Mikor újra magamhoz tértem, már ott ült az orvos az ágyam szélén. Fel akartam ülni, de nem engedte meg, hanem visszanyomott az ágyba.

-Pihenjen!

-Mégis mi történt?

-Kimerültség.-szólalt meg Sam a szoba sarkából. Fel se tűnt, hogy ő is bent van.

-Ahha.-bólogattam.

-Maga várandós, és ilyenkor nem szabadna terhelnie a szervezetét. Ezzel önmagának, és a babának is árt. Írtam fel pár gyengébb gyógyszert, olyanokat, amik nem ártanak a babának.

-Dean elment kiváltani őket.-jött közelebb Sam.

-Akkor én végeztem is. Azért nem ártana, ha holnap vagy még valamikor a héten elmenne a nőgyógyászához egy rutinellenőrzésre.

-Rendben.-ígértem meg.

-Jöjjön, kikésérem.-tessékelte kifelé Sam. Ahogy kimentek az ajtón, anya rögtön be is rontott hozzám.

-Jobban vagy kislányom?

-Igen anya, már sokkal jobban. Csak kicsit fáradt vagyok.

-Pihenj csak! De ha visszajön Dean, elkapom a mocskosát.-rázta az öklét anya.

-Merthogy?-értetlenkedtem.

-Mert nem vigyázott sem rád, sem az unokámra.

-Anya, ne csináld! Erről nem ő tehet. Én nem pihentem. Ezért csak én vagyok a hibás.

-De neki oda kellett volna figyelnie rád.

-Kérlek téged anya, de bonyolítsd túl a helyzetet. Én nem figyeltem magamra. Dean-nek ehhez semmi köze. Különben se kelts felesleges feszültséget. Ezzel nekem sem teszel jót.

-Igazad van. De akkor is felelőtlen egy ember.

-Anyucikám. Te mindig fogsz találni valami indokot arra, hogy haragudj Dean-re. Nagyon nem csíped.

-Nem arról van szó, csak egyszerűen féltelek. Édesapád és mindig óvott mindentől, de ő sajnos már nincs köztünk. És ő volt az egyetlen férfi, akiről tudtam, hogy meg fog téged védeni, legyen bármekkora veszély is. De most? Kire bízhatnálak? Egy Winchester-re?

-Dean és Sam mindig megvédtek. Nélkülük már biztos, hogy nem lehetnék itt. És bár mindig úgy éreztem, hogy apa nélkül teljesen védtelen vagyok, a fiúknak mégis sikerült elérniük, hogy megbízzak bennük. És nem egyszer bebizonyították, hogy nem hiába bízok bennük.

-Jólvan, nem szólok bele.

-Hahó, bejöhetek?-kukkantott be Dean.

-Persze.

-Itt vannak a gyógyszerek, amit felírt az orvos.

-Köszönöm.

-Egyébként jobban vagy?

-Igen, bár kicsit még fáradt vagyok, de már jobban érzem magam.

-Oké, én akkor nem is zavarlak titeket.-mondtam, majd felkelt, és kiment a szobából.

-Látod anya, nem is olyan bunkó, ahhoz képest, hogy Winchester.

-Lehet, de attól még nem zártam jobban a szívembe. De tudod mit, én is hagylak pihenni.

-Oké, nem tiltakozom. Tényleg fáradt vagyok.

Anya halkan kiosont, én meg 2 percen belül el is aludtam. Csak másnap délben keltem fel. Kicsoszogtam a konyhába.

-Jó reggelt Csipkerózsika!-köszönt rám Riley.

-Szia mindenkinek.-kicsit mosott voltam.

-Jobban vagy már?-kérdezte Samantha.

-Igen, sokkalta.

-Az a lényeg.

-Éhes vagyok.-jelentettem ki.

-Tessék kislányom.-rakott anya elém egy tányér rántottát.

-Már vagy 5-ször felmelegítette.-jegyezte meg Sammy.

-Csak azért, mert nem tudtam, mikor kel fel, és nem szerettem volna, ha órákat kell várnia a reggelire.-mentegetőzött anya.

-Köszi anya.-mosolyodtam el, majd jóízűen nekiálltam az elfogyasztásához. Szóval tök kényelmesen megreggeliztem, bár már inkább ebéd volt, majd elindultam a szobám felé, hogy összeszedjem magam. Sammy utánam sietett, majd betuszkolt a szobába, és leültetett az ágyra. Tök izgatott volt.

-Mi van?-értetlenkedtem.

-Megcsináltam.

-Aha, és mégis micsodát?

-Hát az idézést Samantha-nak.

-És sikerült?

-Nem tudom.

-Mi az, hogy nem tudod?

-Az, hogy fogalmam sincs. Nem tudom, hogy most látni kellene-e valamit Sam-en, vagy micsoda.

-És akkor mégis honnan tudjuk, hogy megvédi-e?

-Nem tudom, de kiderítem valahogy.

-Oké, de most mehetek zuhanyozni?

-Persze.-indult kifele a szobából.

-Sam.-szóltam utána.-Tudod, hogy ha segítség kell, akkor nekem nyugodtan szólhatsz.

-Igen, köszi.

Tehát megpróbáltam magam minimálisan összeszedni. Eléggé szét voltam csúszva az utóbbi időben, bár a többiek azt mondaták, hogy jól nézek ki, meg hogy megszépít az anyaság. Hát ha ők mondják.