Én vezettem hazáig anya kocsiját. Dean-ék jöttek mögöttünk. Jó pár órába tellett, amíg hazaértünk.

-Végre újra itthon.-szálltam ki a kocsiból. Első utam a szobámba vezetett. Minden úgy volt, ahogy itthagytam. Majd erőt vettem magamon, és átmentem Nelly szobájába. Azt hittem szívinfarktust kapok. Tök üres volt a szoba, csak 1-2 szekrény volt bent letakarva.

-Anya!!-futottam le a lépcsőn.-Hol vannak Nelly cuccai?!

-Bedobozoltam őket, és felvittem a padlásra.

-Hogy mit csináltál?!!

-Hidd el Cat, nekem is rossz volt. De nem bírtam minden egyes nap kerülgteni a  szobáját. Így is egy hét kellett hozzá, hogy rávegyem magam arra, hogy bemenjek.

-De ehhez akkor sincs jogod!!!-majd fogtam a kocsikulcsokat, és elrohantam. Természetesen a temetőbe mentem ki.

-Szia hugi!-térdeltem le Nelly sírja mellé. Hát igen, kicsit lehet, hogy lökött vagyok, de én beszélgetni szoktam a temetőben. Mindig úgy éreztem apánál is, hogy hall engem. De hogy most tudok erről a szellemek, meg démonok világáról, mégjobban hiszek benne.

-Úgy sajnálom, hogy a temetés után nem látogattalak meg. Olyan nehéz most minden, főleg így nélküled. Nagyon hiányzol.

Pár percig csak néztem némán magam elé. Aztán átsétáltam Troy és Jason sírjához. Annyira rossz érzés fogott el. Troy csak nemrég halt meg, és én máris más pasival vagyok. Bár Troy-jal érdekes volt a kapcsolatunk. Tudtuk, hogy annyira nagy szerelem nincs köztünk, de mégis nagyon jól éreztük magunkat egymással. Ezért is voltunk együtt, de megígértük, hogy ha úgy érzi valamelyikünk, hogy megtalálta a nagy szerelem valaki más személyében, akkor elengedjük egymást. De akkor is szörnyű lelkiismeretfurdalásom volt. Utána apához mentem. Amikor régebben is mindig kimentem apához, tiszta idiótának néztek azok, akik még ott voltak a temetőben. Mindenki szomorkodott a szerette sírja mellett, én meg volt, hogy nevetgéltem. Persze kezdetben nekem is rossz érzés volt kimenni apa sírjához, de később már jó érzéssel mentem ki hozzá. Tudtam, hogy fentről figyel rám, és megóv engem minden rossztól. Szóval mindig kimentem, és meséltem apának, hogy mik történtek velem. Tudom, dilisnek hangzik, de hát ez vagyok én...

-Szia apa.-ültem le a sír mellé a fűbe.-Képzeld, annyi minden derült ki mostanában rólam, hogy fel se bírom fogni. És te mindenről tudtál. Olyan jó lenne, ha most itt lennél velem, és tudnál segíteni. Melletted érzem azt, hogy mindentől meg tudnál védeni. Tudom, mindig arra neveltél, hogy mindenki a saját testőre, de nagyon hiányzol. Jhaj, képzeld, találkoztam John Winchester-rel. Bár lehet, hogy tudsz róla. Biztos ott van melletted. Mert a jó emberek egy jó világba kerülnek. Biztos John is ott figyel melletted a fiaira, és vigyáz rájuk. Nah szóval, Dean-nel most közelebbi kapcsolatban vagyok. Tudom, te nagyon óvtál már óvódás koromban is a fiúktól, de szerintem ő ellene neked sem lenne kifogásod. És képzeld, azt mondta John nekem, hogy én lennék Dean-nek a tökéletes mennyasszony jelöltje. De ne ijedj meg, nem szándékozom hozzámenni. Legalábbis még egy jó sok ideig nem. Hát apa, nem igazán tudom, hogy mit tegyek.

Ekkor hirtelen a hátam mögül meghallottam Dean hangját.

-Cat.-szólalt meg.

-Öh, szia.

-Marie mondta, hogy biztos itt vagy. Vagyis nem nekem, hanem Sam-nek.-elég gyászos volt a hangja.

-Hova máshova mennék? Mindig apához jövök. Elmeséltem neki, hogy mik történtek mostanában.

Dean kissé furán nézett rám.

-Nem kell hülyének nézni. Tudom, hogy hall engem.

-Nem nézlek hülyének. Biztos, hogy hall téged.

-És te nem szoktál beszélni apukáddal?

-Nem, nem igazán.-rázta a fejét.

-Látod apa, csak én vagyok ilyen dilinyós.-mondtam.-Lehet, hogy megbolondultam? Végülis ki az a hülye, aki egy sírkőhöz beszél?-szomorodtam el. Dean ezt észrevette, és menteni próbálta a helyzetet.

-Szia Jack. Emlékszel még rám? Dean vagyok. John egyik fia.-kezdett el ő is beszélni. Olyan édes volt tőle.

-Biztos tudja, ki vagy.-mosolyogtam.

-Gondoltam, csak nem vagyok jártas ebben a sírkőbeszélgetésben. Fogalmam sincs, mit kell mondani.

-Azért köszi.-keltem fel.-Mennünk kellene haza.

-Jólvan.

-Szia apa. Nagyon szeretlek.

Visszamentünk a házunkhoz. Anya a konyhában sürgölődött. Sam a laptopját bűvölte.

-Anya. Elugrok Heather-höz.-mondtam.

-Jólvan kislányom. De majd érj haza vacsorára.

-Oké.

Elmentem Heather-höz. Annyira örültünk egymásnak. Ki akart faggatni, hogy hova tűntem az elmúlt időben, de mindig kitértem a válasz elől. Csak annyit szedett ki belőlem, hogy azokkal a pasikkal utazgattam, akik újságíróknak adták elő magukat, amikor én eltűntem táborozás közben.

-Nah jó. Holnap délelőtt találkozzunk.-mondta végül.

-Oké.

-De hozd magaddal Dean-t, meg Sam-et is.-kacsintott.

-Jólvan. Megkérdezem tőlük, hogy van-e kedvük eljönni.

-Oké. Akkor a szokásos helyen fél 12-kor?

-Oké. Nah szia.

-Szia.

Hazamentem, megvacsoráztam, és le is feküdtem. Fárasztó volt a hosszú út.