Szegény anyáéknak 10 perc után haza kellett menniük, mert nemes egyszerűseéggel elaludtam, miközbne bent voltak nálam a szobában. Mondjuk senki sem hibáztathat ez miatt. Szerencsére beszéltem még szundizás előtt az orvossal, aki azt mondta, hogy ha nem jön közbe semmi, tehát én is, a baba is jól leszünk, akkor másnap már haza is mehetünk. Ennek nagyon örültem. Valahogy nem kötöttek jó emlékek a kórházhoz. Persze, senkit sem, de mondjuk, ha abból indulok ki, hogy amikor utoljára kórházban voltam, akkor meghaltam, igaz csak pár órára.....de akkor is halott voltam. Szóval enyhe kórházfóbiám van.
Másnap Dean és Sam jött értem késő délután.

-De jó, hogy hazajöhettek.-mondogatta Dean megállás nélkül, miközben a ruháimat pakoltam össze.

-Az.-mosolyogtam. Végre mehetek haza. Már bent ültünk a kocsiban, amikor Sam-en észrevettem, hogy valami nagyon zavarja. Először nem akartam rákérdezni, de már egy idő után eléggé zavarni kezdett.

-Nah jólvan fiúk. Most már mondjátok el, mi van.

-Mi? Mi lenne?-kérdezték szinkronban.

-Hát igen, én is épp ezt akarom tudni. Valamit nagyon elhallgattok.

-Semmi sincs.-rázta a fejét Dean.

-Valóban Sam?-kérdeztem Sammy-t, mert az oké, hogy Dean simán hazudik, de Sam már nem annyira profi ebben.

-Öö, ahha, tényleg nincs semmi sem.-habozott Sam. Hát oké, ha nem akarák elmondani, akkor nem mondják el. Úgyis előbb-utóbb megtudom.

Otthon mindenki letámadott minket, amikor hazaértünk. Egyikük engem ölelgetett, másik a kislányunknak gügyögött. Szóval teljesen odáig voltak. Szerencsére már igen késő délután volt, ezért le kellett fektetni a kis Helena-t. Jha, hát igen. Olyan, hogy babaszoba, nálunk nem volt, csupán a szobámban, ami egy ideje Dean szobája is volt, ott volt egy kiságy. Eléggé szűkösen voltunk, de hát egyébként sem itt szándékoztuk leélni az életünket. Miután a kicsi elaludt, én is kidőltem. Csak akkor riadtam fel, amikor Dean olyan este 7 fele bejött a szobába.

-Felébresztettelek? Ne haragudj! Nem akartam.-mentegetőzött.

-Semmi baj.-törölgettem ki az álmot a szememből. Felkeltem, és odamentem a kiságyhoz megnézni Helena-t. Tök hihetetlen volt, mert nyugodtan szunyókált. Pedig mindenki összeijesztegetett, hogy majd megállás nélkül üvölteni fog az első pár hétben/hónapban. Miután meggyőződtem arról, hogy nyugodtan alszik, összeszedelőzködtem annyira, hogy le tudjak menni enni valamit.

-Te nem vagy éhes?-kérdeztem Dean-től az ajtóban visszafordulva.

-Dehogynem.

-Akkor gyere! Keresünk valamit a hűtőben.

-Benne vagyok.-nevetett.

Hát a hűtőben minden volt, csak normális kaja nem. Mindegy, így is szinte kifosztottuk. Egy csomót beszélgettünk, meg nevettünk közben. Rég éreztem ilyen jól magam, mint abban a fél órában. Aztán persze félbeszakadt a "kellemes vacsi", ugyanis Helena úgy döntött, hogy felébred, és sír egy sort. Szóval gyorsan felsiettünk hozzá. Hál isten, gyorsan visszaaludt. Aztán én is elálmosodtam, úgyhogy elnyúltam az ágyban. Dean 5 perccel később lefeküdt mellém.

-Olyan hihetetlen ez az egész.-mondta egy idő után.

-Mire gondolsz?-fordultam felé.

-Hát a mostani életemre. Ha ezelőtt 2 évvel azt mondják, hogy héé, öreg; gyereked lesz, akkor  tuti, hogy kiröhögöm őket.

