-Szóval akkor nem mesélsz most?-kérdeztem, miközben épp leragasztottam a sebet.

-Nem.-zárta le röviden.

-Rendben, megértettem.-válaszoltam nyugodtan. De hogy bírtam ilyen nyugodt lenni? Talán mert csak fáradt voltam.Miután befejeztem az elsősegélynyújtást, felálltam, és szó nélkül felmentem a szobába. Lena tök nyugodtan szundikált, én meg csak álltam a kiságyánál, és néztem őt. Nem sokkal később Dean is utánam jött. Odaállt mellém, és ő is csak nézte Helena-t. Én annyi mindent akartam kérdezni, de inkább visszafogtam magam.

-Sajnálom.-szólalt meg hirtelen, majd a megfogta a kezem.

-Rendben. De ne várd azt, hogy azt mondjam, nem haragszom, mert igenis haragszom.-mondtam meglepően nyugodt hangon.-Tudod, ő itt a te kislányod is. Szóval remélem érted a lényeget. Nem azért aggódom, mert nem tudnál vigyázni magadra, hanem azért, mert itthon vár téged a kislányod is, és igen, én is.

Megddöbbenés ült ki az arcára. Teljesen olyan volt, mintha eddig ebbe bele sem gondolt volna.

-Tudom, hogy most már itt van Helena, és miatta sem lehetne....

-És velem mi van?-bukott ki belőlem a kérdés.

-Mi lenne?-kérdezett vissza.

-Én már nem számítok?

-Már hogyne számítanál?

-Tényleg? És mennyire számítok neked? Egyáltalán mi vagyok én a szemed Dean?

-Most miért kérdezel ilyet?

-Azért, mert én nem tudom. Nem tudom, hogy te mit akarsz, vagy akarsz-e valamit. Nem értem, milyen szerepet töltök be most az életedben. Itt van Lena, és mégsem érzem azt, hogy ezenkívül valami közünk is lenne egymáshoz.

-Hát pedig tegnap este igencsak volt...

-Nah jó. Már annyira elegem van abból, hogy sose tudod kimonadni, amit gondolsz, vagy érzel. Tudod, most tök boldognak kellene lennem, hiszen született egy kislányom, de valahogy mégsem teljes az életem.-és még mondtam volna tovább, de Dean magához húzott, és megcsókolt.

-Ez most mi volt?-kérdeztem később.

-Hát tudod, nem igazán tudom megfogalmazni, hogy mit érzek...

-Én meg nem fogok itt találóskérdéseket feltenni.-durcáztam be kissé. Erre átölelt és végre mondott valamit.

-Cat, én nem csak Lena miatt vagyok itt, hanem miattad is. Már magam sem tudom, mióta ismerlek. És igaz, voltak hullámhegyek-völgyek, de mégis egymás mellett voltunk. Ilyen még nem történt velem egy csaj miatt sem. Tudod, hogy nem bírom a kötöttséget, de veled más. Nem tudom, mi ez. Talán még félek is tőle. De mindeközben jó érzés tölt el.

-Értem, valami olyat kerülgetsz, amitől tartasz, közben pedig azt sem tudod, mi is az.

-Igen.

-Oké, értelek. És többet nem nyaggatlak.

-Hihetetlen vagy, és örülük, hogy mellettem tudhatlak.-majd ismét megcsókolt. Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor ismét összejöttünk.

Ezután úgy viselkedtünk, mint egy igazi család. Persze ez meglepett mindenkit, de valahogy mindenki tudta, hogy ez lesz a vége. És bármilyen meglepő, de anya is elfogadta, sőt, még talán örült is Dean-nek, bár ezt azért megpróbálta eltitkolni. Szóval igen szép életünk lett. Szinte már-már idillien tökéletes. De vajon ez tarthat sokáig?