-zárta le röviden.

-Rendben, megértettem.-válaszoltam nyugodtan. De hogy bírtam ilyen nyugodt lenni? Talán mert csak fáradt voltam.Miután befejeztem az elsősegélynyújtást, felálltam, és szó nélkül felmentem a szobába. Lena tök nyugodtan szundikált, én meg csak álltam a kiságyánál, és néztem őt. Nem sokkal később Dean is utánam jött. Odaállt mellém, és ő is csak nézte Helena-t. Én annyi mindent akartam kérdezni, de inkább visszafogtam magam.

-Sajnálom.-szólalt meg hirtelen, majd a megfogta a kezem.

-Rendben. De ne várd azt, hogy azt mondjam, nem haragszom, mert igenis haragszom.-mondtam meglepően nyugodt hangon.-Tudod, ő itt a te kislányod is. Szóval remélem érted a lényeget. Nem azért aggódom, mert nem tudnál vigyázni magadra, hanem azért, mert itthon vár téged a kislányod is, és igen, én is.

Megddöbbenés ült ki az arcára. Teljesen olyan volt, mintha eddig ebbe bele sem gondolt volna.

-Tudom, hogy most már itt van Helena, és miatta sem lehetne....

-És velem mi van?-bukott ki belőlem a kérdés.

-Mi lenne?-kérdezett vissza.

-Én már nem számítok?

-Már hogyne számítanál?

-Tényleg? És mennyire számítok neked? Egyáltalán mi vagyok én a szemed Dean?

-Most miért kérdezel ilyet?

-Azért, mert én nem tudom. Nem tudom, hogy te mit akarsz, vagy akarsz-e valamit. Nem értem, milyen szerepet töltök be most az életedben. Itt van Lena, és mégsem érzem azt, hogy ezenkívül valami közünk is lenne egymáshoz.

-Hát pedig tegnap este igencsak volt...

-Nah jó. Már annyira elegem van abból, hogy sose tudod kimonadni, amit gondolsz, vagy érzel. Tudod, most tök boldognak kellene lennem, hiszen született egy kislányom, de valahogy mégsem teljes az életem.-és még mondtam volna tovább, de Dean magához húzott, és megcsókolt.

-Ez most mi volt?-kérdeztem később.

-Hát tudod, nem igazán tudom megfogalmazni, hogy mit érzek...

-Én meg nem fogok itt találóskérdéseket feltenni.-durcáztam be kissé. Erre átölelt és végre mondott valamit.

-Cat, én nem csak Lena miatt vagyok itt, hanem miattad is. Már magam sem tudom, mióta ismerlek. És igaz, voltak hullámhegyek-völgyek, de mégis egymás mellett voltunk. Ilyen még nem történt velem egy csaj miatt sem. Tudod, hogy nem bírom a kötöttséget, de veled más. Nem tudom, mi ez. Talán még félek is tőle. De mindeközben jó érzés tölt el.

-Értem, valami olyat kerülgetsz, amitől tartasz, közben pedig azt sem tudod, mi is az.

-Igen.

-Oké, értelek. És többet nem nyaggatlak.

-Hihetetlen vagy, és örülük, hogy mellettem tudhatlak.-majd ismét megcsókolt. Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor ismét összejöttünk.

Ezután úgy viselkedtünk, mint egy igazi család. Persze ez meglepett mindenkit, de valahogy mindenki tudta, hogy ez lesz a vége. És bármilyen meglepő, de anya is elfogadta, sőt, még talán örült is Dean-nek, bár ezt azért megpróbálta eltitkolni. Szóval igen szép életünk lett. Szinte már-már idillien tökéletes. De vajon ez tarthat sokáig?

 

2 komment

süti beállítások módosítása