Már fogalmam sem volt, mióta sétáltunk, de biztos régóta, mert eléggé sajgott a lábam, és Riley se épp vidám arcot vágott. Nem tudom, mit csinál eddig Chad. Körbeutazza a kocsimmal a Földet? Csak azért érhet ilyen lassan ide.

-Nah jó, felhívom Chad-et.-jelentettem ki. Riley megkönnyebbülve nézett rám. Épp tárcsáztam, amikor feltűnt a horizonton egy autó. Nem láttuk tisztán, miféle kocsi az, ezért füleltem.

-Igen, ő az. Felismerem a hangjáról a kocsim.

-Megváltás.-nézett az ég felé Riley.

Pár perc múlva már le is fékezett mellettünk Chad.

-Elvihetem egy darabon a hölgyeket?-húzta le az ablakot.

-Véletlenül nem volt behúzva a kézifék? Csak mert már régóta várunk. Különben is sicc a volán mögül.

-Oh Chad, olyan rendes vagy, hogy ugrottál az első szavamra és elhoztad egy másik államból a kocsimat.-grimaszolt Chad.

-Igazad van. Nagyon hálás vagyok. Szó szerint életet mentesz.

-Köhöm.-köszörülte a torkát Riley.

-Jha igen.-kaptam észbe.-Chad Tyler, ő itt Riley George. Riley, ő Chad.-mutattam be őket.-Nah de most már mehetnénk?

-Hova lesz a menet?-érdeklődött Chad miután hátraült a hátső ülésre.

-Téged kirakunk otthon. Vagy...-gondolkodtam el.

-Mi van?-nézett rám kérdően.

-Chad, tudom, hogy sokszor kérek segítséget, de most tényleg nagy baj van, és lehet, hogy nem bírjuk egyedül Riley-val. Meg te úgyis tudsz Dean meg Sam foglalkozásáról....-elmélkedtem hangosan.

-Dean? Sam? Winchester?-kérdezte.

-Igen, ők. Bajban vannak. Szóval szerintem most minden segítség jól jönne, és te eleve ismered ezt a másik világot, ezt a szellemes, démonosat. Szóval...

-Naná, hogy segítek.

-De nagyon veszélyes lehet.

-Caty, apukád mellett már megtapasztaltam, mi az a veszély. És különben is annyi mindent köszönhetek Jack-nek, úgyhogy törleszteni szeretnék.

-De nem muszáj.

-Tudom, ez az én döntésem. És én úgy döntök, hogy veletek tartok.

-Huu, ezer hála.

-Nah akkor most hova?-kérdezte Chad.

-Wisconsin-ba.-válaszolta helyettem Riley.

-Nem, nem oda.-vágtam közbe.

-Hát akkor?-néztek rám kérdően.

-Nem szívesen megyek oda. De muszáj. Csak ott segíthetnek. Szóval...-nagy levegőt vettem.-Ellen-ékhez.

-Ellen? Az meg ki?-kérdezték tök egyszerre.

-Ellen egy kis fogadó szállója. De nem csak szimpla emberek járnak oda, hanem vadászok is, démonvadászok. Mondhatjuk, hogy ott van a démonpletykák központja. Valamint ott van Ash is, aki hihetetlenül agyas. Még egy olyan pasit nem láttam.

-Akkor miért nem mész szívesen oda? És különben is, honnan ismered őket?

-Egyszer, amikor még Dean-ékkel voltam, és nagy pangás volt a démontámadásokban, akkor egyszer elmentünk hozzájuk.

-És miért nem szívesen?

-Joanna miatt.

-Ki az a Joanna?

-Jo Ellen lánya, valamint valaki, aki nem csíp engem.

-Talán Dean miatt?-kérdezte viccből Riley.

-Igen, ki más miatt? Mondjuk úgy, hogy szívesen lett volna a helyemben, ugyanis akkor már együttvoltam Dean-nel, és pont abban az időszakban voltunk, amikor nem gyilkoltuk egymást. És hát szegény Jo is próbálkozott volna Dean-nél, de nem jött össze neki. Dean azt mondta neki, hogy túl fiatal. Csak épp az a poén, hogy én Jo-nál 2 évvel fiatalabb vagyok. Szóval nem igazán bír engem. De szerencsére Ellen-nel, meg Ash-sel jól kijövök. És kell a segítségük.

-Tényleg, mi a baj? Azt még mindig nem tudom.-vakarta a fejét Chad.

-Nah, ez is egy hosszú sztori. Útközben elmondjuk, csak el kell indulni.-majd beindítottam a kocsit. Áh, imádom a hangját. Aztán irányba vettem Ellen szállodáját. Miközben száguldottunk az országúton, leadtuk Riley-val egymás szavába vágva a sztorit. Szegény Chad csak nagyokat pislogott és közben úgy tett, mintha valami tök természetes dolgot próbálnánk elmagyarázni neki. Aztán a nagy sztorimesélés után Chad és Riley is elfáradt, úgyhogy szerencsésen elaludtak. Én viszont rendületlenül vezettem tovább. Ahogy ők elhallgattak, rögtön járni kezdett az agyam. Magamt hibáztattam azért, hogy ők ekkora bajba keveredtek. Végülis Samantha-t is én rángattam bele ebben az egészbe, és Dean-t is miattam rabolták el. Most meg nem tanulok a saját hibámból, és Riley-t és Chad-et is belerángatom. Szóval nagyon járt így az agyam vagy 2 órán át, amikor végre megpillantottam Ellen fogadóját.

-Srácok, ébresztő.-szóltam nekik.

-Mi van?-dörzsölték a szemüket.

-Itt vagyunk.-sóhajtottam nagyot.