Már 2 hónapja csak kocsikáztunk keresztül-kasul az államokban, de se egy démon, se egy alakváltó, se egy vámpír, se semmi nem volt. Dean-nel azóta is jól megvagyunk. Bár kicsit mindketten visszataláltunk a régi önmagunkhoz. Mindketten saját magunkta védjük, és nem vagyunk hajlandóak a kompromisszumra. Így elég sokat vitázunk. Sam erre mindig azt mondja, hogy szenvedélyes a kapcsoltaunk. Hát jha, az...

Épp egy városka felé tartottunk. Én szokás szerint a hátsó ülésre kényszerültem. Egyszer csak hatalmas fájdalom állt a kezembe. Ekkor vettem észre, hogy vérzik a kezemen a sebhelyem.

-Állj meg Dean!-mondtam.

-Mi? Miért? Mi van?-ekkor hátrapillantott és látta, hogy már tiszta vér a kezem. Satufékezett.

-Sam, valami ruhát keríts elő!-pattant ki a kocsiból. Közben kisegített engem.

-Mit csináltál vele?-kérdezte Sam, miközben valami rongydarabot szorított a kezemre.

-Én semmit. Magától kezdett el vérezni.

-Cat, ez nagyon vérzik. Meg kellene mutatni egy orvosnak.

-Dehogy kell.

-De. Mert....

Aztán ennyit hallottam. Összeestem. Egy kórházi ágyon tértem magamhoz. Ismerős volt a helyzet...

-Szia.-köszönt Dean.

-Jól vagy?-kérdezte Sam.

-Meg se kérdezem, mi történt. Valahogy sejtem.-mondtam.

-De jól vagy?-kérdezte újra Sam.

-Csak kicsit erőtlen vagyok, de különben igen.

-Nincsenek fájdalmaid?

-Nincsenek. Miért? Kellene, hogy legyenek?

-Öh, szóval Cat..-kezdett bele Dean tök sápadtan.

-Mi van? Ne ijeszgess!-teljesen megrémültem. Mindketten olyan gyászos arcot vágtak.

-Inkább hallgasd meg az orvost.-és ekkor pont be is toppant.

-Jó napot. Dr. Preston vagyok. Hogy érzi magát?

-Gyengén, de jól.

-Ez igen érdekes.

-Miért is?

-Szóval. Már megszoktam, hogy rossz híreket kell közölnöm, de ilyen esetem még nem volt.

-Tessék? Mondja már, mi van!-ijedtem meg.

-Magának igen összetett betegsége van.

-Mit ért azon, hogy összetett?

-Az, hogy több betegsége is van.

-És komolyak? Csakmert nincsenek fájdalmaim, meg hasonlók.

-Igen, elég súlyosak.-nah itt már nagyon féltem, hogy mit mond. Ahogy Sam-ékre néztem, már rettegetem. Olyan volt a pillantásuk, mintha már most gyászolnának.

-Szóval. Több vizsgálatot is elvégeztünk. És meglepő eredményeket kaptunk. Ugynis, mint kiderül Önnek agydaganata van.

-Tessék?-teljesen ledöbbentem.

-Igen. Ezenkívül még érte egy szívinfarktus is. És egy vizsgálatból kiderült, hogy valamiféle vírus megtámadta a máját.

-Most ugye csak viccel?

-Nem. Csoda, hogy életben van még.

-Nem mondja komolyan, hogy ilyen beteg vagyok?

-De igen.

-De nincs semmi bajom, jól vagyok.

-Lehet, hogy csak a sokk miatt nincsenek fájdalmai. Bocsássanak meg, de mennem kell.

-Ilyen nincs.-mondtam, miután kiment a doki.-Hiszen semmi sem fáj.

-Cat.-ült oda az ágyamra Dean.-Én, én....

-Hagyjál már! Nem kell gyászolni. Semmi bajom.

-Figyelj, én mindent megteszek. Megkersem a legjobb orvost.-mondta tovább Dean, mintha nem is hallana.

-Nah jó.-keltem fel az ágyból.-Hagyjátok abba. Jól vagyok.

-Feküdj vissza!-mondta Sam.

-Nem fekszem, mert semmi bajom.-ekkor viszont ismét elájultam. Mikor felébredtem, már tényleg voltak fájdalmaim. Nem is kicsik...

-Cat.-szólalt meg Dean.-Hogy vagy? Ne! Inkább ne beszélj! Ne erőltesd meg magad!

-Rosszul. Most már tényleg fáj.

-Pedig az orvosok már 2 napja kómában tartottak, emrt azt mondták, hogy nem bírnád ki ébren a fájdalmat.

-2 napig kómában voltam?

-Igen, de ne beszélj!

-Hol van Sam?-kérdeztem.

-Jhahj, csak nem tudod befogni.-eresztett meg egy halvány mosolyt.

-Tőled tanultam.-mosolyogtam, ugynis nevetni nem tudtam, az nagyon fájt volna.

-Sam utánanéz pár orvosnak, akik segítehetnének.

-Miért? Itt nem tudnak?

-Itt hülyeséget mondanak.

-Milyen hülyeséget?

-Mindegy.

-Nem, nem mindegy. Szóval?

-Azt, hogy nem vagy műthető. A daganat mrá olyan stádiumban van, amikor már nem műthető. Meg szerintük a szíved se bírná a szívinfarktus miatt. De ez hülyeség. Nem értenek hozzá.

-Hát azt kétlem.

-Ugyan. Meggyógyulsz.-mondta, de már könnyes volt a szeme.

-Dean, te is tudod, hogy nem. Ezek az orvosok nem tévednek.

-De igen. Igenis élni fogsz. Mert szükségem van rád.

-Jobb is ha nem élek, így legalább nem lehet kinyitni a pokol kapuját.

-Kit érdekel az? Nyíljon ki, mit bánom én. Majd legyőzzük őket.

-Miért áltatod magad? Nem érzékenyülhetsz el. Első a munka!

-Nem. Te vagy az első. Meg Sam. Ti vagytok a családom.

Ekkor berontott anya.

-Kislányom.-zokogott.

-Szia anya.

-Ilyen nem történhet meg. Miért? Miért van ez?

-Anya. Nyugodj meg!

-Csitt! Ne beszélj! Pihenj, és akkor meggyógyulsz.

Anya tisztára sokkban volt. Az orvosok kivezették, és adtak neki nyugtatót. Én már fetrengtem a fájdalomtól. Ekkor ismét kómba ejtettek. De hallottam mindent, ami körülöttem zajlott. Hallottam, ahogy Dean meg Sam kétségbe voltak esve. Ahogy már az orvos is letett rólam. Már le akartak kapcsolni a gépekről, amik életben tartottak, de anya meg Sam-ék nem engedték. Hinni akartak a gyógyulásomban, de titkon belül ők se tudtak. Aztán hirtelen nem hallottam már a hangokat. Csupán egyetlen hangot...