Májusi nap volt, gyönyörűen sütött a nap. Épp a harmadik boltból jöttünk ki Riley-val. Nyári ruhatárunk feltöltésén ügyeskedtünk. Igen, már fél év eltelt azóta, hogy elhajtottunk a lopott kocsival. Azóta normálisnak mondható életem van. Riley azóta is nálunk él. Tisztára olyan, mintha a testvérem lenne már. Folyton együtt lógunk, és nagyon bírjuk egymást. Anya is már családtagnak tekinti. Szóval azóta jobb életem van. Szeptembertől egyetemre kezdek járni, sokat bulizunk, anyával szülő-gyerek veszekedéseket folytatok. Szóval visszakaptam a régi életem. Boldog is vagyok, csak hát azért fura is az egész. Sam-ék persze többször is hívtak engem meg Riley-t is, de egy ideig nem vettük fel. Aztán egyszer meguntam. Felvettem kivételesen a telefont, és mondtam, hogy nekem most már tökéletes életem van, és hagyjanak békén, majd lecsaptam. Azóta nem hívtak, szóval kb. 4 hónapja. Mondjuk Samantha nagyon hiányzott. De semmit sem tudok már a Winchester testvérpárról. Azt se, hogy Sam még vajon velük lehet-e vagy hogy összejött-e Sammy-vel, hogy Dean becsajozott-e azóta. Szóval egyáltalán semmit. Kezdetben még nagyon rossz volt, mert hát hosszabb ideig ők voltak a családom, de túltettem magam rajta. Most már önfeledten nevetek, tisztára kicseréltek, és kissé meg is nyugodtam, már nem lázadozok mindig, csak néha. A szellemvilághoz azóta sem volt közöm, igaz, néha álmodok erről, de hát a múltam miatt van ez biztos.

-Együnk valamit, mert kivette belőlem a vásárlás az erőt.-javasolta Riley, és közben 6 nagy táskával egyensúlyozott.

-Oké, menjünk Fred kávézójába.

-Jólvan.

Szóval elmentünk Fred-hez, aki a világ legfinomabb csirkésszendvicsét, és kávéját csinálja. Ott jól megkajáltunk. Aztán hazamentünk.

-Látom lányok lemerítettétek a hitelkereteiteket.-bökött anya a táskák felé.

-Csontra.-nevettünk.

-Jha, kislányom. Keresett telefonon valami Rob.

-Rob? Miféle Rob?

-Csak annyit mondott, hogy hitelkártya. Nem értem.

-A francba, én igen.-majd felvágtattam a szobába. Riley utánamjött.

-Mi van? Milyen Rob?-nézett rám kérdően.-És milyen hitelkártya.

-Ő a kártyahamisító Rob. Tudod, meséltem róla. Ő az, aki mindenféle bankkártyát, hitelkártyát, igazolványokat tud hamisítani.

-Aki segít Dean-éknek?

-Igen, ő az.

-De mit akarhat?

-Fogalmam sincs, de biztos hogy valami winchesteres dolog van a láthatáron.-filóztam, majd lerohantam anyához.

-Nem mondta, hogy visszahív, vagy valami?-kérdeztem.

-Nem, azt mondta, hogy te hívd vissza. A száma még a régi.

-Értem.-bólintottam, majd futkozni kezdtem a házban, mint valami mérgezett egér.

-Héhéhé. Cat, mi a franc bajod van?-kérdezte Riley, miközben én épp az ebédlőasztal alatt kúsztam.

-Keresem Rob számát.

-Micsoda? Fel akarod hívni?

-Igen.

Erre Riley kirángatott az asztal alól, és adott egy pofont.

-Áúú, normális vagy?-dörzsöltem az arcom.

-Bocs, de te mondtad, hogy ha valami módom kapcsolatba is akarsz lépni bármely Winchesterrel vagy barátjukkal, akkor pofozzalak meg.

-Igaz. De lehet, hogy valami nagy baj van. Nem Dean-ék miatt aggódok, hanem Samantha miatt.

-Jha, persze.

-Jólvan, Sammy miatt is.-mondtam, miközben a zoknisfiókban kutattam.-Áh, megvan.-húztam elő egy kis cetlit a fiókból.-Tudtam, hogy itt lesz.

-Jha, végülis tök egyértelmű, hogy a zoknik között van Rob száma.-csóválta a fejét Riley.

Nem is figyeltem a megjegyzésre, csak tárcsáztam Rob számát. Kicsöngött, majd felvette.

-Rob. Itt Cat.

-Áh, szia Cat. Örülök, hogy hívtál.

-Mondd, hogy mi van. Miért kerestél?

-Egy kis baj van.

-Hol? Kivel?-rémültem meg.

-A Winchester fiúkkal.

-Mondd már Rob!-szóltam rá ingerülten.

-Hát Cat, előbb ülj le valahova...