Épp a szobámba gondolkodtam, persze a késemet forgatva, amikor kopogtatott valaki.

-Sylvia nővér. Mary nővér vagyok.-mondta kintről. Gyors a párnám alá rejetettem a késem.

-Jöjjön csak be!-szóltam ki.

-Elnézést Sylvia nővér, hogy zavarrom, csak szólni szeretnék, hogy lehet asztalhoz ülni, ugyanis tálalnánk az ebédet. És még arra is gondoltunk, hogy ha lenne olyan kedves, és mesélne a körútjáról....

-Persze, hogyne.-mondtam tiszta magabiztosan.

-Nagyszerű.-mondta, majd intett, hogy kövessem. Bent az ebédlőben már mindenki ottvolt. Leültünk.

-Sylvia nővér, elmondaná az áldást?-kérdezte egy nővér. Nah hiszen, hogy kell áldást mondani? Szerencsémre valami újonc nagyon hadonászni kezdett, hogy had ő mondja el. Szerencsére..... Az ebéd végén felállt Mary.

-Sylvia nővér volt olyan kedves, és beleegyezett abba, hogy mesél az útjáról.-mondta. Nagy taps jött. Felálltam. Először tiszta zavarban voltam, de aztán egyre jobb ötletek jöttek. A végén még én is meglepődtem magamon, olyan jót találtam ki. De még mindig nem tudtam, hogy ki lesz a következő áldozat. Ekkor eszembejutott valami.

-Ha nem lenne nagy gond, akkor imádkoznánk egyet úgy, mint az én falumban, ahonnan jöttem?-vetettem fel. Bólogattak.

-Tehát nálunk úgy szokás, hogy a két karunkta és tekintetünket az Úr felé emeljük, és így elmondunk egy Miatyánkat.

Így is tettek, addig én fél szemmel gyorsan végigpásztáztam a terepet. Megvan. Ott van a seb a csuklóján annak a lánynak.

-Ámen.-visszahangzott az egész épületben. Aztán mindenki felpattant és egy irányba vették az útat.

-Maga is jön segíteni a kertbe?-kérdezte az egyik nővér.

-Öh, persze.-mondtam zavarodottan. Mit kell segíteni? Ugye nme kapálni, meg hasonlók? De sajnos rá kellett döbbenem, hogy azt kell. De nem baj, így legalább közelebb tudok kerülni ahhoz a lányhoz.

-Szia.-tegeztem le, mert elég fiatalnak tűnt.-Sylvia vagyok.

-Öh, szia.-mondta zavarodottan, mert bent nem nagyon szokták tegezni egymást.-Engem Helga-nak hívnak.

-Tényleg? Volt egy olyan nevű osztálytársam.-próbáltam vele csevegni, de nem volt valami beszédes. Én azért csak mondtam, és mondtam. Aztán végül rákérdeztem.

-Mondd csak! Mi történt a kezeddel?-mutattam a csuklójára.

-Ezt eddig észre sem vettem.-lepődött meg, miután megvizsgálta a kezét.

-Hogy-hogy? Pedig elég fájdalmasnak néz ki.-mondtam.

-Nem, egyáltalán nem fáj.-mondta, aztán nem is foglalkozott vele többet. Több, mint 5 órát dolgoztunk kint a kertben. Azt hittem megsülök abban az apácamaskarában. Pont vacsira végeztünk. Vacsora után mindnekinek takarodó volt. Én gyors besiettem a szobámba, majd tárcsáztam Dean számát.

-Dean? Szia.-mondtam a telóba.

-Szia Caty.-válaszolta.

-Mi az hogy Caty?-mondtam, közben elkezdtem lehámozni magamról a ruhát, mert már úgy éreztem, hogy hozzáég a bőrőmhöz.-Ne becézgess! A Caty olyan gyerekes név!

-Oh, bocsánat. De miket nyögsz?-kérdezte gúnyosan.

-Nem nyögök, csak a ruhát próbálom lehámozni magamról. Viszont van egy jó hírem. Megtaláltam a következő áldozatot.

-Szuper. Akkor ennyivel könnyebb.

-Mi könnyebb?

-Hát Sam agyalt itt, és rájött, hogy ezek a gyilkosságok az éveken belül is ciklikusan működnek.

-Mi van?-ráztam a fejem.

-Nah annyi a lényeg, hogy ma akarja megöli a csajt.

-Ma?-akadtam ki.- Akkor gyertek már!

-Jó, megyünk. De nem olyan egyszerű ám bejutni egy zárdába.

-Nem érdekel!-szóltam rá.-Rohanjatok ide!

-Jólvan. Szia.-majd lecsapta a mobilt.

Nah ez nagyszerű.-állíptottam meg. Visszavettem a jelmezem, fogtam a Dean által itthagyott keresztet, és elindultam felkutatni Helga-t. Nagyszerű éjszakának nézünk elébe. És egyébként is, honnan tudjam, hogy ebben a hatalmas épületben hol van a Helga? Nah most segítsen valaki!