-Cat! Cat!-rázogatott Sam. Fel sem fogtam, mi van. Csak ültem a földön és néztem magam elé. Ilyen tehetetlennek még sose éreztem magam. Egy idő után Sam ki tudott zökkenteni ebből az állapotomból. Két pillanat alatt felpattantam, és felfutottam a szobába. Sam futott utánam.
-Cat! Mondd már, mi van!-követelőzött. Úgy csináltam, mintha meg sem hallottam volna. Éppen Dean ittmaradt fegyveres táskájában kutattam, amikor Sam megrakadta a karom, a szemembe nézett, és azt mondta:
-Cat! Jogom van megtudni, hogy mi van a férjemmel!
Igaza van. Tudnia kell.
-Hát rendben Sam. Ülj le az ágyra!
-Oké. Mondd, bármi is az!
Hát elmeséltem neki a teljes telefonbeszélgetést.
-Hellgate-be kell menned? Az meg hol van? Én nem is hallottam róla.
-Itt van Kansas államban, egészen délen. Egy kisváros, vagyis csak volt. Már évek óta kihalt.
-És ugye nem gondolod, hogy elengedünk oda egyedül?
-Pedig Sam, muszáj lesz.
-Kizárt.
-Sam. Most ezen múlik Lena, Dean és Sammy élete. Egyedül kell mennem. Így nem eshet bajuk.
-De honnan tudod, hogy megbízhatsz abban az alakban?
-Sehonnan, de nincs más esélyem.
-De Cat....
-Sam! Nincs de. Nincs egyáltalán semmink se, amire támaszkodhatnénk. Szóval este elmegyek egyedül Hellgate-be, a többi meg majd ott kiderül.
A nap további részében valami terven próbáltam agyalni, mert hát nem adtam az alak szavára, miszernt épségben csak úgy elengedi Dean-éket Lena-val együtt. Mondanom sem kell, hogy nem bírtam gondolkodni. Sőt, sokszor úgy éreztem, hogy az idegösszeroppanás határán vagyok. Gyűlőltem mindent és mindekit. Legfőképp ezt az egész démoni világot. Elvették tőlem apát, majd Nelly-t és Troy-t, és most meg a lányomat is el akarják Dean-nel és Sam-mal együtt.
Aztán eljött az indulás ideje. Anya az ajtóban is még a karomnál fogva akart visszarángatni.
-Ha valami veled történik, akkor én egyedül maradok, és azt nem élném túl.-hajtogatta megállás nélkül, és hát ismerjük be, igaza volt. De ezt meg kell értenie, vagyis legalább elfogadnia.
Hát elindultam. Olyan céltudatosan hajtottam a kocsival Hellgate felé, mintha csak visszatérő vendég lennék oda, pedig csupán egyszer voltam ott. Mellettem az ülésen egy nagy táskányi fegyver volt, bár tudtam, hogy nem veszem nekik hasznát, valahogy mégis jobban éreztem ettől magam. A távolban már látni lehetett a temetőben égő kis mécsesek fényét. Igazából már évek óta nem látogatja élő ember azt a temetőt, de mindig égnek mécsesek a sírokon. Még szakadó esőben is. Biztos, hogy valami természetfeletti dolog, de Dean-ék se tudták megmagyarázni, hogy miért égnek állandóan, vagy hogy mi a céljuk. De per pillanat nem is érdekelt. 3 perccel később már csikorogva megállt a kocsim a temető bejáratánál. Egy ideig néztem a fegyveres táskát, hogy mit vigyek magammal, aztán végül úgy döntöttem, hogy semmit. Egyrészt nem tudom, hogy pontosan milyen démonnal állok szemben, másrészt nem kockáztatom ezzel Sam-ék életét. Remegő lábakkal szálltam ki a kocsiból. Miközben besétáltam a temetőbe, a fejem eszeveszettül forgattam, és kerestem Lena-ékat. Körbejártam a temetőt, de sehol senkit nem találtam. Már kezdtem azt hinni, hogy valamiféle csapda ez, amikor is egy hang szólalt meg a hátam mögül.
Nagy levegőt vettem, és szembefordultam az alakkal. Valamiféle ronda szörnyszülöttre számítottam, de ezzel szemben egy teljesen normálisnak kinéző ember állt velem szemben. Ami különbség volt, hogy a szeme meg-megvillant, mint a macskáké szokott. Legalábbis nekem ez ugrott be elsőre.
-Lám, lám. A híres Cathrine Simon. Már régóta vártam ezt a percet.-mondta teljesen nyugodt hangon. Kinyitottam a számat, de nem jött ki hang rajta.
-Tudod, nagyon is emlékeztetsz az apádra.
-Ne merd őt a szádra venni!-förmedtem rá.
-Igen, kiköpött Jack.-húzta vigyorra a száját.
-Itt vagyok, eljöttem. Szóval hol van a lányom, és Dean-ék?
Erre az egyik sír felé mutatott. Elindultam a kijelölt irányba, de le sem vettem eközben a szemem az alakról. A sírkő túloldalán ott feküdt Dean és Sam a földön. Nem voltak eszméletüknél, de éltek, és ez volt a lényeg. Mellettük egy mózeskkosár-szerűség volt. Benne feküdt Lena. Semmi baja sem esett, édesen mosolygott rám. Kivettem a kosárból. Vártam, hogy az alak hirtelen ottterem mellettem, és megakadályoz benne, de nem így történt. Még mindig ugyanott állt, ahol eddig, és csak nézte, mit csinálok.
-Jhaj, édesem. Ne aggódj, nem lesz semmi baj.-hatalmas könnycseppek folytak le az arcomon.
-Dean. Dean.-rázogattam finoman. Felébredt.
-Cat!-ült fel döbbenten.-Mi....mi történik? Hol vagyunk.
-Hellgate-ben.-termett mellettünk az alak. Dean védően magához húzott engem és a kis Lena-t.
-Cat! Ugye nem? Ugye nem kötöttél alkut ezzel a szemét alakkal?-nézett rám ijedten Dean.
-Nem tehettem mást.-válaszoltam síri hangon.-Először titeket kapott el, majd elrabolták Lena-t is. Muszáj volt.
-És én teljesítettem az alku rám vonatkozó részét. Most te jössz Cathrine.
Nah most segítsen valaki. Bárki. Könyörgöm.
