Este már megint arról a pasasról álmodtam. Hajnalban riadtam fel, azután nem is tudtam visszaaludni. Csak nézegettem egy ideig, aztán eszembe jutott, hogy még mindig nem tudom, hogy visszajött-e Dean. Átlopóztam a szobájába. Az ágya érintetlen volt. Gondoltam, biztos valami csajszika karjaiban vigasztalódik, de egyáltalán nem lepett volna meg ez. Aztán utána lementem a konyhába. Töltöttem egy csésze kávét és csak iszogattam, meg agyaltam, hogy mihez kezdjek az életemmel. Ekkor hirtelen arra lettem figyelmes, hogy egy kocsi megállt előttünk. Igen, Dean volt az. Alig bírt betámolyogni. Jól gondolta Sam, beivott.

-Dean.-mentem oda hozzá.

-Mit akarsz tőlem? Ne nyúlj hozzám! Menj innen!-alig bírt beszélni.

-Csak gyere, felviszlek a szobádba.

-Nem kell segítség. Főleg a tiéd nem.-de azért hagyta, hogy segítsek. Fent aztán lefektettem az ágyba.

-Miért tetted?-fakadt ki.

-Hülyén hangzik, de nem tudom. Nem akartam, és hidd el, Sam se akarta.

-Hogyne. Takarodj innen!-lökött odébb, de akkora erővel, hogy lehuppantam a földre.

-Oké.-majd feltápászkodtam, és elindultam kifelé.

-Pedig én szerettelek.-kiáltotta még utánam. Ekkor megtorpantam. Igaz, hogy részeg volt, de állítólag a részegek nem hazudnak. Meg különben is, ilyet hallani tőle....Nem tehettem róla, de elbőgtem magam.

-Én is téged.-szipogtam, majd kimentem. Visszamentem a konyhába, és csak sírtam. Végül sikerült elaludnom a konyhaasztalra dőlve. Arra ébredtem pár óra múlva, hogy egy hatalmas csattanás hallatszódott. Anya "véletlenül" odavágta az asztalra mellém a vasedényt.

-Jó reggelt anya.-mondtam a szemem dörzsölgetve.

-Hello.-mondta egyhangúan.

Nem mondtam semmit, inkább felmentem megnézni Dean-t. Érdekes módon Sam-et is ott találtam.

-Még alszik?-kérdeztem halkan.

-Aha. Ivott, mi?

-Igen, elég sokat. Pár órája jött meg csak.

Ekkor viszont ébredezni kezdett Dean.

-Ilyen szörnyű rémálmot. Azt látom magam előtt, hogy itt van az ágyam mellett a két áruló.-mondta másnapos fejjel.

-Dean...-kezdett bele Sam.

-Meg ne szólalj! Nem érdekel, mit akarsz mondani.-majd felkelt és nagy nehezen lement a konyhába.

Anya érdekes módon most olyan kedves volt vele, mint mással még soha. Ha más nem, legalább ennyi haszna volt. Azt viszont látni kellett volna, milyen lenéző pillantásokat vettetek ránk.

-És most mi lesz?-kérdezte végül Sam.

-Mi lenne? Megyünk tovább.-vágta rá Dean.

-Örülök, hogy így döntöttél.-mondtam.

-Ne örülj! Te maradsz.

-Mi?

-Nem viszünk magunkal.-mondta, majd kiment. Utánafutottam.

-Dean....

-Nincs Dean. Felejts el! Sam is csak azért jön velem tovább, mert a testvérem, és a család mindenekelőtt. Bár neki se bocsájtok meg, de ez van.

-És mi lesz a démonokkal, akik rám vadásznak?

-Ha gond van, akkor majd hívsz, és jövünk. Ennyi.

-És ha későn jöttök?

-Hiszen te nem félsz a haláltól...

-Attól nem is. Csak attól, hogy a halálommal több millió emberre hozok bajt, meg szenvedést.

-Azt majd megoldjuk.-vont vállat.

-Oké, ahogy gondolod.-törődtem bele, majd visszamentem.

-Nah?-kérdezte Sam.

-Mi nah? Én maradok, ti mentek.

-De így ki véd meg?

-Majd én saját magam. Igaza volt apának, csak magunkban bízhatunk, és csak magunkat tudjuk megvédeni.

-Majd én beszélek Dean-nel.

-Felesleges.-legyintettem.

-Majd kiderül. Egy próbát megér.-majd kiviharzott az udvarra. Egy jó fél óra múlva jött vissza.

-Jöhetsz te is.-mondta Sam.

-Mi? Hogy-hogy?

-Ne kérdezd! Legyen annyi elég, hogy jöhetsz.

-Oké.-mondtam.

-Holnap indulunk.-mondta, majd elment a szobájába.

Én úgy gondoltam, hogy csak apánál tudok valamennyire megnyugodni.