Szépen leültem az első sorba anya meg Dean közé. Örültem, hogy kicsit pihenhettem, mert nagyon elfáradtam a nagy szervezésben. Körülbelül 10 percet vártunk.

-Ott jönnek.-tudósított minket Chad.

Oké, megfogadtam, hogy nem sírom el magam, de egyszerűen nem bírtam visszatartani a könnyeim. Csak némán könnyeztem, és néztem őket, hogy milyen boldogok.

-Olyan boldognak tűnnek.-motyogtam magam elé.

-Mert azok is.-felelte Dean.-De akkor te miért sírsz?

-Nem mindegy az neked?-háborodtam fel.

-Jól van, nyugi Caty!-próbált nyugtatni Dean.

-Milliószor megmondtam, hogy ne Caty-zz. Annyira kislányos az.

-Oké, csak ne idegeskedj! Kérlek!

-Dean, ne mondd meg, mit csináljak!-förmedtem rá.

-Jól van, akkor hajrá! Kezdj el ordíbálni meg veszekedni! Végülis ez Sammy és Samantha napja. De igazad van, ennek a napnak is rólad kell szólnia! Szóval gyerünk, csináld a fesztivált!

Köpni-nyelni nem tudtam Dean leszólása után. Egyrészt szörnyen felháborított. Egész eddig, 8 hónapon keresztül egyetlenegyszer sem emelte fel a hangját, most meg úgy leosztott, hogy meg se tudtam mukkani utána. Másrészt meg nagyon igaza volt. Tényleg szinte minden rólam szólt ebben a pár hónapban. Mindenki azon volt, hogy a kedvemben járjon. Elviselték a gyakori hangulatingadozásomat, a kirohanásaimat. És én erre mit csinálok? Majdnem tönkretettem a két Sam esküvőjét. És most, ahogy ez tudatosúlt bennem, szörnyen szégyelltem magam. Az utolsó 3-4 hétben tényleg nagyon elviselhetetlenné váltam. Szívem szerint elbújtam volna a világ elől, de ezt nem tehettem meg. Sammy-ék miatt. Tehát kussban maradtam és vártam, hogy elkezdődjön a szertartás.

Egyszerűen olyan gyönyörűek voltak. Oké, ennyire azért nem voltam sose érzelgős, de most nem számított. Úgyis mindent ráfoghattam arra, hogy azért mert gyereket várok. Tehát röviden és tömören, csodaszép volt az egész. Mindenki teljesen meghatódva nézte őket, majd a végén ujjongásban törtünk ki. Látszott az arcokon, hogy tényleg mindannyian őszintén örülnek az ő boldogságuknak.

Estére egy közeli étterembe foglaltattunk aszatlokat. Nem kell ám egy nagy lakodalomra gondolni. Egyszerűen csak elmentünk oda mindannyian vacsorázni. A hangulat nagyon jó volt. Rengeteget beszélgettünk, meg nevetgéltünk. És ami a legfontosabb, most tényleg minden Sam-ékről szólt. Például a vadászat szóba sem került egyszer se. Mondjuk ennek egyik oka az, hogy Riley barátja, Jensen nem tud erről a világról, és mi meg nem akarjuk belekeverni. Szóval nagyon jól telt az este. Chad egész idő alatt a magával hozott fényképezőgépével kattogatott. Komolyan mondom, istenien éreztem magam. Annyira jó volt ottlenni velük.

-Igazából Cat, neked köszönhetjük, hogy összejöttünk.-állapította meg Samantha.

-Mi? Nekem? Ugyan, dehogy.-tiltakoztam.

-De így igaz.-bólogatott Sammy.

-Tudod Cat, ha nem beszélgetek veled erről, és te nem győzöl meg arról, hogy adjak egy esélyt magunknak, akkor most nem lennénk itt.

-Oh, hát köszönöm, de akkor is nagyon nagy részben ez rajtatok múlt. És most bocsássatok meg, de ki kell mennem egy kicsit levegőzni.-keltem fel az asztaltól.

-Én is megyek.-kelt fel Dean.

Tehát kisétáltunk hátra az udvarra. Egy gyönyörűszép kis udvar volt az étterem mögött szökőkúttal, padokkkal, hangulatos megvilágítással. Leültünk az egyik padra.

-Nem vagy még fáradt?-kérdezte Dean.

-De, igazából kicsit már elfáradtam, és aludni is tudnék, de annyira jól érzem magam, hogy még nem akarok hazamenni.

-Oké, de ha már hazamennél, akkor szólj. Elkísérlek majd.

-Dean, köszi, de nem kell. Fogok egy taxit, és hazamegyek egyedül.

-Ne viccelj! Nem hagylak egyedül!

-Nem vagyok egyedül már egy ideje.-mutattam a hasamra.

-Igaz. A kislányunk, vagy fiúnk mindig veled van.

-Téged nem is érdekel, hogy lány vagy fiú-e?

-Dehogynem, de te eddig se mondtad el, úgyhogy szerintem most sem fogod. Különben sem az a lényeg, hogy lány vagy fiú-e. Egészséges legyen, ez a legfontosabb.

-Oh, hogy milyen apukásan fogalmazol.-nevettem el magam. Ezen ő is nevetett. Aztán csak néztünk magunk elé, és percekig meg sem szólaltunk. Végül én törtem meg a csendet.

-Kislány lesz.

-Mi? Tessék? Mit mondtál?-értetlenkedett Dean.

-Kislány lesz.

Hát szegény Dean hirtelen köpni-nyelni sem tudott.

-Kiiiii......kis.....kislány?-habogott.

-Igen Dean, kislány.

-Cat.-ölelt meg.-Ez fantasztikus.

Hát nem igazán tudott mit mondani szegényem.

-De hogy-hogy elmondtam most nekem?

-Hát hogy-hogy-hogy? Te vagy az apja. Tudnod kell.

-Lehet, hogy nem látszik rajtam, de nagyon boldog vagyok.

-Már hogyne látszódna? Hiszen fülig ér a szád.-nevettem.

-Tudod, rád tényleg igaz az, hogy megszépít az anyaság.

-Tessék?-lepődtem meg ezen a kijelentésén.-Hogy megszépítnene? Nem hiszem.

-Pedig hidd csak el, tényleg gyönyörű vagy.

-Oh, hát köszönöm szépen.-pirultam el, aztán olyat tettem, amit magam sem akartam elhinni...