A délutánból hátramaradt időmet a kocsim lemosásával, és a laptopom megjavításával töltöttem. Aztán este meg vacsit főztem. Nem vagyok egy nagy konyhatündér, de amit meg tudok csinálni, azt nagyon jól tudom.

-Te Cat. Ez mennyeien finom.-mondta Mike vacsi után.

-Oh, köszi. Nah most gyors elmosogatok.-mondtam.

-Majd én. Ragaszkodom hozzá.-mondta Mike. Hát igen, nem csak kedves, de segít is ha kell. Viszont Dean egy szót sem szólt hozzám.

-Nah jó. Ha ennyire ragaszkodsz hozzá.-egyeztem bele.-Akkor én viszont megyek aludni.-majd fogtam magam és felmentem a szobámba. Fent még msn-eztem Heather-rel. Már annyira hiányzik, de megígértem neki, hogy ha hazalátogatok, akkor feltétlenül elmegyek hozzá is. Aztán már fáradt voltam, úgyhogy lefeküdtem. Jó mélyen alhattam. Egyszer csak azt éreztem, hogy valaki megfogja a csuklóm. Reflexből felugrottam, és felkapcsoltam a villanyt.

-Nyugi Cat. Csak én vagyok.

-Sam?-lepődtem meg.-Te meg mit csinálsz itt az éjszaka közepén?

-Ne legyél mérges.

-Miért lennék az?

-Mert annyira nem hagy nyugodni az a sebhelyed a csuklódon, és gondoltam megvizsgálom.

-Az éjszaka kellős közepén? Miért nem kértél meg nappal, hogy mutassam meg?

-Mert gondoltam, biztos zavarna, hogy téged vizsgálgatlak.

-Miért zavarna? Apa is ezt csinálta folyton. Különben meg szerintem semmi érdekes nincs ebben a sebben.

-Én nem úgy vélem.

-Jólvan. De lehetne inkább holnap folytatni? Álmos vagyok.

-Jha, persze. Bocsi. Jóéjt.

-Neked is.-villámgyorsan vissza is aludtam. És meglepően korán keltem. Még csak Mike volt fent.

-Jó reggelt.-mondtam lent neki a konyhában.

-Neked is. Elég korai vagy. Ez nem rád vall.

-Tudom. De nem bírtam tovább aludni.

-Szerencsére.

-Miért is?

-Mert így el tudunk búcsúzni?

-Mi? Máris továbbállsz?

-Igen.

-De hiszen csak tegnap jöttél.

-Tudom, de nem időzhetek sokáig.

-Ne már.-tök lehangolt voltam.

-Viszont arra gondoltam, hogy mi lenne, ha te is továbbjönnél velem? Hiszen te is csak utazgatsz, akkor miért ne utazhatnánk együtt?

-Ez most komoly?

-Igen, a legkomolyabb.

-Hu, hát hadd gondolkozzak egy kicsit rajta.

-Oké, de ne sokáig, mert tényleg mennem kell.-majd fogta magát és kiment.

Tök nagy dilemmában voltam. Hiszen annyira szívesen mentem volna vele tovább. Ő az az ember, akiben még megbízok, és tudom, hogy vele jól érezném magam. De akkor hagyjam itt Sam-éket? Meg ezt az egész démonvilágot? Végülis nekem nem ez a sorsom. Akkor meg minek erőltetni?-így gondolkoztam nagyban, amikor lejött Sam meg Dean is. Sam-nek kapásból feltűnt, hogy valami baj van. Ki is faggatott. Elmeséltem neki.

-És hogy döntesz?-kérdezte.

-Hát nem tudom. Annyira nehéz. Mert én tök szeretlek titeket, de nem kötelességem ezt az egészet végigcsinálni veletek.

-Ez igaz.-helyeselt Sam-De hát a te dötnésed.

-Igen, tudom. Úgyhogy elmegyek egyet sétálni. Talán tisztábbak leszenk a gondolataim.

-Jólvan.

Hát hatalmas nagyot sétáltam. Végül a tónál kötöttem ki. Amikor itt voltam Chad-nél, mindig ide jöttem. Olyan szép itt minden. Otthon közben folyt a vita Sam meg DEan között.

-Értsd meg Dean, ha te mondanád neki, hogy maradjon, akkor tuti marad!

-És minek marasztalnám?

-Miért? El akarod veszetni?

-Nem.

-De így szó szerint Mike karjaiba tolod.

-De én nem könyörgök senkinek sem. Kérd inkább te!

-De rám nem hallgat. Én most kevés vagyok.

-Hát akkor búcsuzz el tőle!

Időközben meghoztam a döntésem. Amikor visszaértem, Sam kivételével mindenki lent volt a konyhában.

-Nah döntöttél Cat?-kérdezte Mike.

-Igen, döntöttem.

-És?

-Hát Dean, köszönök mindent neked is, meg Sam-nek is. Jó volt veletek, de innen inkább Mike-kal megyek tovább. Az ő világa sokkal jobban illik az enyémhez, mint a tiétek. Remélem megérted.

-Öh, persze.-mondta Dean tök ledöbbenve. Hát igen, nem erre számított. Utána nem szóltam senkihez sem. Összepakoltam a cuccaimat. Sam-et viszont nem láttam. Már kint búcsúzkodtunk.

-Chad! Vigyázz ám a kocsimra!

-Úgy lesz.-ölelt meg.

-Dean! Örültem.-de őt nem öleltem meg.

Sam még mindig sehol sem volt, de mindegy. Mennem kell. Már bent ültem a kocsiban, amikor kirohant Sam a házból és kiabálni kezdett.

-Várj Cat! Nem mehetsz el!

-Mi van?-szálltam ki értetelnül a kocsiból.

-Te a mi világunkba tartozol.

-Mi?

-Gyere, elmesélem! Ugyanis rájöttem valamire....