-Miért? Talán nem akartál családot?

-Nem az, hogy nem akartam. De valahogy sose gondoltam erre ilyen életstílus mellett. Folyton úton vagyunk, vadászunk, meg ezeregy dolgunk van. Nem hittem volna, hogy valaki is megmaradna mellettem.

-Hát én itt vagyok.-mosolyogtam.

-Igen, de nem önszántadból. Neked is közöd van ehhez a démonvilághoz.

Csak ekkor tudatosult bennem hosszú idő után először, hogy én vagyok a kiválasztott. És ekkor összerezzentem. Ezt Dean is észrevette rajtam.

-Mi a baj Cat?

-Tudod, most eszembejutott ez a kiválasztott baromság. És két dolog is zavar.

-Mégpedig?

-Először is. Nem fura, hogy már egy csomó ideje nem akart egy démon meg gonosz szellem sem megölni engem? Vagy már nem érdekes nekik a kiválasztott?

-Hát igazából nem tudom, mert kezdetben tényleg volt körülötted felhajtás, most meg semmi. Ez tényleg érdekes.

-Ezaz. A másik meg az, hogy szerinted ez a kiválasztott izé örökölhető.

-Micsoda? Hogy örökölhető-e?

-Igen.-majd a békésen alvó Helena-ra pillantottam.

-Nem. Biztos, hogy nem.-jelentette ki határozottan. Pedig ő sem tudhatta.

-Dean. Van valami.-kezdtem bele.

-Mondjad!

-Nem, inkább mutatom.-hajoltam közel hozzá, majd megcsókoltam. Jólvan, jólvan, nem szép dolog csak így letámadni valakit, de hát az vesse rám az első követ, aki nem használta volna ki azt a helyzetet. Egy írtójó pasi fekszik melletted az ágyban.....szóval nem kell boncolgatni. Mondanom sem kell, hogy ő sem ellenkezett....Egy 3/4 óra múlva a drága kislányunk miatt megértem kikászálódni az ágyból. Kapásból átestem egy nagy könyvkupacon, ami elvileg az éjjeliszekrényen sorakozott, de levertük, amikor.....szóval értitek.

-Cat. Minden rendben?-kérdezte Dean.

-Persze.-keltem fel, majd odamentem a kiságyhoz.-Édes kislányom, miért nem tudsz aludni egy kicsit többet?

-Hosszú este lesz.-sóhajtott Dean.-És nem úgy, ahogy mi szeretnénk.-vette elő azt a tipikus mosolyát, ami csakis rá volt jellemező, mikor szépen fogalmazva pikáns gondolatai voltak.

-Hát igen.-kalandoztak el kissé a gondolataim.-Jéé, el is aludt.-pillantottam rá Helena-ra.

-Akkor csüccsenj csak vissza mellém.-kacsintott. Nah jó, nem kacsintott, de olyannak képzeljétek el. Nekem meg nem kellett kétszer mondani. Aztán másfél óra múlva megint jelzett Helena. És ez így ment éjfélig. Akkkor már igencsak félálomban voltam, sőt inkább 3/4ben. Aztán utána jó ideig csend. El is aludtam, és úgy érzékeltem, hogy Dean is. Olyan jó érzés volt a karjai közt elaludni. Oké, ez olyan jajj de romantikus, de akkor is jó volt. Aztán persze egy idő után megint rázendített Lena.

-Dean! Te vagy a soros.-dünnyögtem a takarót a fejemre húzva.-Dean.-szólongattam, miután Lena még mindig sírt. Aztán nagy nehezen erőt vettem magamon, és kikászálódtam az ágyból.

-Mi a baj szépségem?-vettem ki az ágyából.-Halkabban, mert felébreszted az egész házat.-próbáltam csitítani. Végre sikerült. Hihetetlen, milyen gyorsan vissza tud aludni. Halkan visszaosontam az ágyhoz. És amikor oda akartam bújni Dean-hez......egyszerűen nem volt ott. Talán csak kiment a konyhába.-nyugtattam magam. De aztán még negyed óra múlva sem jött vissza. Így újra kimásztam az ágyból, és elindultam megkeresni.