-Valami köszönöm, hogy megmentettél, vagy hasonló?-nézett rám kérdően Dean.

-Nem kellett volna megölnöd!-ordítottam.

-Mi az, hogy nem kellett volna megölnöm? Hiszen szellem volt.

-De nem a mi szellemünk. Ő nem gyilkolt. Csak nem tudott átlépni. Ártatlan volt.

-Cat! Nincs olyan szellemben, hogy ártatlan. Ezek mind gonoszok.

-Nem. Ez csak a te rögeszméd.

-Apa megtanította nekünk, hogy...

-Ugyan már Dean.-csaptam össze a tenyerem.-Apád se tudott mindent. Azért, mert végzett anyátokkal az a dög, még nem azt jelenti, hogy az összes gonosz.

-Ne merd apát, és anyát a szádra venni!-mondta fenyegetően. Tök feszült volt a hangulat. Sam-ék csak némán néztek. Aztán Riley törte meg a csendet. Bár ne tette volna.

-Csókolóztam Dean-nel.-mondta.

-Mi van?-néztem rá, majd Dean-re.

-Riley. Nem épp a legmegfelelőbb időzítés.-préselte a fogai között Dean.

Hátat fordítottam, és elsétáltam onnan. Senki sem mert utánam jönni, vagy csak szólni. Tudták, hogy elég egy kis szikra, és tuti robbanak, vagy legalábbis megfojtom Dean-t. Úgyhogy minden szó nélkül elsétáltam. Abban a pillanatban nem érdekelt, hogy miért tette, mikor tette, és hogy meddig mentek el. Igazából haragudhattam volna Riley-ra, de mégsem tettem. Csak Dean-t utáltam, de nagyon. Az éjszakát egy padon töltöttem, mint egy csöves. Csak kuporogtam, és azon gondolkodtam, hogy vajon miért ilyen sorsot szántak nekem. Könyörgöm, 19 éves vagyok. A legfőbb gondomnak az kellene lenni, hogy mit veszek fel a hétvégi bulira, hogyan csavarjam el a helyes szomszéd pasi fejét...stb. De nem, ehelyett olyan problémáim vannak, hogy nem tudom, ki ölte meg az apám, mentenem kell az irhám, mert elhozhatom a világvégét meg hasonló dolgok. De én nem ezt akarom. Én bulizni akarok, vásárolgatni, a barátnőimmel kibeszélni a pasikat, meg egyetemre járni. Ilyen egy normális 19 éves élete, tehát ebből következik, hogy én nem vagyok normális. Csak tudnám, hogy léphetnék ki ebből a mostani életemből.

Szóval egész éjszaka ilyeneken filóztam, és teljesen tehetetlennek éreztem magam. Aztán eljött a reggel. Fogalmam sem volt, hogy most mit csináljak. Egyben biztos voltam: nem megyek tovább Dean-ékkel. Inkább megpróbálok normális életet élni mindenféle szellemek, meg démonok, és legfőképp Winchesterek nélkül. Csak valahogy haza kell jutnom anyához. Szóval szép dolog vagy sem, elkötöttem egy kocsit. Oké, bevallahatom, nem vagyok amatőr ilyen téren, mert nem először csináltam ezt, de ez a múltam egyik sötét foltjában történt. Szóval nem voltam mindig szent életű. Már épp kiértem a városból, amikor elémtoppant valahonnan Riley. Épphogy le tudtam fékezni előtte.

-Te meg mit keresel itt?-kérdeztem kihajolva az ablakon.

-Téged. Figyelj Cat, az a csók....szóval én nem tudtam, hogy te meg Dean......tudom ez nem mentség, de én sajnálom.

-Riley. Nem gond. Inkább csak rádöbbentem ettől, hogy nem akarom, hogy valamilyen Winchesterhez is közöm legyen.

-Ez meg milyen kocsi?-döbbent meg Riley.

-Kölcsönkocsi.-vágtam rá.

-És hova mész?

-Figyelj Riley, nem mondhatom el.

-Csak mert veled akarok menni.

-Mi van?-tök ledöbbentem.

-Unom, hogy itt kell élnem. Nem is szeretem ezt a várost. El akarok innen menni. De egyedül nem merek. Ezért inkább veled. Nyugi, nem lógok a nyakadon. Felőlem már a következő városban kitehetsz.

-Az jó, ha Denver-ben?

-Denver? Hiszen az messze van.

-Tudom, de ott lakok.

-Az jó, még sose voltam Colorado államban.

-Akkor mehetünk?

-De ruhák, meg hasonlók nem kellenek?

-Majd veszünk. Papírjaid vannak?

-Aha.

-Oké, akkor a többit megoldjuk. Nah gyere, szállj be gyorsan.

Aztán elhajtottunk onnan, hátrahagyva mindent és mindenkit.