-Szóval most hogy így összegyűltünk újra, megoldhatnánk ezt az ügyet.-mondta Sam, miután már ő is odaért a motelbe.-Cat, mire jutottál?
-Öh, hát izé. Nagyjából összeállt a kép.-mondtam, de közben le nem vettem a szemem Dean-ről. Még mindig csak ott támoszkodott és bambult maga elé.
-Szuper.-örült Sam, de ekkor neki is feltűnt, hogy Dean semmit sem szól.-Hé, Dean.-ment oda hozzá.-Minden rendben?
-Semmi.-vont vállat.-Inkább hallgassuk meg Cat előadását.-húzta a száját.
-Hát jól van.-mondta Sam, de láttam rajta, hogy őt is meglepi Dean különös viselkedése. Vagyis pont az volt a különös, hogy teljesen normális volt. Meg csöndes. De azért én belekezdtem.
-Tehát.-csaptam fel a laptopom.-Ott szakítottatok félbe, hogy mondtam, megtaláltam egy bizonyos Jean Christopher Callos aktáját. Ő lenne az.-mutattam a monitorra.
-Egy pap?-szólalt meg Dean a hátam mögül.
-Igen, Callos egy pap volt az 1900-as évek elején. Mint utánanéztem, ismerte az összes áldozatot, akik akkor haltak meg. Sőt, mindig ő volt az utolsó személy, aki még élve látta az apácákat. Bár igazából sose tudták rábizonyítani a gyilkosságokat, mert mindig pontosan 1 óra 7 perccel a halálesetek előtt távozott az áldozatok közeléből.
-Vagyis sose volt ott akkor, amikor meghalltak?-nézett rám Sam.
-Igen.
-De akkor mondd csak Cathrine, miért épp ő lenne a mi emberünk?-kérdezte Dean.
-Először is, a dédapja egy sorozatgyilkos volt a maga korában, bár a karrierje nem tartott sokáig, mivel 5 gyilkosság után elfogták, és kivégezték. Másodszor meg, amikor Callos 1940-ben meghalt, törés állt be a gyilkosságok rendszerességébe, ugyanis abban az évben csupán 2 lány halt meg ilyen körülmények között. De 1950-re már megint visszaállt a 3 lányos rendszer.
-Várjunk csak Cathrine. Most arra célzol, hogy az öreg Callos annyira el volt foglalva a túlvilági létbe való átlépéssel, hogy kimaradt egy lány?-érdeklődött Dean.
-Igen, szerintem így történhetett.
-Ez lehet.-helyeselt Sam.-De egyet nem értek. Mi alapján válogat?
-Erre is gondoltam.-húztam ki magam.-Nézzétek csak.-mutattam a monitorra. Samatha Wilson. Az 1930-ben meghalt lányok egyike. Apácának készült, de kiderült, hogy korábban volt egy bolti lopása, ami közben állítólag véletlenül meghalt a boltos. Jól titkolta, de valaki rájött, hogy ő volt. Meg is halt. Vagy például ő Debra Northon. 1980-ban halt meg. Fény derült arra, hogy egy lánnyal van titkon szexuális kapcsolata. Hát eddig tartott az élete. Az újabbak közül, Caroline Westline. Ő volt az egyik áldozat ebben az évben. Mint utólag kiderült, volt egy abortusza.
-Tehát azok a célpontok, akik valami bűnt követtek el?-nézzet rám Dean.
-Pontosan. Azok, akik vétkeztek a Tízparancsolattal szemben.
-Pompás, akkor már csak ki kell derítenünk, hogy ki lesz a következő áldozat.-állapította meg Sam.
-Ez Dean-nek menni fog.-jegyeztem meg.-Csak odalibben minden apácához, felajánlja habtestét, és aki rákap, az lesz a következő.-ezen Sam elkezdett nevetni.
-Ezt most hagyd abba Cathrine!-mordult rám Dean. Sam is megtorpant. Nem ezt a reakciót várta a tesójától.
-Számoltam, és már harmadszorra egymás után azt mondtad, hogy Cathrine, amikor te is tudod, hogy azt nme szeretem.-mondtam neki.-Apa szokott mindig Cathrine-ezni, amikor valami rosszat csináltam, úgyhogy most ez eléggé frusztrál. Mi a bajod Dean?-mentem közelebb hozzá.
-Semmi bajom sincs.-mondta, de közben a földet bámulta.
-Nah jó. Sam, itthagyom neked. Beszélj vele! Én addig megyek, veszek valami kaját. Nemmessze a sarkon láttam egy kis boltot.-jelentettem ki.
-Nem lesz semmi baj?-nézett rám Sam.
-Nyugi, én nem készülök apácának.-mosolyogtam.
-Ezt azért vidd magaddal.-mondta Dean, majd átnyújtotta a pisztolyát. Nem mondtam semmit, csak szó nélkül elvettem, és beleraktam hátra a nacimba, mint ahogy a filmekben szoktákXD. Azzal hátat fordítottam, és kimentem.