-Sam, én aggódok.-mondta Samantha.-Ki tudja, milyen szörnyű helyre küldök őt.

-Az egyik legszörnyűbbre. A démonunk fő lakhelyére. Ahova ment, az a hely a halott városok közül a fővárosnak számít.

-A halálba küldted!-pattant fel Riley a helyéről és nagy lendülettel Sammy felé indult.

-Nyugodj le!-kapta el a karját Chad.-Sam-nek igaza van. Ha Cat nem képes ezt végigcsinálni, akkor senki se. Csak benne bízhatunk. És nem lesz semmi baja. Sértetlenül visszajön Dean-nel együtt.

Azt álmodtam, hogy újra ott vagyok apa temetésén. Már leeresztették a koporsót, és épp akarták beföldelni, amikor én kiabálások közepette beugrok a koporsó mellé. Aztán felébredtem. A rémálom miatt tiszta libabőrös lettem. Aztán meg attól, ahogy körülnéztem. Egy látszólag tök kihalt, vadnyugati stílusú város poros utcája közepén találtam magam. Nem értettem, hogy juthattam oda. Csak arra emlékszem, hogy a térképen vakítóan világítani kezd egy pont, aztán szalagszakadás. Gyorsan felpattantam. Azt sem tudtam, merre induljak hirtelen. Váratlanul egy olyan tipikus gúnyos ördögi kacaj hasította át a csendet. Így legalább tudtam, hogy merre ne menjek, a nevetés irányába. Tehát elindultam az ellenkező irányba. Szabályosan remegtem a félelemtől, és megfogadtam magamban, ha innen kijutok, akkor megfojtom Sammy-t azért, hogy ide el mert küldeni. A táskából elővettem egy kősóval töltött fegyvert a biztonság kedvéért. Betértem az első épületbe, ami az utamba esett. Pont egy kocsmaszerűség volt.

-Dean. Ha nem itt vagy, akkor nagyot csalódtam benned.-suttogtam magam elé. Körbenéztem.

-Kiválasztott.-sziszegte egy hang a hátam mögül. Megpördültem a tengelyem körül. Egy szellem volt az, méghozzá jó ronda.

-Nincs innen menekvés.-mondta ördögi vigyorral a szája szélén.

-De neked sincs.-válaszoltam, majd szíven lőttem. Miután semmivé vált, kirohantam az utcára.

-Hát Dean, nem vagy a kocsmában.-állapítottam meg, majd továbbindultam. Ahogy sétáltam tovább, hangokat hallottam a hátam mögül. Hátrafordultam, de semmit sem láttam. Pedig biztos voltam benne, hogy valaki vagy valakik vannak mögöttem. Szóval hol előre, hol hátrafele nézegettem. Épp nagyon magam mögé kémleltem, amikor nekimentem valaminek. A lendület miatt a földre zuhantam. Aztán valami még rám is esett. Pár pillanat múlva észbe kaptam, hogy mi az. Egy csontváz volt.

-ÁÁÁ.-sikítottam egyet, és villámgyorsan lelöktem magamról, és felpattantam. Megállapítottam, hogy egy póznaszerűségnek mentem neki.

-Könyörgöm, csak ne legyen rajta semmi.-motyogtam, miközben felfele irányult a tekintetem. Aztán elkapott a hányinger. Vagy egy tucat hulla lógótt a nyakuknál felkötve. Gyorsan távolabb ugrottam a póznától, mielőtt mégegy rámesne. Szóval szép lassan távolodtam, amikor ismét nekimentem valaminek.

-Jahj, légyszi. Ne essen semmi se a nyakamba.-de nem esett. Sőt, inkább hangok jöttek mögülem. Gúnyos nevetés hangja.

-Remélem nem Dean vagy.-suttogtam magam elé, majd megfordultam, hogy lőjjek. De a szellem gyorsabb volt. Kiütötte a kezemből a fegyvert. Én meg hirtelen 5 méterrel odébb találtam magam a földön vérző fejjel. Megláttam a fegyvert pár méterrel tőlem. Villámgyorsan odaugrottam, és lőni tudtam, mielőtt a szellem ismét nekem esett volna. Fél méterrel tőlem esett össze. Megkönnyebültem, aztán hirtelen bepánikoltam.

-Miért nem hamvadtál el?-rezzentem össze, miután láttam, hogy a szellem csak ott fekszik a földön, de nem tűnt el. Aztán hirtelen felkelt. Úgy megijedtem, hogy szabályosan hátraestem.

-Te nem szellem vagy.-állapítottam meg. Majd vicsorogni kezdett.-Te vámpír vagy.-ijedtem meg a fogai láttán. Gyorsan felpattantam, és rohanni kezdtem. Egy nagy pajtaszerű valamibe futottam.

-Oh ne! A táska. Otthagytam.-jutottam a keserű felismerésre. Kapkodva valami fegyverféle után kezdtem kutatni, de nem voltam elég gyors. A vámpír megjelent az ajtóban, aztán hirtelen csak azt vettem észre, hogy megint a földön vagyok, és hogy már a karom is szörnyen vérzik. A vámpír csak nevetett, és közelített a nyakam felé. Nem tudtam, hogy a vérem van-e valamilyen hatással a vámpírok felé, de nem is akartam kipróbálni.

-Hmmm, a kiválasztott vére állítólag a legfinomabb.-súgta oda. Nah pompás, ennyit a démonölő véremről. Ezek szerint a vámpírok ellen hatástalan. Ahogy közelített, én eszeveszettül kutatani kezdtem a kezemmel valami tárgy után. Hirtelen egy fából készült valamit fogtam meg. Nem érdekelt, mi volt az. Egy nagyot suhintottam vele a vámpírom felé. Legnagyobb csodálkozásomra magam mellett találtam a fejét, majd pár pillanat múlva elhamvadt. Csak ezután vettem észre, hogy egy sarló volt az, amit a kezemben szorongattam. Felpattantam, és már épp indultam volna kifelé, amikor nyöszörgést hallottam. Fülelni kezdtem.

-Mi ez?-kérdeztem magamtól, és a hang irányába indultam. Pár méter után rájöttem, hogy a pajta sarkában álló nagy szekrényből jön a hang. Odaálltam elé. A sarlót a fejem fölé emeltem, hogy baj esetén rögtön használni tudjam. Hiszen akár egy csapda is lehet. Majd kinyitottam az ajtót.